Kelet-Magyarország, 2004. december (64. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-08 / 286. szám

2004. december 8., szerda KÖZBIZTONSÁG /6 0 Elfogták a taxisgyilkosokat. Elfogták a debreceni taxis gyilkosait. A rendőrség 3 embert gyanúsít azzal, hogy egy hónap­ja lelőtték a 28 éves sofőrt a pénzéért. Két debreceni és egy hajdúsámsoni fér­fit vettek előzetes letartóztatásba. 0 Figyelmetlen kanyarodás. Két fiatal­ember súlyosan megsérült hétfőn kora délután a 4-es főúton a rozsrétszőlői elágazásánál, amikor személyautójukkal egy eléjük vágó kistehergépkocsinak ütköztek. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a teherautó vezetője balra kanya- rodás előtt nem győződött meg róla, hogy a másik jármű már megkezdte előzését. A teherkocsi 22 éves sofőrje ellen büntetőeljárás indul. 0 Korhatáros betörés. Mintegy 150 ezer forint értékű erotikus DVD-filmeket és magazinokat loptak el december 6-ára virradóra egy nyíregyházi újságos pavilon­ból. A Tokaji úti piac területén álló bódé­nak az ablakát törte be az ismeretlen tettes, aki után a városi kapitányság indí­tott nyomozást. Az Opel későn reagált a síkos aszfaltra Baleset a ködben, koccanás a megyeszékhely belvárosában Kótaj, Nyíregyháza (KM) - A téliesre fordult időjárás ismét „meglepte” a jár­művezetőket. Egyeseknek a köd és a jeges, csúszóssá vált utak okoztak gondot. Egy kiskocsi borult fel a Kótajból Kemecse felé vezető úton kedden délelőtt, egy felnőtt megsérült, egy gyermeket megfigyelésre kórházba vittek. A fagyos talajon gyalog sem volt könnyű közlekedni. Egy Opel Corsa vezetője ugyancsak későn reagált a síkos aszfaltra, és autójával a jobb oldali padkán árokba hajtott, majd tetőre borult. Koccanás a belvárosban Nyíregyházán, a Luther utca és a Gim­názium köz kereszteződése szinte hetente helyszíne ugyanolyan koccanásos baleset­nek, mint amilyen kedden történt. Délben egy Fiat vezetője próbált a Luther utcán a belváros felől haladva balra nagy ívben a Gimnázium köz felé bekanyarodni. Az autó vezetőjét egy belváros felé tartó autós elengedte, míg a mellette ugyancsak a belváros felé haladó másik autó vezetője nem, így a kanyarodó autóval össze­ütköztek. A karambol nyomán személyi sérülés nem történt, és az anyagi kár sem jelentős, de sokat segítene az erre hala­dókon, ha nemcsak a gyalogátkelő helytől lenne terelővonal felfestve. Sokan félre­értik az út kialakítása miatti szélességet, és nem ritkán jobbról kerülik ki az egye­nesen haladó autósort. Ha egy korábban felfestett záróvonallal egy jobbra kanya­rodó sáv lenne kialakítva, talán egyér­telműbb lenne a forgalmi helyzet, főként kevesebb baleset történne. Kevesebb lenne a baleset (Fotók: Pusztai Sándor) Kábítás karambol Tiszavasvári (KM) - Hétfőn este a 36-os főút 16. kilométer- szelvényében egy Tiszavasvári felől Polgár irányába tartó sze­mélygépkocsi vezetője elvesztet­te uralmát járműve felett, és frontálisan ütközött egy szemben közlekedő személygépkocsival, amely egy harmadik autónak is nekiment. A balesetben hárman szenvedtek könnyű sérüléseket. A baleset okozóját a helyszínen megvizsgáló mentők egy kis nylontasakban kábítószergyanús növényi származékot találtak a nő melltartójában. A 21 éves uk­rán állampolgár kocsiját tüzete­sebben átvizsgáló rendőrök egy feltehetően marihuánás cigaret­tát is lefoglaltak. Az elvégzett gyorsteszt a fiatal nő szerveze­tében drogot mutatott ki. A rend­őrség kábítószerrel való visszaélés és a baleset okozása miatt indított eljárást. Fegyveres rablás Mátészalka (KM) - December 6-án este ismeretlen tettes rabolt ki egy mátészalkai kisboltot. Az üzletbe 20 óra 45 perckor ment be az arcát vastag harisnyával elfedő rabló, az ott egyedül tar­tózkodó eladónő elmondása sze­rint pisztolyt fogott rá, és a be­vételt követelte. A fiatalasszony néhány tízezer forintot adott át, a tettes pedig elmenekült. A Má­tészalkai Rendőrkapitányság és a megyei Főkapitányság nyomo­zói kezdték meg az egyelőre is­meretlen elkövető felkutatását. A kb. 170 cm magas, vékony test­alkatú rabló fején fekete színű harisnya volt, világos dzsekit és sötét nadrágot viselt. A pártfogó felügyelet reformjáról tárgyaltak Nyíregyháza (KM) - A párt­fogó felügyelet reformja, a jogi segítségnyújtó szolgálat tapaszta­latai, és a megyei gyámhivatal gyermek- és ifjúságvédelmi koor­dinátori feladatai témakörben rendeztek kedden konferenciát Nyíregyházán. A tanácskozás házigazdája és lebonyolítója, az Igazságügyi Mi­nisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hivatala és a megyei Közigazga­tási Hivatal Gyámhivatala volt. Szakvélemények Az egész napos eszmecserén, Szakátsné Hegedűs Borbála igaz­gató a pártfogó felügyelet re­formjáról tartott megnyitó elő­adást, majd dr. Olasz Renáta osz­tályvezetője és dr. Halmos Ta­más, a Jogi Segítségnyújtó Szol­gálat bemutatásán túl a tapasz­talatokról beszélt. A gyermek- és fiatalkorú bűnözéssel kapcsola­tos gyámhivatali feladatokról és a célvizsgálatok tapasztalatairól dr. Gégény Zoltán, a gyámhiva­tal osztályvezetője tájékoztatta a hallgatóságot. Az alternatív büntetésekről, közérdekű mun­kavégzésről dr. Bálint Tibor, a megyei bíróság bírája számolt be. Dr. Pénzes Mariann, a me­gyei ÁNTSZ Egészségfejlesztési Osztály vezetője jogszabályi vál­tozásokról beszélt, míg dr. Ba­logh Éva főügyészségi ügyész, ügyészi szemmel alkotott véle­ményt az új jogintézményről (pártfogó felügyelői vélemény és környezettanulmány). Váratlan fordulat Budapest (FH) - Váratlanul berekesztették a móri bankrab­lók büntetőügyének tárgyalását hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Varga Zoltán bíró bejelentette, hogy olyan információk birtoká­ba jutottak, amelyek segítségével valószínűleg megtalálják azokat a fegyvereket, amikkel a mészár­lást elkövették. www.szon.hu hlrek.szon.hu A régió és a világ hírei. Mire vár Nehogy kihagyja az év legkedvezőbb ADSI iSSSESn^-hez juthat belépési díj nélkül már nettó 6 760 Ft-től! Kedvezményes havidíj ajánlatunk az ADSL 384, ADSL 512 és az ADSL 768 termékekre vehető igénybe lakossági és üzleti ügy­felek részére is. Nem éri meg lemaradni róla! invitel További információért hívja az ingyenes 12S8-as zöld számot, keresse fel Telepontjainkat (ügyfélszolgálati irodáinkat), viszonteladóinkat vagy látogasson el honlapunkra! Info-vonal: 1288 www invitel hu Kölcsön Most évi 2%* kamatcsökkentés! Kezes és fedezet nélkül, egyszerűen felvehető. További információ a nap 24 órájában: 06-40/50-40-50 Várjuk bankfiókunkban: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 1-3. Melyik bank gondolkozik az Ön fejével? HVB^Bank *2004. november 2. és 2005. január 28. között folyósított, 300 ezer Ft feletti, forintalapú személyi kölcsön esetén érvényes kamatcsökkentés. Hitelösszegtől függő akciós kamat évi 19,99% - 22,99% + évi 2,5% kezelési költség. Akciós THM 25,77% - 34,51% A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja, további részletek a Hirdetményben. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents