Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-29 / 74. szám

2003. március 29:, szombat Kelet«» Magyarország HÉTVÉGE /8 TARLAT A szülőföld festője Ugocsa megye tájfestője - a salánbi Harangozó Miklós - többszörösen kitünte­tett festőművész. Neve ismerősen cseng a művészet kedvelők körében, évtizedek óta részt vesz a kerületi és az országos tárla­tokon. Munkássága sokrétű, fő jellemzői a tematikus képalkotás, a tájkép és port­réfestés, a csendélet. Ebben találja meg művészi eszközét, a legteljesebben fejezi ki az élet örömét. A művész híven juttat­ja kifejezésre csodálatát, elragadtatását, a szülőföld szépségéről fest. Szántás Szürkegulya Horgász a Tiszán Nyár a végeken Paprikaszedők Fotók: Elek Emil VERS Somlyó Zoltán Április L Szép fájdalom: az ajkak megnyílása kis vendéglőnek tejablakos sarkán; sima gyöngyökként bársonyszavak kúsz­nak nyelvem hegyére, pompázatos tarkán. A legpajkosabb ángol nóta csurran, az önműködő zongorára nézek s a sima gyöngyök halotti menetben szívembe futnak: kicsúfolt zenészek. A fehér abrosz sáppatagon gubbaszt, tán a te hókezedre gondol vissza... Ó, mennyi-mennyi mondanom való van - Egy festett lány egy baka borát issza ­Nagy vöröskezű parasztlány köhécsel s az olcsó ételt durván elémrakja; az önműködő zongora kifáradt. Sírok... És ma van a bolondok napja... Egerben talált a nyíregyházi konflisra Nyírteleken a lovasgazdáknak a télinél is nagyobb szabású lovasünnepélyt terveznek Lefler György Nevezetességeink A vajai református templom gótikus stílusú. Később épült tornyának három oldalán is látható a Vay család címere. Sudár, négy fiatornyos sisakja alatt körbejárható kerengő van, az egész sisakot bádog borítja, ami némileg idegenszerűen hat. A négyszáz ülőhelyű középkorú eredetű templom műemlék. A torony előtt kb. 30 méterre van Vay Ádám turulmadaras em­lékműve. Fotó: Elek Emil Kemény idő van a lágy emberekre! - volt szavajárá- sa nagybátyámnak a zord te­leken. Ám Nyírteleken az idén januárban fittyet hány­tak a keménykedő télnek, mi több, remek hangulatú szán­versenyt rendeztek. Vidám száncsengés törte meg a tél csendjét a Kancajárónál, a lovasszánverseny színhelyén. A programot, melyre több mint fél­ezren voltak kíváncsiak, megelőz­te a gyermekek és a szülők hóem­ber- és hóvárépítő-versenye. A szánverseny megrendezését a nagyközség önkormányzata mel­lett Nagy László és Pisla István helyi vállalkozó is támogatta. Anna-napi lovasfesztivál- Tavaly ősszel tartottuk meg a Nyírteleki Lovasnapokat, ennek sikere arra inspirált bennünket, hogy januárban a hintókat és a lovasszekereket szánokra cserél­jük - tájékoztatott Pisla István, a nyírteleki lovasszánverseny és - bemutató főszervezője. Ám Villon­nal szólva: „No de hol a tavalyi hó?” Maga Pisla István - a társa­dalmi munkában - főszervező már a nyárra összpontosít, ugya­nis a hagyományos nyírteleki Án- na-napon szeretnének ismét elő­rukkolni. Ottjártamkor a polgár- mesteri hivatalban Magyar Lász­ló polgármesterrel a télinél is na­gyobb szabású rendezvényt, va­lóságos lovas ünnepélyt terveztek. A júliusi eseményről korai lenne még bármit is mondani, ám az el­gondolások igencsak színes látvá­nyosságot ígérnek.- A településen (egykor Ki­rálytelek) nagy hagyománya van a lótartásnak, híres volt a ki­rályteleki ménes, a torzóként ma is álló lovarda épülete - mond­ta, s az egykori képeket mutat­ta is a polgármester a Királyte­lek története című monográfiát Convi és gazdája A májusi lovasbemutató, illet­ve a júliusi lovasfesztivál főszer­vezői szerepkörét szintén Pisla István vállalta fel. Amikor a ló­sport, a lótartás iránti szenve­délyéről kérdeztem, elhárította a választ. - Tőlem sokkal érdeke­sebb emberek Tarcsányi István rakamazi kerékgyártó, illetve Boros Tamás nyírteleki kovács, akikkel lótartóként kerültem kö­zeli kapcsolatba. Mindketten nyugdíjasok, és bizony kihaló­ban lévő szakmák mesterei ők - vélekedett a főszervező. Akáccal, kőrissel Rakamazon, a Dózsa György utca egyik takaros portáján él fe­leségével a hetvenedik életévében járó Tarcsányi István, mindenki Pista bácsija. Érkezésünkkor a műhelyében éppen egy konflis fel­javításán ügyködött, amelynek csak a vasszerkezete maradt meg. - Többnyire a hobbilótartók ke­resnek meg hasonló munkával: vagy az egész szekeret, hintót, vagy csak annak egy részét kell felújítani. A semmiből, hogy mi­ként tudom összerakni, arra csak azt mondhatom: itt van az a fe­jemben! Esetenként a megyén kí­vülről is jönnek, mert nehéz már kerékgyártóra találni - mondta Pista bácsi. - Egy teljes felújítás megtart két-három hétig, s bizony kemény munka, márcsak amiatt is, mert keményfával: akáccal, kő­rissel dolgozom. Főként a kül­lőzés kívánja az erőt. Az egyéb munkafolyamatokban a szalagfű­rész sokat segít, de régen, még a tanulóidőben meg kellett szenved­ni a hiányát. Jómagam itt hely­ben, Trizner Bélánál tanultam ki a szakmát. Noha az apám is ke­rékgyártó volt, ám ő szegény oda­maradt a II. világháborúban. Amíg apám élt, már egészen kis pulyaként is a gyalupad mellett álltam. Annak idején, a Vegyes­ipari KTSZ-nél még négyen vol­tunk kerékgyártók, de tanulója már egyikünknek sem volt. Ve­lünk kihal a szakma, pedig újab­* Az apja is kerékgyártó volt lapozva. - A hagyományok ápo­lására, a régi szokások újjáélesz­tésére önkormányzatunk nagy hangsúlyt fordít. Az Anna-napi lovasfesztivált megelőzi május 3-án a Községi Sportcentrumban tervezett lovasbemutató - mond­ta Magyar László. Convi, gazdája szívéhez nőtt Pisla István nyírteleki por­táján a Convi névre hallgató, gyönyörű szürke ló vidám ci- kázásba kezdett a tavaszi szél­ben, majd megnyugodva lép­kedett gazdája hívó szavára. - Szilvásváradon vettem négy éve, páros fogathajtásban Né­metországban meg is nyerte a München Kupát 1995-ben. Convi pedig nemcsak az én szívemhez nőtt, de a Budapes­ten balettnövendék lányom el­ső útja is mindig az istállóba vezet - mondta Pisla István. - A hobbi lótartóként eltöltött idő igazi kikapcsolódást jelent a napi taposómalomból. Mint önkormányzati képviselő is, szívesen vállalom Nyírteleken a lovassport népszerűsítését. E munkában sokat segít Hudák Anita. Büszkeségemre, egy konflisra Egerben akad­tam rá, amely pedig Nyíregy­házán készült 1906-ban, Pivnyik András Pacsirta utcai műhelyében. A most megis­mert két mester szépen felja­vította, márcsak a kárpitozá­sa hiányzik. Anna-napon a nagyközönség is láthatja, sőt meg is kocsikáztatom az ér­deklődőket. Fotók: a szerző ban ismét van keletje - tárta szét a karját Pista bácsi. Az idős mes­ter vegyészmérnök lánya a csa­Addig üsd a vasat! ládjával Debrecenben él, három unokájuk van. Szállt a szikra százfelé A kovácsmesterség a nyírtele­ki Boros Tamás esetében is apá­ról fiúra szállt. - A négy testvér között én voltam a legfiatalabb, egy nővérem és két bátyám van. Gyerekkorunkban a három fiú­nak az üllő mellett volt a helye, a három különböző nagyságú ko­vácskalapáccsal a kezünkben üte­mesen formáltuk a vasat - kezd­te a 64 éves kovácsmester (mel­lesleg szenvedélyes vadász), mi­közben műhelyében a kedvünkért tüzet élesztett. Majd amikor az elektromos fújtató a halkan duru­zsoló tüzet alaposan felszította, fo­góval a kezében egy lópatkót izzí­tott. A felhevített patkó aztán az üllőre került, és dolgozni kezdett a kalapács. Szállt a szikra százfe­lé. - Tegnap kellett volna jönni, akkor éppen egy lovat patkoltam. Nem, nem rúgott meg ló soha! - felelte kérdésemre. Boros Tamás a helyi Agrogépnél töltötte aktív életét, ma nyugdíjasként pedig se­gít a hozzáfordulókon: lovat pat­kói, egy-egy alkatrészt kovácsol, szép mívű kerítéselemeket, miegyebet készít. A munkahelyén lakatostanulókat ugyan képeztek, de kovácsot egyet sem. - Pedig szép szakma, de már a tűz sem a régi! A kovácsszén helyett be kell érnem lengyel lánggal, azt lehet kapni. Sajnos, gyermekünk nem született, így megpecsételt a mű­hely sorsa is - mondta búcsúzóul.

Next

/
Thumbnails
Contents