Kelet-Magyarország, 2005. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-13 / 10. szám
2005. január 13., csütörtök KELET HAZAI TÁIAKON /8 A tűz után szemét az utcán A ködös időben is virít a kiégett lakás szemete Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A tűzoltókocsik és a mentőautók szirénáira ébredtek újév reggelén Nyíregyházán a Toldi utca 64. sz. alatti magasház lakói. A tizedik emelet egyik lakásában tűz pusztított. Azóta csaknem két hét telt el. A környék lakói amiatt telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy a kiégett lakás romjai még mindig ott éktelenkednek a ház előtt. Ez ügyben a házfelügyelőt kerestük meg.- Gondolhatja, micsoda újévi ébredés volt! - kezdte Daskó Mihály házfelügyelő. - A tizedik emeleti lakás teljes egészében kiégett, szerencsére személyi sérülés nem történt. A házaspárt ide nem messze, azonnal egy szükséglakásba költöztették, merthogy a kiégett otthon ön- kormányzati tulajdonban van. A lakást Én sem bánnám, ha elkerülne innen a Piac- és Vagyonkezelő Kht. emberei ürítették ki a tűz után három nappal, január 4-én. Akkor nyomban elvittek egy konténernyi szemetet, s azt mondták, hogy majd jönnek a még ittlévőért is. Hát, azóta nem jöttek, pedig szóltam már a közös képviselőnek, ő is intézkedett, de a konténerrel csak nem érkeztek meg. Pedig én sem bánnám, ha elkerülne innen ez a szemét! - mondta Daskó Mihály. Guberálók „hagyatéka”- A kiégett lakást január 4-én közmunkásokkal ürítettük ki, a guberálók azon nyomban nekiestek a konténernek, és az maradt ott szemétnek, amit ugyan kiválogattak, de mégsem kellett nekik. Rövid időn belül elvisszük onnan a szemetet - tájékoztatott Pazonyi Péter, a Piac és Vagyonkezelő Kht. igazgatási osztályvezetője. (Fotó: Lefler György) Tanfolyam kezdőknek és haladóknak Felkészítés a civilek számára EU-s ismeretekből . Nyíregyháza (KM - P. I.) - Civilek Európája Magyarországon címmel téli EU-s tanfolyamot szerveznek Nyíregyházán az európai integráció és civil ügyek iránt érdeklődőknek. A részletekről és a jelentkezés feltételeiről Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója tájékoztatta lapunkat. A cég első embere elmondta: A 2005. január 17- 20-ig tartó tanfolyamra az Európa Ház, a nyíregyházi Európa Egyesület, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, a Magyar Békeszövetség és a Nyíregyházi Főiskola közös rendezésében kerül sor. A rendezvény helyi szervezője Csizmadia Valéria, a Nyíregyházi Főiskola képzési igazgatója. Jelentkezési határidő: 2005. január 13. (További információ a 06/1 356-8440-os telefonszámon, vagy a www.eucivil.hu, www.europeanhouse.hu honlapon.) Hasznos, gyakorlati ismeretek A tízezer forintos részvételi díj fejében (Civil Kártya-tulajdonosoknak hétezer forint) gazdag programcsemegét, szállást és teljes ellátást kapnak a jelentkezők: A szakmai és kulturális programok során előadást hallhatnak hazánk európai stratégiájáról, az európai alkotmányról, a korszerű oktatásról, Magyarország legnyugatibb keleti régiójának európai uniós tapasztalatairól, valamint az eredményes EU-s kommunikáció titkairól. A hallgatóság kézhez kapja a „Kulcs a sikeres EU-pályázatokhoz 2.” című kézikönyvet is, mely gyakorlati tanácsokkal segít eligazodni a pályázatok labirintusában. Színház és kirándulás A tanfolyam második napjának estéjén a nagysikerű Csókos asszony operett előadást láthatják a jelentkezők a Móricz Zsigmond Színházban, szerda reggel pedig megyei körútra indul a társaság. A Felfedezzük a régiót! elnevezésű program során dr. Hanusz Árpád szakmai vezetése alatt Nagykállóban a volt vármegyeházát, Máriapócson a bazilikát, Fehérgyarmat-Penyigén a Lek- váriumot, Túristvándiban a vízimalmot, Szatmárcsekén Kölcsey síremlékét, Tar- pán egy európai biofarmot, Tákoson pedig egy népi barokk templomot tekintenek meg a kirándulók. Talamba. Szombaton 19 órakor a Váci Mihály Művelődési Központ hangversenytermében ad koncertet a Nyíregyházán is népszerű Talamba ütőegyüttes. (Fotó: stúdió felvétel) Világbajnoki ajánlataink: • Citroen C3 1.11 • Citroen Bedinget 1 999 000 forinttól! Az ajánlatok érvényesek; 2ŰG5. január íO-tői a készlet erejéig, de legkésőbb 2001. január ?<1 -sg, a kijeíöíl márkakereskedésekben. A képen látható autók Illusztrációk, a? akciós ajánlatok más ke>£wzméoyekke$ nem vonhatók Ősszel *€urotax átfói'megállapított örfékeí alapul véve. A Citroen CT 1-S» logyasziásaí 7.8/5.0/6.Ó í/iOp km iyaros-i/wszagüti/vesyes). CO»-kiborsáig:»:. 14T g/krn. CITROEN KOHUT 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 118. Tel.: 42/508-263 CITROEN KOHUT 4700 Mátészalka, Ipari út Tel.: 44/500 780 A Uj CITROEN C Elismerésre méltó technológia Új Citroen C4 vásárlása esetén használt autóját akár 250 000 forinttal magasabb áron számítjuk be!* CITROEN ««0 M * W Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! *6Mg «**••• *«***«' #* m&m&í *&>«***.' <*»*%*« KELET umncTCCCi/ Kóstoljon bele szabadon! Nyisson most HVB Lakossági Folyószámlát, és 3 hónapon át DÍJMENTESEN veheti igénybe szolgáltatásainkat! Várjuk bankfiókunkban: Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 1-3. HVB'Bank 7 Az akció a magánszemélyek részére 2005. március 31-ig megnyitott forintfolyószámlákra vonatkozik. További Információ a 06-40/50-40-50-es telefonszámon, részletek a Kondíciós listában és a Hirdetményben.