Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám
Racskó Tibor felvétele 2002. március 7., csütörtök KÁtetwMagprorszóg MEGYEI TÜKÖR /5 0 Színházi előadás Újfehértőn, a művelődési központban a kassai Thalia Színház vendégeskedik. A társulat a Kaviár és lencse című darabot adja elő. 0 Rímfaragók A Bem József Általános Iskola újra megrendezi versírő, rímfara- gő versenyét. Az első fordulóban az állatok a ház körül, állatok a vadonban témakörben várják a pályázók írásait március 25-ig. (4400 Nyíregyháza, Epreskert út 10.) 0 Jótékonysági bál A Bánkis Diákokért Alapítvány március 23-án, szombaton rendezi hagyományos jótékonysági bálját. Az alkalom lehetőséget nyújt elmaradt osztálytalálkozók pótlására, a tanárokkal való találkozásra is. VÁLASZTÁS 2002 Dr. Veres János, az MSZP országgyűlési képviselője ma 18 órától Hodászon, az étteremben választási gyűlést tart. Dr. Vojnik Mária, az MSZP országgyűlési képviselője ma 16 órától Tiszaszalkán a régi óvodában lakossági fórumot tart, amelyen az egészségügy jelenéről és jövőjéről lesz szó. Dr. Simon Miklós, a Fidesz-MPP-MDF képviselőjelöltje ma 18 órakor a nyírbél- teki művelődési házba választási fórumra várja az érdeklődőket. Vendége: dr. Szent- györgyvölgyi Péter frakcióvezető. A rendezvényen a kormányzás jövőképéről és a vidékfejlesztés elért eredményeiről lesz szó. Borkő Károly országgyűlési képviselő- jelölt ma 18 órától az anarcsi házasságkötő teremben tart lakossági fórumot. Dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke előtt szerdán esküt tett Oláh István, a Munkáspárt jelölőszervezet által a Nagykálló székhelyű, 4. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba, valamint Balogh Károly, a Fidesz-MDF jelölőszervezet által, és File Bertalan, a Független Kisgazdapárt jelölőszervezet által a Mátészalka székhelyű, 9. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba megbízott tagja. Ajándékátadás Harmincezer forint értékű tanfolyamkupont sorsoltunk a napokban a Stress Bt.-vel közös játékunk fődíjaként, melyet Fonalka Attila vett át a társaság képviselőjétől SZERKESZTŐI ÜZENETEK 0 Nem jár Nem jogosult közlekedési támogatásra az a súlyos mozgáskorlátozott személy, aki fogyatékossági támogatásban részesül - üzenjük K. l-nek. 0 Örökség Az első házasságból született gyermekek törvényes örökösei férjének, ezért őket - végrendelet hiányában - megilleti az apai vagyon. A házastársnak özvegyi haszonélvezeti jog jár. Ha a férje végrendeletet készítene - lehetőség szerint ügyvéd vagy közjegyző előtt - esetleg ajándékba adná a tulajdonjogát, ez esetben a vérszerinti gyermekeit kötelesrész illeti meg. Kötelesrészből kitagadni a gyermekeket csak nagyon szigorú feltételek megléte esetén lehet. A kitagadás végrendeletbe foglalásakor igen körültekintően kell eljárni, mert nem megfelelő alkalmazása esetén a törvényes örökös okkal indíthat pert a kötelesrész megállapítása iránt - válaszoljuk „Súlyos beteg" jeligére. Az Ambrózy győztesei Tegnap hirdették ki a XV. Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Ambrózy Géza matematikai verseny eredményét. A versenyen több száz diák vett részt, így csak a győztesek nevét írjuk le. Az V. osztályosok között Szűcs Alexandra (Móricz Zsigmond Nyíregyháza), a VI-osok között Sipeki Sándor (Vári Emil, Kisvárda), a VII-esek közül Biró Tamás (Danes Lajos, Nagy- ecsed), a VlII-osok között Dajka Zoltán (Vári Emil, Kisvárda), a IX. osztályosok között Kazai Bence (Széchenyi szakközép, Nyíregyháza), a X-esek között Kopacz Erika (Zrínyi Gimnázium, Nyíregyháza), a XI-esek között Héri István (Krúdy Gimnázium, Nyíregyháza), a XII-esek között Hegedűs Zsolt (ÉVISZ, Nyíregyháza) vette át a díjat dr. Kiss Sándor főiskolai adjunktustól, a verseny szervezőjétől Balázs Attila felvétele Nagy az érdeklődés programunk iránt Medgyessy Péter a gazdaságról, a lakásépítésről, megyénk felzárkózási esélyeiről Kovács Éva Nyíregyháza (KM) - Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje a napokban megyénkben járt, számos települést felkeresett. Nyíregyházán, a párt képviselőjelöltjeit bemutató kampányülés előtt kértük beszélgetésre.- Napok óta járja az országot. Milyen tapasztalatokat szerez?- Három hete vagyok úton, ezalatt több ezer emberrel találkoztam. Azt tapasztalom, hogy az emberekben nagy az érdeklődés pártunk és programunk iránt, értékelik a tárgyilagos hangnemet, nyugalomra és békére vágynak. Százötvenezer lakás épül- A lakáshozjutás kérdése minden párt programjában hangsúlyos helyet kap. Az Önök terveiben mi szerepel?- A lakásépítésben a folytonosság és a változás egyszerre nagyon fontos, és egyáltalán nem természetes, hogy ezen a téren négyévenként indul újra az élet. Egyet mondhatok: a szocialisták kormányra kerülése esetén megmaradnak az új lakásokra vonatkozó kamatkedvezmények, a használt lakások esetében ez ugyancsak igaz. Sajnáljuk, hogy Nyíregyháza (KM - M. S.)- Elkészült a Magyar Igazság és Élet Pártjának területi listája, amelyen 27 jelölt neve szerepel - jelentették be tegnap a MIÉP sajtótájékoztatóján. Nagy Tibor alelnök elmondta: minden egyéni választókerületben állítottak jelöltet, területi listájuk is teljes, minden lehetőséggel éltek. Utóbbi élén a tíz egyéni jelölt és a megyei elnök áll, a 12-27. helyeken a MIÉP-hez közel álló személyiségek, többségében értelmiségiek vannak. Az esélyeket latolgatva elhangzott: jelöltjeik fele mindenképpen bejut a második fordulóba, a lista elején lévők pedig biztos esélyesek a parlamenti mandátumra. Olajos Árpád megyei elnök pártja programjából ezúttal a közbiztonságot emelte ki. Elsőként azt hangsúlyozta: kemény megfogalmazásai ellenére „a MIÉP egy abszolút demokratikus, tisztességes szándékú, szélsőségektől mentes magyar parlamenti párt.” Rendet akarnak az országban; ha a választók bizalutóbbi csak most jutott eszébe az Orbán-kormánynak. Mi az eddigiek mellett szeretnénk a kis keresetűeknek, az esélyteleneknek is segíteni. Úgy érezzük, a bérlakások ügye eddig nem kapott kellő figyelmet, pedig a pályakezdők havi ötven-hatvanezer forintos törlesztőrészleteket nem tudnak fizetni. Ma tizenöt évet kell várni egy bérlakásra, mi szeretnénk ezt az időt lényegesen lerövidíteni, ezért célunk, hogy négy év alatt 150 ezer lakást és ötezer szociális bérlakást építünk. Támogatni kívánjuk a vál- lakozási alapú bérlakásépítést, és olyan lakbérrel számolunk, amely egy átlaglakás esetében nem haladja meg a harmincezer forintot. Adókedvezményt nyújtanánk azoknak, akik lakásukat kiadják, mert ezzel is segítik a lakáspiaci mobüitást.- Honnan lesz pénz ezekre?- ön elhiszi, hogy az Orbán- kormány az ország gazdaságával kapcsolatosan igazat mond? Ha igen, akkor tudja azt is, hogy megvan az alapja egy átlagosan négy-öt százalékos növekedésnek. Az idén ez a növekedés három százalék körül lesz, bár meggyőződésem szerint egy professzionális gazdaságpoltikával a növekedés ennél nagyobb is lehetne. Tény az is, hogy a magyar gazdaság exportorientált, ezért a vállalkozókat kell segíteni, azt elérni, hogy kevesebb legyen rajtuk a teher. Biztos vagyok abmából lehetőséget kapnak, hogy érdemben beleszólhassanak a közbiztonság alakulásába, három év alatt rendet tesznek a színesfém-tolvajoktól a fehérgalléros bűnözőkig minden szinten - foglalta össze. Ezt - egyebek mellett - a Nemzetőrség hivatásos és társadalmi tagjaival kívánják valóra váltani. Véleményük szerint most a magyar társadalomban, azért nincs rend, mert a törvények közt sok a rossz, elavult, szankciót nem tartalmazó, gyenge és csak érdekcsoportokat szolgáló törvény. Azt kívánják Medgyessy Péter Elek Emii felvétele ban, a forintleértékelés és a minimálbér bevezetése lehetett volna ésszerűbb, és a kiadások visszafogása, a közbeszerzések szem előtt tartása is több tíz milliárd megtakarítást jelenthetett volna az országnak. Legalább ennyi pénzt jelentett volna, ha az autópályák nem olyan formában épülnek, ahogy épülnek, és az Országimázsközpont helyett lehetett volna a magyar termékeket, vagy éppen a hazai turizmust népszerűsíteni. A keleti piacok- Hogyan nőhetnek az Önök kormányzása alatt megyénk esélyei?- Nemzetközileg kialakult módszerek vannak arra, miképelémi, hogy minden törvény tartalmazza a szankciót a megszegővel vagy kijátszóval szemben, ennek a bűnnel arányosnak, vég- rehajthatónak és számonkérhe- tőnek kell lennie. Bűn nem maradhat büntetlenül, akárki is követte el. A sajtótájékoztatón visszautasították a Roma Polgárjogi Alapítvány nyílt levelében foglaltakat, amelyben a MIÉP-et cigány- ellenesnek minősítették. (Erről lapunkban is jelent meg hír, a szombati számban. A Szerk.) pen lehet egy ország hátrányos helyzetű térségeit rangsorolni, segíteni, a tőke befogadására alkalmassá tenni. Az infrastruktúra fejlesztése, a megfelelő intézmények kialakítása, a lemaradást segítő támogatások kidolgozása tartoznak ide.- Ön gyakran emlegeti a keleti piacok elvesztését...- Mert megyőződésem, hogy nagyon nagy hiba volt ezeket a keleti piacokat feladni. Ezért is lesz az MSZP-kormány egyik legfontosabb feladata ezeket a piacokat visszahódítani. Az e téren elszalasztott 12 év rendkívüli veszteséget hozott az országnak, hiszen mára ezen a területen is óriási verseny alakult ki. Győzelemre készül- A majdani MSZP-s kormányában több megyénkben miniszterjelölt neve is felmerült. Milyen szempontok szerint választ?- Erről majd akkor kérdezzen, ha majdani kormányomat valóban meghirdettem. Egy biztos: akiket eddig valóban bejelentettem, azok jó jelöltek, hasznos és sikeres tagjai lehetnek egy majdani MSZP-kormánynak.- Gondolkodik-e személyes sorsáról arra az esetre, ha nem jut kormányzati pozícióba?- Egyáltalán nem gondolkodom, hiszen én nem ilyesmire, hanem az MSZP győzelmére készülök. Családok egészsége Nyíregyháza (KM - K. É.) - A nők egészsége, a családok egészsége a témája annak a tanácskozásnak, amelyet március 8-9. között Nyíregyházán, a Kodály-is- kolában tartanak. A Magyar Védőnők Egyesülete, valamint az ÁNTSZ Nyíregyházi Városi Intézete által szervezett rendezvény pénteken 16 órakor kezdődik. A résztvevők a népegészségügyi program megyei megvalósulásáról, a nőknek a társadalomban betöltött szerepéről, a védőnők feladatáról, a betegségek megelőzésének lehetőségeiről, illetve az egészséges életmód szükségességéről hallhatnak előadásokat. A kétnapos rendezvény fővédnöke Helmeczy László, a Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. A MIÉP megyei választási listája: í. Dr. Kossuth Lajos 52 éves állatorvos 2. Nagy Tibor 36 éves vállalkozó 3. Fekete Edit 52 éves szülészeti főnővér 4. Dr. Olajos Árpád 65 éves háziorvos 5. Dr. Pájer János 50 éves sebész főorvos 6. Bodrog László 33 éves tanár 7. Dr. Gyű re Csaba 37 éves ügyvéd 8. Horváth László 45 éves mérnök-tanár 9. Juhász Pál 24 éves tanár 10. Orosz János 45 éves mérnök 11. Dr. Vicéi Tibor 40 éves fogorvos A MIÉP rendet akar az országban Végleges a párt huszonhét fős területi választási listája