Kelet-Magyarország, 2001. november (61. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-10 / 262. szám
2001. november 10., szombat KeletwM&gpKOimg HÉTVÉGE /8 TARLAT A szobrász műtermében Tóth Sándor szobrászművész neve nem szerepelt a millenniumi szoboravatások megyei meghívóiban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a művész tétlenkedett ebben az időszakban. Szegeden, a Tisza-par- ti sétányon ivókútját avatták, a miskolci minorita templom díszkapuját is ő készítette. A nyíregyházi Jósa András kórházban felavatták dr. Dohnál Jenő, a gyermekosztály alapító főorvosának emléktábláját. A szobrászművész jelenleg a kórház kiemelkedő főorvosainak portréján dolgozik. Ivókút Emléktábla MÚZSA Wfffrfffffffffffffffffffffí. ...........................................j Ady Endre Páréban járt az Ősz Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborok, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az utón Tréfás falevelek. Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé S Párisból az Ősz kacagva szaladt. Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán Nyögő lombok alatt. Bronzkapu Egyszer élünk - nem mindegy hogyan Igaz mese egy lányról, aki már gyermekfejjel elhatározta, hogy ő bizony színésznő lesz, s lón Kovács Bertalan Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kislány, aki életéveit tekintve ugyan még ma sem koros - lévén gimnazista -, de eddigi életének történései idejekorán felnőtté érlelték. Távol a nagy világ zajától, egy kisvárosban cseperedett fel, s mégis már gyermekfejjel elhatározta: akármilyen nehéz lesz is az út, ő bizony végigmegy rajta, és addig nem nyugszik, amíg színésznő nem lesz. Megannyi életrajzi történet kezdődhetne így, ám többségük el sem készül, mert a sors keményen megtanít mindannyiunkat, hogy bármennyire szeretjük és dédelgetjük is álmainkat és vágyainkat, megvalósítani csak töredéküket sikerül. Akár tetszik, akár nem, el kell fogadjuk: kévésünknek jut osztályrészül, hogy végül tűzoltók legyünk, s katonák, no meg vadakat terelő juhászok. Jól tudta azt Vass Teréz is, hogy egy kisvárdai leány (a tradicionális színházi fesztivál ellenére is) messze van a világot jelentő deszkáktól, hát még a hőn áhított filmvászontól. Ő mégis belevágott! S hogy nem mindennapi vehemenciával - s tegyük hozzá rögvest: tehetségVass Teréz gél - volt felvértezve, bizonyítja a tény: a 31. Magyar Filmszemlén bemutatott Egyszer élünk című film a szakmai mustra egy sor díját elhozta. Vass Tériké pedig a magyar filmes megasztárok társaságában a Molnár György rendezte alkotás egyik főszerepét alakította. Hála - Istennek!- Ilyen helyzetben a sikert az ember az anyukájának, a családnak és mindenkinek szokta megköszönni, én mégis az Istenemnek vagyok hálás, hogy nekem megadta ezt a lehetőséget. Azután az anyukámnak köszönöm, hogy megteremtette azokat a körülményeket, amelyek révén én innen el tudtam menni, s lehetőségem volt, hogy előbb Debrecenben, később, s jelenleg is Budapesten tanuljak. Persze fontos volt az én kitartásom és a színházba vetett hitem is. Már az általános iskolában (A Vári Emil nevét viselő kisvárdai elemiről van szó. A szerző megjegyzése) lehetőségem nyílott arra, hogy a dráma tagozatra járhattam. Igazából az különösebb örömmel nem töltött el, hogy rendre mások bőrébe bújhattam, de a színpadon igenis bizonyíthattam másoknak és magamnak is. Az én családom ugyanis tipikus munkásosztálybeli, tehát nem értelmiségi. Ezért is volt fontos számomra annak bizonyítása, hogy ebben a világban, amikor az emberek többségét nem veszik semmibe (sőt, szinte már szégyellni kell a munkájukat), akkor is akad egy olyan nő - a postás anyukám -, aki a | minden napos kemény munkája I mellett képes tisztességben feine- £ vélni négy gyermeket. Az álta- S lános iskolában tehát fontos volt < számomra, hogy mások mit gondolnak rólam, s ez ma sincs másképp. Debreceni gimnazistaként aztán beválogattak az Egyszer élünk-be - jut el élete históriájának mesélése közben szinte egy szuszra a máig Tériké, aki a filmszerep hatására úgy gondolta: ha a cívis városban marad, s nem megy a fővárosba, még túlon túl sokat kell várni színésznővé válására - sőt tán ez nem is sikerülhet. Budapesten másodikos gimnazistaként a József Attila Színház Liliom-jában játszott, Lujza szerepét kapta. (Egy évig, mint mondja a szerep „kinövéséig” volt esténként Lujza a várdai Teréz.) Harmadikban aztán már nem csinált semmit, már ami a színházi elfoglaltságot illeti. A sima középiskolai tanulást azonban kevesellte, ezért jelentkezett a Magyar Színház színi akadémiájára, ahová annak rendje és módja szerint fel is vették. A napirendje mostanság egyszerű: pénteken és szombaton a gimnáziumi tudásanyag, a többi napokok pedig a színészmesterség tudománya elsajátításának oltárán áldozza ideje nagy részét. A válogatásról Ami a filmes válogatást illeti, a rendező Molnár György nem bízott semmit a véletlenre: a több fordulós jelöltrosta megtöltése végett nemcsak az országot járta be, hanem a határon túl is megpróbált keresni a fiatal lány figurájának a megformálására alkalmas szereplőt.- Az első felvételeken nem volt más dolgunk: magunkról kellett beszélni és verset kellett mondani. A személyes találkozás után tovább szűkült a kör, de a végső szót csak a filmgyári próbafelvételek után mondta ki a rendező - avat be a válogatás kulisszatitkaiba az ifjú színésznő, akinek ez a titulus (tanulás ide, vagy oda) már csak azért is kiA filmplakát fókuszában a Kisvárdáról elindult Tériké jár, mert fajta kívül a főszerepeket Szarvas József, Nagy Ilona, Galgóczy Gáspár, Hajdú Szabolcs mellett olyan nevek alakítják, mint Básti Juli, Csomós Mari és Gáspár Sándor.- A forgatás három hónapja nagyon megerőltető volt számomra, ugyanis szerintem filmen játszani sokkal nehezebb, mint színpadon. Ráadásul nem ismertem senkit a stábban, teljesen idegen emberek vettek körül. Ennek dacára lassan kialakult közöttünk egy nagyon személyes viszony, mondhatom talán azt is: barátság. Úgy sikerült jónak lenni, hogy a „nagyok” folyamatosan biztattak, s elhitették velem, hogy amit csinálok az jó. Ez a hozzáállás oldotta bennem a görcsöt és feszültséget - emlékezik a filmkészítés napjaira Tériké. Mellesleg, a film palátját böngészve kiderül, a zeneszerző sem akárki: Dés László, a forgató- könyvet Tar Sándor írta, az operatőr Kardos Sándor a producer pedig Rózsa János volt. A stáblista szinte teljes felsorolása ezúttal nem a reklám helye, hiszen az Egyszer élünk kapta a 31. filmszemle legjobb forgató- könyvének járó elismerést, Szarvas József elnyerte a zsűri kü- löndíját, a hangmérnök Kovács György mikrofondíjat kapott. A Kamera Hungária 2000 ítészei pedig a televíziók által támogatott legjobb játékfilmnek ítélték az alkotást. S végül, de nem utolsósorban, Vass Teréznek is jutott a szerep elnyerésén túl is elismerés: a filmplakátról az ő tiszta, gyermekien őszinte, de felnőttesen komoly tekintete néz vissza reánk. Hogy mit, s főleg mennyit ér az eddig elért siker? Nos, a jövő majd erre is választ ad, ám azt, hogy Vass Terikének sikerült a bizonyítás (s nemcsak önmaga számára), azt aligha vitathatja bárki széles e hazában. Már „csupán” a megcélzott Színművészeti Egyetem meghódítása van hátra. Sikerülni fog! Mit néz(z)ünk meg? Az Egyszer élünk valahol Kelet-Magyarországon játszódik egy kis faluban. A történet egy nagyon szegény családról szól. A családfő a vasutas, aki egy baleset következtében hosszabb időre kórházba kerül. Feleségének - aki libatépés ürügyén férfiakat keres fel, vagyis a szó legszorosabb értelmében testével keresi meg a kenyérre valót - négy gyermekről kell gondoskodni. A lányok vágynak valami jobbra, valami szebbre, de más lehetőségük nem lévén (!?), követik anyjuk példáját. Az idősebb, egyébként beteg fiútestvérüknek (akinek apja valójában egy állatorvos) és a legkisebb gyermeknek is vágya a kilátástalan helyzetből való kitörés. Tériké azt mondja: számára a film azt sugallja, az embernek először a szűkebb családjában kéne keresni és megtalálni a boldogságot, s ráérne ezután máshol kutatni azt. A filmbéli történet azonban azt is keményen megvilágítja: ha egyszer nagyon lesüllyedünk, később már nincs hová felemelkedni - vélekedik a komoly történet nagylányának alakítója. A művelődés háza A fehérgyarmati „Móricz Zsig- mond” Városi Művelődési Ház 1957-ben épült Paulinyi Zoltán és Dienes István tervei alapján. Az épület Fehérgyarmat központjában a Kossuth-park bejáratánál található, a Fehérvári József által készített Székelykapu szomszédságában. A színházi előadásoknak, közösségi összejöveteleknek, öntevékeny kluboknak helyet és működési hátteret biztosító intézmény felújítása 2001 nyarán fejeződött be. Az átalakítások során nemcsak az épület külső homlokzata és előcsarnoka szépült meg, hanem egy esztétikus szabadtéri színpad megépítésével lehetőség nyílt színvonalas szabadtéri előadások fogadására is. Elek Emil felvétele
