Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-09 / 236. szám
2001. október 9., kedd Kelet«» Magyarorsság háttér /3 NÉZŐPONT Háború a békééit Sípos Béla T évvel ezelőtt, az öbölháború idején kislányom sírva jött haza az iskolából. Azt mondta a tanító néni, hogy háború lesz, és én nem akarok háborút. Őszinte, könnyes megnyilvánulása volt ez egy hétéves gyermeknek, aki talán még az élet és halál fogalmával sem volt teljesen tisztában, de belülről érezte, különleges, nem mindennapi esemény van készülőben. És figyelemmel kísérte a háború kimenetelét, minden mozzanat érdekelte. Egy évtized telt el azóta, miközben helyi háborúk robbantak ki, s múltak el a világ több pontján. Végig éltük a délszláv konfliktust, majd annak lezárását 1998-ban, hogy csak a hozzánk legközelebb esőre emlékezzünk. Visszagondolva az évekre úgy tűnik, valakiknek érdekük a háborúk kirobbantása, a fegyverek ropogtatása, talán még az is, minél tovább tartson. De háború és háború között azért különbséget kell tenni. Még ha furcsán hangzik is, van olyan háború, amelyet a békéért vívnak. Ilyen volt a már említett öbölháború és délszláv konfliktust lezáró háború. Feketén-fehéren kimutatható: jó ügy érdekében adtak fegyvert az amerikai, brit, francia katonák kezébe 1991-ben, ugyanígy a NATO sem öncélúan bombázta Szerbiát. K, k/5 túlzással azt is mondhatjuk: most a világ megmentése érdekében indultak a vadászgépek és bombázók Afganisztánba, dobják gyilkos terheiket katonai célpontokra és terrorista kiképző bázisokra. Ez a háború más, mint bármelyik is volt a világ eddigi háborúi sorában. A váratlanul lecsapó terroristák ezer és tízezer ártatlan emberélet kioltására szövetkeznek a gonosz ellen a vallás nevében. Szent háborúra szólítják fel híveiket, holott semmi köze ehhez a vallásnak, de így, ilyen köntösbe burkolva, eladható csomagolásban könnyebb a híveket „feltüzelni", szembe állítani a fél világgal. V'asárnap este megkezdődött a háború Afganisztán és a világ terroristái ellen. S ez nagyon lényeges: nem az afgán nép ellen folyik a harc, nem az ártatlan lakosság megsemmisítése a cél. Az öbölháború óta pedig a kislányból nagylány lett, most már ő ad választ a miértekre. De vajon, meg le- het-e magyarázni azt, hogy miért kell háborút folytatni a huszonegyedik században? HÍREK 0 Fórum a pályaválasztásról A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tornatermében pályaválasztási fórumot tartanak október 11-én, csütörtökön délután háromtól. Várják a szülőket, nevelőket, gyerekeket. 0 Kiállítás a helyőrségiben Béres János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás október 10-én, szerdán 18 órakor a nyíregyházi helyőrségi klubban. Megnyitja Sózerné Pápai Zsuzsanna. Csúcsot döntött a máktermés Az egyik legnagyobb vonzerő a garantált áras felvásárlás A törőgép szalagsorára öntik a tokos mákot Nyéki Zsolt felvétele Nyéki Zsolt Tiszavasvári (KM) - Történetének legnagyobb máktermését vásárolta fel ebben az évben az ICN Magyarország Rt. tiszavasvári gyára, ahol a termelés és a foglalkoztatás növelésében bíznak. Kétségtelen: a mezőgazdaságban lassan sehol másutt nem alkalmazott garantált ár az egyik legnagyobb vonzerő azoknak a gazdáknak a szemében, akik egyre nagyobb kedvvel vágnak ipari máktermesztésbe. Az ICN termeltetési rendszerének résztvevői körében meghatározó a nagytermelők jelenléte, számuk 60, ők produkálják az összes termés mintegy 67 százalékát. A Szabolcs-Szat- már-Beregből származó termés 323 tonna, ez országos összevetésben megyearányosnak tekinthető, bár a megyénkben található jó minőségű földek lehetővé tennék a mákterület növelését. Úgy tűnik, megérné. Gondos földválasztás- A termelés stabilizálása érdekében hosszú távú együttműködésre törekszünk törzstermelőinkkel, számukra több kedvezményt is nyújtunk. Ezek között elsőként említhető az előre meghirdetett, garantált ár, de a technológiai leírást, a szaktanács- adást, az állandó konzultációt is nagy segítségként értékelik partnereink - sorolja az indokokat Velenczei Vladimir vezérigazgató-helyettes, gyárigazgató. A kölcsönös informálásra jó példa, hogy a legnagyobb termelők és a társaság vezetése a napokban együtt értékelte a 2001. évi szezon tapasztalatait, s a közös értékelés alapján dolgozta ki új szerződéses ajánlatait. Az alapanyag idei kiugró felhozatalát a kedvező időjárásra és az eredményes szervezőmunkára vezeti vissza. A leszerződött partnerek visszajelzéséből kitűnik: az elvárt jövedelmezőséget azok a gazdák érik el, akik gondosan kiválasztják el a termőföldet, s a talaj-előkészítésnél, a vetésnél, a vegyszeres gyomirtásnál betartják az ICN gyárában ajánlott máktermesztési technológiát. Ezt minden érdeklődő termesztő megkaphatja, kiegészítve fényképekkel is illusztrált részletes termesztési útmutatóval. ezen túlmenően Magyarországon hat mákfelügyelő dolgozik, ők egész évben tartják a kapcsolatot a gazdákkal. Tőkeerős anyavállalat Október elején már a következő esztendőre vonatkozó elképzeléseket is megismerhették a termelők: a szokott formában, országos és helyi napilapokban megjelent a 2002. évre vonatkozó termeltetési felhívás (a Kelet- Magyarországban legutóbb október 2-án). Ebben ismét megadják az átvételi árat, amely ugyan a piaci viszonyokhoz igazodik, de újfent garantált összeg. Ez manapság szinte egyedi konstrukció, különösen akkor tűnik hihetetlennek, ha tudjuk: ebben az évben mintegy 2 milliárd forintos kifizetést vont maga után a mákátvétel.- Ekkora tőkét mozgósítani egy-két hónapon belül csak az ICN-csoport tagjaként vagyunk képesek. A vüágszerte 22 gyógyszergyárat működtető anyavállalat az átvételhez szükséges pénzt a rendelkezésünkre bocsátja, amit visszafizetünk, amint a mákszalmából megkezdjük a morfin előállítását és értékesítését - utal a tőkeerős háttér jelentőségére a gyárigazgató. Kombájnos kísérlet A már említett partnertalálkozó egyik fontos tanulsága, hogy a jövőben törekedni kell az egybefüggő máktáblák méretének növelésére. Ezen többek között egyszerűbben megoldható a vegyszeres gyomirtás és a mák őrzése, de az is tény: nagyobb területen a nagyobb haszon reményében többet kockáztat a gazda, aki így jóval gondosabban jár el. A technológiai fejlesztés is a táblanövelés irányába mutat: jelenleg a gépi betakarítás problémájának megoldására törekszik a társaság. Kombájnos kísérleteket végeznek Mezőkovácshá- zán, emellett elkészült a máktanulmány a Szent István Egyetem bevonásával. Valamennyi kezdeményezés azt a célt szolgálja, hogy a gyár és a termelők egyaránt nyereséget érjenek el az együttműködésben. Hétvégén BeregExpo Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Idén csapás csapás után érte Bereget, de a térség számos jelét adta már élni akarásának - most éppen azzal, hogy szeptember 12-14. között ismét megrendezik a Be- reg Expo Nemzetközi Kiállítást és Vásárt.- Ebben az évben különösen fontos esemény ez a beregi emberek életében, hiszen a természeti katasztrófák után ország-világ előtt megmutathatják: annyi szenvedés ellenére az élet lassan visszazökken a rendes kerékvágásába - utalt az idei, immár negyedik alkalommal megrendezett expo jelentőségére Jüttner Csaba, a vásárnak otthont adó Vásárosnamény polgár- mestere.- Ez egyben lehetőség arra is - tette hozzá hogy érzékeltessük az itt élők összefogását, amellyel apránként túljutnak egyéni krízishelyzeteiken. Ugyanakkor mód lesz a problémák megvilágítására, a helyi kezdeményezések, fejlesztési elképzelések megismertetésére, miközben a gazdaság pillérét adó vállalkozói kör is szót kap.- A tér önkormányzatai megerősítették: igényeikkel újfent találkozott kezdeményezésünk, s szükség van egy nagy beregi seregszemlére - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Kiss B. Zoltán, a szervezést vállaló Kiss B. Kér Kft. ügyvezető igazgatója. Utalt arra, hogy eddig évente 30-40 ezer látogató tekintette meg az expo szakmai programjait és kísérő rendezvényeit, s az érdeklődés alapján hasonló nagyságrendű közönségre számítanak.- Az első nap konferenciáján az informatika gazdaságfejlesztésben játszott szerepét és jelentőségét értékelik majd az előadók, elsőként Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere. Szombaton a térség vadgazdálkodásáról és vadászturizmusáról lesz szó, majd az újjáépítés utáni fejlesztési lehetőségeket veszik górcső alá a szakemberek. Megteltek a hatalmas silók a gyár udvarán Szeptember végére megteltek a hatalmas silók a gyár udvarán, s napjainkra már a számok is napvilágot láttak: az ICN Magyarország Rt. idén 9764 hektáron kötött máktermeltetési szerződést a gazdákkal, akik 8818 hektáron el is vetették a magot, 6961 hektárról takarították be a termést összesen 6354 tonna mennyiségben. Összehasonlításképpen szerződéses keretek között 1990- ben 847 hektáron vetettek mákot a termelők, 583 hektárról gyűjtötték be a szemeket tartalmazó tokot, az így átvett összes termés 822 tonna volt. Még az elmúlt évhez viszonyítva is ugrásszerű a fejlődés, hiszen tavaly mindössze 1717 tonna tokos mákot vett át partnereitől az rt. MEGKÉRDEZTÜK: MI A VELEMENYE A VALASZCSAPASROL? V árható volt az ellencsapás, csupán az időpontja volt kérdéses a világ előtt. Jogosnak tartom az amerikaiak és a szövetségesek ellentámadását, mert a terrorizmust mindenképpen meg kell fékezni, a további terrorcselekményeket meg kell akadályozni. Annak azért örülök, már arról is szó esik, hogy a kiváltó okokat is figyelembe kell venni, ez pedig Amerika önvizsgálatával jár. Zakor János bróker R emélem, sikerül a terrorizmust visszaszorítani. Az egész világ számára megdöbbentő volt a hír és a látvány, milyen szörnyű pusztításokra képesek ezek a fanatikus emberek, akiknek a saját életük sem számít. A félelem azért benne motoszkál az emberekben, mi lesz, ha a mostani bombázás nem hozza meg a várt eredményt, és akár egy világháború is lehet belőle. Igaz?! Hajzerné Oláh Ildikó GYETEN LÉVŐ KISMAMA N ézem a tévét, a bombázást, és nem könnyű az embernek magában eldönteni, jó-e, hogy megindult az offenzíva a terrorista vezér ellen. Ahogy Amerikában is ártatlan emberek ezreinek halálát okozta a terrorizmus, félő, hogy Afganisztán lakói közül is sok áldozatot követel a válaszcsapás. Mégis azt mondom: megálljt kell parancsolni a terrorizmusnak! Koszta Imre VÁLLALKOZÓ N em biztos, hogy az erőszakra erőszakkal kellene válaszolni. Igen, de akkor hogyan?! Az egész világot sokkolták a terroristák támadásáról készült felvételek, s az ember nem mondhat mást, csak azt, hogy ezt a fajta gyilkos erőszakot a csirájában kell elfojtani. Bízok benne: sikerül a terrorista vezért ártalmatlanná tenni, s hogy nem teljesedik ki világháborúvá a támadás. Sramkóné Garai Gabriella GYESEN LÉVŐ ANYUKA A hogy a híradásokból értesültem, ez az első, még nem olyan túl nagy csapás Afganisztánban a tálib katonai célpontok ellen irányultak. A légitámadásokat gondos előkészítés előzte meg, az amerikaiak nem rohantak fejjel a falnak, mint ahogy erre a terrortámadás elindítói számoltak. A tévének, az újságnak van mivel foglalkoznia. Mindemellett a pénz mozgatja az egész világot! Tóth Árpád nyugdíjas