Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-02 / 28. szám
2002. február 2., szombat HÉTVÉGE /9 A pontosság jó érzése Nyéki Zsolt Nem sok polgármester álmaiban lebeg egy Európa-bajnoki aranyérem, pedig a megyeszékhelytől néhány száz nyíllövésre akad ilyen települési első ember. A távolságmérés eme középkori módja nem véletlen, hiszen Encsencs polgármestere az íjászatban vágyik a kontinensviadalok arany színű medáljára. Ezüst és bronz ugyanis már van neki, nem is egy.- A dunántúli Devecserben születtem, hatéves voltam, amikor a család Nyíregyházára költözött. Az általános iskola után megint új helyhez kötődtem évekig, mivel Szegeden a Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem - tár fel vázlatos élet- utat Szedlár János, akit tanulmányai aztán ismét visszavezettek megyeszékhelyünkre: itt szerzett biológia-testnevelő szakos tanári diplomát. Innen már el is érkezünk a beszélgetés jelenlegi helyszínéhez, Encsencshez, ahol szűk másfél évtizede kezdte a pedagógusok életét. Hogy pontosabbak legyünk, egy kis csavar volt még, mert 1995-ben visszaköltözött Nyíregyházára, ahonnan 1997-ben hívták vissza a településre - ezúttal nem tanárnak, hanem polgármesternek. Az 1998- as választásokon aztán ismét megerősítették tisztségében, s azóta is igazgatja testületével Encsencs hétköznapjait. Az 1995- ös dátum más szempontból is gyökeres változást hozott életében: Kaposmérőn járva barátjával megnézett egy íjászbemutatót, s azon nyomban be is szerzett egy csigás íjat. Nem hiszem, hogy gondolta volna: hamarosan az ország és a kontinens legjobbjai között emlegetik. Szedlár János és az íj Mán László felvétele Előbb hobbiként otthon, később egyre nagyobb hévvel már lőtereken gyakorolt, idővel versenyekre is meghívták, s gyorsan jöttek a jó eredmények. Két évvel az íj beszerzését követően már kategóriájában elsőszámú magyar versenyző. A nemzetközi sikerek is jöttek sorban: 1997-ben Horvátországban szerzett egyéni ezüst érmet, 1999-ben Ausztriában a megismételt ezüst mellé csapatbronzot is a nyakába akasztottak, tavaly pedig Szlovéniában maga harmadik, csapata pedig első lett. Nincs gond a koncentrációval Teljesítménye a Magyar íjász Szövetség alelnöki székébe repítette, s lett felelőse a 2003-ban Sopronban megrendezendő Eu- rópa-bajnokság előkészítő munkáinak. Eredménylistáját vizsgálva azonban a legnagyobb örömmel az tölti el, hogy Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében 1999-ben és 2001-ben is őt választották meg az év férfi amatőr sportolójának. Ez fontos, ez segít az újrakezdésekben - vallja erről. Persze annak is örül, hogy eredményeit látva egy amerikai cég felajánlotta: használja az általa gyártott íjakat, így felszerelését sikerül feljavítani.- S hogy mit keresek az íjászatban? Szeretem a pontosságot, azt az érzést, amikor a nyüvessző pontosan oda röpül, ahová én szeretném - válaszol a kérdésre Szedlár János. Társai szerint az emeli ki a hazai mezőnyből, hogy ő tudja a legjobban megbecsülni a cél lőálláshoz mért távolságát, és stresszhelyzetben sincs gondja koncentrációval. Az ő versenyszámához, a terepíjászathoz szükséges a jó állóképesség, de a jó íjászat messze nem a kar erején múlik - hangzik a profik véleménye. Ha céljairól faggatják, sorrendet állít fel: polgár- mesteri munkáját közmegelégedésre végezni, a sportban vállalt feladatokat teljesíteni és továbbra is eredményesen versenyezni. Ehhez jó hátországgal rendelkezik, két fia közül a nagyobbik már szintén íjat ragadott és szorgalmasan gyakorol. Szép példa áll előtte. Minden kérdésre válaszolni kell Az egész megyét megismertem, sőt átjártunk Hajdúba is, mert hozzánk tartozott Antall István Elek Emil felvétele Nagy István Attila Antall István akkor is jellegzetes alakja volt Nyíregyházának, amikor még itt élt. Mióta elment, sok mindennel kapcsolatba került. Volt a Magyar Ifjúság főszerkesztőhelyettese, televíziós, munka nélküli rádiós, a Magyarok Világszövetségének sajtosa, irodalmár, szerkesztő, folyton úton lévő szervező.- A főiskolával együtt tizenhárom évet töltöttem Nyíregyházán. Végzés után egy évig a főiskola újságját, a Tanítani című lapot szerkesztettem, mellette kollégiumi nevelőtanár voltam. A Tanítani nagyon népszerű volt, Margócsy Jocó;bácsi úgy védelmezett bennünket a konfliktusoktól, hogy a belső szabadságunk tökéletes volt. Megismertem a megyét A másik nagyszerű időszakom a nyíregyházi rádióban volt, ahol Samu András és Ágoston István irányítása alatt dolgozhattam. Nem lehetett könnyű dolguk, mert nagyon izgága ember voltam akkor is. Sokat követeltek tőlünk: vidéki riportokat, faluműsorokat. Az egész megyét megismertem, sőt átjártunk Hajdúba is, mert hozzánk tartozott. Viszonylagos szabadságunk volt a nyomtatott sajtóval szemben, mert a pártbizottság gyakran csak legyintett: a szó elrepül, az írás megmarad. Két főnökségünk volt, egy Pesten, a másik meg vidéken. A kettő között volt bizonyos mozgásszabadságunk. Amikor 1987-ben Pestre kerültem a Magyar Ifjúsághoz, két évig ott is keményen dolgoztam. Igazából a véletlennek köszönhettem a felkerülést, mert a Hangsúly miatt Nyíregyházán elég nehéz volt a helyzet, így aztán kapóra jött Ablonczy László ötlete, hogy fel kellene mennem. Gubcsi Lajos főszerkesztő a mély vízbe dobott. Sokáig egyedül szerkesztettem a lapot, volt úgy, hogy tizenhét héten át. A rendszerváltás előtt a KISZ KB megszüntette, ott maradtam munka nélkül. A rádióból Agárdi Péter keresett, s felkért munkatársnak. Ismerte a Hangsúly műsorait, kaptam is értük egy nívódíjat. Aztán jött Gombár Csaba, aki azonnal kirúgta Agárdit, s én újra csak nehéz helyzetbe kerültem. A médiaháborút ma is úgy értékelem, hogy a pénzről, hatalomról és műsoridőről szól. Kevéssé az erkölcsről és a sajtó- szabadságról. Pálffy G. István váratlanul meghívott a Híradóba. Megyek, ha nem látszom Pontosan tudtam akkor is, ha belenézek a kamerába, négymillió embert a szédülés környékezi. Ez adottság, amivel együtt kell élni. Azt mondtam Picur- nak, csak akkor megyek, ha nem látszom a képernyőn. Nagyon élveztem a rövid műfajt, néhány riportfilmet is készíthettem. Nem melegedtem meg, mert politikai fenntartásaim voltak a Híradóval kapcsolatban. Pálffy úgy érezte, hogy ellene irányulnak a megjegyzéseim, pedig ez nem így volt. Visszavonultam szerkesztőnek. Amikor megalakult a Horn-kormány, többet egy műsort se csinálhattunk, csak a fizetésünkért jártunk be. Ekkor hívtak a Magyarok Világszövetségébe. Dobos László pozsonyi író hívott azért, hogy a Vüágszö- vetségnek csináljam meg a sajtóját. Ez szinte lehetetlennek tűnk, de azt hiszem, hogy sikerült elérni valamit. Kinyitottam a Világszövetség kapuját. Kitalálták, hogy irodalmi lapot kellene csinálni, én ehelyett képes lapban gondolkodtam, aminek négy száma meg is jelent. Ez ellenkezett Csoóri Sándor és Dobos László szándékaival is, úgy döntöttem, eljövök onnan. Ezzel egybeesett, hogy Körösi Zoltán szólt a Rádióból, visszamennék- e szerkesztőnek. Az irodalmi osztály legnagyobb erénye, hogy a különböző ízlésű emberek békésen tudnak együtt dolgozni. Fordulat Számomra a nyírcsaho- lyi pásztoremberrel való találkozás ugyanolyan nagy élményt jelentett, mint a Szilágyi Istvánnal, Bálint Tiborral, Dobos Lászlóval, Duray Miklóssal és másokkal való beszélgetés. Sok kétes értékű könyv jelenik meg, a televíziók ontják az értéktelen filmeket. De tavalytól megfordult ez a tendencia, a könyvhétnek nagyon nagy sikere volt. A minőségi szépirodalomért hatalmas sor állt a Vörömarty téren. Az a réteg, amelyik vevő a minőségi irodalomra, meg is veszi. A minőségi irodalomnak mindig meglesz a közönsége. A festőállvány ott pihen a szobában, ritkán jutok hozzá, hogy fessek, de újból készítek grafikai lapokat. Eddig évente négy-öt plakátot készítettem. Gyulai Líviusztól kaptam új metszőkéseket, arra biztatott, dolgozzak. De zavarnak a barátaim, mert hozzájuk képest én sehol se vagyok. Ha Ratkó Jóska nincs, akkor még ma is a Hiánycikk a bokafixes zokni című újságíró vagyok. Jóska elvette, amit írtam, s megmutatta, hogyan néz ki egy igazi kéziratot. Megtanított arra, hogy sokkal szikárabban kell írni. Kinyitotta a gondolkodásmódomat, azt a fajta messianiszti- kus, igazságérzeten alapuló baloldaliságot, ami akkoriban korlátozta a gondolkodásmódomat. El kezdte sorolni: határon túl, nemzeti érdekek, emberiesség stb. Olyan kérdéseket tett fel, amelyekre válaszolni kellett. A washingtoni attasé haza készül Marik Sándor Paszab-Debrecen-Washing- ton. Három helységnév, egy életút állomásai. Túri Gábor gyermekkora egy kis szabolcsi faluhoz, Paszabhoz kötődött. Apai nagyapja Túri Sándor, a híres néptanító, néprajzgyűjtő volt, aki negyvennyolc éven át tevékenykedett a Tisza-parti településen. A tanítói házat országos nevű tudósok, művészek keresték fel, lányai indították útjára a pasza- bi szőttest, fiai pedig sárospataki diplomával a tarsolyukban a pedagógusi örökséget vitték tovább. A családi hagyományt követve 1965-ben Gábor útja is a Bodrog-parti város gimnáziumába vezetett. Érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem történelem-angol szakán folytatta tanulmányait, ahol igyekezett minél többet magába szívni abból is, amit az egyetem a kortárs művészetekből és gondolatokból nyújtott. Az új ismeretek keltette közlésvágy az újságírás irányába vitte. Az egyetemi lap a hetvenes évek első felében a közéleti érdeklődésű hallgatók ihlető szellemi műhelye volt. Ez a kapcsolat döntőnek bizonyult abban, hogy a diploma megszerzése után 1975- ben gyakornokként a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségében kezdte el pályáját. Újságíróként töltött első évtizede a naiv világ- megváltó szándék és a kijózanító élmények összeütközésének jegyében telt el. Később kiéleződtek politikai ellentétei a lappal és fenntartóival; 1986-ban eltanácsolták a Naplótól, az egyetemi lap szerkesztőjévé nevezték ki. A mellőzésére irányuló szándék célt tévesztett: a lapot tehetséges diákmunkatársaival kritikus, kemény hangú politikai szócsővé tette. 1988 szeptemberében meghívást kapott az Magyar Demokrata Fórum zászlóbontását meghirdető második lakiteleki találkozóra. Úgy érezte, megtalálta politikai közegét, a helyszínen belépett az MDF-be. Az elhatározást három éven át tartó lázas politikai tevékenység követte: a mozgalom debreceni szervezetének első vezetője, a párt országos választmányának tagja, az 1990-es választás hajdú-bihari kampányának irányítója lett. Politika után diplomácia Az átalakulás éveit élete legizgalmasabb, legfelemelőbb időszakának tartja. Büszkeséggel tölti el, hogy része volt a demokratikus jogállam megteremtésében, Túri Gábor washingtoni sajtóattasé A szerző felvétele ugyanakkor fájlalja, hogy a történelmi idők és szereplők nem jelentőségüknek megfelelően őrződnek meg az ország emlékezetében. Ezt a periódust 1991-ben magában lezárta: befejezte a politizálást, megszüntette MDF- tagságát, és ismét az újságírást állította tevékenysége középpontjába. 1992 jelentős fordulatot hozott életében: Jeszenszky Géza külügyminiszter felkérésére diplomáciai szolgálatot vállalt, három évig Londonban a magyar nagy- követség kulturális attaséjaként képviselte a demokratikus Magyarországot. 1995-ben visszatért Debrecenbe, szerkesztőként dolgozott, majd a Hajdú-bihari Nap című, rövid életű napilap főszerkesztője lett. 1998-ban folytatódott a megszakadt vonal, újra diplomáciai szolgálat következett, ezúttal Washingtonba a magyar nagykövetség sajtóattaséjának nevezték ki. A jazz több mint hobbi Újságírás-politika-diplomácia: Túri Gábor életének második negyedszázada e hármas meghatározottság jegyében telt el. Fordulatokban bővelkedő életútjának van azonban két állandó alkotóeleme. Az egyik Debrecenben élő családja, felesége, dr. Balkányi Magdolna, a Debreceni Egyetem Német Intézetének docense, valamint lányaik, Anna és Eszter. A másik a zene, közelebbről a jazz, amelynek kritikusként, két könyv szerzőjeként nemzetközileg is számon tartott szószólója. A jazz olyan tulajdonságok hordozójaként él tudatában, amelyek saját életére vonatkoztatva is tájékozódási pontul szolgáltak, úgymint a nyitottság, a természetesség, az értékközpontúság. Kitágult világszemléletét, diplomáciai és médiabeli jártasságát, idegenben töltött hosszú éveinek megannyi tapasztalatát is ezek szellemében kívánja Magyarországra hazatérve hasznosítani.
