Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-10 / 58. szám
2003. március 10., hétfő Mets* Magpiofsiág MEGYEI TÜKÖR /5 0 Petőfi-hét. A nyíregyházi Petőfi Sándor Általános Iskola Petőfi-hét programjában március 11-én 9 órától szavalóversenyre, A Tisza című vershez kapcsolódó rajzpályázat értékelésére, 10-től „Él a Tisza” - természet- és környezetvédelmi vetélkedőre, Játékos váltóversenyre kerül sor. 0 Fogadónap. Kiss Pál ezredes, a Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka március 13-án 9-től 12 óráig hivatali helyiségében fogadónapot tart. 0 Könyvtári csevegés. A kisvárdai Városi Könyvtár és a TIT Jurányi Lajos Szervezete Könyvtári csevegésre invitálja az érdeklődőket március 12-én 15 órától a Városi Könyvtár olvasótermébe. Téma: Magyarország geológiai története. Vendég: Szoboszlai János Budapestről. Bezárt a kiállítás Nyíregyháza (KM) - Sok ezer látogatója volt a két és fél napon át nyitva tartó VIII. Nemzetközi Idegenforgalmi, Utazási Szabadidő Kiállításnak és Vásárnak Nyíregyházán. Az ország legjelentősebb utazási irodái mellett itt voltak Európa nyolc országának idegenforgalmi szervezetei is. Sokan nemcsak érdeklődni mentek el a Buszacsába, hanem kedvezményes áron lekötötték nyári programjukat is. Az utazásklállításon bemutatkozott az Információs pont Is Fotó: Elek Emil Minden betűt elolvas Mátészalka (KM - K. N.) - Szerencsésnek mondhatom magam: koránkelő vagyok, s mivel az újság 5 óra után szokás szerint a postaládában van, már hajnalban tudom a legfrissebb híreket - közölte örömét a mátészalkai Kötél István, aki tegnap vette át munkatársunktól a hűséges előfizetőinknek járó ajándékcsomagot. A hetente tartott sorsolás mostani nyertesében régi ismerőst köszönthettünk, szatmári szerkesztőségünk átadása előtt ugyanis a festési munkálatokat végző csapat tagjaként járt nálunk. Olvasónk több mint három évtizede lapunkból tájékozódik a megyét érintő eseményekről, aktuális tudnivalókról: kezdetben a szülői házban, később mint előfizető a saját otthonában lapozta-lapozza a Ke- let-Magyarországot. A többséghez hasonlóan hátulról kezdi az olvasást, s hosszabban az Olvasók írták rovatnál illetve a sport oldalaknál időzik el.- Egykor futballoztam, nagy rajongója vagyok a labdajátékoknak, ezért az ezzel kapcsolatos cikkek bővítését javasolnám - fogalmazta meg igényét Kötél István, s hozzátette: igazából nem tud kritikát mondani az újságra. Megfelelőnek tartja a közölt témák arányát, igényesnek a szerkesztést, s külön kiemelte az áttekinthető, színes megjelenítést. Az újságolvasást az írások szinte minden betűjének elovasása után apróhirdetések böngészésével fejezi be.- Ha nyereményjáték indul, minden nap veszek még egy újságot, hogy növeljem az esélyt - nevet, s kiegészíti: természetesen továbbra is a Keletből kívánja megtudni, hogy nálunk mi az újság. Nyertesünknek Gál Attila (balra) lapmenedzser gratulált Fotó: Koncz Nóra Tavasz és szerelem a költészetben Költői estet tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baráti Társaság Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - S. M.) - Mi, hétköznapi emberek csak érezni tudjuk azt a varázslatot, melyet költőink íróink évszázadok óta meg is fogalmaznak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baráti Társaság pénteken este Nagy István Attila költői estjére hívta az irodalmat szerető közönséget. A nőnap közelsége ihlette az est témáját: Tavasz és szerelem a költészetben. Az érzés ősidők óta változatlan, azonban - Nagy István Attila szerint - reménytelen vállalkozás a mai világban a szerelem, hiszen alig találni komoly pár- kapcsolatot, ahol nem az anyagi érdekek és a testiség dominálna. A XX. századi embert az útkeresés jellemzi. Próbálja magát beilleszteni a társadalomba, ám ez nagyon nehéz, és olyan csodálatos érzések, mint a szerelem, esnek az útkeresésnek áldozatául. A baráti beszélgetésen Parázsló szavak című kötetének néhány olyan versét olvasta fel a költő, amelyet a szerelem ihletett. Nagy István Attila munkásságát dr. Jánosi Zoltán irodalom- történész méltatta, aki sokarcúnak nevezte a művészt, több értelemben is, hiszen alkotómunkásságát egyrészről a műfaji sokszínűség jellemzi, másrészt az „arc”, mint az érzelem kifejezésének tükre visszatérő eleme műveinek. Versei, novellái, szépprózája mellett, figyelemre méltó irodalomtörténeti munkássága is. Nagy István Attila saját verseiből olvas fel Fotó: sipeki Péter Nyíregyháza nyitott Európára A konferencia résztvevőinek egy csoportja Fotó: Elek Emil Az első oldalon arról írtunk, mit mondott Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke „A nők szerepe az Európai Unióban” című konferencián, ahol Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt: szerinte sokkal több köz- szereplést kellene vállalniuk a lányoknak-asszonyoknak. Hiszen míg az európai országokban átlagosan a parlamenti képviselők egyötöde nő, nálunk ez csak kilenc százalék. De a nyíregyházi közgyűlésben is csak tizenegy százalék képviseli a szebbik nemet. A rendezvénysorozat másik helyszíne a Szakszervezetek Háza volt, ahol az időseknek tartott előadást az EU-ban várható változásokról, a biztonságosabb öregkorról dr. Gerencsér László, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Dr. Vadász Márton, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője a Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a kis- és középvállalkozások támogatási rendeszéről szólt, mely lényegében EU-komform. Igen fontos, hogy a vállalkozások hitelhez jussanak, melyben az állam garanciavállalási szerepe megkerülhetetlen. Megtudtuk: a Széchenyi-terv 2002-ben 15 ezer kis- és középvállalkozást támogatott. Kétségtelen, az EU-ban kiélezettebb lesz a versenyhelyzet, de amennyire ez hátrányos lehet, annyi előny is származhat belőle, hiszen jobb teljesítményre készteti a vállalkozásokat. ÉLETÜNK AZ EURÓPAI UNIÓBAN (36.) A földtörvény módosítása segít a gazdáknak Április 12-én szombaton, 33 nap múlva lesz hazánkban a népszavazás az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. Sorozatunkban ezzel összefüggő információkat közlünk, néhány napja a mezőgazdaság témaköréből. Milyen konkrét intézkedésekkel nyújt segítséget a kormány a gazdák EU tagságra történő felkészítéséhez? Módosltották a földtörvényt, melynek eredményeként kölcsönösen előnyös viszonyok jöttek létre a földtulajdonosok és a földhasználók számára egyaránt, sőt a föld- tulajdonosok ötéves bérletre adó- mentességet kaptak. Hatvanmil- liárd forintot juttattak a gazdák önhibáján kívüli adósságai egy részének rendezésére, valamint a 2002. évi elemi károk jelentős kompenzálására. A kedvezőtlen adottságú térségek számára adósságrendezési program indult, ezáltal munkahelyek tízezrei maradhatnak meg. A piacon maradás és a működőképesség érdekében a termelői szervezetek létrehozásának költségvetési támogatása 2003-ban közel megháromszorozódott. Mi a konkrét eredménye a csatlakozási tárgyalásoknak a földkérdésben? A csatlakozási tárgyalások eredményeként a külföldiek földvásárlási moratóriumát sikerült három évvel meghosszabbítani, ezáltal a magyar föld magyar kézben marad. Az EU-s állampolgárok földvásárlására összesen 10 éves korlátozást sikerült elérni. Forrás: FVM Hirdetés Előnyös alkalmazkodás Nyíregyháza (KM - G. B.) - Sok olyan problémát vet fel az EU csatlakozás, amivel még nem néztünk szembe igazán. Az unió előírásaihoz úgy kell alkalmazkodnunk, hogy a hátrányokból minél kevesebbet, az előnyökből viszont annál többet tudjunk megragadni. Szőke Lajos a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat megyei igazgatója fogalmazott a fenti módon egy nö- vényvédős rendezvényen. Az alma növényvédelmével, s a gabonafélék gyomirtásával foglalkozó tanácskozás az utolsó volt azoknak a téli növényvédelmi szakember továbbképzéseknek a sorában, amelynek megyénkben hagyományosan a szolgálat ad otthont. Az egyik neuralgikus pontnak számító - a külföldiek majd fölvásárolják előlünk a magyar termőföldet - kérdésre az előadó az e téren elvileg megengedő, de nagyon szigorú feltételeket szabó Dánia földtörvénypéldáját citálta: A dunántúlnyi országban bárki vehet földet ha: - ott helyben lakik és gazdálkodik; - 30 hektárt meghaladó terület esetén van felsőfokú mezőgazdasági végzettsége; - akcentus nélkül(!) tökéletesen beszéli a dán nyelvet, amiből a dán történelmen és alkotmányon kívül sikeres vizsgát is tett; - teljesen beilleszkedett a dán társadalomba; - eligazodik a mindennapokban; - és tagja egy dán civil szervezetnek. Dánia tehát földügyben semmit nem tilt a külföldinek. A 10. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Az elmúlt héten a nemzetközi részvénypiacok hangulatát a geopolitika fejlemények mozgatták. Az iraki feszültséggel kapcsolatban számos nyilatkozat látott napvilágot a tömegpusztító fegyverek leszerelésének békés, ill. erőszakos megoldásáról. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának három tagja (Oroszország, Németország, Franciaország) valószínűleg nem fog hozzájárulni a konfliktus fegyveres megoldásához. A derűlátást erősítette, hogy letartóztatták az al-Kaida külföldi műveleti főnökét, azonban a Fülöp- szigeteki repülőtéri robbanás aggodalommal töltötte el a befektetőket, akik a vállalati jelentésekből sem meríthettek túl sok optimizmust. A nemzetközi indexek kivétel nélkül 1-2%-os veszteséggel zárták a hetet. A nemzetközi piacokat követve 2,4%-ot esett a BUX a héten is. A tavalyi év végi rally után az év elején stagnált, majd január közepétől folyamatosan esett az index. A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsdén is az árfolyamok lemorzsolódására viszonylag alacsony forgalom mellett került sor. A héten is jellemzően alacsony forgalom mellett esett a BUX-index, ráadásul az Egis továbbra is relatív jelentős mértékben járult hozzá a tőzsdei forgalomhoz. Az elmúlt hetek tendenciáihoz hasonlóan a blue chipek között relatív gyengén szerepelt (több mint 4%-ot zuhant) a Mól és a Matáv, míg a Richter és az OTP teljesítménye a piaci átlagnál jobban alakult. A háborús bizonytanságok e nemzetközi piacokon is elsősorban a technológiai szektort érinti kedvezőtlenül, így a Matáv gyenge szereplése magyarázható a szektorra jellemző pesszimista hangulattal. A Mol-t a nemzetközi olajipari társaságokkal szemben kedvezőtlenül érinti a az olajárak emelkedése. Továbbra is stabilnak bizonyul a hazai bankszektor legnagyobb tőzsdei képviselője az OTP, azonban a részvényforgalma jelentősen visszaesett. A hét elején elszenvedett veszteség után végül magáratalált a Richter, így a hetet jelentős változás nélkül zárta. Ezzel szemben az Egls több mint 10%-ot veszített értékéből a héten is, annak ellenére, hogy a Rich- terhez hasonlóan a kisebbik gyógyszeripari társaság is emelkedett a hét második felében. A tőzsdei kilátások szempontjából továbbra is negatív hatással vannak azok a hírek, amelyek a háború kitörését valószínűsitik, ugyanakkor a háború kitörésének elhúzódása csak a bizonytalanságot fokozza. Egy esetleges háború esetében a tőzsde szempontjából a legkedvezőbb a helyzet mielőbbi megoldása lenne. 6 hónapos betét (500 E Ft felett) 5,50% (EBKM: 5,50%) 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 Kicsik kiállítása, a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola fiataljainak kiállítása nyílt meg pénteken délután Nyíregyházán, a Szakszervezetek Házában V, .......„_______,____