Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-22 / 68. szám

2003. március 22., szombat ■MeHagyantraág HAZAI TÁJAKON /4 HÍREK 0 Egyesületi közgyűlés. A Pszichotikus Betegek Érdekvédelmi Egyesülete már­cius 25-én 14.30 órakor tartja éves köz­gyűlését, a Sóstói úti kórház tanácster­mében. 0 Kiállítás. „Egészségügy békében és há­borúban” címmel nyílt kamarakiállítás a megyei levéltár földszinti tárlóiban. A kiál­lított tárgyakat és dokumentumokat ápri­lis 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők. 0 Bajtársi foglalkozás. A Szabolcsi Hon­véd Műszaki Hagyományó'rző Bajtársi Egyesület március 24-én 16 órától tart­ja második negyedévi munkatervét és rendezvényeit egyeztető foglalkozását a Helyőrségi Művelődési Klubban. 0 Elismerés. A „Köz szolgálatáért” ér­demrend arany fokozatával tüntette ki a belügyminiszter Jüttner Csabát, Vásá- rosnamény polgármesterét. Az elisme­rő címet a város fejlődéséért és az el­múlt évek árvízi katasztrófái során tanúsított áldozatos munkáért kapta. Váradi Katalin általános iskolás Nyírbátor (KM - K. É.) - Váradi Kata­lin, a nyírbátori Báthori István Általános Iskola 7/a. osztályos tanulója. Amióta an­nak idején az iskolapadba ült, csakis és kizárólag kitűnő bizonyítvánnyal zárta az éveket. Tanulmányi versenyek rendszeres résztvevője, és kis túlzással azt is lehet mondani, ahol elindul, ott rendre meg is nyeri e versenyeket. Legutóbb éppen a könyvtáros és a biológiai tanulmányi ver­senyekről hozta el a legjobb helyezést, aze­lőtt nem sokkal pedig a matematika- és a németvetélkedő legjobbjai között volt. Legutóbb, az országos német nyelvi meg­mérettetésen mindössze egyetlen pont hiányzott ahhoz, hogy a dobogóra álljon.- Imádok tanulni, számomra az nem te­her, sokkal inkább szórakozás, ugyanakkor nagyon szeretek versenyezni is. Jó meg­mérettetni magam, tisztázni, mire vagyok képes. A felkészülésben az iskolám, a ta­náraim rendkívül sokat segítenek, nélkü­lük nem sikerülne ilyen eredményeket elér­nem. Váradi Katalin minden tantárgyat egyformán kedvel, azt azonban még nem tudja megmondani, felnőttként milyen pá­lyát, müyen munkát képzel el magának.- Korai a kérdés, még van időm dönte­ni. Annál is inkább, mert az általános után feltétlenül gimnáziumba jelentkezem, az ottani négy év alatt sok minden kide­rülhet, az is, hogy mi áll majd legközelebb hozzám. S hogy mit csinál egy eminens tanuló a szabad idejében? Mint megtud­juk, annak minden percét olvasással szok­ta tölteni. Ez a legfőbb szenvedélye. Vá­radi Katalinnak egy 17 éves fiútestvére van, akivel szavai szerint igen jó testvé­rek, s szüleik örömére jól megértik egy­mást. TÜSKÉS SAROK Utca, házszám? Cservenvák Katalin A rendszerváltás hajnalán borzasz­tóan fontos és sürgős volt átkeresztelni azokat az utcákat, melyek neve kiment a divatból. Olyan gyorsan és rugalmasan ment ez, hogy szinte meg se száradt a pe­csét a rendeletén, már kint voltak az új utcatáblák. Nincs is ezzel semmi baj. Azzal viszont igen, hogy némely utcán csak az igazodik el, aki ott lakik. Egyszer házszám alapján kerestem valakit a Ke- mecsei úton, majd egy óra keresgélés után feladtam... A sóstói Szódaház utcán sem biztos, hogy a páros számot a páros olda­lon találjuk, a volt Nyírfával szemközti sávház pedig lassan 25 éve ideiglenesen a Zrínyi Ilona utcán van (ami pedig éppen merőleges rá). ]\^inden tiszteletem azoknak, akik ilyen címekre pontosan kézbesítik a kül­deményeket. Nem irigylem viszont a he­lyettesítőket, akiknek két percük van a helyzet feltérképezésére. Mennyivel egy­szerűbb volna a rend! Töretlen a továbbtanulási kedv Nappalira többen, levelezőre kevesebben jelentkeztek az idén a Nyíregyházi Főiskolára Balogh József Nyíregyháza (KM) - A ta­valyival azonos létszámú fia­tal jelentkezett a Nyíregyhá­zi Főiskolára a 2003/2004-es tanévre, miközben az ország összes felsőfokú intézményé­be megcsappant a felvételü­ket kérők száma. Dr. Hadházy Tibor általános rektorhelyettessel arról beszél­gettünk: hogyan alakultak ka­ronként a jelentkezői létszámok, melyek voltak a legkeresettebb szakok, szakpárok, képzési for­mák? Vezet a számítástechnika- Érdekes és az elmúlt évek trendjét megtörő jelenség, hogy mind a két, lényegében tanár­képzéssel foglalkozó karunkra, a bölcsészettudományi és művésze­ti főiskolai, valamint a termé­szettudományi főiskolai karra növekedett a jelentkezők létszá­ma. Ezzel párhuzamosan a gaz­dasági és társadalomtudományi kar nappali tagozaton tartotta kondícióit, kicsit kevesebb je­lentkezőt jegyzett, a műszaki és mezőgazdasági főiskolai karra is szerényebb volt a jelentkezők lét­W ............................................. Mindkét tanár­képzéssel foglalko­zó karunkra növekedett a jelentkezők létszáma. Dr. Hadházy Tibor .................................................W száma, mint az elmúlt évben. Ha még finomabb elemzésbe bocsát­kozunk, akkor azt konstatálhat­juk, hogy a természettudományi A felvételi vizsgák napján Ilyen sokan várakoznak a bebocsátásra főiskolai karon a számítástech­nika áll a rangsor első helyén, a számítástechnikával párosított szakpárok - a könyvtár, a mate­matika, a technika - igen sok je­lentkezőt vonzott.- Továbbra is igen keresett a biológia-környezetvédelem és a földrajz-testnevelés szakpárunk, és nagy örömünkre igen szép számú jelentkezési lap érkezett szakcsoportos beiskolázású leve­lező alapképzési formájára is, amelyről azt kellett tudni - és tudták is a potenciális hallgatók hogy csak egy év után specia­lizálódik a képzés valamilyen szakpárra. Az első évben felső- oktatási alapozó tantárgyakat, il­letve egy számítástechnikai ECDL vizsgát kínálunk a hallga­tóknak. A bölcsészettudományi és művészeti főiskolai karon a történelem szak a legkeresettebb, kommunikációval, magyarral párosítva igen sok jelentkezőnk érkezett, s újra régi keresettsé­gét mutatta a rajz-vizuális kom­munikáció szakpárunk, de az ügyvitelszervező-kommunikáció szakpárt is sokan választották. Keresett szakok- Örömmel olvastuk ki a számadatokból, hogy sokan je­lentkeztek tanítói szakra, erre a közismerten színvonalas képzés­re. A gazdasági és társadalomtu­dományi kar minden szakja, szakpárja évek óta nagyon ke­resett. Ez a tradíció ebben az év­ben sem tört meg, lényegében ugyanannyi jelentkezője van a karnak nappali alapképzésre, mint az elmúlt évben, sőt né- hánnyal még többen is jelentkez­tek, de egy kis arányeltolódás ta­pasztalható az elmúlt évekhez képest. Egy kicsit kevesebben je­lentkeztek gazdálkodási szakra és tovább nőtt az érdeklődés a nemzetközi kapcsolatok, a műve­lődésszervező és a kommuniká­ciós szakok, illetve az ezzel pá­rosított szakpárok iránt. A mű­szaki és mezőgazdasági karon Fotó: Sipeki Péter csökkenést kellett konstatál­nunk, szerencsére ez nem veszé­lyezteti az idén először meghir­detett hároméves gépészmérnök­képzést, ahova nappali alapkép­zésre és levelező képzésre is szép számban jelentkeztek. Áprilisban Az adatok a beérkezett felvételi lapok feldolgozása nyomán állnak az intéz­mény rendelkezésére, vi­szont még nem ismert, mennyire változtat az ada­tokon a második, harma­dik, negyedik helyen jelent­kezettek száma. Éz a spekt­rum április közepén áll majd rendelkezésünkre, ak­kor, amikor az országos fel­vételi iroda feldolgozta az adatokat - mondta Hadházy Tibor rektorhelyettes. Gazdasági képzés polgármestereknek Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A helyi gazdaság hatéko­nyabb fejlesztését várják at­tól a képzéstől, amelyet me­gyénk polgármesterei számá­ra indítanak a hónap végén. A részletekről tegnap tájékoz­tatták a sajtó képviselőit a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fej­lesztési Ügynökség Kht. irodájá­ban. Tisza András igazgató rá­mutatott: a helyi gazdasági élet fejlesztésében komoly szerepet játszanak a települési önkor­mányzatok, ezért március végé­től intenzív képzést szerveznek polgármesterek számára. A résztvevők olyan ismereteket szereznek, amelyekkel hatéko­nyabban segíthetik az innová­ciós kezdeményezéseket telepü­léseik környezetében. A „Polgármesterek képzése a helyi gazdaság innovatív folya­matainak élénkítése érdekében” elnevezéssel indított program ré­szesei a közigazgatás speciális, a gazdasághoz leginkább kapcsoló­dó részterületein mélyíthetik el tudásukat, emellett szakértőktől szerezhetnek friss információkat az Európai Unió regionális poli­tikájának alapjairól. A képzés 2003 márciusában kezdődik, és a tervek szerint 2003 novemberé­ben ér véget három helyszín: Nyíregyháza, Kisvárda, Nyírbá­tor érintésével. A szervezés munkálataiba be­vont Nyíregyházi Főiskola Kép­zési és Továbbképzési Intézete gondoskodott arról, hogy a régió kiemelkedő, az érintett témakö­rökben illetve az innovációs gya­korlatban legavatottabb szakér­tők tartsanak előadásokat. A program végén a résztvevők zá­róvizsgát tesznek, s oklevéllel is tanúsíthatják majd felkészültsé­güket, képességüket az innovatív gazdaságfejlesztésre. Hirdetés Egy lépésre a világ Elegáns lakóközösség épül a Duna-parton Kilátás a lákásokból Budapest IX. kerületében, a Mil­lenniumi Városközpontban, a Petőfi- és a Lágymányosi-híd kö­zötti Duna-parton, a Nemzeti Színház tőszomszédságában már épül a Duna-Pest Rezidenciák el­nevezésű komplexum, amely ha­marosan az első elegáns lakókö­zösségnek - úgynevezett condo- miniumnak - ad otthont Ma­gyarországon. Budapest A Duna-Pest Rezidenciák teljes kö­rű szolgáltatást nyújt tulajdonosai­nak és vendégeiknek, mégpedig anélkül, hogy a házakból és a hoz­zájuk kapcsolódó létesítményekből ki kellene lépniük - feleli kérdésünk­re Kézdy György, a Duna Condo­minium Kft. ügyvezető igazgatója. Szavainak köszönhetően olyan terv rajzolódik ki, amely a saját lakás ké­nyelmét ötvözi a szállodai szolgál­tatásokkal. A Duna-Pest Rezidenciák két épületszámyból álló, funkcionális egységet képező lakóházainak 9 ele­gáns emeletén összesen több mint 310 exkluzív lakás létesül 30 és 240 négyzetméter közötti alapterülettel, ahol a lakások mindegyikét egyedi igények szerint alakítják ki. Minden lakóegységben önállóan programoz­ható hűtés- és fűtésrendszer gondos­kodik az ideális hőmérsékletről. Az első emeleti lakások egy részéhez hangulatos kertek tartoznak, ame­lyeket élő sövénykerítés választ el egymástól. A felsőbb szinteken a la­kásokhoz 5-30 négyzetméteres er­kély tartozik, méghozzá egyedülál­ló panorámával: csodálatos kilátás nyílik észak felé a Citadellára, a Bu­dai Várra - a folyó kanyarodásának köszönhetően gyakorlatilag a Du­na teljes budapesti szakaszára. A két lakóépület között, az ut­caszinten kialakítandó parkosított terület a parti sétányhoz kapcsolód­va korzóként szolgál, amely össze­köttetésben áll a földszinti árkádok­kal is. Az első emelet tetején fű­vel, bokrokkal, fákkal tarkított park és napozóterasz fokozza a házban lakók kényelmét. Harminc méterrel magasabban pedig lenyűgöző él­ményt nyújtó közös tetőkert áll a la­kók rendelkezésére.-Ez a 300 négyzetméteres terü­let kiválóan alkalmas mindenféle rendezvény megtartására az eskü­vőktől az üzletfelek számára adptt grillpartikig - teszi hozzá Kézdy György. - A lakók és vendégeik Magyarországon eddig ismeretlen életstílust biztosító környezetben él­hetnek. Ennek talán az a legfonto­sabb előnye, hogy (a házon belüli elérhetőséggel) a lakók nem kény­szerülnek versenyfutásra az idővel és a város forgatagával. Hiszen az aktív pihenést nem külön program­ként kell beilleszteniük elfoglaltsá­gokkal teli mindennapjaikba, ha­nem azokat minden előzetes terve­zés nélkül életük szerves részévé te­hetik. Ezek közé tartozik a kiemel­kedő szállodáktól megszokott teljes körű szolgáltatásrendszer, a szemé­lyes odafigyelés, illetve a testi felfrissülés és kondicionálás szám­talan lehetősége. Páratlan sajátosságokként kell megemlítenünk a rezidenciákhoz kapcsolódó területen feltárt termál­víz bevezetését az épületbe (amely­nek terápiás hatása az uszoda külön gyógymedencéjében élvezhető), illet­ve - a tervek szerint - a lakásokhoz hajókikötő is épül majd, ami a hajó­tulajdonosoknak jelent izgalmas le­hetőséget. Az építtetők a condominiumok vásárlói között azokra a külföldiek­re is számítanak, akik magán- vagy üzleti célból több-kevesebb időt el­töltenek Magyarországon, pontosab­ban Budapesten. A várt partnerek között lehetnek olyanok is, akik ko­rábban elhagyták a fővárost, de most vissza kívánnak költözni ide, mert itt megtalálják a vidéki ház kényel­mét. A közlekedés jó, a gépkocsik pedig mélygarázsban parkolhatnak. A kis stúdiólakások az egyetemis­ták, a pályakezdők és az üzleti ügye­iket Budapesten intézők igényeit szolgálják ki. Az exkluzív lakások várhatóan ti­zennyolc hónap alatt épülnek meg. Ugyanakkor, 2004 őszén lesznek ké­szen az üzlet- és irodahelyiségek is. Külön bemutató-film tekinthető meg a www..dunapest.com honlapon. x

Next

/
Thumbnails
Contents