Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-11 / 262. szám

2002. november 11., hétfő MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Orbán Viktor becsületsértési, illetve személyiségi jogi eljárást kezdeményez Juhász Ferenccel szemben, mert sze­rinte a honvédelmi miniszter őt nyíltan és egyértelműen antiszemitának és na­cionalistának bélyegző nyilatkozatot tett. A volt miniszterelnök a Magyar Rádió Va­sárnapi újság című műsorának adott in­terjújában beszélt erről. 0 Mesut Yilmez Törökország miniszter­elnök-helyettese sajtótájékoztatót tartott Ankarában szombaton. Yilmez bírálta Valery Gis- card cTEstaing, az Európai Konvent vezetőjének azt a kijelentését, hogy Törökor­szág soha nem lehet az unió tagja, mert területeinek nagy ré­sze Ázsiban terül el. Törökország tovább­ra se tesz le arról a céljáról, hogy uni­ós tag legyen. A szikla. London és Madrid felfüggesz­tette a Gibraltár témájában folyó tárgya­lásokat, miután a dél-spanyolországi brit enklávé lakossága 99 százalékos arányban utasította vissza a közös, brit-spanyol fennhatóság tervét a múlt heti népszava- | záson, amelyet azonban egyik ország kor­mánya sem ismer el törvényesnek. A ké­pen: gibraltári tüntető Fotó: EPA Visszavonta rágalmazási vádját Balogh Gyula Vaja (MTI) - Balogh Gyula fideszes parlamenti képviselő visszavonta azt a vádat, amelyet korábban mint kis­gazda honatya rágalmazás miatt fo­galmazott meg a Népszabadságban 2000. március 29-én megjelent, Megfé­lemlített rendőrök című cikk miatt. Az esetről annak idején a Kelet-Magyar- ország is beszámolt: a feljelentés alapján az eljárás Varga Attila újságíró, a Nép- szabadság akkori debreceni tudósítója - aki jelenleg a Magyar Nemzet munkatár­sa - ellen indult. Nagy vihart kavart, hogy a rendőrség a nyomozás kezdetekor az újságírót bűnü­gyi nyilvántartásba vette, rabosította. A fővárosi II-III. kerületi bíróságon pén­teken tárgyalták volna az ügyet, azonban Balogh Gyula mint magánvádló a vádat az újságíróval szemben visszavonta, mert Varga Attila a tárgyalás megkezdése előtt írásos nyilatkozatot adott át, amely szerint a cikket nem ő írta. Közlése szerint nem állt szándékában a parlamenti képviselőről valótlan tényt állítani, őt rossz színben fel­tüntetni, megsérteni. Varga Attila nyilatkozatában az szere­pel, hogy csak egy készülő írás háttéranya­gának leiratát készítette el.- Az általam megfogalmazott részek le­adását követően az írás tartalmára való rá­látásom megszűnt, az információk továb­bi ellenőrzésébe, Balogh Gyula megszólal­tatásába, véleményének megismerésébe nem vontak be. Az írást a Népszabadság végül velem nem közölt szerkesztői elvá­rások és szándékok alapján, illetve formá­ban, terjedelemben, tartalommal, címmel és alcímmel jelentette meg - áll a nyilat­kozatban. Balogh Gyula közölte, hogy a történtek után a Népszabadság főszerkesztőjét kíván­ja beperelni rágalmazás miatt. Az egyetértés alapja: azonos értékrend Medgyessy a Bush-találkozóról: „Kiszámíthatóságot, szavahihetőséget adtunk cserébe...” Medgyessy Péter, Kovács László és Juhász Ferenc a Világkereske­delmi Központ emlékhelyén, (jobbra Balatoni Tamás New York-i rendőr) Washington (MTI) - Ma­gyar idő szerint éjfélkor, a MALÉV New York-Budapest menetrendszerű járatával ké­szült haza Medgyessy Péter miniszterelnök az egyesült államokbeli látogatásáról. A kormányfő az amerikai polti- ka első vonalának legbefolyáso­sabb vezetőivel találkozott: George Bush elnökkel, Richard Cheney alelnökkel, Colin Powell külügy-, Donald Rumsfeld védel­mi, John Ashcroft igazságügyi mi­niszterrel, több szenátorral. Medgyessy Péter miniszterel­nök jó hangulatú beszélgetést folytatott George W. Bush ameri­kai elnökkel a Fehér Házban, a legtöbb szó Irakról esett. Az ame­rikai elnök elmondta, hogy a Biz­tonsági Tanács határozatának el­fogadása után Szaddám Húszéin iraki elnöknek már csak abban van választási lehetősége, hogy önként válik-e meg tömegpusztí­tó fegyvereitől vagy egy amerikai akció következtében veszíti el azokat. Medgyessy Péter elmond­ta, hogy Magyarország nemcsak elvben támogatja az Egyesült Ál­lamok iraki politikáját: ha elke­rülhetetlen lesz a katonai akció, a magyar légtér és repülőterek rendelkezésre bocsátásával, hír­szerzési együttműködéssel is kész részt venni abban. Bush elnök azt mondta, hogy a terrorizmus elle­ni harcban nem elég a szavazat, hanem tettekre is szükség van. Medgyessy elmondta az amerikai elnöknek, hogy Magyarország kész teljesíteni NATO-kötelezett- ségeit és részt venni a NATO új védelmi képességeinek kialakítá­sában. Az esetleges Irak elleni ka­tonai akcióban való magyar rész­vétel konkrét kérdései nem me­rültek fel és egyáltalán nem volt szó a magyar részvételről az afga­nisztáni rendfenntartásban. Ko­vács László külügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy ez alapve­tően német-magyar ügy. A mi­niszterelnöki hivatalos látogatás vasárnap New Yorkban fejeződött be. Itt is, akárcsak szombaton Washingtonban, a helyi magyar­First Ladyk Washingtonban: Laura Bush, Medgyessy Katalin ság képviselőivel találkoztak, Medgyessyvel az élen, a delegáció tagjai. A miniszterelnök nem a szokásos módon pódiumon ült vagy állt és beszédet mondott, majd felelt a kérdésekre, hanem aki akart, odament hozzá és be­szélt vele. Itt kérdezte a Magyar Rádió Krónika-tudósítója Med­gyessy Pétert: - Itthon talán töb­ben úgy vélekednek, mondjuk így, túlteljesített, hogy túlságosan is kritikátlanul állt az amerikai kül- és katonapolitikai törekvések mellé. Mit gondol erről miniszter- elnök úr? - kérdezte a tudósitó. Medgyessy Péter: - Hogy csak úgy tudnak gondolkodni, mintha valami handlé folyna, mint hogy­ha itt kereskedés lenne, hogy én ezt adom, ezt kapom. Eszükbe nem jut az, hogy itt hasonló ér­tékrendet képviselő társadalmak, országok felelős politikai vezetői tárgyalnak egymással. Én azt na­gyon jónak tartanám, ha ez is megfontolásra kerülne, itt ugyan­is arról van szó, hogy a NATO- ba és az Európai Unióba Magyar- ország azért lép be, mert azonos értékrendet képviselünk. Azonos értékrendet a szabadságfelfogás­ban, azonos értékrendet a demok­rácia kérdéseiben, azonos érték­rendet a piacgazdaság és a ver­seny ügyeiben és a szolidaritás dolgaiban. Ezek ilyen egyszerű ügyek, és hogyha valaki ezt érti, akkor már eszébe nem jut ez a csacska felvetés, amit itt az ellen­zék bizonyos körei feszegetnek. Egyébként pedig hogy kellett-e va­lamit adnunk azért a fogadtatá­sért, amit én itt kaptam, arra azt kell mondjam, hogy természetesen kellett adnunk. Kellett adnunk tisztességet, kulturált stüust, kel­lett adni megbízhatóságot, kiszá­míthatóságot, szavahihetőséget. Semmi mást nem kellett adni. Ashcroft Marik Sándor Nyíregyháza (KM) - A magyar kormányfő John Ashcrofttal, a Bush-kor- mány egyik erős emberével is tárgyalt. Ismerősként köszönthették egymást: az igazságügymi­niszter volt az amerikai kor­mány első tagja, aki az áprili­si parlamenti választásokat kö­vetően - júniusban - Magyar- országra látogatott. John David Ashcroft az amerikai kormány egyetlen tagja, akivel újságíróként sze­mélyesen találkoztam. Még missouri kormányzóként is­mertem meg, amikor 1994-ben egy magyar újságíróküldöttség- gei az Egyesült Államokban a választások sajtómunkáját ta­nulmányoztuk. Ashcroft Mis­souri államban roppant nép­szerű volt, de az amerikai tör­vények értelmében két ciklus után le kellett köszönnie. Az akkor 52 éves kormányzó úgy V John Ashcroft Fotó: KM-archívum döntött, a szenátusban folytat­ja. A választás napján Victory Party-ján tehettem fel néhány kérdést. A több száz újságíró között azért eshetett rám a vá­lasztás, mert a mi kis csapa­tunk volt az egyetlen külföldi stáb. Közvetlen, barátságos em­ber, a kerti ünnepségen fele­sége, gyermekei körében egy- egy sörrel a kézben beszéltük meg, tetszett-e nekünk, magya­roknak a hangos, vidám kam­pány. Rám az tette a legna­gyobb hatást, hogy amikor megkérdeztem, visszatekintve pályafutására, mit tenne más­képpen - esetleg jobban -, ka­pásból válaszolta: „Semmit! Mindent ugyanígy csinálnék.” Később is figyelemmel kísér­tem, még „egyszerű” szenár- tonként azon kevesek közé tar­tozott, akik Magyarország NA- TO-beli meghívása ellen sza­vaztak, korainak tartva azt. Bush-sal jött el az ideje: mi­niszterré jelölték. Ashcroft a Republikánus Párt ókonzervatív keresztény jobbszárnya képviselőjének számít, és az igazságügyi tár­ca élére történt jelölése a leg­hevesebb demokrata ellenke­zéssel fogadott indítvány volt George Bush elnök szenátusi jóváhagyást igénylő személyi előterjesztései közül. A legtöbb miniszter már a teljes szenátu­si szavazáson is túljutott, és mindegyiküket megerősítették, mire Ashcroftnak sikerült ven­nie a bizottsági akadályt. Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága végül minimális többséggel, 10-8 arányban úgy szavazott mellette, a szenátus 58-42 arányban hagyta jóvá igazságügyminiszteri kineve­zését Jómódú, de nem túl vagyo­nos ember: föld- és ingatlan­vagyonát valamivel több, mint egymillió dollárra becsülik, bár ez eltörpül Colin Powell külügyminiszter 25 miilója, Do­nald Rumsfeld védelmi minisz­ter 30-40 milliója mögött. Kínai titkok Peking (MTI)- A Kínai Kom­munista Párt XVI. kongresszu­sára összegyűlt pártelit vasárnap zárt ajtók mögöt­ti megbeszélése­ket folytatott a pártvezetésben esedékes generá­cióváltásról és ennek részeként Csiang Cö-min pártfőtitkár és más idősebb pártfunkcionáriusok visszavonulásáról. A résztvevők szűkszavúan nyilatkoznak a hét­végén lezajlott, ülésekről. Közlé­seik szerint a párt hamarosan dönteni fog a fontosabb ügyekben, és jelenleg éppen ezekről a témák­ról folyik az eszmecsere. Közben a kínai gazdaság jelentős ered­ményeiről, idei nyolcszázalékos növekedésről beszélt nemzetközi sajtótájékoztatón vasárnap Zeng Pei-yan, a Gazdasági és Fejlesz­tési Tanács vezetője. Hirdetés A 45. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Az elmúlt héten a BUX alacsony forgalom mellett alulteljesítette a nemzetközi piacokat, s mindössze 0,9%-ot erősödött. Az OTP és a Matáv árfolyama nem változott, míg a Richter kis mértékben (0,5%) emelkedett. A blue chip részvények közül jelentősebb, 3,3%-os erő­södést pordukált a MÓL, mely 5210 forinton zárt. Az OTP a héten szé­les körre kiterjedő regionális ter­jeszkedési tervet fogalmazott meg, mely szerint indulnak a bolgár DSK Bank privatizációján, de újra pró­bálkoznak a Román Kereskedelmi Bank (BCR) kapcsán is. Újdon­ságnak számított, hogy az OTP utóbbi sikertelensége esetén zöld­mezős beruházás végrehajtására is vállalkozna Romániában. A MÓL árfolyamemelkedésében a saját részvényvásárlásokon túl szerepet játszott az olajárak további csök­kenése, mely a háborúval fenye­gető iraki konfliktus enyhülésével magyarázható. A olajár hozzá­vetőleg 6-7 dolláros háború-prémi­umot tartalmazott. A Richter vá­rakozásokat meghaladó eredménye gyorsan beépült az árba, a gyógy­szeripari részvény ugyanis a héten már csak fél százalékot erősödött. Véleményünk szerint az emelke­désnek rövid távon gátat szabhat az utóbbi napokban rekordot dön­tő forint/dollár árfolyam, mely ked­vezőtlen hatással bír a gyógyszer­gyártók eredményességére. A héten jóval a várakozások felet­ti eredményről számot adó Démász árfolyama 3,2%-ot emelkedett, amivel a hét egyik nyertesének számított. A szintén impozáns eredményeket publikáló BorsodChem ugyanakkor 1,2%-ot veszített értékéből. A hét vesztese a tőzsdétől búcsúzó Pick lett -11,4%-kal. A hazai tőzsde jövő heti szereplését a nemzetközi vállalati és makrogaz­dasági mutatókon túl elsősorban a megjelenő magyar vállalati ered­mények határozzák majd meg. A jelentősebb társaságok november 14-én teszik majd közzé harmadik negyedéves pénzügyi kimutatá­saikat. Ez alól kivételt képez azon­ban a 12-én jelentő Egis, mely a teljes 2002-es pénzügyi évről ad számot. 4 hónapos betétakció! (5 millió Ft felett) 8,75% (EBKM: 8,75%) 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 7* !"f oinUto rmjc m wwm Kia{,óvezető, felerős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). mí\4 Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefqn: 0642/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 A ^ÁATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents