Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-15 / 164. szám
2004. július 15., csütörtök KELET H í í 5 MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Medgyessy Péter támogatást ígért a szlovákiai Selye János önálló magyar egyetem elindításához. A 130 millió forintos hozzájárulásról a magyar kormányfő azután beszélt, hogy Budapesten a szlovák miniszterelnök-helyettessel, Csáky Pállal tárgyalt. 0 Tűzharcban. Izraeliek és palesztinok közötti tűzharcba került egy ENSZ-konvoj a Gázai övezet északi részén, amely segélyt szállított Bét-Hanun mintegy 20 ezer lakosa számára. Mintegy huszonöt percen át tartott a lövöldözés, és a világszervezet 16 kamionját izraeli.fegyverekből származó lövedékek érték. 0 Halálos fenyegetés. Ismét halállal fenyegette meg Ijád Allávi iraki miniszterelnököt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő Abu Muszab az-Zarkávi terroristavezér. A Zarkávi vezette csoport több öngyilkos merényletet követett el az elmúlt hónapokban, és lefejezett egy-egy bolgár, amerikai és dél-koreai túszt. Magyarok is biztosítanak Budapest (MTI) - A NATO reagáló erők részeként nyújt segítséget az athéni nyári olimpiai játékok védelméhez a Magyar Honvédség által kifejlesztett telepíthető biológiai labor - mondta a honvédelmi miniszter. A labor feladata az lesz, hogy egy esetleges vegyi, illetve biológiai támadás esetén elemezze a környezetbe jutott anyagot és azt semlegesítse - közölte Juhász Ferenc. Hozzátette: a labor kitelepülése 7 millió forintba kerül, az ott-tar- tózkodás pedig 20 millió forintba. Ki akaija a sorkatonaságot, s ki nem „A Fidesz nem az, aminek látszik”, másrészt a kormány „semmit nem tett az ügyben” Budapest (MTI) - A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) arra kéri Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy „tegye végre nyilvánvalóvá” pártja álláspontját a sorkötelezettség megszüntetéséről. Ezt - közölte Zuschlag János Fibisz-elnökhelyettes, szocialista országgyűlési képviselő. A Fidesz ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a kormány két év alatt „semmit nem tett” a professzionális hadsereg kialakításáért. Zuschlag János azt mondta, amennyiben nem történik meg a kért állásfoglalás, a Fibisz különböző eszközökkel fogja felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy „a Fidesz nem az, aminek látszik, a Fidesz a sorkatonaság pártján áll”. A Fibisz július 3-án, Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel közösen tartott sajtó- tájékoztatóján szólította fel a Fidesz elnökségét, tíz napon belül hivatalosan foglaljon állást, hogy támogatja vagy sem a sorkötelezettség megszüntetését. Hangsúlyozta: a Fidesz nem veszi tudomásul, hogy a sorozás kérdése nem politikai kérdés, hanem arról van szó, hogy a fiatalok tudjanak tervezni, tudják, lesznek-e katonák, meg kell-e szakítani életpályájukat azért, mert be kell vonulniuk. A kormány június 9-ei ülésén döntött a sorkötelezettség eltörléséről, jelezve, hogy a jogi feltételek kialakítása, az alkotmányos szabályozás érdekében négypárti egyeztetésre van szükség. Előbb konzultáljon A Fidesz honvédelmi kabinetjének vezetője kijelentette: Zuschlag Jánosnak, mielőtt olyan témában szólal meg, amelyikhez nem ért, konzultálnia kellene pártja szakértőivel. Simicskó István hangsúlyozta, a Fidesz már 2000-ben állást foglalt a professzionális hadsereg kialakításának szükségességéről, és támogatja a kormány ez irányú törekvéseit annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ-kabinet az elmúlt két évben „semmit nem tett azért”, hogy ez megvalósuljon. Ha Zuschlag János ennyire pacifista, akkor inkább azt kellene saját pártjában elérnie, hogy hívják haza a külföldön szolgáló magyar katonákat - mondta az ellenzéki politikus. forum.szon.hu ] Szóljon hozzá!________________**-*“* Újabb merényletek Irakban Amerikai katonák biztosítják az amerikai és brit nagykövetségnek, valamint az iraki hatóságok hivatalainak otthont adó zöld zóna szélén elkövetett pokolgépes merénylet helyszínét Bagdadban július 14-én. A merénylet következtében legkevesebb 10 ember életét vesztette és mintegy 40-en megsebesültek. Ismeretlen fegyveresek lelőtték az iraki iparügyi minisztérium egyik főigazgatóját - közölte szerdán a minisztérium szóvivője. Szabir Karímot kedd reggel lőtték le bagdadi otthona előtt. Az utóbbi hónapokban számos, feltehetően politikai indíttatású gyilkosság történt Irakban. (Fotó: EPA) Újra őrizetben hat szélsőséges El-Manáma (MTI) - Egy hónapon belül másodszor is őrizetbe vettek hat muzulmán szélsőségest szerdán a bahreini hatóságok - közölte a Perzsa-öbölben fekvő szigetország belügyminisztériuma. Az őrizetesek a gyanú szerint „robbantásos merényletek elkövetését tervezték kormányzati, gazdasági és idegenforgalmi létesítmények ellen”. A hat bahreini állampolgár a hatóságok feltételezése szerint kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. A letartóztatott és éppen bíróságra kísért Rafa Zohuier ellen az a vád, hogy kapcsolatban állt a sok áldozattal járó madridi merénylettel. (Fotó: EPA) Megölték Moszul kormányzóját Bagdad (MTI) - Ismeretlen fegyveresek meggyilkolták Moszul észak-iraki város kormányzóját szerdán, miután megtámadták a kormányzó Bagdad felé tartó gépjárműoszlopát - közölte az iraki belügyminisztérium. A fegyveresek gránátot hajítottak Juszef Kasmola kormányzó autójára és automata fegyverekkel tűz alá vették a konvojt. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás elmondta, hogy a kormányzó négy járműből álló biztonsági kíséretével tartott Bagdadba, amikor Moszultól mintegy száz kilométerre délre a támadók autója a kormányzó járműve mellé hajtott. Nem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban Tony Blair szerint a hírszerzési ügyekben „senki nem hazudott” London (MTI) - Irakban nem voltak bevethető állapotú vegyi vagy biológiai fegyverek sem nagy, sem bármilyen mennyiségben a háború előtt. Ezt állapította meg szerdán az a független brit bizottság, amelynek feladata az e fegyverekkel kapcsolatos brit hírszerzési tevékenység vizsgálata volt, a testület ugyanakkor nem marasztalta el sem a brit kormányfőt, sem a hírszerzés vezetőit. Kénytelen elfogadni Tony Blair brit miniszterelnök szerdán kijelentette: most már kénytelen elfogadni, hogy nem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban a háború megindításáSokba kerülhet az iraki kivonulás A döntés további túszejtésekkel is járhat Manila (MTI) - Sokba kerülhet a Fülöp-szigeteknek Irakban szolgáló katonáinak szerdán megkezdett kivonáEz nem csak az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatai romlásával, de a nemzetközi közösségből való kitaszításával is járhat. Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki államfő ártott országa nemzetközi tekintélyének, amikor az 51 Fülöp-szigeteki katona kivonásának megkezdéséről döntött, engedve a Fülöp-szigeteki túsz kivégzésével fenyegető terroristák követelésének. Az elnöknő a Közel-Keleten dolgozó Fülöp-szigetekiek millióit is veszélyes helyzetbe sodorja döntésével, ugyanis a terroristák meggyőződtek róla, hogy kifizetődő lehet őket túszul ejteni - mutatnak rá megfigyelők. Rossz előjelnek tartják A szakértők egyetértenek abban, hogy a döntés elsősorban az Egyesült Államokkal való viszonyra lesz kedvezőtlen hatása. Ä Fülöp-szigetek eddig Washington hűséges szövetségének számított. A döntés rossz jel a terroristáknak - közölte szerdán Ruth Urry, az Egyesült Államok Fülöp-szigeteki nagykövetségének szóvivője. nak pillanatában. Szerdán az alsóházban elismerte: az iraki fegyverekről szóló hírszerzési bizonyítékok nem voltak olyan biztosak és megalapozottak, „ahogy annak idején állítottuk”. Hozzátette: „a hónapok múltával most már mind egyértelműbb”, hogy Irakban az invázió előtt nem voltak bevethető állapotú vegyi és biológiai fegyverkészletek. Rangos előadók Budapest (MTI) - Colin Powell amerikai külügyminiszter mellett várhatóan Javier Solana, az Európai Unió külügyminisztere is felszólal a magyar nagyköveti konferencián, július 27-én Budapesten - mondta Kovács László külügyminiszter. Ismét álbomba Budapest (ÉKN) - Egy bombának álcázott tárgyat találtak szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik belvárosi épületében. A robbanószerkezetet rejtő csomagot a Múzeum körúti oktatási intézmény egyik takarítónője találta meg az egyik épület férfivécéjében - tudta meg a Havaria- Press. A tűzszerészek megállapították, hogy csupán imitációról volt szó, s az ébresztőórával kombinált szerkezet nem volt működőképes. A hatástalanítás idejére az egyetem két épületét is kiürítették, a maradványokat pedig szakértői vizsgálatra szállították el. A hónap elején az egyik pesti plaza előtt találtak nem éles csőbombát. A tárgy nem tartalmazott robbanóanyagot, az egész szerkezet „egy jól sikerült imitáció volt”. Angelo dela Cruz unokája mindenesetre örül a döntésnek (Fotó: epa) Szerinte megvolt a kapcsolat Megadta magát egy „vezérgyanús” férfi London, Rijád (MTI) - Egyértelmű, hogy Szaddám Húszéin volt iraki elnöknek kapcsolatai voltak terroristákkal, mint amilyen Carlos és Abu Nidal, illetve az al-Kaidával viszonyt fenntartó szélsőséges szervezetekkel - jelentette ki Ijád Allávi iraki miniszertelnök. Allávi elismerte: a volt rendszer bukása előtt emigrációban működött Iraki Nemzeti Egyetértés ellenzéki mozgalom volt annak az állításnak a forrása, hogy Bagdad 45 percen belül bevethető tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. A királyi amnesztiát kihasználva feladta magát egy paralízisben szenvedő szaú- di férfi, akit a hatóságok az al- Kaida nemzetközi terroristaháFeladta magát (Fotó: EPA) lózat egyik vezetőjének tartanak. Rijádi belügyi bejelentés szerint - amely a helyi állami televízióban hangzott el - a körözés alatt álló Háled bin Üde bin Mohamed al-Harbi, más néven Abu Szule- jman al-Makki. Felelős kiadó: Szabó Miklós (: Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hul. Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hul. Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hul. Marketingvezető: Kereső Magdolna (j Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1190 forint, negyedévre 3490 forint, fél évre 6690 forint, egy évre 12 790 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058