Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-24 / 299. szám
2002. december 24., kedd Kelet« Magyarország HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Segítő kezek. Ebben az évben is ingyen ad ruhát a rászoruló családoknak a Nyírségi Segítő Kéz Alapítvány. A cím: Kálmánháza, Dorogi út 76. 0 Meghallgatás. December 27-én 17 órától közmeghallgatást tart a nyíribronyi képviselő-testület a művelődési házban. NÉZŐPONT Hétköznapi kérdések Angyal Sándor Ha megkérdeznénk magunktól, hogy a mögöttünk maradó évben hányszor kértünk bocsánatot azért, mert megsértettük embertársunkat, vajon mi volna a válasz? Aztán, ha végig gondolnánk, hogy a munkahelyen, vagy otthon, a családi körben hány esetben voltunk durvák, faragatlanok, bizonyára az eredményen magunk is meglepődnénk. Hasonlóan járnánk, ha számba vennénk, hogy hányszor voltunk önzők és önzetlenek, nagyon érdekes lenne ez az arány, s gyanítom, az előbbi javára. Vagy hány esetben tudtunk lemondani embertársunk javára valamilyen kedvezményről, s észre vettük-e a felénk kinyújtott kart, amely segítséget vár. Rajta kaptuk-e magunkat olykor-olykor, ha ismerős körünkből valakinek sikere volt és e közben belénk költözött az irigység kis ördöge? Tudunk-e felidézni egy-egy esetet, amikor őszintén érdeklődtünk a másik ember hogyléte iránt, nem pedig csak úgy, megszokásból, hogy a választ már nem is halljuk meg. El tudtuk-e viselni, ha jó kedvű gyermekcsapat ricsajozik labdát kergetve az ablakunk alatt, vagy az öklünket ráztuk feléjük? Meghallottuk-e az egyedül élő idős asszony jajjszavát, ha segítségre szorult. Mennyi, de mennyi kérdés, amire nehéz, vagy kellemetlen a válasz. Pedig ahhoz, hogy az egymásra acsarkodó politikusok, közéleti emberek hangnemét ostorozzuk igen gyakran - sajnos nem is ok nélkül - először talán a saját házunk táján kellene szétnéznünk: mi az, amit mi másként teszünk, másként cselekszünk. Mert nem elég csak beszélni szeretetről, segítőkészségről, emberibb hangnemről, hanem a tovafutó hétköznapok apróbb és nagyobb cselekedeteiben kell tanújelét adnunk. Bizony, úgy élünk, mi egymás mellett, hogy gyakran tudomást sem veszünk egymásról. Sértőnek találjuk magát a gondolatot is, hogy a másik embernek is lehetnek rossz napjai, vágyai, kudarcai és örömei, - valahogy úgy tűnik, mintha ezekre csupán nekünk volna előjogunk. Például arra, hogy sajnáljanak bennünket, aztán arra, hogy ránk ne irigykedjenek, ne szóljanak meg bennünket, ha önkényeskedünk, ha csakis a saját törvényeink szerint tudjuk elképzelni a körülöttünk lévő világot. Nekem ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában rejlik a karácsonyi ünnepkör titka, nem pedig abban, hogy miközben kifényesített szavakkal áradozunk a szeretetről, aközben nem szabadulunk meg ránkszabott gyengéinktől. Nézd anyu! Milyen szép karácsonyfát csináltam... Rajz: Ferter János Őszinte vallomás a gazdagságról A Bige Holding Kft. tulajdonosa az idén karácsonykor is elégedetten pihenhet meg Galambos Béla Nyíregyháza (KM) - Nehezen sikerült időpontot egyeztetni a nyíregyházi B&H azaz a Bige-Holding tulajdonos vezérigazgatójával, akit az ország első tíz legvagyonosabb vállalkozója között tartanak nyilván. Amikor aztán végre leülhettünk egymással szemben, adta magát a Bige Lászlónak szegezett első kérdés: KM: - Jó-e gazdagnak lenni Magyarországon? B. L.: - Kétségtelenül jelent valamiféle elégtételt az, amikor nyugtázhatom a szokásos év végi számvetéskor: már megint nem múlt el egy esztendő úgy, hogy ne történt volna valami jelentős dolog. KM: - Az idén mi volt ez a jelentős eredmény? B. L.: - A cég 11 éves történetének legfontosabb éve volt 2002. Sikerült ugyanis a már korábban tulajdonunkba került szolnoki Tiszamenti Vegyi Művek mellé megvásárolni a Péti Nitrogénműveket, az ország egyetlen nitrogénműtrágyagyárát. Ez az 1100 embert foglalkoztató nagyvállalat hatalmas érték a mezőgazdaság, mint a hazai gazdaságpolitika szempontjából. Cégünk ezzel hatalmas lépést tett a stabilitásának megőrzése érdekében. KM: - Nyilván kitűzte már az uniós tagságig legfőbb céljait? B. L.: - Legalább két gyárat még megvásárolunk ebben a kö- zépkelet-európai régióban. Ha nem mi, hát megveszi más ezeket a műtrágya gyárakat. Ha ezt ölbe tett kézzel néznénk, megerősítenénk magunk körül a konkurenciát. A műtrágya ugyanis olyan termék, amelyet nagy távolságokra nem éri meg szállítani. Ezért szeretném én ezt a régiót úgy lefedni, stabil piacot nyerve, hogy utána évtizedekig ne rengethesse meg semmi a B&H-t. KM: - A nulláról indult, vállalatbirodalmat teremtett. Milyen adottságok kellettek ehhez? B. L.: - A pályám igazából a rendszerváltást követően, a kft- m megalakulásától mérhető. Ami azután jött, az talán még példa is lehet a fiatalok számára. Abból a szempontból mindenképp, hogy ebben az országban van lehetőség azok számára, akik tehetséget éreznek magukban, szorgalmasak Bige László arcai és tenni akarnak valamit. Nekem se politikai kapcsolatom, se egyéb segítségem nem volt. Mást nem tettem, csak értettem valamihez, abban szorgalmas voltam és nagyon sokat dolgoztam. Jól megfogalmaztam céljaimat, s amit el lehetett, azt el is akartam érni. Soha nem adtam fel. KM: - Ezt a konok megvalósító képességet kitől örökölte? B. L.: - Apai ágon gazdag család volt a miénk, egészen addig, amíg el nem vették a vagyonúnkat. A vér nem válik vízzé, szokták mondani. Valószínű tehát, hogy maradt valami gyarapító képesség a génjeimben. Ám azért ennél jóval több szükséges ahhoz, hogy ma valaki a gazdasági életben sikeres legyen. Nagyapám még a bihari bérceken lévő földjeit nem adta volna az egész anyaországért. Amikor felcseperedtem, édesanyám viszont mindent megpróbált, hogy el tudjunk jönni Váradról. Családom tagjai már szerte éltek a világban, legkisebbként én az utolsók között hagytam el a szülőföldet. Nem mentem messzire, mert úgy gondoltam, magyar vagyok. Ma sem bántam meg, eszem ágában sincs elköltözni. KM: - Tehát nem igazak az ezzel kapcsolatos mende-mondák? B. L.: - Nincs semmi alapjuk. Mindamellett, hogy ildomos lenFotő: a szerző ne, mondjuk Pesten laknom. Hiszen Magyarország fővároscentrikus. Minden ott dől el, nyilván jobb az, ha reggel felkelsz és tudod intézni a dolgaidat, mint kocsikázni 250 kilométert. Csak hát én szeretek Nyíregyházán lakni. KM: - Ha már a jó közérzet szóba került. Hogyan lazít a feszült hétköznapok után? B. L.: - Két dolgot szeretek nagyon. Az egyik a vadászat, aminek most van az igazi szezonja. Ha adódik egy kis szabad időm, akkor ezt művelem. A másik pedig a tenisz, ami szükséges ahhoz, hogy egy kicsit rendben tartsam az egészségemet. KM: - A tenisz szeretetét mutatja, hogy a B&H szponzorálja is a sportágat Nyíregyházán. Gyakran kap effajta kérést? B. L.: - Hetente sok szponzori felkérés jön. Persze mindenkinek nem tudunk eleget tenni, mert annyi pénz a világon nincs talán, mint amennyit kérnek tőlünk. De azért a cég összességében mintegy 50 millió forintot fordít különböző támogatói tevékenységekre évente. Nem jelentéktelen összeg. Azért csak ajánlani tudom másoknak is az effajta magatartást. Ha ugyanis erejéhez képest mindenki hasonló mértékben áldozna a közéletre, művészetekre, kultúrára, sportra, akkor annak komoly látszata volna. Ma sokan gondolják úgy, hogy a vagyonos emberek keveset fordítanak a köz szolgálatára. A mecenatúra régtől fogva értelmes gyakorlata a tehetőseknek. Ezt én követendőnek tartom és támogatok is minden olyan kérést, ötletet, ami közhasznú, s amelyre egyáltalán lehetőségünk van. KM: - Karácsony közeleg. Milyen várakozással készül a Bige család az ünnepre? B. L: - Nagyon fontosak az ünnepek a számunkra. Három fiam van, a legkisebb 8 éves, a legnagyobb most végzett és bár továbbtanul, már dolgozik a cégnél, a középső fiam másodikos egy hollandiai középiskolában. Jó pár év múlva remélem mindhárman itt dolgoznak majd, mert lesz mit csinálni. Mitagadás, van némi lelki- ismeretfurdalásom a családdal kapcsolatban. Egy héten mindössze 2-3-szor alszom itthon, de olyankor is reggel 7-kor megyek és este 7-8-nál hamarabb soha nem érek haza. Alig találkozom velük. Amikor este hazamegyek, az első fél órában csak üldögélek, vagy épp hanyatt dőlök, hogy egy kicsit kikapcsoljak. Gyakran fogalmam sincs, hogy otthon mi történik, így a feleségemre nagyon nehéz szerep hárul. De hála neki, minden működik. így tudom jól végezni azt, ami rám tartozik. Karácsonykor végre mindenki itthon lesz. Ezen a szent ünnepen az egész családnak együtt kell lenni. Utána pedig még közösen elmegyünk egyet síelni Olaszországba. Névjegy Bige László, Bige-Holding Kft. tulajdonosa Született: 1958. Nagyvárad Végzettség: gyógyszervegyész Nyelvtudás: román, francia Család: nős, három gyermek apja Cég: Bige-Holding Kft., alapítva: 1991 Becsült vagyon: 20 milliárd (Top-listán a 7.) Autó: Mercedes S500 és Mitsubishi Pajero Hobbi: vadászat, tenisz ÉLETKÉPEK Tóth-Máthé Miklós Gabriella ez a szép női név az egyik közeli tanyát jelentette nekünk. Andrássy Manó birtokához tartozott és a gróf intézője, Ferkis József is ott lakott a családjával. Apámékkal jó barátságban voltak, olyannyira, hogy tréfásan még el is jegyeztek engem Ildikóval, a lányukkal. Lehettem ötéves, a kislány talán három. Búzaszőke göndör haja volt, szép, divatos ruhácskája, és ha meglátott már kiabálta is: „Micu! Micu! Gvere játszani!” Nem mentem, inkább egyedül rohangáltam az intézői ház tágas udvarán. Akkoriban Gabriella nagy tanyának számított. Sokan laktak ott, főleg dohánytermesztők és egy mezőgazdasági szeszgyárral is büszkélkedhetett. Többször mentünk ki lóréval Ferkisékhez. Az állomástól keskeny ipari vágány vezetett a tanvára és a lóré azon haladt, gondolom a szeszgyárig. Miért hívták lórénak? Hát a ló miatt, mert az húzta a sínen a kis vasúti kocsit. Hol trappolt, hol pedig csak bandukolt. A mai gyerekeknek ez már mese, pedig tanúsíthatom, hogy igaz volt. Ma már nem is tudom, lakik-e még valaki Gabriellán. A szeszgyárnak híre-hamva, és nem termesztik a dohányt sem. Ferkisék réges-régen elköltöztek onnan Mosonmagyaróvárra. A hatvanas évek közepén a győri színházban játszottunk és az előadásainkat oda is elvittük bemutatni, hiszen tájhelyünk volt a város.- Megismersz Micu? - jött oda hozzám egy idős ember előadás előtt és én röstellkedve csak a fejemet ráztam.- Ne tessék haragudni, de most így hirtelen...- No szép - és nevetett -, pedig majdnem az apósod lettem... Gabriella... így sem jön be?- De, így már igen - szakadt fel bennem az emlék. - Ferkis Jóska bácsi! Ildikóval mi van?- Orvos lett, aztán férjhez ment egy kollégájához. Pesten élnek. Pedig régen apáddal szentül hittük, hogy valaha nászok leszünk, de erről lecsúsztunk. Megnézett az előadásban, gratulált, aztán megadta Ildi- kóék címét, hogyha időm engedi, keressem tel őket.- Biztosan örülni fog - mondta -, ha elbeszélgettek kicsit a gyerekkorotokról, hiszen neki is vannak emlékei Gabrielláról. Egyszer el is mentem hozzájuk. Szimpatikus férje volt Ildikónak, ő is jót nevetett azon a gyerekkori eljegyzésen, jó hangulatban töltöttük el az estét.- Ültél te régen a lőrén? - kérdeztem Ildikót.- Hát persze - nevetett -, apával sokszor. Hogy jutott ez most eszedbe?- Csak úgy - mondtam -, hiszen az is hozzátartozott a gyerekkorunkhoz.- Igaz - mondta. Aztán vele sem találkoztam többet, csak itt is most az emlékeimben, ahol még jár a lóré, és megvan az a szép nevű tanya, Gabriella is. Karácsonyi üdvözlet. Vajon kinek küldte a saját készítésű képeslapot ez a kislány? Fotó: Sipeki Péter
