Kelet Magyarország, 2006. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-21 / 18. szám
2006. január 21., szombat KELET «&ov»we»»»*o MINDENFELŐL /2 HÍRCSOKOR • Irán kivonja Európából és meg nem nevezett helyekre csoportosítja át a devizatartalékait egy esetleges ENSZ-embargótól tartva - közölte pénteken az ország központi bankjának kormányzója. • Nem változott az állapota Ariel Sáron izraeli miniszterelnöknek, aki január 4-i súlyos agyvérzése óta nincs öntudatánál - tette közzé pénteken a Saront kezelő kórház. A Hadassza kórház most is „súlyosnak, de stabilnak" minősítette az izraeli kormányfő állapotát. Magyar támogatás Ukrajnának Budapest (MTI) - Magyarország támogatja és képviseli Ukrajna euro- atlanti integrációját és a két ország szorosabbra fűzi katonai együttműködését - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, miután ukrán partnerével tárgyalt pénteken Budapesten. Juhász Ferenc hangsúlyozta, hogy Magyarország a következő néhány hónapban átadja a NATO- csatlakozás, valamint az önkéntes-hivatásos haderő kialakítása során szerzett tapasztalatait. Anatolij Gricenko ukrán védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az új ukrán katonai doktrína kulcskérdése a teljes jogú NA-i TO-tagság. Szavazás 90 külképviseleten Budapest (MTI) - A külföldön szavazni kívánó magyar állampolgárok 90 magyar külképviseleten adhatják le voksukat az idei országgyűlési választásokon - közölte Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. A szavazók mindkét forduló esetében március 17-én 16 óráig kérhetik a külképviseleti névjegyzékbe vételüket a magyarországi lakdmük szerint illetékes jegyzőtől. A külképviseleti szavazás első fordulója, április 1-je és 2-a után április 6-án éjfélig, az április 22-én és 23-án megtartott második forduló után április 27-én éjfélig kell a szavazóurnáknak Budapestre megérkezniük. VÁLASZTÁS 2006 A családtámogatás ciklusai Miskolc (ÉM) - „A jobboldal a tehetőseket támogatta az adófizetők pénzéből, a szociáldemokrata-liberális koalíció viszont a több felelősség fent, több lehetőség lent elvét vallja” - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Korózs Lajos politikai államtitkár. Hozzátette: a két politika közötti különbség egyértelmű, elég, ha megvizsgáljuk, mit tett az akkori kormány 1998 és 2002 között, illetve mi történt azóta a családtámogatások területén. A politikai államtitkár kiemelte, hogy a jelenlegi kormány a négy év alatt nemcsak a támogatások összegét növelte, hanem a pénz elosztását is igazságosabbá tette. Ezek közül említett is néhányat: az adókedvezmény helyett újra minden gyermekhez eljut a családi pótlék, ingyenes tankönyvellátás, ösztöndíjprogram, valamint az év elejétől minden újszülöttnek járó babakötvény. Korózs Lajos a gyermekes családok otthonteremtési lehetőségeit is összehasonlította: „Ma már akár önerő nélkül is belevághatnak a 35 év alatti párok az otthonteremtésbe. A jobboldali kormány idején azonban az állam főként a tehetőseket segítette.” „Terrorista csúcs" Szíriában Tizenkilenc sérültje, volt a csütörtöki merényletnek (Fotó: epa) ■ Az izraeli védelmi miniszter szerint Irán és Szíria áll a tel-avivi merénylet mögött. Jeruzsálem (MTI/AFP) - Az izraeli védelmi miniszter közlése szerint bizonyítékok vannak arra, hogy Irán és Szíria áll a Tel-Avivban csütörtökön elkövetett merénylet mögött. „A támadást Teherán finanszírozta, Szíriában ter- velték ki és a palesztinok hajtották végre” - mondta Saul Mofaz a kabinet biztonsági kérdéseknek szentelt ülésén. A robbantásban a merénylő halt meg és 19 ember megsebeAmerikai támogatás Ha Izraelt megtámadnák, az Egyesült Államok „nyilvánvalóan” támogatná a szövetségesét - közölte Dick Cheney amerikai alelnök az CNBC televíziónak nyilatkozva. Dick Cheney arra a kérdésre válaszolt, milyen reagálás, többek között katonai segítségnyújtás várható az Egyesült Államok részéről, ha Irán vagy egy terrorista szervezet megtámadná Izraelt. sült. Elkövetőként az Iszlám Dzsihád radikális palesztin szervezet jelentkezett. Ez volt az első ilyen palesztin támadás azóta, hogy Ehud Óimért átvette a kormány irányítását a súlyosan beteg Ariel Sarontól. Bizonyítékok vannak A védelmi tárca közlése szerint a kabinet utasítást adott a fegyveres erőknek, hogy folytassák a dzsihádis- ták üldözését, beleértve az aktivisták likvidálását is. Mofaz az ülésen kijelentette, hogy kétségbevonhatatlan bizonyítékaik vannak Irán és Szíria részvételére vonatkozóan. Azzal vádolta a szíriai és az iráni elnököt, hogy igazi „terrorista csúcstalálkozót” tartottak csütörtökön Damasz- kuszban. Izrael a bizonyítékokat megküldte az Egyesült Államoknak, Egyiptomnak és az európai hatalmaknak. Izraeli célpontok Szíria és Irán támogatja a palesztin népet az Izraellel szemben folytatott ellenállásban - erősítette meg Bassár el- Aszad szíriai és Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Da- maszkuszban. Az Iszlám Dzsihád egy kisebb fundamentalista szervezet, amelynek Da- maszkuszban van a központja. A szervezet a Palesztin Hatóság ellenzékében működik és Izrael megsemmisítése a célja. Tavaly több támadást hajtott végre izraeli célpontok ellen, miközben a többi fegyveres palesztin szervezet általában betartotta a december 31-én lejárt tűzszünetet. Tárgyalnának a Hamasszal Izrael hajlandó tárgyalni a Hamasz radikális palesztin mozgalommal, ha az lemond az erőszakról a parlamenti választások után - jelentette ki Simon Peresz pénteken az izraeli közszolgálati rádiónak nyilatkozva. A Hamasznak jó esélyei vannak arra, hogy sikert arasson a jövő szerdán tartandó palesztin parlamenti választásokon, és bekerüljön a következő palesztin kormányba, s ez csökkenti az izraeli-palesztin megbékélés esélyeit, mert a szervezet Izrael elpusztítására esküszik, és több tucat véres merényletért felelős. Törökországban mindennapos a küzdelem a járvány ellen (Fotó: epa) A szomszédok titkolják a madárinfluenzát ■ A török miniszter szerint szomszédaik eltitkolják a madárinfluenza megjelenését. Ankara (MTI/AP) - A török mezőgazdasági miniszter azzal vádolt meg több szomszédos országot, hogy eltitkolják a madárinfluenza megjelenését a területükön, és ezzel hiábavalóvá teszik a járvány terjedése elleni erőfeszítéseket. A kis-ázsiai országban már 21 emberről bizonyosodott be, hogy megkapták a betegséget, és négy közülük meg is halt. A járvány 26 tartományában jelent meg, köztük olyan területeken, amelyek csak pár kilométerre vannak az örmény, az iráni, az iraki, a szíriai és a grúz határtól.- Nem hivatalos forrásokból tudjuk, hogy a betegség jelen van szomszédos országokban, amelyeket zárt rezsimek irányítanak. Ezek az országok nem jelentik be hivatalosan a betegséget - jelentette ki Mehdi Eker a 81 török tartomány kormányzóival tartott pénteki megbeszélésen. Tom Lantos Sólyomnál járt Budapest (MTI) - Sólyom László köztársasági elnök az 1956-os magyar forradalom és szabadság- harc 50. évfordulójával összefüggésben a Sándor- palotában fogadta Tom Lantost, az Egyesült Államok kongresszusának tagját. Tom Lantos átadta az amerikai Képviselőház a forradalomról megemlékező, az Egyesült Államok és Magyar- ország barátságát megerősítő határozatának egy példányát. Bin Laden fenyegetése ■ Újabb terrorakciókat helyezett kilátásba az Egyesült Államok ellen bin Laden. Washington (FH) - Az amerikai titkosszolgálat szerint Oszama bin Laden ter- rorristavezér hangja hallható azon a magnófelvételen, amelyet az A1 Dzsazira arab hírtelevízió játszott le csütörtök délután. Az üzenetben bin Laden újabb terrorakciókat helyezett kilátásba az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, ugyanakkor tartós tűzszünetet ajánlott fel a háborút elutasító amerikai népnek. Nem tárgyalnak A CIA szakértői elemezték a felvételt, majd kijelentették, Oszama bin Laden hallható a hangfelvételen. A terroristavezér célpont megjelölése nélkül újabb merényletekkel fenyegette meg az USA-t és szövetségeseit. Bin Laden közölte, az akciók egyelőre a tervezési fázisban vannak. Az al- Kaida nemzetközi terrorszervezet feje egyúttal hosszú távú fegyverszünetet ajánlott fel az amerikai népnek, amely a közvélemény-kutatások alapján elítéli az iraki háborút és nem tekinti ellenségének a muszlim vallásúakat. Válaszul az amerikai védelmi miniszter nemzetközi biztonságpolitikáért felelős helyettese kijelentette, nem tárgyalnak terroristákkal. J. D. Crouch egyúttal komoly figyelmeztetésnek nevezte az elhangzott fenyegetéseket. Tovább drágult a kőolaj London (MTI) - Tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert az eddigi vüágpoli- tikai aggodalmakat megtetézte a 2001. szeptember 11-ei New York-i és washingtoni repülőgépes támadásokért felelősnek tartott Oszama bin Laden legújabb fenyegetése, hogy ismét terrorakciókat tervez az Egyesült Államok ellen. így nem érvényesülhetett a csütörtöki adatközlés hatása arról, hogy az amerikai stratégiai olaj- és terméktartalékok erőteljesen nőttek a múlt héten. Bin Laden még mindig sikeresen bujkál Bár az USA megállás nélkül keresi bin Ladent - a legkorszerűbb módszereket, például a nyomkövető műholdakat is bevetik felkutatásához - mégis eredménytelen az eddigi ténykedésük, sőt az ai-Kaida vezére rendszeresen küld fenyegető üzeneteket Amerikának és szövetségeseinek. . • 2001. szept.: A szeptember 11 -i támadás után George W. Bush aláírta a bin Laden üldözését, elfogását, esetleges meggyilkolását engedélyező iratokat. S Okt.: Az USA és szövetségesei katonai akciót indítanak Afganisztán ellen. © Dec.: Bin Laden fenyegető rádióüzenetet küld Tora Bora-i bázisáról. © 2002. jan.: Bin Laden valószínűleg megszökött Tora Borából a szövetségesek támadása előtt. © 2003. jan.: Az USA biztosnak tartja hogy bin Laden Afganisztánban van © Febr.: Egy kémműhold segítségével azonosítják Balucisztánban bin Laden telefonbeszélgetését. Bár amerikai és pakisztáni erők is kivonulnak, de bin Ladent nem találják. © Márc.: Az USA különleges egységei pakisztáni területen megró- I hámoznák egy vil- , lát, ahol az al-Kaida vezérét sejtik, de csak egyik helyettesét, Khalid Sejket tudják elfogni. © Okt.: Bin Laden videoüzenetben fenyegeti meg az USA-t, hogy a választás napján támadást indít. © 2005. márc.: Bush szélsőségesen megfenyegeti Bin Ladent: „nincs se éjjelünk, se nappalunk, míg bíróság elé nem áll" nE ©2006. jan. 13.: A CIA légitámadást indít Ajman al-Zavari feltételezett bázisa ellen. A Dama- lo város elleni akció során legkevesebb 18 ember veszti életét. © 2004. máj.-júl.: A pakisztáni elnök, Pervez Musarraf hónapokig tartó of- fenzívát indít, hogy elfogják, az akkor Vazirisztánban sejtett bin Ladent. © Jan. 24.: A pakisztáni vezető Saukat Aziz találkozik Bush elnökkel, hogy vessenek végett a túlzott támadásoknak. © GRAPHIC NEWS