Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-19 / 219. szám
2002. szeptember 19., csütörtök Eeiet*Magy&fország MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Kisebbedik az ózonlyuk. Ausztrál kutatók szerint megkezdődött az ózonlyuk kisebbedése a Déli-sark térségében, és a szakemberek azzal számolnak, hogy a lyuk 2050-re aká,r be is zárulhat. Paul Fraser szerint a csökkenést az egyebek között hűtőgépekben és légkondicionálókban alkalmazott freongázok használatának tilalmáról szóló 1987-es montreali egyezmény létrejötte tette lehetővé. 0 Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő szerdán telefonos megbeszélést folytatott Kim De Dzsung II dél-koreai államfővel, aki üdvözölte, hogy Phenjan hosszú idő után a Tokióval fenntartott kétoldalú kapcsolatok rendezése mellett döntött. Szöuli részről különleges örömmel fogadták azt, hogy a phenjani csúcstalálkozón Tokió egyértelművé tette: Japán igen nagy jelentőséget tulajdonít az Észak- és Dél-Korea közötti párbeszédnek. El Maffiaper Varsóban. A legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg szerdán Varsó Bemowo kerületének bíróságán a lengyel igazságszolgáltatás történetének eddigi legnagyobb maffiapere, a hírhedt pruszkówi bűnszövetkezet 14 tagja elleni eljárás. A vádemelést néhány bűnbánó gengszter vallomása tette lehetővé, akik koronatanúként szerepelnek a perben. 0 Elítélik a kivégzést. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke nyilatkozatban ítélte el két bűnöző kivégzését Japánban. Peter Schieder rámutatott: a halálbüntetés kegyetlen és értelmetlen dolog, s mint ilyennek nincs helye a civilizált társadalmakban. VÁLASZTÁSI MINDENTUDÓ 12. Jelölő szervezetek Nyíregyháza (KM) - Október 20-án általános helyhatósági választások lesznek hazánkban. Sorozatunkban gyakran feltett kérdéseket gyűjtöttünk egybe; a válaszokat az Országos Választási Irodától szereztük be. Jelöltek kapnak-e költségvetési támogatást? Az önkormányzati és kisebbségi választásoknál a jelöltek, jelölő szervezetek nem részesülnek költségvetési támogatásban. Milyen szervezetek indíthatnak jelölteket az önkormányzati választáson? Jelölő szervezet - eltérően az országgyűlési választásoktól - nemcsak a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény szerint jogerősen bejegyzett párt lehet, hanem az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény szerint jogerősen bejegyzett társadalmi szervezet és kisebbségi szervezet. Ki nem lehet tagja a választási bizottságnak az önkormányzati választások során? A megbízott tagok kivételével a választási bizottságnak csak a választókerületben lakcímmel rendelkező választópolgár lehet tagja. A választási bizottságnak nem lehet tagja a köztársasági elnök, állami vezető, közigazgatási hivatal vezetője, képviselő, megyei közgyűlés elnöke, polgár- mester, jegyző, főjegyző, választási iroda tagja, a választási bizottság illetékességi területén működő közigazgatási szerv köz- tisztviselője, valamint a választókerületben induló jelölt. Nem lehet a választási bizottság választott tagja a fentieken túl a választókerületben jelöltet állító jelölő szervezet tagja, valamint a választó-kerületben induló jelölt hozzátartozója sem, ez az összeférhetetlenségi szabály azonban nem vonatkozik a jelölt, illetőleg a jelölő szervezet által megbízott ún. delegált tagokra. Az olyan választási bizottságoknak, amelyek a jogorvoslati eljárásban egymással döntési, döntést felülbíráló kapcsolatba kerülhetnek (pl. HVB-TVB, illetve TVB-OVB), nem lehetnek tagjai az egymással hozzátartozói kapcsolatban álló személyek. George W. Bush levele Medgyessy Pétéihez Tisztelt Miniszterelnök Űr! Az amerikai nép őszintén hálás Önnek és a magyar népnek mindazon felbecsülhetetlen hozzájárulásért, melyet a világot a terrorizmustól megszabadítani hivatott kampányban nyújtott. Nemzeteinket a közösen vallott demokratikus értékeken alapuló barátság kötelékei fűzik össze. E kötelékek túléltek háborút, tota- litarianizmust, és támaszt nyújtottak számunkra az intolerancia, a gyűlölet és az erőszak elleni fellépésben. Az Egyesült Államok ellen tavaly szeptember 11-én támadást intéztek, azonban a terrorizmus beárnyékolja valamennyi ember kilátását a békére, szabadságra és jólétre. Valamennyi nemzetet egyesíteni kell a terrorizmus legyőzése érdekében. Magyarország megbízható partner ebben az erőfeszítésben. Kitartással és bátorsággal felül fogunk kerekedni. Igen nagyra értékelem az ön javaslatait és támogatását, valamint örömmel tekintek az önnel való szoros együttműködés folytatására annak érdekében, hogy a világot biztonságosabb, szabadabb, és reményt keltőbb hellyé tegyük valamennyi ember számára. 2002. szeptember 12. Üdvözlettel, George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke Lengyelországi vizit. Kétnapos varsói hivatalos látogatást kezdett szerdán Vasile Tarlev moldovai miniszterelnök (balra), ahol lengyel kollégája, Leszek Miller fogadta Fotó: EPA Minta lett a nagydobosi tökfesztivál ígért Szanyi Tibor politikai államtitkár a hungaricumoknak Különleges védelmet Budapest, Nagydobos (KM) - A nagydobosihoz hasonló fejlesztési programokat kidolgozni képes térségek, nagy eséllyel számíthatnak a Sapard-program támogatására. Ez derült ki Szanyi Tibor az FVM politikai államtitkára szavaiból, amelyek szerdán Budapesten a nagydobosi V. Nemzetközi Sütőtök Fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón hangzottak el. Balogh József, Nagydobos polgármestere a szeptember 21-22. között .megrendezendő sütőtökfesztiválról elmondta: a programok között kettes fogathajtó-bemutató, sütőtökből készült ételek kóstolója, tökszobrász-verseny, tökszínház és töklökő-verseny is szerepel. Keresik a legtökösebb amazont is. A versenyen az az asszony nyer, aki a legmesszebbre hajítja a sodrófát. A fesztiválra 15 helyiségből, az ország minden tájáról mintegy 10 - 15 ezer látogatót várnak. A Sapard-program olyan jellegű projekteket támogat, mint például a sütőtök-feldolgozás, mondta Szanyi Tibor, aki hozzátette: biztos abban, hogy egy jó pályázat esetében a nagydobosiak számíthatnak a Sapard- program támogatására A tárca és a kormány az uniós csatlakozás problémáit tekinti az elsődleges megoldandó feladatnak a következő hónapokban. - Egy sor olyan dolgot rendezni keű, amelyekre az elmúlt években nem került sor. Ilyen például a hungaricumok helyzete - tette hozzá. Kritériumlista- Ezzel kapcsolatban a tárcának és a kormánynak elkötelezett és feltétlen szándéka, hogy különleges védelemben részesítse ezeket a termékeket - mondta az államtitkár. Hozzátette: szeretnék a kibővülő, nagyobb versenyt teremtő piacon ezeket a magyar termékeket megvédeni. Ezért egy úgynevezett kritériumlistát állítanak össze, amely alapján elnyerhetik a hungaricum címet a különböző termékek. A szempontok közül Szanyi Tibor kiemelte: a termék legyen jellemző egy adott térségre, a technológiája vagy maga a késztermék legyen törvényesen védett és a termékhez kapcsolódjon legalább évi egy fesztivál. Az államtitkár elmondta: Nagydoboson 20Öl-ben mintegy 300 mázsa sütőtököt gyűjtöttek be, az idén pedig 500 mázsára számítanak. Nem nő az adóügyek elévülési ideje Kimarad a javaslat a kormány elé terjesztett törvénycsomagból Budapest (MTI) - Nem nő az adóügyek elévülési ideje mivel a pénzügyminiszter nem terjeszti a kormány és az Országgyűlés elé azt a javaslatát, amely egységesítené és 5-ről 8 évre emelné az adómegállapítás és végrehajtás elévülési idejét - mondta Máté Dániel szerdán az MTI-nek. A Pénzügyminisztérium szóvivőjének szavai szerint László Csaba az elmúlt napok szakmai egyeztetésein meggyőződött arról, hogy a vállalkozások, az adótanácsadók és könyvelőszakma képviselői a rendelkezés eredetileg elképzelt életbe lépéséig nem tudnának felkészülni egy ilyen értelmű jogszabály módosításra.- Ezért ezt a javaslatot kiemelte a kormány, illetve az Ország- gyűlés elé terjesztendő adóügyi törvénycsomagból - tette hozzá a szóvivő. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium nem tett le arról, hogy a jövőben összehangolja az adó megállapításhoz és végrehajtáshoz való jogok elévülési idejét, mert ezek eltérő volta bonyolulttá teszi a jogalkalmazást. Indokolt lenne A tárca szakmai álláspontja az, hogy az elévülési idők harmonizációjába be kellene vonni a költségvetési támogatások igénybevételének és az adóvisz- szatérítések elévülési idejének 5- ről 8 évre történő emelését is. Az egységes 8 éves határidő bevezetése azért is indokolt lenne, mert megegyezne az adócsalás elévülési idejével és a számviteli törvényben előírt irat- megőrzési idővel. Hiányzik az előkészítés- A pénzügyminiszter ugyanakkor úgy látja, hogy a határidők összehangolását komoly szakmai előkészítésnek és az eredetileg tervezettnél hosszabb felkészülési időnek kell megelőznie - mondta Máté Dániel. Mielőtt ez a hír napvilágot lá: tott, azelőtt megkérdeztük erről a témáról olvasóink véleményét. Amit mondtak (a 3. oldalon olvasható), alátámasztja a miniszter megváltoztatott döntését. Rossz becslés Budapest (Krónika) - A pénzügyminiszter szerint a tavalyi költségvetés tervezésekor az előző kormány rosszul becsült meg több gazdasági folyamatot. 2001-ben így nem valósult meg a tervezett 5-6 százalékos GDP-nö- vekedés, a beruházások 4-5 éves mélypontra estek. A vártnál kedvezőtlenebben alakult az infláció: 10-ről mindössze 9,2 tized százalékra mérséklődött 2001-ben. László Csaba a költségvetés első évének zárszámadási vitájában beszélt erről. Közölte, hogy a kormány az idei költségvetés módosítását kezdeményezi az egészség- ügyi konszolidáció és a mezőgazdaság 60 milliárd forintos támogatása érdekében. Hirdetés Illegálisan. A múlt hét végén haltak meg azok a libériái bevándorlók, akik Olaszországba akartak bejutni illegálisan. A tizenöt embert egy süllyedő teherszállító hajón kapták el Porto Empedoclénál Fotó: EPA w&'i f«*, Kiadóvezetó. felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabo@inform.hu ). MMMIWFőszerkesztő: Angyal Sándor ( angval@inform.hu ). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@inform.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( buri@inform.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@inform.hu ). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 i 5 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 7. TELEFONI (42) 422-000 CIB 4700 MÁTÉSZALKA, KAZINCZY U. 2. TELEFON: (44) 500-730 BANK Érvényes: 2002. április 1-18 BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB ClMstc és Kincsőn betét WR-wn iHFi-ain mr-umr humi uumiot fmawit) ara (mumin ebem Enaumtw tara imttmipu eera 1 hó' 6,750 (6,841 6,800 (6,89 6,900 (7,00) 7,050 (7.15) 3 hó 6,750 8,84) 6.800 (6,89 6,900 (7,00) 7,050 7,15 6 hó 6,500 6,59) 6,550 6,64 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Leirat sídoi vituaváltii «mMt a kamat s irwtdtntai CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjéval maQsgyszé. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50« Ft) HITELEK séma kamt kamai (%) ebkm tösgáfi személyek részére 0 - 50 8 Ft-íg 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 SrL, “325 2M Ft tetett 7,000 7,33 thm: ömwUbsMAf«. a ménM« KINCSEM 2003 kötvény (min. 10« Ft) lattfi rétit (dft kamut (%) KHM* «-..■« ibjwju#»» 1 hó 6.650 6,85 iss!« 3 hó 6.850 6,85 nueitil-aiELI-IDtHUMaiiiMs 6 hó 6,600 6,60 CHOttMxMnMSiiM 12 hó 8,600 8,60 iíTSZTSí ?«« • Az EHM Kamatai az ívta kamattal magagyszta. aB ^ oatm nm lux C1B$0640 »2M2 ^ATESZ'