Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-10 / 58. szám
2003. március 10., hétfő Kelet m Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 Hajnali száguldás. Nyírvasvári és Nyírbátor között vasárnapra virradó hajnalban egy Audi személygépkocsi úgy közlekedett, hogy először egy villanyoszlopnak, majd fának csapódott. A balesetnek két súlyos sérültje volt. 0 Önkényuralmi jelképek. Február 22-ére virradóra ismeretlen tettesek festékszóróval összefirkálták a kemecsei általános iskola frissen vakolt falának kb. 50 négyzetméteres területét, egy közeli üzletet és egy teherautó ponyváját. A piros festékkel fújt ábrák között horogkereszt és ötágú csillag is volt. A nyomozássorán eljutottak egy 15, egy 16 és egy 18 éves helybeli fiatalig, akik ellen rongálás és önkényuralmi jelképek használatának alapos gyanújával indult eljárás. 0 Önbíráskodók. A Nyírbátori Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntette miatt indított eljárást egy 18 és egy 24 éves fiatalember ellen. A rendőrség adatai szerint a fivérek 3-án Piricsén, az utcán bántalmaztak egy 58 éves nőt, mert állítólag apjuknak tartozott. A nő könnyű sérülést szenvedett. Női rablópáros Nyíregyháza (KM) - Egy női rablópárost csípett fülön a Nyíregyházi Rendőr- kapitányság, miután a nyílt utcán megtámadtak és megszabadítottak értékeitől egy fiatalembert. A 42 éves és 33 éves nyíregyházi, jelenleg hajléktalan nők ellen rablás bűntette miatt indult eljárás. A rablópáros alaposan gyanúsítható azzal, hogy március 5-én este negyed nyolc körül Nyíregyházán a Búza utcán bántalmaztak egy 28 éves nyíregyházi férfit, majd erőszakkal elvették a nyakláncát és 12 ezer forint készpénzt, illetve a mobiltelefonját. A telefont az egyik elkövetőnél meg is találták a rendőrök. A férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A gyanúsítottakat őrizetbe vette a rendőrség. Hirdetések Halálos baleset Borbányán Halálos közlekedési baleset történt Borbányánál. A Kállói úton egy Lada Samara a nyíregyházi belváros felé tartva, a Míves és az Áfonya utak közti szakaszon egy úttesten áthaladó gyalogost gázolt el. Az elütött 40 éves nyíregyházi lakos a helyszínen életét vesztette, az autóban ülő 16 éves lány pedig az összetört szélvédő darabjaitól szenvedett könnyű sérüléseket. Mivel a jelenlegi adatok szerint a baleset részben az autó túlzott sebessége miatt következett be, a sofőr ellen büntetőeljárás indult, vezetői engedélyét pedig elvették. A rendőrség szakértők bevonásával tovább vizsgálja a tragédia körülményeit. Fotó: Pusztai Sándor GS3 www.szon.hu Eltűnt nők után kutat a rendőrség Anarcs, Kemecse (KM) - A Kisvárdai és Nyíregyházi Rendőrkapitányság eltűnt személyek felkutatásához kéri a lakosság segítségét. Tóth Katalin 15 éves anarcsi lakos január 20-án az esti órákban azzal, hogy a szomszédnak visz egy doboz cigarettát, a lakásból ismeretlen helyre távozott. Életjelt azóta nem adott magáról, a megtalálására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. Személyleírása: a lány 165-167 cm magas, testsúlya, kb. 52 kg., haja barnára festett, hosszú, egyenes. Szeme színe barna, szája vastag, arca kerekded. Eltűnésekor fekete alapon ezüst mintás szövetnadrágot, fekete dzsekit - melynek mellrészénél körben foszforeszkáló fehér csík látható - szürke kapucnis felsőt, alatta Tóth Katalin Fotók: rendőrségi pedig sárga színű atlétát viselt. A cipője 38-39-es méretű sötétbarna bokacsizma, két oldalán kívülről csat- díszítéssel. Kőműves Sándorné (szül. Kőműves Sándorné Illyés Julianna) 27 éves múlt év december 26-án tűnt el, amikor gondozója kemecsei lakásáról a vasútállomásra ment. Személyleírása: 156-160 cm magas, erősen sovány, csontos, kezei eresek. Haja barna, egyenes szálú, elől egyenesre vágott frufrut visel. A haja nyak közepéig ér. Kissé hosszúkás formájú a feje, alacsony a homloka, járomcsontjai hosszúkásak, szögletesek, kiállóak. Szeme barna, fülei kissé elál- lóak, szája vékony. Kissé beszédhibás, gyakran felcseréli a szavakat és gyakran mondja a mondatok után: „van mi”. Fekete magas nyakú garbót, fekete melegítőt viselt, amit térdmagasságig zöld csík díszített, valamint fehér sportcipő volt rajta. A kapitányságok kérik, hogy akik az eltűnt személyekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, a tartózkodási helyükről tudomásuk van, tegyenek bejelenést a rendőrségen a 42/524-600 telefonszámon, vagy a 112-es, 107-es segélyhívón. 42/501-646 S 44/500-880 S 45/500-850 Naponta 15 órát INTERNtItZHET INGYEN, csupán regisztrálnia kell magát az ingyenes.szon.hu oldalon, majd a megkapott felhasználónéwel és jelszóval Öné a világháló! Szolgáltatásunk 01 ÓRÁTÓL 16 ÓRÁIG vehető igénybe a 42-es, 44-es. 45-ös telefonkörzetekben A telefonszámla külön költség_________________________________________ 1“ ingűi ?j ies\ | www.szon.liu És mindez alapáron! CX>2 kibocsátás (g/km): min.: 140 max.: 214 Üzemanyag fogyasztás (i/100 km) kombinált ciklus: min.: 5,2 max.: 8,8 Autoport Kft. 4400 Nyíregyháza, Derkovits u. 121. Tel.: 42/508-599 • Fax: 42/508-598 E-mail: autoportkft@axelero.hu seat Toledo Business. Az első osztály- ABS + EBD + ESBS- négy légzsák- esőérzékelős ablaktörlő, automatikusan elsötétedő belső tükörrel- bőr sportkormány, bőr sebességváltógomb- multifunkciós kijelző - boardcomputer- 4 elektromos ablak, biztonsági megállítőval- távirányítós központi zár- ködfényszórók- elektromosan állítható, fűthető visszapillantó tükör- hátsó napfényroló- isofíx gyermekülés rögzítés- 500 literes csomagtér- „Climatronic“ elektronikus klímaberendezés- könyöktámasz elöl/hátul- „Aura“ CD-s rádió (RDS, CD-váltó vezérlés) 8 hangszóróval, tetőantennával SEAT Toledo Business 4.190.000 Ft-tót Most 639.000 Ft árelőnnyel Internet INGYEN! [7] Ingyenes internethozzáférés l/l 1 db e-mail cím Z Könnyű és egyszerű csatlakozás □ Szerződés, □ Havidíj, □ Kötelezettség A szolgáltatás megrendelhető: ingyenes.szon.hu