Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám
2002. március 7., csütörtök Kelet «Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 0 Értékpapírok A Kisvárdai Rendőrkapitányság ismeretlen tettest keres, aki március 4-én délután bement egy nyír- tassi lakásba, onnan értékpapírokat és készpénzt lopott el, összesen 638 ezer forint értékben. 0 Megverte a nejét A rendőrség eljárást indított egy 47 éves nyíregyházi férfi ellen, aki alaposan gyanúsítható, hogy március 5-ét megelőzően feleségét olyan súlyosan bántalmazta, hogy az asszony orrcsont- és bordatörést szenvedett. 0 Mobilokat is lopott Hétfő reggelre ismeretlen tettes tört be egy mátészalkai telefon-szaküzletbe. A tolvaj, mobiltelefonokat, tartozékokat és számítógépeket vitt el, mintegy 470 ezer forint értékben. a Sikeresen pályáztak Tiszavasvári (KM) - A Tiszavasvári Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ és a helyi rendőrkapitányság még a múlt évben nyújtott be pályázatot az Országos Bűnmegelőzési Tanácshoz, amelyet számukra kedvezően bíráltak el. A pályázók 500 ezer forintot nyertek, mely összegből a közelmúltban egy 240 órás tanfolyamot indítottak. Ebből harminc órát kapott a rendőrség. A program adott, mind elméleti, mind pedig gyakorlati foglalkozásokon ismerkednek a résztvevők a rendőrség tevékenységével. Iskolások bevonásával KRESZ vetélkedőt és egy közlekedési versenyt szerveznek. A legsikeresebben szereplő gyerekek tárgy- jutalmat kapnak. Ezen kívül lehetőség nyílik a DADA program megismerésére. Foglalkoznak a drog iskolában való megjelenésével, azok fajtáival, az emberi szervezetre gyakorolt végzetessé is válható hatásaival. Azt is megtudják a gyerekek, hogy miről lehet felismerni a kábítószér fogyasztót és a velük szemben lefolytatott hatósági eljárások lehetőségeit. A tanfolyam végén a gyerekek vizsgát tesznek, témazáró dolgozatot írnak, és az elsajátított ismeretek igazolására bizonyítványt is kapnak. JOGÁSZSZEMMEL Hulladékgyűjtés, szemétszállítás Dr. Bartha Beatrix Mostanában több levelet kaptunk, melyben - elsősorban nyugdíjasok - sérelmezik, hogy a helyi önkormányzat kötelezővé tette a szemétszállítást, és jelentős összegű díjat is szabott ki. A fizetést jogtalannak tartják, azzal az indokkal, hogy szűkös életmódjuk miatt, náluk nem keletkezik háztartási szemét. A hulladékgazdálkodást törvény szabályozza. Ezt a törvényt a környezet védelmében hozták, figyelemmel az Európai Uniós és más nemzetközi kötelezettségekre is. Célja az emberi egészség megvédése, a hulladék okozta terhelés mérséklése. A hulladékgazdálkodási törvény igen kiterjedt, de az olvasókat érintő rendelkezései az alábbiakban foglalhatóak össze röviden. Az ingatlan tulajdonosa, birtokosa, vagy használója köteles az ingatlanán keletkező szilárd hulladékot gyűjteni, továbbá az annak begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni. E kötelezettség elvégzéséhez a települési önkormányzat segédkezik oly módon, hogy hulladékkezelési közszolgáltatást szervez és tart fenn. Ennek keretében rendeletet alkot. Ez a rendelet szabja meg a helyi hulladékkezelési szolgáltatás tartalmát, ellátásának rendjét és módját, továbbá egyes tartalmi elemeit. Ugyancsak rendelet állapítja meg, hogy az ingatlan tulajdonost milyen díjfizetési kötelezettség terheli, az alkalmazható díj legmagasabb mértékét, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit, vagy a szolgáltatás ingyenességét. Tehát az önkormányzat rendelete minden lakosra kiterjed, a település jegyzőjénél lehet annak tartalma felől érdeklődni, és a kedvezményeket megigényelni. Véradó határőrök Azt mindenki tudja, hogy mennyire fontos, sokszor életek múlhatnak azon, hogy van-e elég vér, amikor arra nagy szükség van. Ezzel tisztában vannak a határőrök is. Hosszú évek óta kialakult hagyomány már, hogy a Nyírbátori Határőr Igazgatóság állománya jó partnere a szervező vöröskereszteseknek. így volt az a napokban is, amikor harminckilenc hivatásos határőr, köztisztviselő és közalkalmazott tartotta önként a karját. Ennek eredményképpen összesen tizennégy liter vért adtak le, hogy ezzel segítsék a rászorulókat. Tanyik József felvétele Polgárőrség Varjulaposon Varjulapos (KM) - Kivált 17 fővel a nyírteleki polgárőr egyesületből a varjulaposi csoport. Bakó Károly nyugalmazott alezredes, szakreferenstől megtudtuk: a kiválásnak előzménye nem volt, csupán a két település távolsága miatt hozták meg ezt a döntést a nyírtelkiek egyetértésével. A szétszakadást a nyírtelki önkormányzat is támogatta, melynek ékes bizonyítéka, hogy az alakuló ülésen az alpolgármester is jelen volt és segítette a munkát, ígérte, hogy a testület őket is támogatja. Az új egyesület elnökének Drabancz Józsefet választották, aki az elmúlt évben is vezetője volt a csoportnak. A munkájuk lényegében nem változik, továbbra is szorosan együttműködnek a nyírtelkiekkel. Az alakuló ülésen jelen volt Jászovics László a megyei szövetség alelnöke, és Czura István elnökségi tag, régiófelelős. Az alelnök gratulált az önállósághoz, és az új vezetésnek minden szakmai segítséget megígért. A szakma, a partnerek elismerése Istenes Sándor ezredes kapta „A Polgári Védelemért” miniszteri díjat Nyíregyháza (KM - Gy. L.)- A katasztrófavédelmi tevékenység magas szintű művelésével elért szakmai eredményeiért, a szolgálat példamutató teljesítéséért kapta a Polgári Védelem napján Istenes Sándor ezredes a miniszteri díjat.- Úgy gondolom, hogy ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem a szakmának, mindazoknak szól, akik szorosan együttműködtek velünk: a rendőrségnek, határőrségnek, tűzoltóságnak, a kórházaknak, az ÁNTSZ-nek, a mentőknek, a Volánnak, a vízügynek, a karitatív szervezeteknek, a polgármestereknek, az egyszerű embereknek. Az, hogy a tavalyi árvízi katasztrófa nem követelt emberáldozatot, nem volt járvány, elképzelhetetlen lett volna a partnerek jó együttműködése nélkül. Hiszen mi mindössze 69-en vagyunk, de volt olyan időszak, amikor a védekezésben, a mentésben tízezernél is több ember munkáját kellett összehangolni. Hobbija a kertészkedés Istenes Sándor 1949-ben született Újfehértón. Ott is érettségizett 1967-ben. A katonai pályát választotta, 1971-ben hadnagyként fejezte be a Kossuth Lajos Istenes Sándor Lefler György felvétele Katonai Főiskolát. Jászberény volt az első állomáshelye. Aztán úgy döntött, tovább gyarapítja ismereteit és 1979 befejezi tanulmányait a Zrínyi Ilona Katona Akadémián. Századosként Gyöngyös a következő állomáshely. Nyíregyházára 1982-ben helyezik, a Zrínyi laktanya parancsnoka. Ekkor őrnagyi rangban van. 1987-ben kerül a Polgári Védelemhez, ’95-től pv. parancsnok, az ezredesi rangot rá egy évre kapja meg. A Polgári Védelem és a Tűzoltóság összevonása után 2000-től ő a Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság vezetője. Közben 1973-ban megnősült, ’75-ben megszületik Edina-Mar- garéta. Hobbija a kertészkedés, ha éppen van rá ideje. Mert tavaly nem volt. A teljes évi szabadsága bennmaradt. Márciusáprilisban naponta 4-6 órát pihent, de nem volt szabadnapja a hétvégéken sem. A felesége számon tartotta: márciusban kétszer aludt otthon. Kedvence a népzene, a legjobban a töltött káposztát szereti. Kedvenc itala nincs. Csapatformálás Fontosnak tartja a csapatformálást, a bizalmi elvet.- Ebben a szakmában őszintének kell lenni, még akkor is, ha az igazság nem túl kellemes. Rendkívüli helyzetben rendkívüli teljesítményre van szükség, s úgy gondolom ezt pontosan tudják azok, akikkel együtt dolgozunk. Annak örülök, hogy a megyében a Polgári Védelem és a Tűzoltóság integrálását sikerült különösebb trauma nélkül megoldani. Az is nagyon fontos, hogy kimagaslóan jó a kapcsolatunk a polgármesterekkel, s rajtuk keresztül a lakossággal, akiknek most is megköszönöm azt a példamutató magatartást, amit tavaly tanúsítottak. Persze, súrlódások, nézeteltérések mindig vannak, de a végeredmény önmagáért beszél. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Megszülte, majd megölte csecsemőjét Kótaj, Nyíregyháza (KM - F. A.) - Újszülött megölésének bűntettében hirdetett szerdán nem jogerős ítéletet a megyei bíróság dr. Horváth Géza büntetőtanácsa. Az elsőfokú bíróság a vádlott S. M-né 34 éves kótaj i asszonyt az ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta, ezért 2 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság rendelkezése értelmében a büntetés fele idejének a letöltése után szabadságra bocsátható. Az ítéletet a vád képviselője tudomásul vette, míg a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. A vádirat szerint az öt gyermekes anya akarata ellenére állapotos lett. A terhességét akkor vette észre, amikor a magzat megmozdult. Ez a tényt nem osztotta meg férjével, de orvoshoz, védőnőhöz sem fordult, terhességét környezetében titokban tartotta. A vádlott 2001. július 11-én délután egyedül tartózkodott otthon, amikor megindult a szülés, ami különösebb probléma nélkül lezajlott. Érett, élő fiú gyermeket hozott a világra. Amikor a pici felsírt, akkor érkezett haza férje a gyerekekkel. Az asszony nem akarta, hogy családtagjai észrevegyék a gyereksírást, azért - az orvosszakértő véleménye szerint - tenyér éllel, vagy ököllel a csöppség fejére csapott közepes erővel és a száját is befogta. Már kezében tartotta az „ elcsendesedett” újszülöttet, amikor a férje rátalált. A férfi azonnal értesítette a mentőket, akik az akkor már eszméletlen gyereket, anyjával együtt kórházba szállították. A kicsin már nem tudtak segíteni, másnap belehalt a súlyos koponyasérülésbe... A vádlott azzal védekezett: nem emlékszik rá, hogy szándékosan bántalmazta volna az újszülöttet, szerinte szülés közben eshetett padlóra és akkor sérülhetett meg. Az orvosszakértői vélemény és egyéb bizonyítékok ezt a lehetőséget kizárták. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a hasonló élet elleni bűn- cselekmények elszaporodottsá- gát. Enyhítőként vette figyelembe többek között azt, hogy a vádlott öt kiskorú gyereket nevel. Lóhalálban Újfehértó (KM) - Súlyos közlekedési baleset történt kedden a 4-es főúton. Újfehértó irányából Debrecen felé tartó lovasfogatnak ütközött hátulról egy személygépkocsi. Egy szemben haladó autó az ütközést látva az útpadkára húzódott, de a lovaskocsi lerepülő oldalfala így is nekicsapódott. A fogatot hajtó férfi súlyosan megsérült. Tini zsiványok Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Rendőrkapitányság lopás vétsége miatt indított eljárást egy tíz fős helyi társaság ellen. A gyanúsítottak március 1-én délelőtt a város, nem üzemelő üdítőgyárán belül a fűtőtestre szerelt alumínium szerelékeket szaggatták le, valamint egy éve lejárt szavatossági idejű üdítőitalokat pakoltak egy zsákba. Lopás nem történt, mert a nagy kopá- csolásra felfigyelt a rendőrség. A tetten ért bandában van két gyerekkorú, (9 és 13 évesek) két fiatalkorú fiú (15 évesek), négy nő és két férfi ügyködött.