Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-09 / 236. szám
2001. október 9., kedd KdetwM&gfarofszóg HÁBORÚ / 2 RÖVIDEN 0 Aggódik a pápa. Aggodalmának és nyugtalanságának adott hangot II. János Pál pápa az amerikaiak Afganisztán elleni, vasárnap kezdődött ellencsapásával kapcsolatban. A katolikus egyházfő mintegy tízezer híve előtt kijelentette: szeretné megosztani velük féltését és nyugtalanságát a nemzetközi élet e különleges pillanatában. A pápa beszédében konkrétan nem tett említést az amerikai ellencsapásról Afganisztánban, mindenesetre békét kért az Úrtól ezekben a napokban. 0 Jól vannak a foglyok. A Shelter Now német segélyszervezet Afganisztánban bebörtönzött munkatársai a berlini külügyminisztérium értesülései szerint jól vannak. A minisztériumnak sikerült a csoport pakisztáni ügyvédjén keresztül kapcsolatot teremtenie a humanitárius dolgozók ügyében, akiket törvényellenes hittérítés vádjával tartják fogva az Afganisztánban uralmon lévő tálibok. 0 Tádzsik félelem. Aggodalommal figyelte az afganisztáni eseményeket Tádzsikisztán az első amerikai válaszcsapások után menekültáradattól tartva. „Nem akarunk háborút, mert rengeteg menekült indul majd el, s emelkedni fognak az árak is” - mondta a gazdasági minisztérium protokollfőnöke. Az Afganisztánnal közös, 1200 kilométeres határ- szakaszon sok menekült gyűlt össze. Tüntettek. Pakisztán több nagyvárosában tüntetők ezrei vonultak vasárnap az utcára, hogy elítéljék az Afganisztánra mért amerikai-brit katonai csapásokat. Pesavar, Ravalpindi és Lahor utcáin egyetemisták és szélsőséges muzulmánok csoportjai tódultak vasárnap este az utcára Fotó: epa lelet*» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@inform.hu) Szerkesztők: , Aktuális: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyak0inform.hu) Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, balogh@inform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galambos@inform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, man@inform.hu) Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marik@inform.hu) Térség: Sipos Béla (4220-as mellék, sipos@inform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. TeL/fax: (44)500-455. E mail -szerk.: kelet@inform.hu —hird.: kelethird@inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu) Kézbesítési problémáikat az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. S^UESZ Bombázással nem lehet felszámolni a terrorizmust Az újabb légicsapások során is kizárólag katonai célpontokat támadtak az amerikaiak Kabul, Washington (MTI) - Az Egyesült Államok újabb bombázások hullámát indította el Afganisztánban, helyi idő szerint a hétfőről keddre virradó éjszakán. A támadás megindulása után az afgán főváros környékét hatalmas robbanások rázták meg. Kabult rakéták és a bombák robbanásának fényei világították meg. Az MSNCB amerikai tévétársaság értesülése szerint az újabb bombázások célpontja Kabul és a dél-afganisztáni Kandahár, a tálib vezetés egyik fő támaszpontja. Az afgán főváros lakóinak beszámolói szerint a város fölött repülőgépek húztak el, miközben az afgán légvédelem megpróbálta felvenni a harcot az amerikai támadókkal. Húsz perccel azután, hogy a légvédelmi ütegek először megszólaltak, két hatalmas erejű robbanás rázta meg Kabul északi részét. Az AP jelentése szerint a tálibok föld-föld rakétákat is kilőttek, feltehetőleg a fővárostól 20 kilométerre lévő ellenzék állásai felé. A támadás miatt Kabulban A tálibok ellen küzdő Északi Szövetség bejelentette, hogy napokon belül sikerül majd erőiknek elfoglalniuk Kabult. Képünkön: az északiak (is) részben még szovjet fegyverzettel rendelkeznek Fotó. mti megszűnt az áramszolgáltatás, és az ország túlnyomó részét kezükben tartó tálibok rádióüzenetben arra szólították fel a lakosokat, hogy zárkózzanak be otthonaikba.- Cirkáló rakéták nem fogják megoldani a terrorizmus problémáját, és amit most teszünk, az csak egy keskeny szelete az összes tennivalónak - hangsúlyozta hétfőn, washingtoni sajtóértekezletén Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. A sajtó- értekezleten aláhúzták: miként vasárnap kizárólag katonai célpontokat támadtak, úgy hétfőn is ezt a tevékenységet folytatták. Hazánkat sem értesítették Budapest (MTI) - A nemzet- biztonsági kabinet hétfő reggeli rendkívüli ülésén nem rendelt el újabb általános biztonsági intézkedéseket, viszont döntött néhány objektum védelmének megerősítéséről - mondta a külügyminiszter az ülést követő sajtótájékoztatón. Mint Martonyi János közölte, az ülésen - amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja - áttekintették az előző éjszaka történéseit, és megállapították: nem tűnik valószínűnek, hogy Magyarország légterét, repülőtereit harci cselekmények kapcsán igénybe vennék. Kérdésre válaszolva megjegyezte: a harci cselekmény megindítása előtt Magyarország pontos értesítést nem kapott arról, hogy mikor és hol indul meg a hadművelet, erről csupán azokat az országokat tájékoztatták, amelyek érintettek az akcióban. A külügyminiszter kitért arra: mivel az ellencsapás nem a NATO keretein belül történik, azt nem kell egyeztetni az összes szövetséges országgal. Úgy vélekedett: amikor gyors, ad hoc katonai akcióra van szükség, akkor ez nehezen volna megvalósítható. ENSZ-felhatalmazással Budapest (MTI) - A terrorizmus elleni katonai csapás nemzetközi jogi alapja az ENSZ Biztonsági Tanácsának dokumentuma, tehát nem a NATO washingtoni szerződésének 5. cikkelye alapján folyik az akció, amelyet lényegében az Amerikai Egyesült Államok hajt végre - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szavaiból hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor elmondta: Magyarország nem vesz részt a katonai akcióban, ugyanis nem katonai erőt, hanem más támogatást, így például Magyarország légterének és repülőtereinek használatát ajánlotta fel az Amerikai Egyesült Államoknak. Bush amerikai elnök Tom Ridge-dzsel, miután beiktatták tisrtségébe a honi terület biztonságáért felelős kormányhivatal igazgatóját Fotó: mti Ugrásra készen állnak Washington (MTI) - A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vasárnap ismét felszólította az összes rendészeti szervet, hogy maximális éberséggel figyeljen, legyen ugrásra kész, hiszen történhet akármi. Egyes politikusok vasárnap délelőtt, még a Tartós Szabadság hadművelet kezdetét megelőzően, arról beszéltek a televíziós politikai vitaműsorokban, hogy az amerikai ellencsapás megtörténte esetén a terroristák akár tömegpusztító fegyverek alkalmazását is megkísérelhetik. Az amerikai lakosságra leselkedő veszélyek ilyen mértékű tudatosítása, mint a mostani, korábban aligha előzött meg egyetlen amerikai katonai vállalkozást. Az amerikai antiterrorista szakemberek előzetes jelzései teljesen egybeesnek azzal a fenyegetőzéssel, ami az al-Dzsazira közel-keleti hírtelevízióban személyesen Oszama bin Ladentől volt hallható, és ami lényegében azt üzente az amerikaiaknak, hogy belátható időre tegyenek le a biztonságérzetről és békés nyugalomról. TÜRKMENISZTÁN Dzsalálóbád ■ . M AFGANISZTÁN PAKISZTÁN M M Menekülttábor \ Menekültek útvonala Afganisztán lakossága: 24 millió fő. Az afgán menekültek száma Iránban és Pakisztánban jelenleg mintegy 3,5 millió fő, további 200 ezer menekült a pakisztáni határon várakozik Az ENSZ félelmei szerint 18 millió menekült lesz Afganisztánon belül 211 millió menekült megy Pakisztán felé 3 400 ezren Irán felé keresnek menedéket 4 100 ezren a volt szovjet tagköztársaságokba indulnak el fel 37 ezer 500 segély- csomagot dobtak le az amerikai gépek Az ENSZ becslései a várható menekültáradatról I TÁDZSIKISZTÁN Nagy menekültáradatot várnak Budapest (MTI) - A parlamenti pártok vezetői, képviselői egybehangzóan kielégítőnek minősítették a miniszterelnök és a külügyminiszter hétfő délutáni tájékoztatóját, amelyet a nemzetbiztonsági kabinet üléséről, az Afganisztán elleni katonai csapás fejleményeiről, illetve a brüsszeli NATO-tanács ülésének részleteiről kaptak. A hatpárti tanácskozást követően a Parlamentben újságíróknak nyilatkozva mindannyian egyetértettek abban, hogy Magyarországot az ügy kapcsán semmilyen veszély nem fenyegeti. Fontosnak nevezték egyúttal a várhatóan nagy számú afgán menekült humanitárius, ellátásának biztosítását. Pokorni Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott: szomorú szívvel mondható, hogy az Afganisztán elleni katonai csapás szükséges volt. A politikus szerint a mostani katonai csapás a kisebbik rossz. Álláspontja alapján a nagyobbik rossz az lenne, ha a terrorizmussal szembeni tehetetlenség ezreket sodorna veszélybe és veszélyeztetné a világ gazdaságát, stabilitását. Kovács László leszögezte: az MSZP egyetért azzal, hogy Magyarország hozzájárult a nemzetközi fellépéshez, de szükségesnek tartja, hogy az ne járjon magyar életek kockáztatásával. Az MSZP elnöke megerősítette: a hazai szigorított biztonsági intézkedésekkel is egyetértenek, de csak azzal a feltétellel, ha azok nem járnak a jogállamiság sérelmével. Gyimóthy Géza (FKGP) a legnagyobb gondnak a több millió afgán menekült problémáját nevezte. Szerinte azt kell elérni, hogy ellátásukra hazájukhoz minél közelebbi országokban kerüljön sor. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az egyéztetés után azt mondta: megállapították, hogy Magyarország pozíciójában a korábbiakhoz képest nincsen semmilyen változás, ezért semmilyen külön intézkedés, különösen olyan, ami a parlamentre tartozna, nem szükséges. Hende Csaba (MDF) a megbeszélést összegezve azt mondta, hogy Magyarország szolidáris az Amerikai Egyesült Államokkal és szövetségeseivel. Megfogalmazása szerint sajnálatos módon számolni kell azzal, hogy nagy menekültáradat indul el Afganisztánból. Csurka István (MIÉP) nem kívánt a megbeszélést követően nyilatkozni. Végsőkig harcolnak Iszlámábád (MTI) - Ellenállunk Amerikának, ahogyan ellenálltunk az oroszoknak is - jelentette be hétfőn az afganisztáni tálib kormányzat szóvivője. Amir Khan Muttaqi elmondta, hogy a tálib kormány Kabulban rendkívüli ülést tartott az országot ért támadást követően, és azon úgy döntött, hogy teljes erejével szembeszáll az amerikai-brit támadókkal. A szóvivő leszögezte, hogy nem változott a tálib vezetés álláspontja Oszama bin Ladennel kapcsolatban. Minden magyarázat nélkül hozzáfűzte, hogy a tálibok mindig is a tárgyalásokban hittek. A szóvivő mindezek részleteiről csak annyit árult el, hogy a tálibok megerősítik katonai támaszpontjaikat, az új döntések pedig a katonai egységek átcsoportosítására, valamint az ellenállás taktikájának a meghatározására vonatkoznak.