Kelet-Magyarország, 2003. április (63. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-19 / 92. szám

2003. április 19., szombat HÉTVÉGE /9 Mérföldkő aranykereszttel Nyéki Zsolt Egy történelmi pillanatokkal teli peda­gógusi pályafutás hangsúlyos mérföldköve a Magyar Köztársaság elnökének Arany Érdemkeresztje. A mérföldkőhöz Szondy György, a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola igazgatója érkezett, aki ebben az évben nyugdíjba vonul. A pedagógusi pályára Tiszadobon lépett, ahol még képesítés nélküli nevelőként töltött el egy évet az árván maradt gye­rekek között. Ezt az esztendőt egész pályafutása során külön is­kolának tekintette. Felkérések sorozata- Itt a tehetséges kisdiáktól a felfüg­gesztett börtönbüntetést cipelő renitens if­júig mindenkivel meg kellett találni a han­got, s amikor ez sikerült, s a testi-lelki épü­lésüket szolgálta, az hihetetlen élményt adott - említi az elkötelezettség pillanata­it az igazgató. A Nyíregyházi Főiskola első évfolyamával szerezte meg matematika szakos tanári diplomáját, amelyet az egri főiskolán egészített ki testnevelési szakkal 1966-ban. Végzés előtt már tanított Nagy- kállóban, ahol 25 évesen igazgató helyet­tesi kinevezést kapott. Ekkor azonban még úgy érezte, nem ne­ki való a vezetői beosztás, ezért a megye- székhelyen akkor induló 107. sz. szak­munkásképzőhöz ment át. Innen hívták a szintén frissen alapított Nyíregyházi Sport­iskola igazgatói székébe, de két esztendő múltán újabb felkérést kapott, s lett így a 6. sz. általános iskola igazgatója. Ám há­rom év elteltével, 1976-ban a város új la­kótelepe első iskolájának első igazgatója­ként bizonyíthatott. Nevet, megbecsülést- Egészen addig „vándormadárnak” is tűnhettem, de én sohasem akartam elhagy­ni korábbi helyeimet, mindig hívtak, s ma­gam döntöttem, hogy elfogadom-e a kihí­vást vagy sem. S nem mondtam nemet, ha egy nagyobb feladat elvégzésére kel­lett vállalkoznom - tekint vissza a váltá­sok időszakára Szondy György, aki nem tagadja: a legnagyobb feladat az őt most búcsúztató iskola több mint negyedszáza­dos igazgatása volt, amely alatt az intéz­ménynek nevet, megbecsülést szerzett a kollektíva. Az új lakótelepen akkoriban a legalább kétgyerekes családok kaptak lakást, így kezdetben az iskola 1750 tanulóról gondos­kodott. Minden tanterem méretű helyiség­ben órákat tartottak, de kihelyezett taní­tás folyt a környező, üresen álló üzlethe­lyiségekben, a hőközpontban, a városi könyvtár fiókkönyvtárában is. A csúcs- időszakban 52 osztályt töltöttek meg az ide járó gyerekek - adalék az időközben az EL­TE pedagógus szakán is diplomát szerző vezető próbatételeiből. Tehetségek az élvonalban A lakótelep gyerekei felnőttek, az után­pótlás megcsappant, az iskolának az új ki­hívásokhoz kellett igazodnia. Sportta­gozatot indított, uszodájában későbbi olim­pikonok tették meg első karcsapásaikat, de más sportágakban is országos élvonal­beli játékosokat adott az intézmény. A sor­ba illeszkedik a gimnáziumi képzés indí­tása a 8 osztályos tematikai újítással, s 1996-ra kiépült az a 12 évfolyamos rend­szer, amely magába foglalja az alap- és kö­zépfokú oktatás teljes vertikumát.- Nem tudtam volna ennyit vállalni a közéletben a feleségem segítsége nélkül. A dolgok sűrűsödése idején mindig nagy gond­dal ügyelt a családra. Mindketten a kemény munkát szoktuk meg - derül fény a háttér­re is, amelyben két leánygyermek nőtt fel. Soha nem kellett őket noszogatni a tanu­lásra, mert a szülői példát látva természe­tes volt, hogy ki-ki a maga dolgát becsület­tel végezze el. Az egyik leány ma tanár Bu­dapesten, a másik orvos Nyíregyházán. E tény és az Arany Érdemkereszt azon­ban messze nem jelenti a munkás időszak végét Szondy György életében, hiszen szá­mos társadalmi tisztségben kamatoztathat­ja tudását, tapasztalatait. Tagja a nyíregy­házi önkormányzat oktatási bizottságának, a Városi Diáksport Egyesület valamint a Megyei Úszószövetség elnöke és óraadó a Nyíregyházi Főiskolán. Húsvét üzenete a bátorítás Beszélgetés Bozorádi Zoltán nyíregyházi evangélikus esperes, püspökhelyettessel Bozorádl Zoltán Fotó: Balázs Attila Balogh József Holnap húsvét. A mai nap még a gyászé, de vasárnap az öröm ünnepe lesz. Mit üzen a ma emberének a hús­vét? Erről beszélgettünk Bozorádi Zoltán evangélikus esperes püspökhelyettessel.- Húsvét alapvető üzenete bá­torítás: az Úr feltámadt, valóban feltámadt. Köszönés és hallatlan nagy bizonyságtétel ez arról, hogy nem csak annyi létezik, amit lát az ember, hanem van az embernek egy belső valósága is. Ezt lehet léleknek, szellemnek nevezni, minden esetre amikor emberi kapcsolatokat építünk ki, ott sem csupán az anyagi, ha­nem az érzelmi dolgok is rend­kívüli módon dominálnak.- A feltámadás ténye egyértel­mű a biblia tanúságtétele sze­rint. Az Ószövetségi próféciák­ban nagyon sok előrejelzés van arról, hogyan lehet majd a Mes­siást felismerni. Ennek egyik ré­sze a Krisztus-várásban a zsidó­ság számára pozitív várakozást hozott elő, hiszen benne van, hogy gyógyít betegeket, sántá­kat, vakokat és örömüzenetet hoz a világ számára. KM: Az úgynevezett Ebed Jahve énekek viszont olyan Messiás eljöveteléről szólnak, aki szenvedni fog, amikor meg­jelenik ebben a világban, ma­gára veszi nyomorúságunkat, bűneinket, fájdalmainkat, be­tegségeinket. B. Z.: Ezek azok a tények, amelyek a húsvéthoz kötődnek, amelyek Jézusnak a személyé­ben teljesültek és amelyekhez hozzá tartozik, hogy Jézus Krisz­tus szenvedése, halála, keresztje és feltámadása 2000 év óta a ke- resztyénség üzenetének közpon­ti helyén vannak. A feltámadás­sal nem lett egy szempillantás alatt hívővé a tanítványok sere­ge sem, tehát voltak bennük ké­telyek. A Jézussal való találko­zás mindig meggyőzte őket és a szentlélekkel való betöltetés olyan eredményt hozott, hogy a félelemben összesereglett tanít­ványok - akik bezárták az ajtó­kat és ott imádkoztak, igazi fé­lelem volt a szívükben -, kimen­tek és felszabadultan hirdették az evangéliumot, a Jézus Krisz­tusról szóló örömüzenetet, hogy szereti Isten a világot, van bún- bocsánat, van örök élet. KM: Van-e hatása a húsvét- nak a világpolitika alakulásá­ra? B. Z.: Amikor végiggondol­tam, milyen üzenete lehet hús- vétnak a 21. század elején, elő­ször éppen a világpolitikára gon­doltam, azokra a pozitív törek­vésekre és negatív jelenségekre, amelyekkel naponta szembesü­lünk; Mérhetetlen nagy küzde­lem folyik a világban á betegsé­gek, szenvedések kiküszöbölésé­re, rendkívül nagy energiát for­dítanak arra, hogy az emberek közötti háborúság minél jobban visszaszorítható legyen, ugyan­akkor látjuk a terrorizmus min­denféle fajta megjelenését, látjuk azt a félelmet, ami fojtogatja az embereket. Természetesen nem szabad naivnak lenni és nem lát­ni azt, hogy a gazdasági érdekelt­ségek is indíthatnak háborúkat, mert a multimilliárdosok attól félnek, hogy egy óriási verseny­ben alulmaradnak. Az egész vi­lág mégsem úgy áll Isten előtt, mint egy tömeg. Isten nem így tekint az emberiségre, hanem mind a hatmilliárd embert egye­dinek tekinti, egyenként tartja számon, egyenként keresi, és a húsvét örömével azt üzeni: van­nak más értékek, mint az anya­giak, amire az emberiség egyik része ráteszi az életét.- A második világháború után nem zavart senkit, hogy nem jön meleg víz a csapból, mert semmi­lyen víz nem jött. Kimentünk a kútra és onnan szereztük a vizet. Nem arról van szó, hogy ezzel meg kell elégedni. De amikor a földi élet annyira bizonytalan volt, egy olyan értékváltozás tör­tént az emberi gondolkodásban, hogy az élet sokkal értékesebb, mint a materiális javak, az volt a fontos: találkozom-e azokkal, akiket szeretek. Isten országa, Jé­zus feltámadása kapcsán ki lehet vetíteni ezt a kérdést arra: mi lesz velem, ha egyszer a földi élet véget ér. Nekünk, emberek­nek nincs pontos elgondolásunk az eljövendő világról, mert ezt nem rajzolja meg előttünk Isten, de bízunk ígéreteiben, mert na­gyon sok bizonyságot adott önma­gáról és arról, hogy amit ígér, azt teljesíti. A nagyheti események és húsvét csodája, hogy ő hoz ál­dozatot a golgotái kereszten az ő fiában Jézus Krisztusban és fel­támasztja, hogy nagy reménysé­ge legyen az embernek. KM: Esperes úr az Emmaus idősek otthonának az igaz­gatója is. Hogyan közelíthe­tő meg itt az élet és halál kér­dése? B. Z.: Az Emmausban, ahol száz idős testvérünket gondoz­zuk, mindig azt hangsúlyozzuk: mi nem a halálra készítjük fel őket, hanem az örök életre. Akik itt élnek, többször gondolnak a halálra, mint a fiatalok és ez ter­mészetes. Ha tudom biztosan, hogy valaki megfogta a kezemet és a halál ajtaján kivezet innen, de átvezet egy másik, egy ennél sokkal szebb világba, akkor meg­változik az élethez való, de a ha­lálhoz való viszonyom is. Szemé­lyes tapasztalatunk, ha ének­lünk, ha imádkozunk, mosoly és könnycsepp jelenik meg az idős, főként beteg ember arcán. Vala­mi nagy meghatódottság lelki- pásztorként is látni azokat az embereket, akik jól készülnek, akiknek a szíve megtelt Isten szeretetével. Nem tesz passzívvá- A húsvét néhány üze­nete a 21. században speci­álisabb, mint általában, hi­szen egy-egy korszaknak megvannak a maga jel­lemzői. Ha végigondoljuk, hogy mennyi minden válto­zott évezredeken át a kultú­rában, a technikai civilizá­cióban, azt is látnunk kell, hogy az ember lelkiségében, belsejében nem történtek ekkora változások, mert az igazi lényeg az legbelül van. A hit felszabadító üze­nete az is, hogy a keresz­tyén hit nem tesz passzívvá a társadalommal, a tudo­mánnyal és a technika ha­ladásával szemben, hanem felszabadít arra, hogy min­dent kutassak, keressek, hogy lehet még jobbat adni erre a világra. Magyar professzor amerikai akadémián Exkluzív interjú Frisnyák Sándorral, a Nyíregyházi Főiskola egyetemi tanárával Kállai János Dolgozószobájában nincs a szó abszolút értelmében tudó­si rendetlenség, csupán a fo­lyamatosan végzett munka áttekinthető kuszasága; és nyugalom, csöndesség, ki­egyensúlyozottság. Dr. Frisnyák Sándor, a föld­rajztudomány kandidátusa, a Nyíregyházi Főiskola egyetemi ta­nára örömmel veszi, amikor leg­utóbbi szakmai elismeréséről ér­deklődöm. A múlt év júniusában ugyanis Frisnyák tanár urat a New York-i Tudományos Akadé­mia rendes tagjává fogadta.- Mindenekelőtt fontosnak tar­tom megjegyezni, hogy jelölőm, Pécsi Márton akadémikus - a kö­zelmúltban hunyt el -, a földrajz­tudomány kiválósága volt. Mint ebből is kiderül, a rangot jelentő tagságot beajánlás alapján lehet elnyerni. Tavaly óta jómagam is kaptam ilyen ajánlási lehetőséget, kétszer éltem is vele. K. J.: Professzor úr - azt gon­dolom - maximálisan eleget tesz a feltételeknek. F. S.: Tudományos fokozataim jól mutatják az egyes minőségbe­li gráduszokat: a természettudo­mányi doktori címet 1968-ban sze­reztem, a földrajztudomány kan­Frlsnyák Sándor Fotó: Slpeki Péter didátusa lettem 1983-ban, habili­tált doktor Pécsett 1997-ben, 2000- től pedig a Magyar Tudományos Akadémia doktora vagyok. Ez az év volt, amikor megváltam a Nyíregyházi Főiskola földrajz tan­székvezetői posztjától. Az MTA doktoraként nagyon sokat kell munkálkodni - ellentétben az amerikai akadémiai tagsággal, aminek az erkölcsi és szakmai ér­téke nagy, viszont anyagiakkal nem jár, de konkrét penzumokat sem szab. Az MTA újabb és újabb feladatokkal lát el. Rövidesen be­töltőm a 69. életévemet, de mun­katempóm intenzitása alig mér­séklődött. K. J.: Hétköznapi embernek szinte felfoghatatlan az a ha­talmas publikációtömeg, melyet professzor úr eddigi pályafutá­sa során felhalmozott. F. S.: Kutatási területem a Kár­pát-medence történeti földrajza. Publikációim száma - 1958-tól - valóban nagy, jelenleg 220 dolgo­zatnál tartok, s ami számomra hízelgőbb, a hivatkozások jegyzé­ke még ennél is imponálóbb szá­mot, 300 fölöttit mutat. Mintegy 55-60 könyv, egyetemi és főiskolai tankönyv társszerzője és szer­kesztője vagyok. Önálló köteteim közül kiemelem a Magyarország történeti földrajza című könyve­met. Most a pécsi egyetem rekto­rával, Tóth Józseffel együtt készül a rövidesen megjelenő - 500 oldal­nyi terjedelmű munkánk. A címe: A Dunántúl és a Kisalföld törté­neti földrajza. Szerkesztem a Sze­rencs és a Zemplén-hegység című konferenciakötetet. Németország­ból is kaptam munkát. Stuttgart­ból érkezett a megkeresés, hogy írjak fejezetet az Európa 1000 kö­rül című kiadványba. K. J.: Rendkívül aktív tevé­kenységet folytat. F. S.: Picit talán sok is... Tag­ja vagyok az MTA Földrajzi Tu­dományos Bizottságának, a Ma­gyar Professzorok Viágtanácsá- nak, alapító külső tagja a Pécsi Doktori Iskolának, hogy csak hár­mat ragadjak ki a tucatnyiból. Nem szűkölködöm az elismeré­sekben: megkaptam a Lónyay-em- lékérmet, a Lóczy-emlékérmet (e magas szintű szakmai kitüntetést 1922-től csak harmincán vehették át!) 1994-ben megkaptam a Ma­gyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 2002-ben a Profesz- szorok Világtanácsától a Pro Uni- versitate et Scientia kitüntetést. K. J.: Ön, szakmájából eredő­en is, világutazó hírében áll. Most, a hetedik X küszöbén mi a helyzet e tekintetben?- Tanulmányútjaimon bejár­tam a világot a Kárpát-medencé­től a Pamír-hegységig, a Szaha­rától Észak-Koreáig, Angliától Ka­nadáig. Most már ritkábban és kevésbé távolra. A kor, nos, azért az mégiscsak számit! Pedig az anyagiakra most már mem lehet panaszom... Mégis szerényen élek. özvegyember vagyok, két felnőtt gyermek édesapja. A lányom köz­lekedéstörténész, az MTA-n dolgo­zik, a fiam tanár. Őket támoga­tom lehetőségeim szerint. Végzem a munkámat, úgy érzem, nincse­nek tudósi rigolyáim. Igyekszem őrizni megszerzett emberi és szakmai kapcsolataimat, kerülöm a kiélezett konfliktusokat. Törek­szem megteremteni saját érde­kemben is a nyugodt, eredményes munkavégzés feltételeit. Ennél többet, mit is akarhatnék...?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents