Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-02 / 28. szám
2002. február 2., szombat Kelet «»Magyarország HÉTVÉGE /8 TÁRLAT A magány színei ]\/Iészáros Gyula festőművész Nyíregyházán született, s ma is ebben a városban él. 1971-ben kezdett festeni, munkahelyén, a Gumigyárban volt az első önálló kiállítása. Még ebben az évben részt vett a megyei Őszi tárlaton. 1975-87 között nem festett, csak 1990-ben tért vissza a képzőművészeti életbe. Az „Árvácskák” című tárlatát a nyíregyházi és a budapesti közönség is láthatta. Dacolva című festménye megyei díjazott lett 2000-ben. Festészetet nem tanult, szakmai érzékenysége Pál Gyulához és Horváth Jánoshoz köti. Kati Balázs Attila reprodukciói Indulat MÚZSA Kölcsey Ferenc Remény, emlékezet Éltünk rögös határain Két Géniusz vezet, S felleg borulván útain, Nyújt mindegyik kezet; De bár tekint bíztatva rád, Vigasztalást egyik sem ád: Remény s Emlékezet. Emlékezet lebegteti Szárnyát a múlt felett, S bús képzetekben rengeti Borongó kebeled. Múlt kedv után titkon epeszt, Múlt kín között ismét senyveszt, S telkedre hoz telet. Kéklő lepelben messze jár Előtted a Remény; Magához int, de meg nem vár Tovább tovább lengvén. S míg lepkeszárnyát kergeted, Lezúg hiúban életed, S állasz pályád szélén. Rosszat ne félj, s ne kívánj jót Múlt és jövő közül; Öleld meg a jelenvalót, Mely játszik és örül. S bár ködbe néha burkozik, De színe gyorsan változik, Ajkán mosolygás ül. Cseke, 1824. február Nyolcvan év után egy nemzet vagyunk Hangulatjelentés Szatmárnémetiből és Nagykárolyból a magyarigazolványok fogadtatásáról A szerző felvételei Balogh József „Hangulatkeltés, hogy elvesszük a munkájukat, hogy miattunk nem lesz pénz a gyógyításra. Az igazolvány számunkra egy eszmei érték, mert 80 év után először azt érezhetjük, hogy egy nemzet vagyunk. ” Az RMDSZ szatmárnémeti székháza előtt semmi tolongás. A kérvények benyújtásának harmadik napján - ekkor jártunk ott - hosszú sorokra számítottunk, de ennek semmi nyoma. Ilyen mérsékelt lenne az érdeklődés?- Szó sincs róla - mondja Kábái István, az RMDSZ Szatmár megyei ügyvezető elnöke, aki egyben a szövetség szatmárnémeti városi elnöke is -. Az első nap reggel hétkor már 30-40 ember várta az iroda nyitását, mert csak az jelent meg az újságban, hogy az első két nap hol lehet jelentkezni. Sokan - különösen az idősebbek - megijedtek, hogy két napig lehet beadni a kérvényeket. Mikor megtudták, hogy Szatmárnémetin kívül Nagykárolyban és Tasnádon is fogadjuk a magyarigazolványra igényt tartókat, s a fő irodák mellett a plébániákon, parókiákon is működnek kihelyezett irodák, megnyugodtak. Most például a Szamos-negyedi, a kültelki és a németi református egyházközség parókiáján kapnak segítséget, holnap más parókiákon. Azért így szerveztük, hogy mindenki lakókörzete közelében találja meg munkatársainkat. Havonta egy-két napon a falvakba is kimegyünk, visszük a kérvényeket, űrlapokat, így nem kell senkinek beutazni ide. Folyamatosan érkeznek az ügyfelek. Az információs irodában megtudják, milyen okmányok szükségesek ahhoz, hogy kérhessék a magyarigazolványt, az RMDSZ munkatársai pedig segítenek kitölteni a kérvényt. A székház pincéjét igazi otthonos irodává alakították ki. Zeg- zugaiban hosszú asztalok, körötte padok, egy szabad ülésnyi hely nincs. Fiatalok, középkorúak, idősek mondják adataikat, az RMDSZ munkatársai töltik a kérvény rubrikáit. És egy fiatal- asszony ölében pici gyerek. Nincs még egyéves, nem is tudja megmondani, hogy ő Doroghy Ramóna, de roppant élvezi, hogy sok néni és bácsi szólítgatja, babusgatja, közben mit sem sejt arról, hogy egyike lesz a legfiata- labbaknak, akik magyarigazolványt kapnak. Édesapja, Doroghy Zoltán előző nap állította ki a kérvényt, most Krisztina, a felsége és a gyerek volt soron.- Egyikünknek sincs szándékában áttelepülni, munkát vállalni, szerencsére van munkahelyünk itt Szatmáron, de magyarok vagyunk, s ezt papíron is igazolni akarjuk. És a rokonságunkban mindenkinek ez a szándéka. Ramóna természetesen nem tud dönteni, de az esélyt meg kell adnunk neki, majd ha felnő, eldönti, mit akar. Felemelő érzés volt Fönt, az irodában újabb csoport gyülekezik. Köztük egy idősebb asszony. Bemutatkozunk: Varga Ibolya, született Cséki Ibolya. Cséke volt ez eredetileg, de elírták, így lett Cséki.- Édesapám Szatmércsekéről, apósom Botpaládról származott. Én már itt születtem. Munkahelyem a statisztikai hivatal volt, már nyugdíjas vagyok. Arra kérdésre, mikor tudták meg, hogy készülőben egy ilyen törvény, gondolkodás nélkül válaszol: azon a napon, amikor először bemondta a tévé, a rádió. Mert náluk mindkettő csak magyarul szól.- Felemelő érzés volt megtudni, hogy ezentúl mi is tarozunk valahová. Ezt úgy sem tudja senki megérteni, csak az, akinek annyi kellemetlensége volt származása miatt, mint nekünk. Sokan még ma is félnek, hogy a magyarigazolványból is kellemetlenségünk lesz. Ha egy magyar fenn akart maradni, akkor neki kétszer annyit kellett dolgozni. A románok most azért vannak felháborodva, mert nincsenek hozzászokva, hogy egy magyarnak járhat valami. Kabal István állítja ki a kérelmeket- Azt nagyon sajnálom, hogy az uram nem érte meg. Ő nagyon sokat szenvedett a magyarsága miatt. Faszobrász volt, de ha rendezett egy kiállítást, az ő neve nem szerepelhetett, más nevet írtak alá. Dühítette őket, hogy a keresztneve Ferenc volt, (Varga Pál Ferencnek hívták), amit nem lehet románra fordítani. Még a fiam is ennek itta a levét, hiába tett sikeres felvételit az egyetmen, munkaszolgálatra vonultatták be. A magyarok nem kaphattak fegyvert a kezükbe. Szerencsére ez az idő elmúlt. Fiam és családja, a huszadik éves unokám már ezt nem érzi, Németországban élnek. Volt egy időszak, amikor én is mondtam az uramnak, költözzünk át Magyarországra. Azt mondta, ő nem megy egy olyan ország nyakára, ahol ő nem dolgozott. Paszuly Nyírcsaholyba Költözni Varga Ibolya sem akar, de tervei között szerepel rokonlátogatás, ha él még egyáltalán Gacsályban, Csekén, vagy Botpaládon a rokonságból valaki. És marad p szoboszlói barátnő, akivel gyakran találkozanak vagy itt, vagy Szatmárnémetiben. Ami pedig a kedvezményeket illeti, talán ezután eljut azokba a múzeumokba, ahová eddig is szeretett volna, de a belépés drága volt. Most mint nyugdíjas, a magyarigazolvánnyal ingyen bejuthat. És talán - ha nem is sértésnek szánták ismerősei - ezután talán nem úgy kérdezik majd a barátnőjét: nem jön még a román Ibi? Jöttek a kérvényezők egymás után. Helyből, de volt aki Bukarestből, tört magyarsággal érdeklődött, ő hogyan juthatna magyarigazolványhoz. Kábái István türelmesen adta a tájékoztatót mindenkinek. Ki tudja hányadszor mondta el, hogy amikor kitöltik a kérvényt, a dokumentumokkal, igazolásokkal - amelyeket az egyházaktól, az RMDSZ- től, különböző civil szervezetektől lehet beszerezni - átküldik Magyarországra és az itteni hatóságok döntenek: kik kapnak igazolványt, ami itt kell majd átvenni. A két miniszterelnök egyezménye alapján aki aláír egy nyilatkozatot és magyarnak vallja magát, tud magyarul, az meg is kapja. Nagykárolyban a főtérről nyílik egy kis utca, ott székel az RMDSZ. Indulnánk fel a lépcsőn, de épp akkor ér oda egy házaspár. Bemutatkozunk: Oláh István és Oláh Erzsébet. Nyugdíjasok, egy zöldségkereskedelmi vállaltnál dolgoztak, az asszony kasszásnő volt, a férj kereskedő. Nekik, főképp az asszonynak fontos az igazolvány. Szégyelli, de néha átjön Börvelynél, elmegy Nyírcsaholyig, visz egy kis paszulyt eladni, mert a nyugdíjból nem lehet megélni. Két és fél millió lei a kettejüké. Huszon- ötezet forint harminchat és negyvenkét évi munka után. Igaz, akik most mennek, már valamivel többet kapnak, de 121 000 egy kiló karaj, 90 000 az oldalas, egy kilencvendekás kenyeret 9500-ért veszek. A sör? Nevetnek, nem tudják, arra nem jut. Most már nem a pénzt, a napokat számolják, mikor kapják az igazolványt. Talán az utazás olcsóbb lesz. De - mondja az asszony - amikor az egyháznál az igazolást kérték, hogy magyarok, találkoztak egy 85 éves bácsival, aki azt mondta, lehet, hogy ő már csak egyszer lépi át a határ, amikor az igazolványát átveszi, de az a fontos, hogy a zsebében legyen. Visszhang Azt nem értik - fogalmazta meg Kábái István - miért használják kampánycélokra, hogy nyolcvan év után törvénybe foglalta a Parlament, hogy ez egy egységes nemzet. Ez rossz visszhangot keltett, sőt sokkal veszélyesebb, mint a románok politikai hozzáállása. Az igazolvány számukra eszmei érték, 80 év után azt érezhetik, hogy egy nemzet vagyunk. iám#: Nevezetességeink Beregsurány első egyházát 1299-ben említik, az épület valószínűleg fából épülhetett. A ma is aránylag ép kőtemplomot a XIV. század második negyedében építették. Az 1696-ban a református egyházé lett épület elé 1893-98 között építik a tornyot. A téglából épített népies barokk szószék és a faragott díszítésű hangvető 1784-es feliratú. Látható a falon egy 1807-ből származó Csébi Pogány Mária epitáfium is Balázs Attila felvétele Ramóna lesz az egyik legfiatalabb „igazolványos”
