Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-24 / 299. szám
2002. december 24., kedd KeietwBI&gyaromág MINDENFELŐL /2 0 Ötven év után a szülőföldön. II. János Pál pápa fogadta a Vatikánban az egykori olasz királyi család tagjait. Viktor Emá- nuel, az egykori olasz királyi család, a Savoyák leszármazottja és fia, a 30 éves Emanuel Filiberto több mint fél évszázados távoliét után ma lépett először olasz földre, pontosabban Vatikán állam területére. 0 Akihito császáraiatvankilencedik születésnapját méltó módon megünnepelte Japán népessége. Olyannyira, hogy december 23-án, hétfőn a szigetország fő- városában, Tokióban a tőzsde is zárva maradt. 0 A KMKSZ ellenzi. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya a kedvezménytörvény várható módosításával kapcsolatban úgy döntött: nem támogatja a jogszabály szűkítését a legutóbbi Magyar Állandó Értekezleten jóváhagyott változtatásokhoz képest. A szövetség irányító testületé örvendetesnek tartja, hogy Kárpátalján eddig közel százezren igényelték a magyarigazolványt, s hogy Kijev megértést tanúsít. „Izrael békére törekszik” Moszkva (MTI) - A közel-keleti helyzetről, az Irak körüli válságról és kétoldalú kérdésekről volt szó hétfőn Igor Ivanov orosz és Benjamin Netanjahu izraeli külügyminiszter megbeszélésein. Igor Ivanov a találkozó befejezése után tartott sajtóértekezletén kijelentette: a tárgyalások nem érintették Izrael és Oroszország Jasszer Arafat palesztin vezetőhöz fűződő viszonyát. Irakkal kapcsolatban Ivanov kifejtette, hogy minden olyan Irak elleni akció, amely nincs összefüggésben az ENSZ határozataival, csak súlyosbítaná a helyzetet a térségben. Oroszország ragaszkodik a Biztonsági Tanács 1441. számú határozatának maradéktalan megvalósításához - hangsúlyozta. Netanjahu Irak kapcsán elmondta: Izraelben az ország lakosságának beoltását tervezik arra az esetre, ha Irak - egy ellene indított katonai akció idején - tömeg- pusztító fegyvereket vetne be. Erről az izraeli biztonsági kabinetnek kell döntenie - tette hozzá. Netanjahu a sajtóértekezleten azt is elmondta: Izrael békére törekszik a térségben, a jelenlegi palesztin vezetés azonban nem képes arra, hogy a békét szolgáló döntéseket hozzon - tette hozzá. A palesztin nép képes elérni a békét, de más kormányt érdemel - vélte. Mint közölte, Izraelben még nem elemezték az Oroszország, az Egyesült Államok, az ENSZ és az Európai Unió alkotta kvartettnek a közel- keleti helyzet szakaszos rendezésére vonatkozó tervét. Megjegyezte még: Izrael üdvözölne egy békekonferenciát Londonban, bár egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen találkozó eredményeket hozna.- _____ ' I mr Palesztin gyerekek nézik, amint egy izraeli buldózer takarítja a romokat a Gázai övezetben, az egyiptomi határ közelében fekvő Rafahban december 23-án, miután ezen a napon az izraeli hadsereg lerombolt n§gy lakóházat a városban Fotó: EPA Mádl Ferenc nem íria alá A szociálistörvény-csomag megfontolásra visszaküldve a feladónak Budapest (MTI) - Mádl Ferenc köztársasági elnök megfontolásra visszaküldi az Országgyűlésnek az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról című jogszabályt, mivel a bevezetendő szabályozás megítélése szerint hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni. Az államfői sajtóiroda közleményben jelezte, hogy az alkotmány, a lelkiismereti és vallás- szabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény, illetve az egyházakkal kötött megállapodások az állam és az egyházak viszonyát a szétválasztás mellett úgy szabályozzák, hogy a felek számára partneri együttműködést írnak elő. A köztársasági elnök úgy látja, a törvény elfogadásával ez a partneri együttműködés sérül. A közlemény kitér arra, hogy az állam és az egyházak között korábban létrejött megállapodás értelmében a kormány csak előzetes egyetértés esetén hoz az egyházakat hátrányosan érintő döntést.- Ez a mostani javaslat szigorúan jogi szempontból nézve nem esik ugyan a törvény jogi hatálya alá, de a törvény szellemét tekintve sérti azt. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a történelmi egyházak vezetői és a miniszterelnök részvételével tartott, Mádl Ferenc által kezdeményezett megbeszélésen az egyházak részéről mindenki sérelmezte a törvénytervezetet - olvasható a közleményben. Az államfői sajtóiroda emlékeztet arra: a miniszterelnök ezért ígéretet tett a parlamentnek benyújtott javaslat, illetve módosítása megvizsgálására, erre a feszített parlamenti munka miatt azonban már nem volt idő. - Most a törvény megfontolásával, újragondolásával ez a lehetőség megnyílik - áll a közleményben. A békéért, a terror ellen tüntetnek indiai iskolások. A kis demonstrálok azt követelték, hogy szerte a világon vessenek véget az erőszakos politikai akcióknak Fotó: EPA Litvániában második forduló lesz Vilnius (MTI) - Valdas Adamkus hivatalban lévő litván elnök megnyerte ugyan a vasárnapi elnökválasztást, de nem szerzett abszolút többséget. Adamkusnak ezért január 5-én második fordulóban kell megmérkőznie Rolandas Paksas volt miniszterelnökkel. A választási bizottság által közölt részeredmények szerint a 76 éves Adamkus a voksok 32, míg Paksas 22 százalékát szerezhette meg. Belgrád (MTI) - A montenegrói vasárnapi elnökválasztási kudarca ellenére Filip Vujanovic, a kormánykoalíció jelöltje elégedetten nyüatkozott választási szerepléséről. Politikai elemzők szerint a kudarc legfőbb oka az ellenzéki bojkott volt. Nem hivatalos végeredmények szerint az elnökválasztáson a részvételi arány 45,9 százalékos volt, azaz nem érte el az érvényességhez szükséges 50 százalékot. A 11 elnökjelölt közül a kormányzó koalíció jelöltje, FiArturas Paulaskas parlamenti elnök, a kormányon lévő szociál- liberális párt vezetője 9 százalékra számíthat. - Litvánia a feladat első felét teljesítette - mondta Adamkus hívei előtt Vilniusban, kifejezve reményét, hogy a választók hozzásegítik öt éve megkezdett munkájának befejezését. A 76 éves volt amerikai polgár elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy Litvánia meghívást kapott az EU-ba és a NATO-ba. lip Vujanovic parlamenti elnök a szavazatok 83,9 százalékát szerezte meg. A szavazást változatlan feltételek mellett meg kell ismételni. A választási kudarc ellenére Vujanovic elégedetten nyüatkozott arról, hogy több szavazatot kapott, mint az őt jelölő kormány- koalíció az októberi rendkívüli parlamenti választáson. Meggyőződését fejezte ki, hogy a megismételt szavazáson megszerzi „azt a néhány százaléknyi szavazatot, amely szükséges a sikerhez”. Lelőttek egy Predatort Washington (MTI) - Egy iraki harci gép hétfőn Dél-Irak fölött lelőtt egy Predator típusú amerikai felderítő repülőgépet. A Pentagon szóvivője szerint egy iraki harci gép behatolt a déli légtértilalmi övezetbe, rálőtt a felderítő tevékenységet végző Predator- ra, ameUyel azután a központ elvesztette a kapcsolatot. Ez az első eset, hogy amerikai gépet lőttek le az iraki légtértüalmi övezetben. A Predator pilóta nélküli, azaz táwezérlésú repülőgép, amely alapvetően felderítési célokat szolgál, de rakétával is felszerelhető, s akker légicsapások végrehajtására is képes. Az amerikai Préda- torok rendszeresen repülnek iraki területek felett. Montenegro: Vujanovic elegedett Kényes adatok birtokosait kérdezik ki Megválaszolatlan kérdések a vegyi és biológiai fegyverekről London (MTI) - A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megkezdte azoknak a személyeknek a kikérdezését, akik „kritikus információk” birtokában vannak Irak tömegpusztítófegy- ver-programjaival kapcsolatban - mondta a CNN hírtelevíziónak a NAÜ főigazgatója. Mohamed el-Baradei tájékoztatása szerint a beszélgetések ez idő szerint Irak területén zajlanak, de az ügynökség előkészületeket tesz annak biztosítására, hogy szükség esetén Irakon kívül is folytassanak ilyen interjúkat. A NAÜ egyelőre azon dolgozik, hogy azonosítsa azokat a személyeket, akik Uyen információkkal rendelkezhetnek, és gondoskodnia keU biztonságukról is. - Először azokat kell azonosítanunk, akik hajlandók együttműködni velünk, és birtokában vannak azoknak a kényes információknak, amelyek nélkül nem érhetünk célt - ismertette az ügynökség főigazgatójának nyilatkozatát a Reuters hír- ügynökség. A NAÜ-nek azonban gondoskodnia kell arról is, hogy az információt adók biztonságát garantálják azt követően, hogy beszéltek a fegyverzetellenőrökkel. - Foglalkoznunk kell biztonságukkal, akár olyan módon, hogy menedéket nyújtunk nekik, vagy ha a visszatérést választják, akkor is biztonságban keü legyenek családjaikkal együtt - fedte fel el- Baradei. A fegyverzetellenőrök intenzív párbeszédet folytatnak valamennyi érdekelt állammal, hogy tisztázzák a részleteket. Az AFP hírügynökség szerint a NAÜ főigazgatója ugyanakkor megerősítette, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok készek mostantól megosztani a NAÜ-vel az Irakkal kapcsolatban rendelkezésükre álló információkat. - Remélem, hogy ezekhez a közeli napokban vagy hetekben hozzájutunk - mondta a CNN amerikai hírtelevíziónak. Elutasították. Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn az új átvilágítási törvényt. A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyüvánosságra hozataláról szóló előterjesztésre 174-en szavaztak igennel, 198-an nemmel, ketten tartózkodtak. Medgyessy-ígéret a Terror Házának. A Terror Háza múzeum megkapja a szükséges támogatást, a költségvetési tartalék terhére, erről a kormány jövő évi első ülésén dönt - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben. A kormányfő Halász János napirend előtti felszólalására reagált, az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszakának harmadik, egyben utolsó ülésnapján. A fide- szes képviselő szocialista színjátéknak nevezte, hogy a Terror Háza múzeum jövő évi működésére eredetileg tervezett 330 millió forintos költségvetési támogatást - Pető Iván (SZDSZ) módosító indítványát elfogadva - 180 millióra csökkentették. Karácsony szellemében. Napirend előtti felszólalásában Lendvai Ildikó (MSZP), Dávid Ibolya (MDF), Lamperth Mónika belügyminiszter, valamint Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter karácsony előtt egy nappal egyaránt az összefogás, a megbékélés, a szeretet, a segítségnyújtás és az empátia fontosságáról beszélt. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető kiemelte: fontos pillanatokban mégis sikerült kormánynak és ellenzéknek néhány kérdésben egyetér- tenie. Dávid Ibolya MDF- elnök hangsúlyozta: szükség van az odafigyelésre, a türelemre, a megbocsátásra. Goethét idézve több világosságot és több melegséget kért és kívánt minden honfitársunknak, az MDF nevében is. Lamperth Mónika belügyminiszter arról beszélt, hogy a parlamentnek az ország egészére kisugárzó hatása van, és ha a Házban gyűlölködés tapasztalható, az nagyon rossz hatással van mindenkire. Tisztázatlan fegyverek Az USA szerint Irak megszegte az ENSZ határozatát, mivel - bár nem bizonyíthatóan - kihagyott nyilatkozatából jó pár fegyvert. Kimaradtak a nyilatkozatból 4P Biológiai hatóanyagok: A média szerint több mint 20 000 liter veszélyes vírust állítottak elő titokban. (í Kémiai hatóanyagok: 360 tonna, benne 1,5 tonna különösen veszélyes. 4P Lőszerek: Nincs bizonyítva, hogy 550 mustárgázzal töltött gránáttal és 400. biológiai töltetet szállítani tudó bombával rendelkezik Irak. Több tonna, kémiai fegyverekhez szükséges alapanyagot sem semmisítettek meg. 4P Ballisztikus bombák: Irak azt állítja, hogy csak egy rakétaosztály számára képes üzemanyagot előállítani, de ennek bizonyítása elmaradt. 9 Nukleáris fegyver: A nyilatkozat elhallgatta, hogy Nigertől urániumot próbáltak vásárolni. © graphic news W&í&temW* Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). ILitfffwlkaim § Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ÄATESZ