Kelet Magyarország, 2006. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-21 / 18. szám
2006. január 21., szombat KELET HÁTTÉR /3 HÍREK • Sára Sándor, a Hol vannak a katonák? című kötet szerzője lesz a vendége annak a találkozónak, mely január 23-án 15 órakor kezdődik a Móricz Zsigmond Könyvtárban. • Nyíregyházán, a Hatzel téren január 21-22-én (szombaton és vasárnap) reggel 7 órától régiségkiállítás és -vásár lesz. NÉZŐPONT Gyomorkorgás és kultúra Nagy IstvAn Attila ________ nagyia@inform.hu N* lem tudok meghatottság nélkül megérkezni Szatmárcsekére. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én kirekesztő magányában itt írta a Himnuszt. A vers bűnbánat és es- deklés, benne a szenvedő nép kéri Isten áldását. Kalapál a szívem, végigfut rajtam a borzongás: nem kell a hatalmas szellemi központokban élni ahhoz, hogy az ember érvényeset mondjon. Amikor Kölcsey Ferenc pontot tett a Himnusz végére, bizonyára még hosszú ideig kavargóit benne a reménytelenség. Mert miben bízhatott volna távol a világtól, irdatlan messzeségben azoktól, akik tehetnének (csak vonakodnak) a magyarság sorsának jobbra fordításáért? Messze van Pest, még Gyarmatra is órákig tart.az út, pedig szinte a szomszédban van. Már-már kozmikus távolságok der- mesztik a szívet, a tél megbénítja a gondolatokat is. Kölcsey Ferenc azonbamcsügge- désében nem elerőtlenít, inkább felemel. Talán azzal, hogy a küzdelem méltóságára figyelmeztet. Nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális felemelkedés is kemény harc árán valósulhat meg. A magyar kultúra napján az eredményeket is számbavesszük. Évek óta szembesülünk azzal, amit sikerült elérni vagy amibe belebuktunk. Nézőpont vagy mentalitás kérdése, ki milyen választ ad a feltett kérdésre: vajon ment-e a kultúra által a világ előrébb az elmúlt esztendőben? Lassan privitatizálódik ez a szféra is. Az új tulajdonosok elsősorban sikeresek akarnak lenni, profitéhesek, kevésbé érdekli őket a művészi érték. Az állam pedig szeretne megszabadulni a terhektől, mert azzal van elfoglalva, hogy a gazdaság és az államélet különböző nagyságú lyukait betömje. A műveletlenség pedig nem okoz gyomorkorgást, sem kínzó fájdalmat. M a és holnap megyénkben is, az országban is sokan emlékeznek Kölcseyre. A kultúra napján sokan elsiratják a kultúrát, hiszen egyszerre tapasztaljuk a szellemi és az anyanyelvi igénytelenséget. Márpedig ezek nem felemelik, hanem lezüllesztik a nemzetet. Ennek megakadályozása pedig mindnyájunk felelőssége. Tárlat. A nyírbátori Petróczki Ákos festőművész GAIA című kiállítását pénteken este nyitották meg a- helyi Tinódi Sebestyén Alapfokú Művészeti Iskola és Alkotóházban. (Fotó: Elek Emil) VILLÁMVOKS Ön szerint valóban visszaélnek a Szé- chenyi-kártyával? Szavazók száma: 164 2006. 01.19. 18 óra Nem 14,63% Következő kérdésünk: Ön szerint egészségesen táplálkoznak a menzán étkező gyerekek? —S.Í.1SI http://www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. A holnap befektetése ■ A Babakötvény azt szolgálja, hogy a gyermekeknek legyen valami a „tarisznyájukban". Nyíregyháza (KM ) - Rácz Jenő egészségügyi miniszter pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatóján a kormány azon intézkedéseiről szólt, amelyek az elmúlt négy évben annak érdekében születtek, hogy valóban közös kincsünk lehessen a gyermek. A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy az egészséges társadalom nem csak az egészségügyön múlik, hanem leginkább azon, hogy a gyermekek milyen környezetben élnek és nőnek fel. Esélyeket növelő Ennek érdekében több olyan módosítás is született a családtámogatási rendszerben, amely azt szolgálja, hogy érdemes legyen gyermeket vállalni. A tárcavezető kiemelte a családtámogatások változását, a fiatalok lakáshoz jutási esélyeit növelő intézkedéseket, valamint szólt arról is, hogy nőtt a gyes és a gyed és kiszélesedett a juttatásokat igénybevehetők köre. vcir f? “...¥* * http://kmtippek.szon.hu Támogatás. Korábbi írásaink letölthetők. (PDF 67 kB) ___________________ Rácz Jenő és Gazda László a sajtótájékoztatón Új elem lett, hogy a kismama munkát is vállalhat gyes mellett. Rácz Jenő kitért a babakötvény fontosságára is, azt hangsúlyozta, hogy brit mintára hozott intézkedés azt szolgálja, hogy a gyermekeknek legyen valami a „tarisz(Fotó: Sipekp Péter) nyájukban” tizennyolc éves korukra. A döntéseknél azt az Egészségügyi Világszervezet által jegyzett mottót tartották szem előtt, amely úgy szól: A gyermek a mi mai befektetésünk a holnap társadalmába. Hatósági közvetítő Nyíregyháza (KM) - Egy nyíregyházi olvasónk hallotta, hogy a november elején életbe lépett új közigazgatási eljárási törvényben a hatósági közvetítő intézményét is létrehozták. Mi ennek a lényege? A jogszabály lehetővé teszi, hogy a hatóság nagyszámú ügyfelet érintő eljárásban közvetítőt vegyen igénybe - tudtuk meg az illetékesektől. A legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy gondoskodjék az ügyben érintettek szakszerű és közérthető tájékoztatásáról, a várható következményekről, a kedvezőtlen változások vagy hatások megelőzését, illetve mérséklését szolgáló intézkedésekről. Informálja az ügyfeleket a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseiről és jogaikról, közvetít mind a hatóság és az ügyfelek, mind pedig az ellenérdekű ügyfelek között, azzal a céllal, hogy kölcsönösen elfogadható megoldásra juthassanak. /Átolvasó LKkíl* nüffii Háromszáz egy napra Nyersanyagnorma a megye általános iskoláiban Forint/nap Vásárosnamény Baktalórántháza Balkány Balkány, diákotthonban reggelivel és vacsorával Nyíregyháza, Arany János Általános Iskola és Gimnázium Tiszadob, reggelivel és vacsorával Grafika: Kclct-Magyarország ■ Tészta gyakran, zöldség, gyümölcs, hal és barna kenyér ritkán szerepelnek a menüben. Nyíregyháza (KM) - Varázslónak kell lenni ahhoz, hogy az önkormányzatok szabta napi nyersanyagnormából egészséges, finom, tetszetős ételeket készítsenek a gyerekeknek az intézményekben. A szakemberek terve az, hogy az iskolai büfék után, a menzák étlapjait is megreformálják kicsit. A cukor, a tészta ugyanis túl gyakran szerepelnek a menüben, ezzel szemben zöldség, gyümölcs, hal és barna kenyér alig van a kínálatban. A népegészségügyi szakemberek hamarosan ajánlást készítenek a közétkeztetésben dolgozóknak, s az Kill/ httn //icm,ÍDDPk.<7on.hu---------Kalória. Mi mennyi energiát tartalmaz? letölthető. (PDF 47 kB) ________________________________________ orvosok, a védőnők, az intézményvezetők közösen állíthatják majd össze az étrendet, intézményenként - csakúgy mint eddig.- Tiszadobon betartjuk az egészségre vonatkozó előírásokat, számítógépes program segít abban, hogy vitaminokból és ásványi anyagokból is eleget adjunk a gyermekeknek - mondta Illésné Ancsán Aranka, a gyermekotthon vezetője. Azonban ha mindent így teszünk, van hogy a minőség, esetenként a mennyiség szenved csorbát. A napi ötszöri étkezésre fordítható 340 forint rendkívül kevés. A helyzet nem rózsás A balkányi diákotthonban ugyancsak ötször étkeznek a gyerekek, naponta 376 forintból. Baktalórántházán az iskolában háromszor esznek a kicsik, a tízóraira 39 forintot, az uzsonnára 41-et, az ebédre 160 forintot költhetnek a menü összeállítói. Nem könnyű a helyzet, hiszen a reggel éhesen érkező nebulóknak ebből a pénzből tápláló inni- és ennivalót is kell adni akkor, amikor egy kifli húsz forint. A helyzet azért sem túl rózsás, mert a legszegényebbek lakta vidékeken szegényes a település büdzséje is. így hát ott, ahol a gyermek vasárnap este zsíros kenyérrel bújik ágyba, könnyén előfordulhat, hogy másnap az iskolában is ezzel kezdi a napot. S ha a számokra nézünk, nem vitás, ebből a pénzből aligha telik roston sült csirkemellre, joghurtra, brokkolira és banánra. A KM MEGKÉRDEZTE: Ön mennyire tartja „egészségbarátnak” az iskolai menzát? E gy igazán jó menzán mindennap gyümölcs és - mértékkel, de azért bőkezűen mért - édesség is jár desszertként az ételekhez. A több tanóra miatt a többiekhez képest később ebédelők- nek gyakran már csak langyos étel jut, s ez különösen a zsírosabb ennivalók esetében bizony azzal jár, hogy az ebéd java a tányéron marad. A zt hallottam a tévében, hogy igen sok az elhízott, túlsúlyos fiatal Magyarországon, amely a kevés mozgásnak és a rossz táplálkozásnak köszönhető. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumba járok, itt finoman főznek, az ételek nem túl zsírosak. Kollégistaként legtöbbször meleg vacsorát kapok, de előfordul a gyros és a hamburger is. A Kazinczy Ferenc Általános Iskolában dolgozom. Itt elsősorban a gyerekek szemléletmódján kellene változtatni, nem az étlapon. Hiába kapnak finom főtt ételt, tejterméket, inkább megveszik a büfében a szendvicset, chipset, kólát. Gyümölcsöt is csak ritkán fogyasztanak, pedig fontos lenne az egészségük érdekében. N em vagyok men- zás, otthon ebédelek. A rakott krumpli a kedvencem, azért mert tápláló és szerintem egészséges étel. Az osztályunkból csak egy lány választja délben a menzát, úgy tudom, ő elégedett az ebéddel. A többiek az iskolai büfébe mennek, naponta többször is, valószínűleg azért, mert ott gyorsabban hozzá jutnak az ételhez. A nyukám mindennap ebéddel vár otthon, ezért nem vagyok menzás. Több osztálytársam ebédel viszont az iskolában, ők szeretik a konyhai dolgozók főztjét. Változatosan állítják össze a napi menüt, gyakran kapnak gyümölcsöt és joghurtot, az egészséges táplálkozás központi kérdés a suliban. Ez persze az anyagiak függvénye is. Szegő Krisztina KisvArda MolnAr Nikolett NyIregyhAza RAcz LAszlóné NyIregyhAza GAll GAbor Esze TamAs Gimnázium, MAtészalka Czakó Szabolcs Gépészeti Szakközépiskola, MAtészalka