Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-20 / 270. szám
2002. november 20., szerda MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Az Európai Parlament ülésén Stras- bourgban tegnap felszólaltak a csatlakozásra váró országok képviselői is. Katona Béla és Szájer József egyaránt azt hangoztatta: Magyarország felkészülten várja a csatlakozás időpontját. 0 Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: a Magyar Honvédség mozgékonyságának javítását, a biológiai és vegyi fegyverek elleni védekezést, illetve más országok katonáinak telepítéséhez szükséges logisztikai segítséget ajánl fel Magyarország a NATO prágai csúcstalálkozóján. 0 A kormány megtárgyalta és elfogadta a magyar társadalom európai uniós kommunikációs stratégiáját, amelyet az erre a célra létrehozott Európai Uniós Kommunikációs Közalapítvány irányít. Ezt Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a keddi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be. *<♦ ? HOLLANDIA J Ar NtME1°- ... . BELGIUM CS£H0 ... ^ S LUXEMBURG LITVÁNIA LENGmO. SZLOVÁKIA PORTUGÁLIA FRANCIAO. SZLOVÉNIA SPANYOLO. J A NATO BŐVÍTÉSÉ A TÉRKÉPÉN A NATO vezetősége úgy döntött meghívja a közelgő prágai találkozóra annak a hét - előzőleg a keleti v A®. blokkhoz tartozó - országnak a küldöttségét, mely csatlakozna a szövetséghez. Ha a jelenlegi 19 tag egységesen támogatja a jelölte- /-• két akkor 2004-ben a legnagyobb mértékű bővítésre kerülhet sor. Ej NATO-tagok. az USA, Izland. >-* Kanada nem látszik. j& NORVÉGIA^ Csatlakozók 2004-ben. MAGYARO NATO-tortenelem 1949: Az Észak Atlanti Szövetséget megalapítja az USA, Kanada, Belgium, Anglia, Dánra, Franciao., Izland, OlaSzo., Luxemburg, Hollandia, Norvégia és Portugália. 1952: Görögő, és Tóröko. csatiakozik. GÖRÖGŐ.-J-', fi TOROKO. 1995: A NATO eíső általános mozgósításé akciója - légibevetésekkel is - Boszniában, Szarajevóban. 1999: Lengyelország. Magyarország 1955: Nyugat-Németo. csatlakozik a NATO-hoz/ és Csehország csatlakozik a keleti Szovjetunió létrehozza a Varsói Szerződést. I érából elsőként a NATO-hoz. 1 2001: A NATO első kölcsönös segít- ] ségnyújtási egyeziTiénye, az USA-t I ért támadás istán, az összes szö- i vetséges egyetértésével. __________ 1966: Franciaország kivonja magát a NATO sgvseges katonai fejlesztése alőj, 1982: Spanyolo. csatlakozik a NATO-hoz. 1SM: A Varsói Szeoódés felosriftt. . 2002: A WO és Oroszország alá,,a 1993: Franciaország ismét csatlakozik a NATO J egyezményt, miszerint támogatják katonai egységhez. ________________ I egymást a terrorizmus elleni kőzetek, 1993: NATO-prograrn .Társulás a békéért” i mekben és fegyverzetellenőrzésekben, néven a Varsói Szerződés volt tagállamaival. © graphic news Ismét jelölik a tiszai halakat Mint tudósításunk első oldalas részében olvasható: tudományos program keretében ismét jelölik a tiszai halakat. Az idén eddig legnagyobb arányban a jelölt harcsákat fogták vissza. A kihelyezett 240 jelölt harcsa közül 32, azaz a teljes mennyiség 14 százaléka került horogra, valamennyien a tisza- csegei térségbe kihelyezett telepítésből. A harcsák közül kettőt kétszer is kifogtak két- három hét különbséggel, ez alatt az idő alatt újabb 6-10 km-t vándoroltak. A kihelyezett 699 jelölt pontynak 5,2 százalékát fogták ki, összesen harminchatot. A tuzséri telepítés 10 százalékát (200 jelölt halból húszat), a csongrádi jelölt hódból 7 százalékot (azaz 13 darabot) a Szeged-Tápénál kihelyezett 234 jelölt halból tízet, azaz 4 százalékot. A kihelyezett 409 jelölt süllőből ösz- szesen tiznennégyet fogtak vissza, azaz 3,4 százalékot. A 100 jelölt márnából hat került vissza, valamennyit halász fogta meg. A 91 jelölt csukából mindössze négy került horogra. A horgászok-halászok egyébként lelkiismeretes adatszolgáltatóknak bizonyultak. Többségük pontosan közölte a jel számát, a fogás helyét és a hal méreteit, és azt is jelezték, hogy a méreten aluli halakat - jellel együtt visszahelyezték a vízbe. 2003-ban a felmérés tovább folytatódik. A tudományos felmérés sikerének érdekében a Tisza-Szamos Kht. változatlanul nettó 2000 forintot fizet az adatközlőknek, ha címére (1053 Budapest Magyar u. 36.) elküldik a jelölt hal pontos méreteit, a fogás helyét és idejét. Azok között, akik december 10-ig beküldik a szükséges adatokat, egy Yamaha csónakmotort sorsolnak ki. Év végére kész a nemzeti lakásprogram Budapest (MTI) - Az év végére elkészül a nemzeti lakás- program. A program 5 hónapos társadalmi vitát követően kerül az Országgyűlés elé és 2004. január 1-jén indul. Erről Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott beszélt keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Budapest (MTI) - Az önkormányzatok támogatása, a közlekedési fejlesztések, a privatizáció és az egyházfinanszíro- zás kérdése állt az érdeklődés középpontjában kedden a parlamentben, a 2003. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat folytatódó általános vitájában. Lamperth Mónika MSZP-s képviselő, belügyminiszter szerint az önkormányzatok jövő évi költség- vetési támogatása a saját bevételek mellett elegendő a közalkalmazotti béremelés fedezetére, több fideszes hozzászóló viszont úgy vélte, az elégtelen források miatt közel 700 helyhatóság működése kerülhet veszélybe jövőre.- A béremelés fedezetére vonatkozó 282 milliárd forintos pluszkiadás a normatív támogatással, valamint az szja helyben maradó hányadának duplájára emelésével és a gépjárműadó 100 százalékának biztosításával megoldható - közölte a belügyminiszter. Hozzátette: 70 milliárd forint szabad forrás marad az önkormányzatoknál. Elismerte, hogy egyes körzetekben és településtípusoknál jövőre Brüsszel (MTI) - A NATO november 21-22-én Prágában tartja csúcsértekezletét, amelyen fél évszázados történetének legnagyobb bővítésére készül. Ha az utolsó pillanatban valami váratlan fejlemény közbe nem jön, a szövetség 19 tagjának, köztük Magyarországnak állam- és kormányfői november 21-én prágai csúcsértekezletük első eseményeként bejelentik, hogy meghívják a szövetségbe Észtorszá-. got, Lettországot, Litvániát, Szlovéniát, Szlovákiát, Bulgáriát és Romániát. Tárgyalás tavaszig A meghívás alapján a hét ország tárgyalásokat kezd a szövetséggel. A várhatólag tavaszig tartó tárgyalásokon rögzítik a tagsággal járó jogokat és kötelezettségeket, majd aláírják az erről szóló jegyzőkönyvet. Annak értelmében a leendő tagokra még különböző feladatok elvégzése vár, s közben megkezdődik a 19 tagország parlamentjében a ratifikációs folyamat. Ha minden szövetséges parlamentje megerősítette az új országok befogadását, akkor újabb csúcsértekezleten kerül sor az ünnepélyes felvételre, amikor az új országok részesei lesznek a Washingtoni Szerződésnek, várhatólag 2004 tavaszán. A Szovjetunió és csatlós rendszerének összeomlása óta ez lesz a NATO második bővítése. Az első három országot - Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot - még elég hosszas tétoA jövő évi költségvetés tervezete mintegy száznegyvenmilli- árd forintot szán lakástámogatásra, amely csaknem 12 milliárd- dal haladja meg az idei összeget. Ezen felül a 2003. évi költségvetés mintegy 7 milliárd forintot különít el a pályázati rendszerben elérhető lakástámogatási keret esetleges túllépésére. Horváth Csaba, az OrszágLamperth Mónika Fotó: KM-archívum forráshiány keletkezhet, ezt azonban szerinte kiegyenlítő mechanizmusokkal rendezni lehet. Elmondta: 40 milliárd forintos fejlesztési többlettámogatás jut az önkormányzatoknak. Kétperces reagálásokban több fideszes képviselő hangoztatta: a béremeléshez szükséges 240 milliárd forintos teherhez képest mindössze 117 milliárdot külön!-, tettek el a büdzsében, emiatt az önkormányzatok és a rendőrség a költségvetés legnagyobb vesztese. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kiemelte: gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésre közel 79,4 milliárd forint áll vázás után 1997-ben, a madridi csúcsértekezleten hívták meg, és 1999 márciusában váltak a NATO tagjaivá. Főleg az amerikai szenátust kellett meggyőzni arról, hogy e három közép-európai ország felvétele nemcsak új védelmi kötelezettséget jelent a szövetségnek, hanem új lehetőséget is az erősödésre és a biztonság, a stabilitás térségének kelet felé való kiterjesztésére. A szövetség a felvételek után új stratégiai koncepciójában kimondta, hogy a NATO ajtaja nyitva marad, a következő években folytatódik új országok meghívása. Ennek előmozdítására létrehozták a Tagságra Felkészítő Akciótervet (MAP). Ebbe kilenc ország kapcsolódott be: Albánia, Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Románia, Szlovákia és Szlovénia, tavaly óta pedig már Horvátország is itt készül a tagságra. Módszeres felkészítés Jóllehet a MAP óta a pályázók felkészülése sokkal módszeresebben folyik, teljesítményük jobban gyűlés építési és lakásügyi albizottságának elnöke közölte: az Európai Unió a lakástámogatás rendszerét ugyan nemzeti ügynek tekinti, ám lehetőség nyílhat arra, hogy az 1.300 milliárd forintot kitevő EU-támogatásból környezetalakítási és energiamegtakarítási programra szánt 200 milliárd forint egy részét lakásfelújításra is felhasználják. jövőre rendelkezésre, és mindez - fűzte hozzá - versenyeztetéssel és közbeszerzéssel érhető el. Szalay Gábor (SZDSZ), a közlekedési minisztérium államtitkára az útépítésekről szólva elmondta, hogy az eredeti tervek alapján folytatódik a 38 elkerülő-, bekötő- és összekötőút építése, valamint az M30- as autópálya Miskolcig történő kiépítése. Új beruházásként indítják el az MO-ás körgyűrű keleti, a 4-es főút Vecsést és Üllőt elkerülő szakaszának építését. Elhangzott, hogy 2003-ban kerül sor többek között az M3-as Polgár-Görbeháza, az M7-es Balatonszárszó-Or- dacsehi és Becsehely-Letenye közötti szakaszának építésére, más projektek előkészítésére. Az autópálya-építésekkel kapcsolatban ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy nem látják a beígért gyorsforgalmiút-építés fedezetét a költségvetési javaslatban. Kétségüknek adtak hangot, hogy a kormánynak sikerül a ciklus végéig teljesítenie vállalásait e területen. Figyelmeztettek arra, hogy az M7-es autópálya fizetőssé tétele az alsóbbrendű utak forgalmának növekedéséhez vezet majd, ami elkerülő utak építését tenné szükségessé. lemérhető, a szövetség soha nem titkolta, hogy a leendő tagok kiválasztása elsősorban politikai döntés, amelyben geopolitikai és egyéb szempontok játszanak fontos szerepet. Az első bővítés után a NATO Bili Clinton amerikai elnöksége idején nem mutatott különösebb lelkesedést a következő bővítés iránt, a találgatásokban egy-két kisebb ország - Szlovénia, Szlovákia - szerepelt csak. Fordulat Bush-sal George W. Bush amerikai elnökké választásával megfordult a helyzet. Az új elnök csakhamar jelezte, hogy ő nagyarányú bővítést szeretne. Kiderült, hogy a három újabb szövetséges támogatja szomszédai felvételét, hogy az orosz kormányzat beletörődik volt szovjet tagállamok felvételébe, és ellensúlyként új partneri viszonyt építget a NATO-val, a törökök és a görögök pedig támogatják a déli szárny megerősítését. Ezután már csak az volt a kérdés, hol húzzák meg a vonalat - Albániánál és Macedóniánál húzták meg. Habsburg Ottó Fotő: epa Habsburg Ottó kilencvenéves Budapest (MTI) - Kilencven éve, 1912. november 20-án született az alsó-ausztriai Reiche- nauban Habsburg Ottó, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörököse. Apja I. Károly osztrák császár (IV. Károly magyar király), anyja Bourbon-Pár- mai Zita volt. A magyar koronáról Károly 1918. november 13-án mondott le. Ottó 1951-ben vette feleségül Regina szász-meiningeni hercegnőt, öt lányuk és két fiuk született, 1954 óta a München melletti Pöcking- ben lakik. 1961-ben lemondott személyes uralkodói jogairól, hogy gyermekei ne száműzöttként éljenek. 1954-től a Páneurópai Unió alelnöke, majd 1972-től elnöke. Habsburg Ottó lelkes szószólója az egységes Európa gondolatának és a magyar EU-csatlakozásnak. Hét nyelven közel 30 könyve jelent meg történelmi, politikai és társadalompolitikai témákban. Habsburg Ottó ifjú trón- követelőből idős korára európai léptékű politikus lett. Belátta, hogy a monarchiák és dinasztiák kora lejárt, a népek és országok együttműködése a lényeges - ennek felismerésében sokat segítette a fasizmussal szembeni küzdelme. Tisztán látja korunk politikai és gazdasági kérdéseit, publicisztikája részletesen elemzi azokat. Túszügy. A rendőrség letartóztatta a barcelonai magániskola hétfői túszejtőjét, az intézmény egykori diákját. Sérült nincs Fotó: EPA A gyermekjogok napja Budapest (MTI) - A gyermekek jogainak világnapját ünnepük november 20-án világszerte, Magyarországon is. Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját. Jelenleg 2,1 milliárd fiatalkorú él a földön, vagyis a lakosság 35 százaléka gyermek. Döntések csak egyhangúlag A Varsói Szerződés összeomlása óta az addig 16 tagú NATO két hullámban 26 tagúra bővül. Kollektív védelmi szervezetről lévén szó, az már eldőlt, hogy a bővüléssel szó sem lehet az egyhangú döntési rendszer megváltoztatásáról - háború és béke kérdését az egész szövetségre nézve minősített többséggel sem lehet eldönteni. Az viszont bizonyos, hogy reformokra szükség lesz, mert a 26 tagú szövetség operatív működése már nem mehet ugyanúgy, mint 16 taggal. Ezek jóváhagyása is a csúcs témája lesz. Költségvetési „húzd meg, ereszd meg” Jövőre tovább épülhet az M3-as autópálya Polgártól Görbeházáig A NATO-CSUCS NAGY TÉMÁI 2. A legnagyobb bővítés fél évszázad alatt fiiig Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). 1/ Iff fá M' - m § Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 í y«kTESZ