Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-15 / 164. szám

2004. július 15., csütörtök KELET HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Könyvtár zárva. A Móricz Zsigmond Könyvtár központi részlege (Nyíregyháza, Sóstói út 31/b) július 17-én és 31-én, valamint augusztus 2-ától 22-éig zárva lesz. A fiókkönyvtárak azonban ez idő alatt is nyitva tartanak. 0 A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgató­ság ma Fehérgyarmaton (Kossuth tér 38., I. emelet 14.), Csengerben (Ady Endre u. 14.) 9 és 10.30 és Mátészal­kán (művelődési központban) 11 és 13 óra között tart kihelyezett ügyfélszolgá­latot. NÉZŐPONT Egyre drágábban Györke László e-mail: gyorke@kelet.szon.hu A Központi Statisztikai Hivatal kedden nyilvánosságra hozta a zsebünk állapotát leginkább kifejező adatokat. Mit mond­jak, nem túl szépek ezek a számok. Ma ugyanis átlagosan 7,5 százalékkal kerül minden többe, mint tavaly ilyenkor. Azt pontosan nem tudom, a nettókeresetek át­lag mennyit növekedtek egy év alatt, de azt tudom, hogy az én markomat 7,5 szá­zaléknál lényegesen kevesebb többlet­pénz üti. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ráadásul, tudjuk, az átlagszámok sok­szor csalókák, hiszen eltakarják a lénye­get. Ebben a fogyasztói árnövekedésben az az árucikk, szolgáltatás és más egyéb fizetnivaló is benne van, ami egy év alatt nem drágult annyit sőt, esetleg olcsóbb lett, mint tavaly ilyenkor volt. Ellenben a 7,5 százalékos átlagot vél­hetően jóval megaladják azok az állandó, rendszeres kiadásaink - víz-csatorna, gáz, villany, telefon, távfűtés, jó pár alapvető élelmiszer -, melyeken bizony nem na­gyon tudunk spórolni. Szinte hihetetlen, de a gázfűtéses csa­ládi házakban, lakásokban a téli időszak­ban - legalábbis januártól - a melegért havi 30-40, sőt, 50 ezer forintot is kellett fizetni. Vajon miből él meg a kisnyugdí­jas, a minimálbérért robotoló szabolcsi munkavállaló, ha jövedelméből a rezsi ki­fizetése után szinte alig marad valami. De hát élni muszáj, ezért aztán ott spórol, ahol tud: csak egy szobát fűt, kancsóból öblíti a WC-t kisdolog után, és még a gázbojler gyújtólángját is elzárja, minden­hová pislákoló égőt rak, és csak heti egy­szer engedi meg a kádat, hétköznapra marad a lavór. Húst csak ritkán eszik, ak­kor többnyire far-hátat, s ha valahol szombaton olcsóbb a kenyér, megveszi egész hétre. Könyvet nem vesz, újságot nem járat, színházba nem jár. De élni muszáj, a rezsit pedig ki kell fizetni. s Érdekes szám jönne ki, ha egyszer csak azokat a tételeket venné alapul a KSH, melyek a szimpla életben maradás­hoz elengedhetetlenek. Tudod Totya, amióta az asszonynak kimu­tattam a fogam fehérjét... hát azóta nincs fogam... (Rajz: Ferter János) Életben maradni a munkaerőpiacon Egyre inkább értékét veszíti az érettségi Nyíregyháza (KM - P. I.) - Akár több évtizedes kiha­gyás után is visszaülnek az iskolapadba a középfokú végzettségre vágyók, hogy stabilizálják munkahelyi po­zíciójukat. Megfelelő állást lelni megfele­lő fizetéssel korántsem könnyű ma Magyarországon, ez Szabolcs- Szatmár-Bereg megyére még sú- lyozottabban igaz. A több ezer idén végzett frissdiplomás is ne­hezen talál munkát (ha talál n ............ Érettségihez kötött szakmák sokaságától esik el, aki nem tesz lépéseket. dr. Baloghné Rinkács Ilona .................................................» egyáltalán), így nem csoda, hogy a középiskolákból kikerültek ja­va része azonnal továbbta­nul, hogy magasabb képzettséget szerezve növelje elhelyezkedési esélyeit. Csak motíválóerő kell Elképzelhető, milyen sanyarú sors vár az uniós jövőben azok­ra, akik ez idáig még a mára már alapfoknak számító érettségit sem tudhatják kezükben. Ezen kí­vánnak segíteni a klasz-szikus nappali mellett esti, illetve lev­elezés tagozatú középfokú kurzu­sokat meghirdető intézmények. Dr. Baloghné Rinkács Ilona ta­gozatvezetőként már több éve koordinálja a nyíregyházi In- czédy György Szakközépiskola és Szakiskola esti tagozatos hallga­tóinak oktatásszervezési munká­latait. Mint elmondta, idén szep­tembertől három osztályt indí­tanak majd, mintegy másfélszá­zas létszámmal. Az érettségit három év alatt szerzik meg a kitartóan tanuló diákok, ebből az első év teljes egészében ingyenes, az azt kö­vető két esztendőben pedig mi­nimális a térítési díj. A szüksé­ges tankönyvek listája igen sze­rény, az ismeretek túlnyomó ré­szét a tanórákon kapják majd az iskolapadot választók. A XXI. század igényeihez igazodva in­formatikát és idegen nyelvet is oktatnak majd a tanerők. Akik a beiratkozásnál igényelték, is­kolakezdéskor még diákigazol­ványt is kapnak. .................................................ÍJ- A Felnőttek Gimnáziuma ré­szint az itt végzett szakképzet­tekből és más oktatási intézmé­nyek volt növendékeiből tevődik össze. Sokan azonnal a továbbta­nulás mellett döntenek a szak­ít........................ Gyakorta kellett túlórázni és irre­ális normákat teljesíteni, hogy néhány forinttal több legyen. Kézi Brigitta Fiatalokból és középkorúakból összesereglett sor állt az iskola jú­nius végén meghirdetett beiratkozásán (Fotó: a szerző) munkás-bizonyítvány kézhezvé­tele után, míg mások hosszú évek, évtizedek után lesznek új­ra „kisdiákok” munkahelyük ösztönzésére vagy egyszerűen önmaguknak akarnak bizonyíta­ni. Főképp a magasabb képzett­ség útján megnyíló új munkale­hetőségeknek van motiváló ha­tása a továbbtanulásban. Munka és tanulás Sok munka és kevés fizetés jellemzi a 26 éves Kézi Brigitta jelenlegi helyzetét. A nyíregyhá­zi műanyag- és gumiipari feldol­gozóüzemben dolgozó lány 1996- ban végzett nőiruha-készítőként, azóta több munkahelyet bejárt. Gyakorta kellett túlóráznia és ir­reális normákat teljesítenie, hogy néhány forinttal többet vi­hessen haza a minimálbérnél. Családja ösztönzésének köszön­hetően és támogatásukban bízva úgy döntött, síkra száll az érett­ségi bizonyítványért, mert csak így van kitörési és érvényesülé­si esélye a munkaerőpiacon. Tima István 1985-ben intett - akkor még véglegesnek hitt - bú­csút az iskolapadnak. Dolgozó­ként jó néhány alkalommal ta­pasztalta, hogy középfokú vég­zettség nélkül eleve esélytelen a jobb lehetőségekkel kecsegtető munkahelyekre, s „papír híján” a szervezeten belüli előrelépés kapui is zártak előtte. Uniós pol­gár lévén ő is alkalmazkodni sze­retne az egyre magasabb képzett­séget igénylő EU-s elvárásokhoz. Tiszai hajó. Még ebben a hónapban vízre engedik a Corvett+ 13,6 szémélyszállitó kedvtelési hajót, amely a Tiszalöki Hajó­javító üzemben gyártanak. (Fotó: Elek Emil) ú ......._____...__,..........................................................:...,J A KSH ELEMZÉSEIBŐL Üdülőkörzetek idegenforgalma Nyíregyháza (KSH - Csiz- mazia Tamásné) - Szabolcs-Szat- már-Bereg az alföldi tájak egyik legváltozatosabb megyéje. Egyet­len nagy kiterjedésű üdülőkörze­te a Felső-Tisza-szakasz. Az üdülőkörzet még mindig felfedezetlen az idegenek által, hi­szen 2002-ben a megye vendégfor­galmának 43 százaléka, a vendég- éjszakák 47 százaléka származott innen. Mintegy 57 ezer vendég kereste fel településeit, ahol 136 ezer vendégéjszakát töltöttek el. Az üdülőkörzetben a külföldiek a vendégek mindössze 15, a ven­dégéjszakáknak pedig 13 százalé­kát tették ki. A Felső-Tisza-sza­kasz leglátogatottabb települése Vásárosnamény, Rakamaz és Kis- várda volt, innen került ki a ven­dégforgalom több mint fele. Az üdülőkörzeten kívüli ide­genforgalmi adottságokkal ren­delkező települések között Nyír­egyháza meghatározó. Üdülőöve­zete, Sóstó, a megye egyik legfon­tosabb idegenforgalmi központja. Nyíregyházát 2002-ben mintegy 68 ezer vendég, 11 ezerrel több kereste fel, mint a Felső-Tisza- szakasz összes települését. A me­gyeszékhelyen a vendégek közel háromtizede érkezett külföldről. A külföldiek a belföldieknél álta­lában hosszabban időztek Nyír­egyházán, ahol 60 ezer vendég- éjszakát töltöttek el. PALICZ ISTVÁN MEGKÉRDEZTE: IGÉNYBE VESZI-E AZ AJÁNLOTT NYÁRI VÉDŐOLTÁSOKAT? N emcsak én, egész családom is injek­ciópárti. Úgy vélem, szívesebben elviselhető egy pici szúrás, mint a hiányától előálló hosszú betegeskedés. Az aján­lott védőoltások fel­vételének anyagilag is több a hozadéka, utólag többe kerül a gyógyszer. Úgy tudom, az egészség- ügyi dolgozók és a foko­zottan veszélyeztetett csecsemők és idősek in­gyen is hozzájuthatnak. Csománé Krausz Zsuzsa GAZDASÁGI OSZTÁLYVEZETŐ S zerencsére nem va­gyok betegeskedő tí­pus. Még soha nem vol­tam influenzás, kullan­csok sem látogatták ez idáig testemet, ezért nem is oltatom magam a szezonális népbetegsé­gek ellen. Persze, ami­kor még a Tűzoltóságnál dolgoztam, beadattam a munkahely által javal­lott vakcinákat. Ha egy napon megtámadnának a vírusok, természetesen igénybe venném az aján­lott oltásokat. Veres László vagyonőr B evallom, nagyon fé­lek az injekcióstűtől, de ettől függetlenül szükségesnek tartom a kötelezők mellett az ajánlott védőoltásokat is. Esténként a Sóstói erdőbe járok futni a ba­rátaimmal folyamatos kullancsveszélynek va­gyok kitéve, így elővi­gyázatosságból beoltat- tam magam. Hozzám ha­sonlóan jártak el család­tagjaim is, így vigyázva legdrágább kincsünkre. Wagner Diána NYOMDAMÉRNÖK K özépkorúként arány­lag jó egészségnek örvendek, ezért még nem tartom fontosnak a „külső segítségnyújtást” szervezetemnek, de a fo­kozottan veszélyezte­tetteknek mindenképpen ajánlott lenne a kullancs és más betegségek elleni oltás. Egy áruházban dolgozom, itt nem fenye­get kullancsterror, ám ha olyan helyen járnék, ahol fennáll a veszély, biztos megtenném a szükséges lépéseket. Gincsai Jánosné eladó N em szabad elkényez­tetni a testünk im­munrendszerét a sok vé­dőoltással, ezért csak a kötelezőket adatom be magamnak. Az ismétlő­dő járványszerű megbe­tegedések ellen ezért én nem oltatom a családo­mat sem. De nagy ve­szély esetén, a kullancs által okozott agyhártya­gyulladás elkerülése el­len például az egész csa­lád beadatta magának a megfelelő védőoltást. Biróné Natkó Márta CSOPORTVEZETŐ )•

Next

/
Thumbnails
Contents