Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-29 / 74. szám
2002. március 29., péntek Itelet»MagyarrynptÁg közbiztonság /6 hírek Wmm Mi WUmfrn 0 Kirabolták Két ismeretlen férfi domb- rádon a lakásán kirabolt egy 81 éves asszonyt. A nénit megkötözték, majd 200 ezer forinttal távoztak. 0 Meglovasították Lószerszámokat és műszaki cikkeket lopott el ismeretlen tettes egy nyírteleki gazda istállójából. A sértett kára 200 ezer forint. 0 Lábakéit kaptárok Mintegy húsz méh- kaptárat loptak el ismeretlen tettesek egy Balkány közeli akácerdőből. A tulajdonost 400 ezer forint kár érte. Tóth Ferenc és Filip Mircea Román rendőrnap Szatmárnémeti (KM) - A román rendőrnap alkalmából Szatmárnémetiben járt dr. Tóth Ferenc dandártábornok, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és helyettese dr. Kovács Sándor ezredes. A két megye rendőri szervei hosszú ideje eredményesen működő kapcsolatának elismeréseként a küldöttség diszkardot adott át dr. Filip Mircea ezredesnek, a bűnügyi osztály volt vezetőjének Ismét lesz elnöke a megyei bíróságnak Az elnökhelyettes teljes jogkörben helyettesíti távollétében az elnököt Nyíregyháza (KM - F. A. )- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságnak jelenleg sem kinevezett, sem megbízott elnöke nincs. Hogyan állhatott elő ez a helyzet? - kérdeztük dr. Bodnár Zsoltot a megyei bíróság elnök- helyettesét.- A megyei bíróság korábbi elnökének a mandátuma 2002. február 28-án lejárt. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (ÓIT) már a múlt év végén kiírta a pályázatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnöki állásra, azonban az ez év januárjában tartott ülésen ezt a pályázatot eredménytelennek nyilvánította.- Hány tagú ez a testület, és kik a tagjai?- Az ÓIT, amely ellátja a bíróságok igazgatásának központi Dr. Bodnár Zsolt elnökhelyettes feladatait és felügyeletet gyakorol többek között a megyei bíróság elnökének igazgatási tevékenysége felett is, tizenöt főből áll. Tagjai: 9 bíró - akiket a bírák küldöttértekezlete a küldöttek közül titkosan, szavazattöbbséggel választ -, továbbá az igazságügy-miniszter, a legfőbb ügyész, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke, az Országgyűlés Alkotmány- és Igazságügyi Bizottsága, valamint a Költségvetési- és Pénzügyi Bizottság által kijelölt egy-egy országgyűlési képviselő, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki egyben az ÓIT elnöke is. Áprilisban betöltik- Ki látja el most az elnöki teendőket a megyei bíróságon?- A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi törvény rendelkezése szerint a megyei bíróság elnökét távollétében az elnökhelyettes teljes jogkörben helyettesíti. Amíg tehát nincs hivatalban lévő elnök, annak feladatait az elnök- helyettes látja el.- Mikor lesz újra elnöke a megyei bíróságnak?- Áprilisban már minden bizonnyal lesz elnökünk. Az ÓIT a már említett januári ülésén ismét pályázatot írt ki a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnöki állásra, amelyet áprilisi ülésén bírál el. Ha eredményes lesz a kiírt pályázat, akkor az egyik pályázót hat évre kinevezi a megyei bíróság elnökévé. Az új pályázat eredménytelensége esetén már nem kell újabb pályázatot kiírni, hanem az elnöki állást legfeljebb egy évre szóló megbízás útján töltheti be az ÓIT. Áprilisban tehát vagy kinevezéssel, vagy megbízással, de újra lesz elnöke a megyei bíróságnak. Háborús akna Nyírbátor (T. J.) - Létavértes- től a határátkelőhely felé vezető út mellett a határvonaltól mintegy öt méterre egy mezőgazdasági munkát végző erőgép március 26-án délután egy második világ- háborús aknavető gránátot szántott ki. A tiszabecsi határőrök a son- kádi Túr-hídnál ellenőriztek egy belorusz állmapolgárt. A külföldi okmányokkal rendelkezett. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy a tiszabecsi határátkelőhelyet megkerülve, zöldhatáron, illegálisan lépett hazánk területére. A gyulai rendőrök csalás miatt körözték egyik honfitársunkat, akit a beregsurányi útlevélkezelők Ukrajnából való hazaérkezésekor fogtak el. Gyakorlat a vámraktárban A Záhonyi és a Kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság készenléti állománya bevonásával tűzoltógyakorlatra került sor a Transit Speed Kft. mándoki telephelyén. A feltételezés szerint a területen lévő kéthajós fedett közvámraktárban elektromos zárlat következtében kigyulladt az ott tárolt nagy mennyiségű cémagöngyöleg. A gyakorlat jól szolgálta a tűzoltók szerelési készségének javítását A tűzoltóság felvétele PÁLYÁZATI FELHÍVÁS hl.i...A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési MEGYEI ri|USZTÍSI Tanács pályázatot hirdet decentralizált források támogatásainak elnyerésére az alábbi témákban: I. TERÜLETI KIEGYENLÍTÉST SZOLGÁLÓ FEJLESZTÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁS (TERKI) keretében: A pályázat célja:- Településeken, vagy azok egyes területein a termelő infrastruktúra kiépítésére, ipari és lakóterületek előkészítésére;- Bel- és külterületeken meglévő termelő infrastrukturális hálózatok felújítására;- Felszíni vízelvezető rendszerek kiépítésére, felújítására és a holtágak rehabilitációjához;- Szociális célú, illetve szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó önkormányzati fejlesztésekhez;- Cél- és címzett támogatással megvalósuló beruházásokhoz - beleértve az egészségügyi gépműszer beszerzést, életveszélyes iskolák felújítását - saját forrás kiegészítésére;- Önkormányzati tulajdonú és alapfeladataihoz kapcsolódó intézmények beruházásaihoz;- Településrendezési tervek készítéséhez. A Tanács 2002. évi döntéseihez rendelkezésre álló TERKI-támogatás I. 207.800,- E Ft. Az egy projekt keretében elnyerhető támogatás nem haladhatja meg a 100.000. 000 Ft-ot. II. A CÉLJELLEGŰ DECENTRALIZÁLT TÁMOGATÁS (CÉDE) keretében: A pályázat célja:- Tehetséggondozó programok feltételrendszerének biztosításához.- A kistelepülésen élő, fogyatékos gyermekek nappali foglalkoztatását segítő fejlesztésekhez.- Általános és középiskolákban a számítógépes képzés feltételeinek megteremtését és korszerűsítését segítő fejlesztésekhez.- Általános és középiskolások szervezett üdültetésének, csereüdültetésének feltételeit biztosító projektekhez, fejlesztésekhez.- Települések értékteremtő, értékmentő tevékenységét szolgáló projektjeinek támogatásához. A Tanács 2002. évi döntéseihez rendelkezésre álló CÉDE-támogatás 550.500,- E Ft. Az egy projekt keretében elnyerhető támogatás nem haladhatja meg a 30.000. 000 Ft-ot. III. A DECENTRALIZÁLT ÚTFENNTARTÁSI ÉS FEJLESZTÉSI TÁMOGATÁS (ÚFCE) keretében: A pályázat célja:- Településeket és/vagy azok külterületi lakott helyeit összekötő illetve bekötőutak építéséhez.- Települések és távolabbi településrészek közötti közutak építéséhez.- Magasabb rendű fő közlekedési utakra felvezető burkolatlan közutak sárrázóinak kialakításához. A Tanács 2002. évi döntéseihez rendelkezésre álló ÚFCE-támogatás 101.640,- E Ft. A TERKI, CÉDE, valamint ÚFCE pályázatok benyújtásának végső határideje: 2002. szeptember 02., 16.00 óra. Ezekre a célirányzatokra Sz-Sz-B megye önkormányzatai pályázhatnak. A pályázatokat a Megyei Fejlesztési Ügynökségen lehet megvásárolni 2002. április 3. (szerda)-tól. Cím: 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 7. További felvilágosítás kérhető: NÖP:, TERKI, CÉDE, ÚFCE: 42/508-368. A részletes pályázati felhívások megtekinthetők a Megyei Területfejlesztési Tanács honlapján: www.ssbcdc.hu Útépítéshez, állattartó- és ipartelepekhez, kerékpárutakhoz, tereprendezéshez BÁNYAAGYAG NAGY TÉTELBEN KAPHATÓ A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TÉGLAGYÁRBAN. . Ár: 700 Ft+áfa/m3 Érd.: személyesen a gyárban (Hajdúböszörmény, K-Dorogi u. 5. sz.) vagy telefonon az 52/371-637-es számon. Felsőfokú szakképesítés és nyelvvizsga egy helyen! A Péter Rózsa Oktatási Központ várja érettségizettek és most érettségizők jelentkezését iskolarendszerű képzéseire nappali és levelező tagozaton. IDEGENVEZETŐ, IRODAVEZETŐ és VÁMÜGYINTÉZŐ képzés nappali tagozaton tandíjmentesen, ingyenes kollégiumi elhelyezéssel. Egyetemi felvételi mentességet nyújtó AIFSZ szakok PÉNZÜGYI, JOGI, IDEGENFORGALMI, LOGISZTIKAI tagozatokon. Felvételi vizsgaidőpontok: április 6. és 27. Jelentkezés: PÉTER RÓZSA Oktatási Központ 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22/348-095. MOT CSOMAGOLÓRENDSZEREK GYÁRTÁSA XXI. SZÁZADI SZÍNVONALON COVERTECH-GROUP Az MSK Hungary Gépgyártó Bt az MSK Covertech Group tagjaként 1995 óta képviseli a német. csúcstechnológiát az ipari csomagológépek és szállító rendszerek gyártása területén. Dinamikusan fejlődő gyárunk 200 fős csapatába jól képzett, kihívásokat kedvelő munkatársakat keresünk az alábbi munkakörökbe: • PROGRESS PRO- GRAMOZÓ Feladata: Integráltvállalatirányítási rendszer megismerése, bevezetésének támogatása és szükség szerinti programozása. ■ PC - PROGRAMOZÓ Feladata: Egyedi gépgyártásban PLC folyamatvezérlés vizualizációjának PC programozása a legmodernebb programozási nyelveken (4GL nyelvek) MECHANIKUS ES ELEKTROMOS GÉPTERVEZŐ MÉRNÖK Feladata: Egyedi gépek és berendezések jellemzően számítógépes (CAD) tervezése, elektromos és mechanikus tervek összehangolása, együttműködve az értékesítési projekt- mérnökökkel és a berendezések vezérlését programozó mérnökökkel. Elvárás: Tervezői, szakirányú gépész-, illetve villamosmérnöki diploma, kiváló tervezői hajlam és képesség, csapatmunka szellem, PC ismeret (Word, Excel, CAD), angol nyelvtudás. MŰSZAKI DOKUMENTÁCIÓ (GÉPKÖNYV) SZERKESZTŐ Feladata: A gyártott és üzembe helyezett berendezések műszaki dokumentációjának elkészítése. Elvárás: Felsőfokú végzettség, strukturált, gondos munka, kiváló műszaki érzék, PC ismeret (Word, Excel), angol nyelvtudás. Fényképes pályázatokat magyar és angol nyelven a következő címre kérjük küldeni: 4300 Nyírbátor, Vágóhíd u. 39., Tel: 06-42-511-120 E-mail: info@msk.hu Internet: www.msk.hu Elvárás: Felsőfokú informatikai végzettség, egy vagy több objektumorientált programozási nyelv ismerete, kitűnő programozói képesség, angol nyelvtudás, rendszerszemlélet, alkalmanként külföldi kiküldetés vállalása.