Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-08 / 286. szám

2004. december 8., szerda KELET MEGYEI TÜKÖR /5 0 Régiségvásár. Szombaton és vasár­nap újra régiségek kiállítása és vására lesz Nyíregyházán. A Hatzel téren reggel 7 órától nézelődhetnek és vásárolhat­nak az antik holmik szerelmesei. 0 Roma táncházat szervez Dede Zoltán aranysarkantyús tánctanár vezetésével a RÉV Alapítvány és a TEMI Móricz. Zs. Művelődési és Ifjúsági Ház Közhasznú Alapítványa Nyíregyházán, a Bátori út 30. szám alatt. A táncház csütörtökön 14 órától indul, várják a roma tánckultúra iránt érdeklődőket. 0 Nyílt nap. Az igazgatói tájékoztató mel­lett az iskola és a kollégium megtekin­tése, valamint óra- és stúdiumlátogatá­sok szerepelnek a debreceni Szent Jó­zsef Gimnázium csütörtökön 9.30-kor kezdődő nyílt napi programjai között. Az év épületgépész-mérnöke Mint az első oldalon írtuk, a nyíregy­házi Nagylucskay László lett az év épület­gépész-mérnöke.- Nagyon örülök a kitüntető címnek, amelyet valószínű a munkám mellett a rendszeres publikációimnak is köszönhe­tek. A cím odaítélésében nagy szerepet játszhatott a Nyíregyházi Főiskola műsza­ki és mezőgazdasági karának új épületé­ben megvalósított energiaellátás, amely már valóban a 21. századi megoldásokat tartalmazza - mondta érdeklődésünkre Nagylucskay László. Az év mérnöke, Nagylucskay László (Fotó: Lefler György) A KSH ELEMZÉSEIBŐL Ittasan okozott közúti közlekedési balesetek Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - A nyolcvanas években évente át­lagosan 3300, a kilencvenes években 2900, 2000 és 2003 között pedig 2300 közúti köz­lekedési balesetet okoztak ittasan, ami csökkenő trendet mutat. Ugyanakkor 2001 óta, ha mérsékelt ütemben is, de ismét emelkedik számuk. Említésre méltó, hogy 1980 óta az 1989 és 1992 közötti években, a gazdasági és társadalmi átalakulás kez­deti éveiben történt évente legtöbb (4000) ittas baleset. E balesetek zömét, 2003-ban több mint kilenctizedét, az ittas állapotban lévő jár­művezetők okozták, legnagyobb számban, az összes eset hattizedében, a személygép­kocsi-vezetők. Nem elhanyagolható arányt képviselnek a kerékpárosok (16 százalék) és a segédmotorkerékpár-vezetők sem (7 százalék). Az esetek közel tizedében azon­ban a gyalogos ittassága idézte elő az ese­ményt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közút­jain az ittasan okozott balesetek részará­nya az összes baleseten belül magasabb az országosnál. Amíg 2003-ban az összes köz­úti baleset 5,8 százaléka, az ittasan oko- zottaknak 6,9 százaléka történt a megyé­ben. Ez azonban csak az utóbbi években alakult ilyen kedvezőtlenül (1998-ban az it­tasan okozott baleseteknek még csak 4,5 százalékát regisztrálták a megyében). A nyíregyházi statisztikai hivatal dolgozói selejtezik az igazgatóság iratait (Fotó: Sipeki Péter) Mikulás-parti. Változatos programok, neves sztárvendégek vártak mindenkit a hétvégén a NyírPlaza Mikulás-napi partiján, amelyen többek között a Desperado és a Crystal együttes (ké­pünkön) is fellépett. (Fotó: Sipeki Péter) L ............................................................................. .......’...................-J Ismét M. Á. Zs.-világ Nyíregyháza (KM) - Mészá­ros Árpád Zsolt-show lesz decem­ber 12-én a Bujtosi Sportcsarnok­ban. Ezúttal is neves művészek közreműködésével készül a lát­ványos műsor. Vendégek lesznek - többek között - Janza Kata, Náray Erika, Németh Attila, Bereczki Zoltán, Borbás Erika, Száraz Erika. Este fél hétkor látványos di­vatszínházi smink-, frizura- és divatshow-műsor kezdődik, majd részletek hangzanak el a Rómeó és Júliából, a West Side Story- ból, a Jézus Krisztus Szuper­sztárból és más világhíres mu­sicalokból. A show-hangulatról táncosok is gondoskodnak: az Y2K és az Abigél művészeti is­kolák növendékei. MSZP: a választók döntöttek Nem az utcán, hanem a parlamentben tudnak helyes választ adni Kiállítás nyílik a Bencs-villaban Nyíregyháza (KM) - David Abramjan örmény származású képző- és ipar­művész alkotásaiból nyílik kiállítás december 9-én, csütörtökön 15 órakor Nyír­egyházán a Bencs-villában. David Abramjan Örmény- országban, , művészcsalád­ban született, ahol a hagyo­mányos örmény ötvös-ipar- művészetet folytatták. Ma­gyarországon 1983-ban tele­pedett le, több kiállítása volt már a világon, pályáza­tokat nyert csillárjaival - egyik épp a nyíregyházi vá­rosháza dísztermében cso­dálható meg. A tárlat de­cember 21-éig naponta 10-16 óráig tekinthető meg. Nyíregyháza (KM - K. É.) - A választók vasárnap úgy döntöttek, hogy mind a ket­tős állampolgárság, mind pe­dig az egészségügy privatizá­cióját illetően a legilletéke­sebbre, a parlamentre bízzák a döntéshozatalt. Szabados József, az MSZP me­gyei alelnöke fogalmazott így azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedden a párt megyei székházá­ban tartottak. A december 5-i voksolás során a szavazók a kór­házprivatizáció kérdésében 66,5 százalékban igent, 34 százalék­ban nemet mondtak, míg a ket­tős állampolgárságra 53,6 száza­lék válaszolt igennel. Szabados József a továbbiak­ban elmondta: a kormány a vá­lasztóktól kapott felhatalmazás alapján útjára indítja azt a Szü­lőföld programot, amely a hatá­rainkon túl élő magyaroknak kí­ván segítséget nyújtani. Lapunk­nak arra a kérdésére, mi az oka annak, hogy ismételten Szabolcs- Szatmár-Beregben volt legalacso­nyabb a részvételi arány, a me­gyei alelnök úgy válaszolt: ez az eredmény az MSZP álláspontja szerint kedvezőnek tekinthető, hiszen három országgal határos megyeként mindennapi tapaszta­lataikra alapozva mondtak az emberek a kérdésre nemet, mert saját szemükkel látják a mun­kahelyek hiányát, a nyugdíjas­turizmus hatásait, az érdekek üt­közését. Dr. Szép Béla alelnök szerint a népszavazási kérdésfeltevést az alacsony részvétel is minősíti. A határon túli magyarok csalódott­ságának pedig szerinte nem a vá­lasztók, hanem azok az okozói, akik a két ügyben a népszava­zást kierőszakolták. Súlyosabb gondok Ezekre a kérdésekre nem az utcán, hanem a parlamentben tudnak helyes választ adni, ráadásul napjainkban nem is ezek az ország legfontosabb gondjai, vannak ennél jóval sú­lyosabbak is - zárta szavait dr. Szép Béla, aki szerint a népsza­vazás bebizonyította, az embe­rekben létezik egy félelem, amely teljesen alaptalan. Emlékülés Váci Mihály tiszteletére Iskolákban, művelődési házakban szavalóversenyeket rendeznek Nyíregyháza, Budapest (M. S.) - Idén lenne nyolcvan- éves Váci Mihály költő. Tisz­telői csütörtökön emlékülést rendeznek Budapesten. December 25-én lenne nyolc­vanéves Váci Mihály költő és már 34 éve halott. Negyvenhat évesen 1970. április 16-án halt meg Hanoiban. Az utóbbi időben valami meg­mozdult Váci Mihály költészete érdekében. Több könyv és írás foglalkozott Váci lírájával és munkásságával. 2004 októberé­ben jelent meg Tasnádi Gábor Lobogó jegenyék című könyve, amelyben Váci Mihály eddig könyvben meg nem jelent ötven­hatos naplója, versei és vallomá­sai vannak. Váci Mihály (Fotó: archív) Toldi Éva tanár-újságíró ez év novemberében megjelent köny­vében Váci Mihály „istenes” ver­seit elemzi. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke Váci Mihály poézisáért emelt szót a rádióban és televí­zióban. Az ország 12 iskolájában és számos művelődési házában tartottak, tartanak megemlékezé­seket és szavalóversenyeket a névadójuk - Váci Mihály - tisz­teletére. Koszorúzás a lakóháznál Születésének 80. évfordulója alkalmából Váci Mihály barátai, tisztelői emlékülést rendeznek december 9-én 15 órakor a Fő­városi Művelődési Ház Körter­mében. Az emlékülésen megala­pítják a Budapesti Váci Mihály Kört. A Budapesti Váci Mihály Kör december 14-én 15 órakor koszorúzást tart Váci Mihály volt lakásának falán elhelyezett emléktáblánál. Váija a karácsonyt- A karácsony a legszebb ünnep, s jó lenne, ha min­den családban szeretet, a vi­lágban béke honolna. Óvo­dapedagógus vagyok Bö- könyben, nemrég mentem férjhez, s természetesen sze­retnék a közeljövőben gyer­mekeket szülni, hogy együtt örülhessünk a szeretet ün­nepének. Kondomé Sarkad) Enikő Monokra, Tállyára kirándulnak Megtekintik a környék nevezetességeit Nyíregyháza (KM) - Egyko­ron Kossuth Lajos is közlekedett azon az úton, ahová nyílt túrát szervez a nyíregyházi MATÁV SC Kelet természetjáró-szakosz­tálya. A december 11-én rende­zendő kirándulásra azokat is várják, akik csak autóbuszból szeretnének gyönyörködni a szép tájakban. A szép tájakból pedig nem lesz hiány, hiszen a kirán­dulók érintik Erdőbényét, Abaúj­szántót, Monokot és Tállyát. Mo­nokon a kastélyt, a Kossuth Mú­zeumot tekinthetik meg, Tállyán az evangélikus templomot, az ás­ványgyűjteményt, s lesz lehető­ség borkóstolásra is. A túrázók Erdőbényéről Tállyára sétálhat­nak majd át. Az érdeklődők Ve­res Tamástól kérhetnek bővebb tájékoztatást, illetve nála jelent­kezhetnek a 06-30/626-9844-es te­lefonszámon. Emelkednek a közüzemi díjak Újfehértó (KM - Gy. L.) - Kedden testületi ülésen számos kérdésben döntött az újfehértói önkormányzat, többek között a közüzemi díjak ügyében is. A képviselő-testület elvetette azt az előterjesztést, hogy új adó­nemként bevezessék a kommu­nális adót. Viszont a szemészál­lítási díjnak az eddig az önkor­mányzat által fizetett 40 százalé­kát így nem tudják előteremte­ni, ezért január 1-jétől 12 ezer fo­rint (áfa nélkül) lesz kukánként az éves díj, ami az ideinek a duplája - tudtuk meg Mátyás B. Szabolcs jegyzőtől. A kereske­dőktől 15 ezer forintért (+áfa) vi­szik el tárolónként a hulladékot. A lakossági ivóvíz díja 4,8 (közü- leteknek 4,7), a csatornadíj 12,3 (12,2) százalékkal, a buszbérlet 10, az intézményi térítési díj ugyancsak 10, míg az önkor­mányzati lakások bére 15 száza­lékkal lesz több jövő év január 1-jétől. A temetői díjak is emel­kednek, átlagosan 20 százalékkal. Tűzoltóságot szerveznek Közel harminc településre vigyáznak majd Fehérgyarmat (M. K.) ­Várhatóan 2006-ban köztestü­leti tűzoltóság kezdheti meg munkáját a fehérgyarmati tér­ségben is. A leendő tűzoltóság­hoz tavaly harmincötén jelent­keztek, az érdeklődők elvégez­tek egy 40 órás tanfolyamot. A Fehérgyarmati Önkéntes Tűz­oltó Egyesület pályázati támo­gatással elnyerte egy 4 hóna­pos tűzoltó-szakképző tanfo­lyam rendezési költségeit. A képzés december 6-án elkezdő­dött. Fehérgyarmat és a 20 ki­lométeres vonzáskörzetbe tar­tozó közel harminc település biztonságát szolgálja majd a Fehérgyarmati Köztestületi Tűzoltóság, melynek működé­sét a Belügyminisztérium fi­nanszírozza. A fehérgyarmati polgármesteri hivatalban erről adott tájékoztatást Soltész Ta­más tűzoltó ezredes, a BM OKF főosztályvezető-helyettes. Tanácskozás a polgármesteri hivatalban (Fotó: a szerző)

Next

/
Thumbnails
Contents