Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-13 / 10. szám

2005. január 13., csütörtök KELET KISVÁRDAI POLGÁR /7 Felső-szabolcsi kiadás __ ______-_______________________ HÍREK 0 Képek. A magyar kultúra napja alkal­mából Csutkái Csaba fotóművész alkotá­saiból Képek címmel nyitnak tárlatot ja­nuár 21-én a Művészetek Házában. A fo­tográfiákat február 10-éig tekinthetik meg az érdeklődők. 0 Centrum. Az illetékes országgyűlési bizottság kedvezően bírálta a kisvárdai városközpont rehabilitációjára vonatkozó önkormányzati pályázatot, így remény van arra, hogy hamarosan megkezdődhet az az 1 milliárd forint értékű beruházás, amelynek keretében újjászületik a belvá­ros. A tervek szerint felújítják, kibővítik a városházát, térburkolatot kap a Szent László utca, de jut pénz játszóterek kiala­kítására, az utak rendbetételére is. 0 Ultisok. Ultiversenyt rendeznek február 4-én 16 órától az ördög bibliáját jól for­gatóknak a Művészetek Házában az in­tézmény és a Kisvárdai Kulturális Egye­sület közös szervezésében. Katonadolog. Nemrégiben tért haza ka­tonai küldetéséből egy kisvárdai fiatalem­ber, Oláh István, aki Irakban szolgált több hónapon át. A szakaszvezető élményeiről, s a magyar kontingens közel-keleti minden­napjairól hamarosan részletesen is beszá- | mólunk lapunkban. (Fotó: amatőr) BÚTORHÁZ Kisvárda, Bocskai utca 29/b Tel.: 30/638-2747 Nyitva tartás: H - P: 8.30 -16.00 Szó.: 8.30 -12.00 Fa-Formula 2000 Bt. Tiszakanyár 9 Bőn, S2ŐVET ÜLŐGARNITÚRÁK ® Szekrénvsckok 9 Tálalószekrények d>Esi.:i.03ü-oaoK>J>Tv-.. dohányzó as^ítai.ok Ofoulck. szekek, sis. Sport- és példaszerűen szerezhetnek versenyelőnyt A kisvárdai Bessenyei gimnázium több diákja is a „kedvezményezettek” között van immár Kovács Bertalan e-mail: kovacsberci@kelet.szon.hu Kisvárda (KM) - A GE az egész világon segíti azon vá­rosok fejlődését, ahol a mul­tinacionális cég üzemet mű­ködtet. Hazánkban a GE Hungary Rt.-nek kilenc vá­rosban - közöttük Kisvárdán - van gyára, s egyáltalán nem mellesleg: a GE Ma­gyarország legnagyobb kül­földi foglalkoztatója. Évek óta sikerrel működik a cég Nyíló Vüág elnevezésű tehet­séggondozó programja, amelyhez Régiónk angol nyelvet tanítói megismerhetik a nemzetközi üzleti- angol-tanítás leg­hatékonyabb mód­szereit. Bíró Gábor >! tavaly ősszel a kisvárdai Besse­nyei Gimnázium számos diákja is csatlakozhatott. A program célja dióhéjban: felkarolni a leg­tehetségesebb középiskolásokat, akiket nemcsak üzleti ismeretek­kel vérteznek fel, hanem például az üzleti életben használt angol nyelv ismeretével is. Gazdaság és iskola- Városvezetőként, de ma­gánemberként is nagyon büszke vagyok arra, hogy az Ózdon már bizonyított innovatív tehetség- gondozó program a jövőben - egy hajdúböszörményi iskolával egyetemben - a mi Bessenyeink­ben is segíti a diákokat abban, Angol nyelven szóltak az amerikai kultúra egyik érdekes hagyományá­ról, a Halloween-tradícióról hogy hazánkban egyedülálló mó­don versenyelőnyre tehessenek szert. Méghozzá sport-, de egy­ben példaszerű körülmények kö­zött - hangsúlyozta dr. Oláh Al­bert kisvárdai polgármester, aki reméli, hogy a programban részt vevő fiatalok a diploma megszerzése után össze tudják majd kapcsolni megyénket, s ezen belül természetesen Kisvár- dát is a hazai, sőt a nemzetközi gazdasággal. A programhoz újon­nan csatlakozó két középiskola több mint harminc diákja a vár- dai tanodában Halloween-partyn látta vendégül a projekt létreho­zóit, valamint több közéleti sze­replőt. A party egyebek mellett kiváló lehetőséget teremtett ah­hoz, hogy a résztvevők betekint­hessenek az amerikai kultúra egyik érdekes hagyományába, ám leginkább arra volt hivatott, hogy a Nyíló Világ diákjai bemu­tathassák, mivel gazdagodtak ed­dig a program révén. Tanár-diák randevú A GE-alapítvány egyébiránt országosan összesen közel 270 ezer dollár támogatással - az üz­leti szféra, a kormányzat és a ci­vil szervezetek támogatásával - majdnem száz diák és húsz an­goltanárnak teszi lehetővé, hogy behatóan tanulmányozza az üz­leti angol nyelvet.- A gyerekek meghívták a partyra azokat az angoltanáro­kat, akik részt vesznek a prog­ram tanártovábbképző kurzu­sain. Óriási jelentőségűnek ér­zem, hogy régiónk angol nyelvet tanító pedagógusai az eddigi tu­dásuk mellett a Fast English se­gítségével megismerhetik a nem­zetközi üzletiangol-tanítás legha­tékonyabb és legkorszerűbb módszereit - szögezte le Bíró Gá­bor, a kisvárdai középiskola igazgatója. A direktor úgy véli, a kétéves programban részt ve­vő ifjak a megszerzett különle­ges tudás birtokában komoly karriert futhatnak be, ám ezzel nemcsak egyéni boldogulásuk lesz könnyebb, hanem minden bizonnyal a régiónak is anyagi és szellemi haszna származik majd a magas szinten képzett diákokból. A GE Found-ösztöndíjról Az ösztöndíjprogram a GE Foundation és az Institute of International Education Nem­zetközi Oktatási Intézet együttműködésével jött létre. (Az HE a világ egyik vezető - nonprofit alapon működő - oktatási és csereprogramokkal foglalkozó szervezete.) Az ösz­töndíj célja, hogy a diákok ve­zetői képességeit fejlessze, s ezáltal hozzájáruljon a hazai munkaerő nemzetközi ver­senyképességének növelésé­hez. A nyertesek három éven keresztül évi 1200 dollár ösz­töndíjat kapnak, további egy mentor segítségével bepillan­tást nyerhetnek a GE Hun­gary Rt., valamint a Budapest Bank tevékenységébe. Mi több, részt vehetnek egy éven­te szervezett nyári szeminá­riumon is. Másodikok a futsalosok Dobogós helyről, jelesül a 2. po­zícióból vághat neki a tavaszi sze­zonnak a kisvárdai futsalcsapat, amely a jövő hétfőn tartandó baj­noki összecsapással kezdi meg idei szereplését. A hazai pályán rendezendő, Budakalász elleni összecsapást 19,30 órától követhe­tik nyomon a drukkerek a Váro­si Tornacsarnokban. A fiúk bíz­nak abban, hogy játéktudásban és szerencsében is felülmúlják majd ellenfelüket, akik egyébiránt a Fortuna 004 FSE Budakalász név­re „hallgatnak”. Az élvonalbeli futsalcsapatok kérésére az MLSZ a legközelebbi kupafordulót már­ciusra írta ki. A Futsalklub Kis­várda a Magyar Kupában nem le­becsülendő ellenféllel találkozik: a mieink az NB I-es bajnokságban 3. helyen álló - a 2003. évi soro­zatban bajnoki címet szerzett - fő­városi Cső-Montage csapatát fo­gadják. E mérkőzésre is érvénye­sek azok a bérletek, amelyeket holnaptól lehet megvásárolni a kisvárdai együttes tagjaitól. Bálozók. A napokban jótékonysági bált rendezett a Reformá­tus Általános Iskola és Gimnázium. A mulatság a 12. évfolya­mosok nyitótáncával, valamint Danes Tímea és Orémusz Brigit­ta énekszámaival kezdődött. A táncot Baloghné Mudri Ágnes tanárnő, az énekeket Veress Lívia igazgatóhelyettes tanította be. (Fotó: amatőr) Befuthatnak a Kifutón Január 29-én a kisvárdai Mű­vészetek Háza ismét megrendezi a Kisvárdai Kifutó elnevezésű rendezvényét a 14. életévüket be­töltött amatőr énekes szólisták­nak. A programra január 17-éig lehet nevezni a 45/405-239-es tele­fonszámon, illetve a www.kisvar- da.színház.hu-ról is letölthető je­lentkezési lapon. A korábbi sza­bályok, illetve jelentkezési felté­telek nem változtak: ezúttal is a fellépőknek kell gondoskodni ze­nei kíséretről (CD, illetve mini disc), s a műsor változatossága ér­dekében egy előadónak ezúttal is két műsorszámot kell feltüntetni, s lehetőleg csak az egyik legyen musicalbetétdal - hívják fel a fi­gyelmet a program szervezői. Ugyancsak a korábbi esztendők tapasztalatai alapján döntöttek úgy a verseny meghirdetői, hogy esetleges túljelentkezés esetén megszűrik a résztvevőket: január 22-én 15 órától előselejtezőt tar­tanak. A rendezvényről a Köl­csey TV felvételt készít. ^Taurus CARBONPACK Kft. A Taurus Carbonpack Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. azonnali belépéssel keres önállóan dolgozni tudó külkereskedelmi asszisztens (bonyolító) munkatársat. Feltételek:- Felsőfokú szakirányú végzettség,- Legalább két év szakmai gyakorlat,- Kiemelkedő angol nyelvtudás,- Francia vagy orosz nyelvismeret. Jelentkezés: A Taurus Carbonpack Kft. Titkárságán személyesen. Cim: 4623 Tuzsér, Előtó út 1. Tel.: 45/541-211 Jelentkezéskor hozza magával szakmai önéletrajzát és a végzettségeit igazoló bizonyítványait! W KISVÁRDA PALYAZAT A MASTER-M Kft. kisvárdai Baromfi-feldolgozó Üzeme pályázatot hirdet ÜZEMI BÜFÉ üzemeltetésére. Elvárások:- melegítőkonyha üzemeltetése (ebédkiosztás),- védőital (tea, szódavíz) szolgáltatás,- korrekt árak,- az élelmiszer-ipari üzem speciális előírásainak betartása, betartatása,- italautomata üzemeltetése. Az üzem biztosít új helyiséget és felszerelt melegítőkonyhát. Referenciával rendelkezők előnyben. Pályázat benyújtásának határideje: 2005. január 2 7. További információt nyújt: Vághy László MASTER-M Kft. 4600 Kisvárda, Ipari u. 9. Telefon: 30/636-5374 CT-p CIPŐK TRÉNINGEK PÓLÓK SHORTOK NADRÁGOK -m-----------­KISVARDAI MÁRKABOLTUNKBAN cidKias 40 - 50 - 70%-os, kedvezménnyel! I Kisvárda, Szent László utca 10. Tel.: 45/500-092 i A Fényeslitkei Napköziotthonos Óvoda Óvodásaiért Alapítvány kuratóriuma köszönetét mond mindazoknak, akik adójuk 1%-ával támogatták az alapítványt. A befolyt összeg 64 856 Ft volt, melyet az alapító okiratban meghatározott célokra használjuk fel. Várjuk további felajánlásaikat! OTP: 11744034-20037501. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents