Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-30 / 302. szám
Rajz: Ferter János 2002. december 30., hétfő Kelet«* Magyarország HÁTTÉR / 3 Szilveszteri mulatság. December 31- én 19 órától minden szinten szilvesztert rendeznek a nyíregyházi tiszti klubban. 0 Nyílt nap. 2003. január 2-án 9 órától beiskolázási nyílt napot tartanak a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközép- iskolában. NÉZŐPONT Polgári i katonák Ntár minden katona a szekrényében őrizte a civil ruháját, már csak néhány szám maradt a centiméterszalagon, amikor érkezett a parancs: senki sem szerelhet le. Képzelhető mit éreztek akkor, 1962 őszén két év sorkatonaság után a fiúk. A Karib- tengeri válság egy csapásra megváltoztatta az életüket, huszonnégy hónap után még ráhúztak három-négy hónapot. Jutott eszembe mindez akkor, amikor olvasom: tavaly lelkiismereti okokra hivatkozva majd ötezren kérték a polgári szolgálatot. Az idén is közel ennyien cserélték fel a sorkatonaságot a laktanyán kívüli szolgálattal. Ez talán annak köszönhető, hogy ma már nemcsak az egészségügyi és szociális területen, a gazdaság más szegletében is dolgozhatnak az ifjak a tizenegy hónap alatt. Hajdanán vagy volt valaki katona, vagy egészségi okok miatt kiszuperálták. Majd jó egy évtizede - pontosan 1989-ben - bevezették a polgári szolgálatot. Ebben az esetben már be sem kell vonulniuk a fiataloknak, a laktanyát messziről sem látják, a puskapor szagát nem tudják megkülönböztetni a füst szagától, a vigyázzmenet vezényszót pedig nem is értik. A kilencvenes évek elején a bevonulok négy-öt, az idén már hetven százaléka választotta a katonaságnak ezt a formáját. Ennek legfőbb oka, hogy a fiatalok elkényelmesed- tek, s anyagilag is jobbnak tartják ezt a formát. Az sem tántorítja vissza őket, hogy fél év helyett így tizenegy hónapot kell szolgálniuk. A megyében tavaly kétszázharmincan, az idén háromszázan választották a polgári szolgálatot. Érdekes: lelkiismereti okok miatt fegyver nélküli szolgálatra egyetlen egy fiatal jelentkezett, miközben ezernégyszá- zan vonultak be az idén sorkatonai szolgálatra. Magas a polgári szolgálatot választók száma, s ez hasonlóan az országoshoz, az elkényelmesedésre, az anyagiasságra vezethető vissza. Hiszen a polgári szolgálat idején a zsoldnak megfelelő összegért nem huszonnégy, hanem csak nyolc-tíz órát kell készenlétben állni a fiatalnak. Nagyapám elbeszéléséből emlékszem: aki hajdanán nem volt katona, azt nem is tartották teljes értékű embernek. Most fordult a kocka. Aki ilyen-olyan indokkal megússza a katonaságot, az igazi hős a fiatalok között. 2002 őszén 59 ezer hadkötelest soroztak be Magyarországon. Kétharmadukat találták alkalmasnak a katonai szolgálatra, míg az alkalmatlanok harmadát ideg-elme betegségek miatt mentették fel a szolgálat alól. Beszédes számok ezek. Kótajban van még sár, de több a csakazértis Lesz parkoló, de nagyon kellene a szennyvízcsatorna és főleg a pályázati pártfogás Kótaj kedvenc állomása a klsvonatozóknak Archív fotó: Balázs Attila Szőke Judit Kótaj (KM) - A 14. századi okmányok tanúsága szerint a mai Kótaj nál (akkori nevén Keresztút) keresztezte az Alföldről a Vereckei-hágó felé, a Szamos-völgy bői Tokajon keresztül Lengyelország felé vezető két útvonal egymást. Az utak igen sárosak voltak, a falut nádas övezte, a német katonai térképek is csak annyit vetettek oda: kotig. Hogy a mai Kótaj milyen gondokkal küzd, milyen örömteli hírek forrása, arról beszélgettem Orosz Mihály polgármesterrel. Kényelmes autózás A 4500 lelkes, Nyíregyházától negyedórányi kényelmes autózásra fekvő Kótajban a legnagyobb munkaadó az önkormányzat és a Zöld Bárók. Fura a község helyzete abból adódóan, hogy a megyeszékhely közel van, ezért sokan bejárnak dolgozni, viszik magukkal a gyereket óvodába-iskoMegvan a közös hang Tizenkét fős a kótaj i képviselő-testület. Nagyon jók az arányok - így minősít a polgármester -, bár a párthovatartozást tekintve vegyes az összetétel. A fontos döntéshozó csoportban minden réteg képviselteti magát. Már új jegyzőt is választottak. A testületi ülések légköre nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik. Megalakult a cigány kisebbségi önkormányzat. Velük is és a 800 lelkes cigánysággal is megtalálják a közös hangot. lába (a jól felszerelt suliban az ötszáz férőhelyen épp ötszázan vannak). És csak aludni térnek haza... Kistérséghez nem tartozhatnak, ebből is számtalan hátrányuk származik (főleg fog majd). Az a tendencia, hogy nyíregyházi nyugdíjasok szívesen választják lakhelyül Kótajt, ami hízelgő. Ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, hiszen jó a közlekedés, megnyugtató a közbiztonság (erről a 80 polgárőr is gondoskodik), a kereskedelmi és a telefonellátottság sem igen hagy kívánni valót maga után. A Nyíregyháza-közelség szinte kézzel fogható, ugyanis Kótaj egyik településrésze, Bodóhegy és a megyeszékhely egyik kerülete, Sóstóhegy már- már egy. Annyiban mondjuk a kótaji fertály elmarad a moderntől, hogy nem szervezett a szemét- szállítás, csak szórványosan van gáz és nincs szennyvízcsatorna. Beruházási hitelből Az infrastrukturális elmaradás - sajnálkozik a polgármester - részben igaz Kótaj egészére. Ezért is nem akad beruházó, magyar (s pláne nem külföldi) befektető. Az egészséges ivóvízre viszont igen büszkék, a nyíregyháziak itta minőségét is az ő vizükkel javítják. Gondot jelent pillanatnyilag számukra a hulladék elszállítása, a szeméttelep állapota már tarthatatlan. Ami az önkormányzat költségvetését illeti: eltekintve a húszmilliós beruházási hiteltől, és figyelembe véve a tízmilliós TITÁSZ-részvénycso- magot, a hasonló nagyságrendű gáz- és ivóvízközmű-vagyont, sta- bünak Ítélhető a kassza. Noha az önkormányzati ingatlanvagyon 1990-től elolvadt. A szerinte indokolatlan pályázati támogatottságot kevesli, magát a tényt pedig fájlalja Orosz Mihály. Jó lenne, ha minden háztartásban lenne kábeltévé. Jelenleg az 1250 lakásból csak 200-ban adott a sokoldalú szórakozási lehetőség. A sport is része a kikapcsolódásnak. Új vezetője van a futballcsapatnak, melynek fenntartása hosszú távon célja a testületnek. Hasonlóan szívesen gondoskodnának a község potenciális nevezetességéről, a jelenleg használaton kívüli Pillér- kastélyról, amihez két hektárnyi földterület is tartozik, s mely jelenleg megyei tulajdon. Kulturális funkcióban gondolkodnának. Pénzben nem úszunk Jövőre meglesz azonban a parkoló, s megpróbálnak nekifogni a 80-as években épült járdák felújításának. Mert van még Kótajban ma is járhatatlan út, a csapadékvizet is hatékonyan el kellene vezetni ahhoz, hogy a sáros jelző ne csak az emlékekből tűnjön el, hanem a mindennapokban se legyen nyoma.- A pénzben nem úszunk, de (vagy épp ezért) pályázni fogunk minden lehetséges forrásra. Még akkor is, ha a saját erővel gyengén állunk. S hogy miért? Csakazértis. Hogy jó legyen itt élni, hogy mindenki, aki itt él, akarjon is kótaji maradni. Névjegy J J J J J ’ J J J J J J J J J J J J J ■ J J J J Ji J J J j J■ J J' J- 'j J J - J J J -J J J J J -J J -J J -1 W -< -J -/ »I . Orosz Mihály, Kótaj polgármestere ■* 44 éves, eredetileg vízügyi technikus 1994-1998 között Kótaj alpolgármestere volt. Az októberi ön- kormányzati választáson polgármesterré választották. Két gyermeke van. Konok, határozott ember hírében áll, akire a megfontoltsága mellett a tisztesség tisztelete jellemző. ÉLETKÉPEK Aranyeső a sírhanton Bállá László A Bodrog harmadik kutyája volt már Juhászéknak. Két elődje tisztes öregkort ért meg, most ott vannak elásva az udvaron, még egy-egy aranyesőt is ültettek a „sírjuk” fölé, így fejezték ki megbecsülésüket a hűséges jószágok iránt. Mindkettő igen jó és okos kutya volt. Hanem a harmadik, a mostani, a Bodrog...! Mikor kiskutyaként hazahozták, nem sejtették, milyen nyűgöt vesznek a nyakukba. Nagyon mutatós állat volt, egészen különös külsejű: ezüst és fekete csíkok pásztázták sűrű, fényes bundáját. No, de minden rossz tulajdonsága megvolt, ami egy kutyának csak lehet. Elsősorban is mindent rágott, marcangolt. Mikor a szőnyeget kitették a kerítésre levegőzni, azonnal lehúzta és alaposan megtépázta, a széthagyott cipőknek sem kegyelmezett. Miután a két legtermőbb szőlőtőkét csontig lerágta, külön kerítéssel kellett körülvenni a megmaradtakat. De a kerítés alatt lyukat ásott, és újabb szép tőke esett az áldozatául. Ott könnyített magán, ahol eszébe jutott, és összerondította az egész udvart. Virágot nem tűrt meg. Nem is ültettek már, úgyis kipusztítja. És vigyázni a házra? Azt nem! Minden jövevénynek örült, még a kezét is megnyalta. Mások kurtán-furcsán megszabadultak volna az ilyen kutyától, de Juhászék lágy szívű emberek voltak, nem tettek volna ilyet. Hanem sokat gondoltak rá: milyen jó volna, ha valahogy elvinné az ördög. Azután egyszer kirágta az egyik kerítésdeszkát és kiszabadult a portáról. Még majd odakint is kitesz valamit! Gondolták: utánamennek és visszahozzák. De erre már nem került sor. Becsöngetett az egyik szomszéd. Jöjjenek már, a Bodrogot elütötte az autó. Már nem élt. Behozták az udvarra. Szomorú arccal állt fölötte az egész család. Magukban szánták-bánták, hogy oly sokszor kívánták a vesztét. Úgy látszik, hogy sok hibája ellenére mégis szerették, bár ezt soha nem tudatosították magukban. Hiába, no, a családhoz tartozott. Öt évet éltek már vele együtt.- Kár érte. Milyen szép kutya volt! - sopánkodott Juhász, a fűben fekvő, ezüstlő szőrű Bodrogot nézegetve. Ju- hászné pedig könnyezett. Bodrogot is a portájukon földelték el, és fölébe is ültettek egy aranyesőbokrot. V Év végi nyitva tartás a boltokban Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Karácsonykor két napig voltak zárva azok a nagy áruházak, amelyek az új esztendő első napján szintúgy nem nyitnak ki. A Tesco december 30-án 6-22-ig várja a vevőket, az év utolsó napján a nyitás időpontja megegyezik, a zárásé 17 órára módosul, legközelebb pedig január 2-án 6- kor nyitnak ki. A Metróban 30-án 6-21.30-ig, 31-én 6-13-ig állják a rohamot, majd 2003 második napján 6-tól üzemelnek újra. Az Interspar 30-án 7—21-ig, 31-én 7—17-ig lesz nyitva, csütörtökön pedig 7-kor nyitnak. A Baumax nyitva tartási rendje: 30-án 8-19-ig, 31-én 8-14- ig, a Praktikeré: 30-án 8.30-20, 31- én 8.30-13, január 2-ától a normál rend szerint dolgoznak. A Kelet Áruház első és második emeleti része 30-án 9—18-ig, 31-én 9-13-ig tart nyitva, az új évet leltárral kezdik, legközelebb január 6-án tárulnak ki az ajtók a vevők előtt. A Skála Áruházban 30-án 9-20-ig, 31-én 9-13-ig fogadják a vásárlókat, 2-án pedig visszaállnak a szokásos menetrendre. A Búza téri piac kedden 7-13- ig lesz nyitva, szerdán zárva tart, csütörtökön pedig 7—12-ig árulnak a kofák. Aranyfrigy. A napokban ünnepelte aranylakodalmát Olcs- vaapátiban Borbás András és felesége, Szabó Piroska. A házaspárt a neves évforduló alkalmából három gyermekük, menyeik és négy unokájuk köszöntötték Fotó: amatőr