Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-07 / 56. szám

2002. március 7., csütörtök HAZAI TÁJAKON /4 WüÁv.m 0 Néptáncosok Március 7-én a Serte- perte néptánc csoport a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában 16,30-18 óra között, a Kismargaréta tánccsoport 16-18 óra között a Jókai Mór Református Általános Iskolában várja az érdeklődőket. Ezen a napon a Vécsey Károly Általános Iskolá­ban a Boglárka néptáncegyüttes két cso­portja tart nyílt napot 16,30-18 óráig. 0 Tárlat és könyv Molnár Ibolya festő, ta­nár, arborétum alapító Itt élnek közelünk­ben című könyvének és a kötet eredeti grafikáiból rendezett kiállításnak a meg­nyitója lesz március 8-án 16 órakor a Mó­ricz Zsigmond Könyvtárban. A tárlatot megnyitja Petkes József festőművész. 0 Tavaszköszöntő koncert lesz március 9-én 18 órakor a Váci Mihály Művelődési Központban. A Szabolcsi Koncert Fúvós- zenekar vendége Steven Mead világhírű tenorkürt-művész. Böjti hangverseny Nyírpazony (D. M.) - Március 10-én, vasárnap délután 5 órakor nagyböjti hangverseny lesz a nyírpazonyi görögkatolikus templomban. Az Ungvári Városi Vonósnégyes Joseph Haydn: A megváltó hét szava a kereszten című művét mutatja be. A 18. század nagy, osztrák zeneszerzője 30 esztendeig a her­ceg Esterházy család zenészeként hazánk­ban élt Fertődön és Kismartonban. A szim­fóniáiban és hetvenhét vonósnégyesében népzenei témák is hangot kapnak. Híresek az operái, és ő szerezte az osztrák himnusz zenéjét is. A magyar katonaság is az ő kürtjeleire ébredt, étkezett, menetelt és tért nyugovóra. A fertődi kastélyban éven­te emlékversenyt rendeznek műveiből. Feldolgozást tanulnak Nyíriugoson Nyírlugos (N.L.) - Harminc munkanél­küli képzését kezdte meg Nyíriugoson a Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesztési és Képző Központ. A hallgatók a nyáron si­keres vizsga után zöldség-gyümölcs feldol­gozó szakmunkásbizonyítványt kapnak. A harminc munkanélkülit a megyei munka­ügyi központ válogatta ki a térségben, a nyírlugosi FABÓ Kft. kérésére. A kft. a le- vizsgázottakat a minimálbéren felüli fizetés­sel hosszú időn át foglalkoztatni kívánja. Balogh János, a kft. tulajdonosa elmond­ta, hogy a nehézségek ellenére létszámot akarnak növelni. Most 150 dolgozót fog­lalkoztatnak, a főszezonban duplájára nö­velik a létszámot. Azt akarják elérni, hogy jövő télen, a főszezon után 200, az újabb főszezonban már 350 legyen a létszám. Alapanyag és munkaerő van, a külföldi megrendelők is magas igényeket jelentet­tek be. Ám pénzügyi nehézségekkel küzd a cég, mert az előző tulajdonos jelentős állami adósságot hagyott maga után. Ba­logh Jánosék az APEH-től azt kérték, hogy öt év alatt törleszthessék az adósságot, a hivatal azonban két éven belül követeli a fizetést. Gond, hogy műszaki fejlesztésre is nagy szükség van. TÜSKÉS SAROK Valami elromlott No, nem ez az elakadásjelzőjét kitett BMW a nyíregyházi Kossuth tér díszbur­kolatán, hanem az a régi jó szokás, misze­rint a szabályokat illik betartani és betar­tatni. Valóban elakadt? Balázs Attila felvétele ÁRFOLYAMOK (kereskedelmi és Qjftítelbank Érvényes 2002. március *. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100) 1716.61 0.00 Ausztrál Dollár 138.74 151.82 Kanadai Dollár 168.28 184.14 Svájci Frank 159.14 170.68 Cseh Korona 7.25 8.17 Német Márka 120.77 0.00 Dán Korona 31.13 34.41 Euró 236,21 250.34 Angol Font 383.93 411.77 Horvát Kuna 30.87 34.81 Japán Yen (I00) 202.38 221.46 Norvég Korona 30.11 33.29 Lengyel Zloty 63.37 71.45 Svéd Korona 25.67 28.37 Szlovák korona 5.45 6.15 Amerikai Dollár 271.90 287.56 USD csekk (100) 27190.00 28756.00 A szivárványon túl van Óz országa, Dorothyt forgószél repíti el oda Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) - Néha úgy tűnik, hogy a színházra meg az iskolára marad a fel­adat beszélni a hűségről, a tisztaságról, a helytállásról. Igaz, az iskolákban már in­tenzív a küzdelem tanár és diák között. A színház egyelőre elkerüli ezeket a konfliktusokat. A Móricz Zsigmond Színház rövid időn belül már másodszor gondolt a gyerekekre, azokra, akik fontosak Thália számára, hiszen ők jelentik a jövendő kö­zönséget. Nincs könnyű helyzet­ben, hiszen a gyerekek Herry Potterre vagy a Gyűrűk urára vágynak. Varázslatokra, a XXI. században feltámasztott vagy te­remtett infantilis legendákra szomjaznak. Borzongást kínál a filmipar, félelmet, kis adagokban a szörnyűséget, amelyhez majd lassan hozzászokik a ma még gyerek. Judy Gurland 1939. augusztus 17-én a 17 éves Judy Gurland, az Óz, a csodák csodája című F. L. Baum mesé­je alapján készült filmmusical révén egyik napról a másikra sztár lesz. Valahol a szivárvá­nyon túl terül el Óz csodákkal teli országa, ahová a kis Dorothyt szülőföldjéről, Kansas­ból forgószél repíti el. Amikor kinyitja a szemét, mesevilágban találja magát, melyet törpék, tündérek, beszélő fák, repülő majmok népesítenek be. A fura szereplők a valós világhoz tar­tozó személyekre is hasonlíta­nak. Útközben Dorothy találko­zik a bádogemberrel, a madári­jesztővel és egy gyáva oroszlán­nal, az ő segítségükkel végül legyőzi a gonosz boszorkányt. Új szövegkönyv A nyíregyházi előadás szöveg­könyvét Schwajda György adap­tációját felhasználva Tasnádi Ist­ván készítette, a zeneszerzők Trunkos András és Dévényi Ádám voltak. A dalszövegeket Dévényi Ádám írta. Az előadást Léner András rendezte. Paseczki Kuthy Patrícia Dorothy szerepében Zsolt díszletei között Kovács Yvett főiskolai hallgató diploma­jelmezeit láthattuk, amelyek vál­lalták az Óz hagyományait, de modernek is voltak. A madári­jesztő ész nélkül, a bádogember szív nélkül, az oroszlán bátorság nélkül kénytelenek élni. Egészen addig, amíg nem találkoznak Dorothyval. Avass Attila, Fábi­án Gábor és Tóth Károly is kitűnőek voltak. Más és más vi­lágot jelentettek, s ezt hitelesen és elfogadhatóan megformálták. Különösen sikeresek voltak Fá­bián Gábor bádogemberének su­ta és szögletes gesztusai, Tóth Károly melegszívű gyáva orosz­lánja. Dorka fokozatosan nőtt fel hozzájuk. Kuthy Patrícia játéka mindvégig megőrizte a gyerme­ki lélek rácsodálkozó, a szerete- tet dédelgető vonásait. A jó bo­szorkány (Zubor Ágnes) és a rossz (Széles Zita) ugyanúgy hoz­Csutkái Csaba felvétele zátartozik ehhez a világhoz, mint annak a derűs hite, hogy ren­deződnek a dolgok, s ha magunk is teszünk érte, akkor a világ szebbik arcát mutatja felénk. Kitűnő színpadkép Az első rész a lendületesebb ritmust kívánta, ennek elmara­dásáért kárpótolt a második. S mindenek felett az élményszám­ba menő színpadkép, amelynek álomszerűségét csak fokozta a Városi Televízió s Miló Mihály operatőri munkája, amely lehetőséget adott a különböző idősíkok egymásra csúsztatásá­ra is. A gyermekeknek szóló elő­adást a gyermekközönség hite­lesíti. Azon az előadáson, ame­lyet én láttam, ünnepeltek a nézők. S hiszem, hogy ez a leg­nagyobb varázslat, amit a szín­ház nyújhat ma. Táborokat támogatnak Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Az ifjúsági szervezeteknek szóló kép­zések és a nyári ifjúsági táborok támogatása ügyében is döntött leg­utóbbi ülésén a debrece­ni székhellyel 1999 óta működő Észak-alföldi Re­gionális Ifjúsági Tanács.- A Szabolcs-Szatmár- Bereg megyeiek által szerve­zett táborok 8 millió forintos támogatásban részesültek, 66 pályázat nyert, 25-öt pedig elutasítottak. Külön-külön 100-250 ezer forintot ítéltek a pályázóknak - közölte Ro­mán István, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács alelnöke. Két megyei ifjúsági szer­vezet részesült egymillió fo­rintos, képzésre fordítandó támogatásban. Még nem ne­vezték meg a kedvezménye­zetteket, az előírás szerint az ifjúsági és sportminiszter hirdeti ki az eredményt. Az idei évre szóló nyertes pá­lyázatokra összességében a régióban 7 kategóriában 59 millió forint állt rendelke­zésre, tavaly 55 millió forint volt hasonló célra. Szükségünk van szép álmokra Muri József repülőgép-oktató Napkor (KM - L. Gy.) - A napkori Golyóbis-hegyen a Ra­darmeteorológiai Obszervatóri­um épülete napfényben fürdik. A tavaszt várja Muri József, az obszervatórium munkatársa is. Muri József Nyírteleken szü­letett, most Nyírszőlősön él családjával. Gyermekként sok­szor kémlelte az eget, áhí­tattal nézve a kondenzcsíkot húzó repülőgépet, amikor pe­dig a nyírteleki gazdaság föld­jei fölött permetező mezőgaz­dasági repülőgépek zúgtak el, a gyereksereggel ő is kiabált, integetett a pilótának. Mi több, megfogadta, repülőgép-veze­tő lesz! Debrecenben tanulta ki a motorszerelést, majd Nyíregy­házán, a MÁV Fűtőházban he­lyezkedett el 1968-ban. Közben elvégezte a Kossuth Gimnáziu­mot. Az Országos Meteoroló­giai Szolgálathoz, vagy aho­gyan ők mondják, a „meteor­hoz” 1972-ben szegődött, és az­óta is ott dolgozik. Muri József a repülést 1968- tól, vitorlázóként kezdte, majd a motorosokra is átnyergelt. Ma már mindkettőből oktató, és e minőségében jól hasznosít­Murl József Lefler György felvétele hatja a meteorológiai ismere­teit. Alapító tagja a Légi Sport­egyesületnek. Számításai sze­rint eddig mintegy 2800 órát töltött a levegőben. - Ugrani sohasem ugrottam, csak ugrat­tam az ejtőernyősöket, néha még a földön is, mert olykor elkel egy kis humor - mondja. A másik szenvedélyét, a horgá­szást éppen az időigényes re­pülések miatt nem gyakorol­hatja. Két fiuk és egy felnőtt, már családos lányuk van. A Muri házaspár nagy örömére a két generáció együtt lakik, éle­tüket a másfél éves unoka, Dá­niel aranyozza be. - Elké­pesztő, hogy egy ilyen csöpp­ség hogy be tud lakni egy két­szintes házat! - mondja már a nagyapa büszkeségével. Hirdetés TAVASZI A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLÜ! Magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek 2002. március 11-én 15 óráig tehetnek vételi ajánlatot az FHB korábban kibocsátott fix és az új változó kamatozású jelzálogleveleire. A hatéves fix kamatozású jelzáloglevél kamata évi 8,25%, a tízéves változóé (2003.03.13-ig) 9,25%. Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg. A jelzáloglevelek névértéke 10000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: az Aegon Ép.Rt., a CA IB Ép.Rt., a CIB Értékpapír Rt., a Concorde Ép.Rt., az MKB Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., és a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További információ: aukciós értékesítési helyek, FHB 06-40-200-11 5-ös hitelvonala. Internet: www.fhb.hu ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt.

Next

/
Thumbnails
Contents