Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-21 / 297. szám

2004. december 21., kedd KIÜT MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEN 0 Hazatérőben. Elhagyta Irakot hétfőn, ma­gyarországi idő szerint fél háromkor a Ma­gyar Honvédség Szállító Zászlóaljának utol­só katonája is. „A hadszíntérről való átcso­portosítás rendben, az előzetes terveknek megfelelően lezárult” - áll a HM közlemé­nyében. 0 Hende a Fideszbe tart. Hende Csaba, az MDF-ből a közelmúltban kilépett függet­len képviselő csatlakozni kíván a Fidesz- frakcióhoz. A javaslattételi jog a párt orszá­gos listavezetőjét, Orbán Viktort illeti, aki tá­mogatta a felvételt. A kérdésben nyílt sza­vazással dönt a frakció. A pápa reagálása nem volt olyan indulatos... Budapest (MTI) - Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn a parlamentben - töb­bek között Dávid Ibolya MDF-elnök bírá­ló felszólalására reagálva - közölte: nem látogatásra, hanem tárgyalni ment a hét végén a Vatikánba. Gyurcsány Ferenc hozzáfűzte: II. János Pál pápa és Sodano bíboros reagálása az általa elmondottakra nem volt olyan indulatos, mint a magyar parlamenti képviselőké. A miniszterelnök szerint nem szeren­csés, ha bármely egyház vagy annak kép­viselője „a politikai hatalom dolgában pró­bál meg hívei között eligazító erővel bír­ni”. Megjegyezte: „a Magyar Köztársaság és a magyar parlamenti demokrácia (...), a szekularizált állami működés veszélyez­tetettségét látom ebben az ügyben (...), a két világháború közötti Magyarország visszatérésének veszélyét”. Most jön a hetedik. Gerhard Schröder német kancellár a hetedik német-orosz csúcsra Németországba érkezett Putyin orosz elnökkel beszélget. (Fotó: epa) PARLAMENT Elfogadták a költségvetést Az Országgyűlés elfogadta hétfőn a jö­vő évi költségvetést, amely azzal számol, hogy 2005-ben az országban a gazdasági növekedés kiegyensúlyozott lesz és 4 szá­zalék körüli szintet ér el. Korábban a költ­ségvetési vita idején a pénzügyminiszter úgy érvelt: 2005-ben éves átlagban 4,5 szá­zalékos inflációt vár az idei, várhatóan 6,8 százalékos éves pénzromlás után. Draskovics Tibor az esélyek és lehetősé­gek költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. A következő évi költségvetés el­sődleges prioritásai között szerepel a mun­kahelyteremtés, a beruházásösztönzés, az adócsökkentés és az infrastruktúra fejlesz­tése. A családi pótlék, az inflációval megegyezően, 4,5 százalékkal emelkedik átlagosan. Az egyik elfogadott módosító indítvány szerint a következő évben a nyugdíjemelés minimumát 1800 forintban határozták meg. A lemaradás büdzséje Korábban Varga Mihály, a költségveté­si bizottság fideszes elnöke, volt pénzügy- miniszter úgy nyilatkozott: a jövő évi költ­ségvetés a lemaradás büdzséje, az elfoga­dott módosító indítványok „némi érzéste­lenítést vagy szépségtapaszt akarnak rak­ni a fájdalmas vágásokra”, nem javítanak a magyar gazdaság 2005. évi kilátásain. Találgatás a köztársaságielnökjelöltről Esélyesnek tűnik Göncz Kinga, továbbá Bárándy Péter, de Szili Katalin már nem Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Az MSZP-nek egyelőre nincs köztársaságielnök-jelöltje, erről csak a párt tavaszi je­lölőkongresszusa után dön­tenek - közölte Hiller Ist­ván pártelnök hétfőn. Lapinformációk szerint Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter köztársaságielnök-je- lölt lehet. A Magyar Nemzet sa­ját értesülésként azt közölte, hogy „Göncz Kinga esélyegyen­lőségi miniszter köztársasági el­nökké választását támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök (...). A minisztert, Göncz Árpád lányát az SZDSZ támo­gatja, a jelöléshez mindössze az MSZP egyetértését kell Gyurcsánynak megszereznie”. Kacsáznak Horn Gábor, az SZDSZ ügyvi­vője alaptalan újságírói kacsá­nak nevezte a lap információját. Állítása szerint az SZDSZ sem­milyen formában nem egyezte­tett még a szocialistákkal. „A döntés előtt az MSZP meg­hallgatja a jelölteket - közölte Hiller István. - Nincsen hivata­los jelölt jelen pillanatban, folyik az egyeztetés, és tavasszal meg­lesz a végleges döntés” - tette hozzá, de az esélyesekről részle­tesen nem kívánt beszélni. Maradt, nem maradt Mádl Ferenc jelenlegi államfő mandátuma a jövő nyáron jár le, utódjáról a parlament dönt. Korábban több név is forgott a köztudatban az államfői poszt lehetséges várományosaként, például Szabó István filmrende­zőé, Kovács László EU-biztosé, Bárándy Péter volt igazságügy­miniszteré, Szili Katalin házel­nöké, illetve Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökéé. Szocialista körök­ből származó információk sze­rint Szili Katalin már nincs az esélyesek között. A parlament Leváltanák 1990-ben Göncz Árpádot választotta a parlament köztársasági elnökké. Göncz ötéves megbízatását 1995-ben újabb öt esztendő­vel meghosszabbították. 2000-ben Mádl Ferencet vá­lasztotta államfővé az Or­szággyűlés, az ő mandátu­mát azonban nem valószí­nű, hogy meghosszabbítja az MSZP-SZDSZ többségű parlament. Információink szerint a jelenlegi köztársa­sági elnök szívesen marad­na, de vele már nem szá­molnak a döntéshozók. elnökének több olyan megnyil­vánulása is volt, amely miatt némiképp szembekerült az MSZP vezetésével. A házelnök legutóbb azzal váltotta ki az MSZP-vezetés rosszallását, hogy a december 5-i népszavazás kampányában a párt hivatalos álláspontjától eltérő véleményé­nek adott hangot. Az októberi tisztújítás során semmiféle tisztséget nem kapott az MSZP-n belül. Viszont továbbra is a lehetsé­ges jelöltek között tartják Bárándy Pétert, aki a pártveze­tés szerint politikai küzdelmek­ben nem koptatta el magát, és a koalíció irányítóival éppen olyan jól kijön, mint a kor­mánytagokkal. Népszavazás: eredmény januárban Budapest (FH) - Elképzelhe­tő, hogy csak január elején ál­lapíthatja meg az Országos Vá­lasztási Bizottság (OVB) a de­cember 5-i népszavazás végered­ményét, az Országos Választási Irodához (OVI) ugyanis még nem érkezett meg az összes jegyzőkönyv azokból a szavazó­körökből, ahol az újraszámlá­lást a Legfelsőbb Bíróság (LB) elrendelte. Százmillió forint Az újraszámlálás akár 100 millió forintba is kerülhet. Rytkó Emília, az OVI vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: egyelőre csak meg- saccolni lehet, mikor tudják ki­hirdetni a végeredményt. Az 1154 szavazókor közül eddig 1080 szavazókörben végeztek az újraszámlálással, a többi bizott­ságban azonban még tart a számlálás vagy már befejezték azt, de még nem küldték el a jegyzőkönyveket. Ha vala­mennyi szavazatszámláló bizott­ság beküldi azokat december 22- éig, azaz szerdáig a jegyzőköny­veket, akkor az OVB elméleti­leg kihirdetheti az eredményt, ez azonban csak „hipotetikus feltételezés” - mondta Rytkó Emília. Visszaküldés után Ha a jegyzőkönyveket decem­ber 22-e után küldik be a szava­zatszámláló bizottságok, akkor az OVB valószínűleg már csak január elején ül össze, és ekkor hirdeti ki a referendum hiva­talos végeredményét. Nem békés > Irakiak karácsonyi bevásárlásukat végzik egy bagdadi üzletben. Irakban mint­egy 800 000 keresztény ember él. Ugyanakkor az iraki biztonsági erők olyan rakétákat foglaltak le, amelyekkel választóhelyiségeket akartak célba venni a lázadók. (Fotó:MTi) A kormány vonja vissza Budapest (MTI) - A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy vonja vissza a gázáremelésről szó­ló döntését - közölte Orbán Vik­tor. A pártelnök elmondta, azt ké­rik a kormánytól, hogy tavasszal térjenek vissza a kérdésre, azon­ban a gázáremelés akkor sem ha­ladhatja meg az infláció mértékét. Orbán Viktor közölte: szakértőik vizsgálata alapján kiderült, hogy a gázáremelés a tömbházakban élők számára kisebb, míg a csa­ládi házakban élő, több gyerme­ket nevelő családok számára na­gyon súlyos terhet jelent. Kóka János gazdasági minisz­ter azt mondta: a gázáremelkedés minden egyes sávban a nemzet­közi emelkedés mértékét el nem érő terheket ró a lakosságra. A belügyminiszter módosítana „Patrubánynak bocsánatot kell kérnie” Budapest (MTI) - A bel­ügyi tárca februárban újra kezdeményezni fogja a vá­lasztási törvény módosítá­sát, immár a kétkérdéses népszavazás tanulságainak figyelembevételével. Ezt nyüatkozta a belügymi­niszter hétfőn az MTI-nek. „A választási törvény módosításá­ra mindenképpen szükség van. Egyrészt a mostani tanulságo­kat értékelni, elemezni kell és az ebből adódó következtetések alapján is módosítani kell, (...) de az Alkotmánybíróság (már korábban) is megmondta a jog­alkotóknak, milyen területen kell még szabályozni” - mond­ta Lamperth Mónika. Közölte, a Rytkó Emüiát, az „Országos Választási Iroda ve­zetőjét és más köztisztviselőket ért otromba és sértő megjegy­zéseket felháborítónak” tartja. „A legkevesebb az, hogy Patrubány Miklósnak bocsána­tot kell kérnie Rytkó Emíliától és a köztisztviselőktől a kije­lentéseiért” - hangoztatta a belügyminiszter. Mérgesek. Palesztin asszonyok követelik fiaik szabadon en­gedését, miközben ismét tápot adott a 75 évesen elhunyt pa­lesztin elnök, Jasszer Arafat megmérgezéséről szóló elméle­teknek a palesztin kormány egykori titkára, Ahmed Abder- Rahmán. Azt mondta, „valami különös dolog történt Arafat­tal körülbelül egy éve”. (Fotó: EPA) V ____________________________________ J Érdemi módon Budapest (MTI) - Határon tú­li magyar szervezetek közös nyi­latkozatban kérték Budapestet a kettős állampolgárság ügyének rendezésére. A Pozsonyban nyil­vánosságra hozott dokumentum a magyar kormányt és a parla­menti pártokat kéri arra, hogy a nemzetközi joggal összhang­ban alkossák meg azt a törvény- módosítást, amely lehetővé teszi a határon túli magyaroknak, hogy igény esetén, szülőföldjük elhagyása nélkül kaphassanak magyar állampolgárságot. A kor­mány a nem túl távoli jövőben összehívja a Magyar Állandó Ér­tekezletet - mondta a külügymi­niszter. Somogyi Ferenc a hatá­ron túli magyar szervezetek kö­zös nyilatkozatára reagálva ki­jelentette, hogy a kormány dol­gozik a megoldáson. Belátható időn belül érdemi intézkedések születhetnek. Évzáró. George W. Bush amerikai elnök évzáró saj­tóértekezletén elmondta: a sokoldalú tárgyalásokat ré­szesíti előnyben nukleáris ügyekben. (Fotó: EPA) KELET j). Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (] l). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (j Felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (zsolt.varga@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szoi Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 0é-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott péidányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058 Értékesítési vezető: Varga Zsolt A ytATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents