Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-06 / 182. szám
2001. augusztus 6., hétfő Kelet» MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Meghallgatták a nagykövetet Az amerikai szenátusban Nancy Blinker budapesti nagykövetjelölt úgy vélekedett: Magyarország amerikai- és üzletbarát állam, ugyanakkor még jobban meg kell értetni a magyarokkal a tisztességes üzleti élet szabályait, le kell előttük leplezni az illegális praktikák, a maffiabeavatkozások okozta károkat. □ Fegyverbelesetek Jobban van az a kis- katona, aki szombat hajnalban saját karját lőtte át véletlenül a tatai laktanyában, ahol néhány órával korábban egy tiszthelyettes meghalt. A honvédség tájékoztatása szerint a két ügy között nincs kapcsolat. □ Muzulmánok Hágában Megérkezett szombaton Hollandiába az a három boszniai muzulmán tiszt, akik ellen háborús bűnök elkövetése miatt emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék. Ez az első eset, hogy boszniai muzulmán tisztek kerülnek az ENSZ által felállított törvényszék elé. Szazegy CV 101. születésnapját ünnepelte szombaton Erzsébet anyakirálynő, a brit uralkodó édesanyja. A képen a királyi család EPA-felvétel Nézőcsúcs a szigeten Budapest (MTI) - A Pepsi Sziget negyedik napján, szombaton nézőcsúcs volt, a nézők száma elérte a rendezők által korábban megállapított 60 ezres felső határt. Ez napi nézőszám, amit még képes kiszolgálni az alkalmilag kiépített infrastruktúra. KeletwMagyazország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal®inform.hu) Szerkesztők: Aktuális: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyakeinform.hu) Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, balogheinform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galamboseinform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, maneinform.hu) Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marikeinform.hu) Térség: Sípos Béla (4220-as mellék, siposeinform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Telefax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keleteinform.hu —hird.: kelethirdeinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbinaeinform.hu) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacioeinform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszámát ^*Mpr rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hlrlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Magyarságtudatunkat erősíti a zászló A millenniumi megemlékezéseket emlékművek, létesítmények avatásával kötötték össze Csegöldön a helyi irodalmi színpad műsora színesítette az ünnepséget Kállai Krisztina felvétele (Folytatás az 1. oldalról) ______- Meggyőződésem, hogy az elmúlt egy évben rendezett, a millenniumi zászló adományozásához kapcsolódó ünnepségsorozat, erősítette magyarságtudatunkat, s Európához tartozásunkat egyaránt. Ezekkel a szavakkal nyújtotta át Csegöld lakóinak a Magyar Köztársaság kormányának millenniumi emlékzászlaját Túri- Kovács Béla, környezetvédelmi miniszter szombaton délelőtt. A település polgárainak nevében Tarcza György polgármester, Győri Józsefné jegyző és Goes Lászlóné zászlóanya fogadta a lobogót. A falu vezetői e napra időzítették a település jelképeinek ünnepélyes átadását is. A községi zászlót Lengyel János országgyűlési képviselő, Csegöld szülöttje nyújtotta át a polgármesternek. Az egyházak képviselői, Marosi István lelkész és Sereghy János esperes szentelték meg a lobogókat. A rendezvényen adták át a képviselő-testület által idén alapított díszpolgári címet Matécsa Jánosnak, a tartósító üzem alapítójának és egykori vezetőjének. Az ünnepi program a fehér- gyarmati Erkel Ferenc Vegyeskar és a helyi általános iskola irodalmi összeállításával ért véget. Délután a sportpályán rendezték meg a csegöldi falunapot. Megyénkben a hét végén több községben is volt még zászlóátadási ünnepség. Lövőpetriben Szaló Péter, az FVM helyettes államtitkára adta át Szőke Ferenc polgármesternek az emlékzászlót, amelyre Tóth Imréné zászló- anya, nyugdíjas pedagógus kötötte fel a szalagot. Millenniumi emlékparkot is avattak, valamint bemutatták a település történetét bemutató monográfiát. Az ünnepséget követő falunapon volt többek között ökörsütés, nőifoci. Tűzijáték, utcabál Ura községben Vonza András minisztertől vehette át a zászlót Mosolygó Miklós polgármester, majd Rákos Lászlóné zászlóanya kötött rá szalagot. Felavatták a 14 millió forintos beruházással készült tantermet és vizesblokkot is. Az önkormányzat települési zászlót adományozott a református és a görögkatolikus egyháznak. Az ünnepséget követő falunapon több zenekar, tánc- együttes, tűzijáték és utcabál szórakoztatta a lakosságot. Túristvándiban a millenniumi zászlót Naszvadi György, a PM közigazgatási államtitkára, a megyei zászlót pedig Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke adta át Lakatosné Sira Magdolna polgármesternek. A zászlóra Fehérvári Józsefné kötött szalagot, majd felavatták a millenniumi emlékoszlopot, amely Fehérvári József alkotása. AZ ünnep napjára elkészültek azok a vendégeket köszöntő táblák is, amelyeket id. Romár István faragott. A délutáni falunapon szólt az operett, fellépett a Bestiák együttes, s hajnalig tartott az utcabál. A nyírlövői református templomban Türdy János, a KÖVIM helyettes államtitkára adta át a zászlót Nagy Károlyné polgár- mesternek. Az ünnepség az iskola udvarán folytatódott, ahol üstben főzték a vaddisznó- és őzpörköltet, valamint a babgulyást. A mulatozás itt is vasárnap hajnalig tartott. Új sportcentrum Jármiban Vonza András miniszter adta át a zászlót Szántó Csaba polgármesternek. Az ünnepség keretében felavatták az I. és II. világháború hősi halottainak emlékművét, valamint a sport- centrumot. Utána falunapon szórakozhattak a helybeliek vasárnap hajnalig. Botpaládon vasárnap Naszvadi György államtitkártól Gyurkó András polgár- mester vette át a szépen hímzett selymet, majd felavatták az I. és II. vüágháború áldozatainak az emlékművét és a millenniumi parkot. Utána falunapon, illetve szabadtéri bálon szórakozhattak a botpaládiak. Kisnaményban Vonza András miniszter adta át a zászlót Kővári István polgármesternek, majd felavatták a két vüágháború áldozatainak emlékművét. Komlódtótfalu emlékezett Komlódtótfalu (Molnár Károly)- Napjaink hírei a Tisza jobb parti gátjának szakadásával kapcsolatos károkról illetve azok helyreállításáról szólnak. A megye legkisebb településén, Komlódtótfaluban viszont a három évtizeddel ezelőtti tragédia következményei kerültek szóba az elmúlt hétvégén. Akkor körgát épült és 4 település, köztük Komlódtótfalu nem kapott visszatelepülési lehetőséget. A Szamos menti falvak azonban nem adták fel. Igaz, a valamikori ezernél is népesebb faluban egy évtizede még alig hatvanan éltek. A falunapi összejövetelen Szabó Árpád polgármester arról szólhatott, hogy mostanra a százat is meghaladta az itt élők száma. A képviselőtestület döntése alapján szombat délutánra változatos programot szerveztek. Szerencsére az időjárás is kedvezett a rendezvényeknek. A gyerekekre gondolva nemcsak a játszópark kínált szórakozási lehetőséget. Nagy forgalmat bonyolított a körhintás is. A délutáni műsor sztárvendége Vikidál Gyula volt. Amikor megszólalt az éppen Kazincbarcikáról érkezett művész, egyszerre összeverődött a soka- dalom, s hallgatta a népszerű musical részleteket. A Falunap tűzijátékkal ért véget. Halálos baleset Besenyődnél Nyíregyháza (KM) - A hét végén gyakran csengtek a telefonok az ügyeleteken. Két személygépkocsi ütközött össze szombat reggel Napkoron. A mentők négy személyt könnyű sérüléssel száüítottak a kórházba. Vasárnap hajnalban halálos baleset történt a 41. számú főúton a besenyődi leágazás közelében. Egy Suzuki Swift típusú gépkocsi letért az útról, megpördült a padkán, majd egy fának ütközött. Az ütközés következtében a gépjármű vezetője a helyszínen életét vesztette. A járműbe szorult holttestet a tűzoltók feszítő-vágó eszközökkel tudták csak kiemelni. A baleset okait a rendőrség szakértői még vizsgálják. Lábon áüó gabonához és égő kombájnhoz riasztották Űjfehér- tóra szombaton a tűzoltókat. Pa- szabon avartűz eloltásához kérték a lánglovagok segítségét. Vasárnap ismét Paszabról érkezett segélykérő telefon, ezúttal tarló égett, Uletve a meUette lévő 2 ezer mázsa trágya kapott lángra. A zöldségtermesztés számokban Nyíregyháza (KSH-Dajka János) - Magyarországon a zöldségfélék termőterülete 2000-ben 90 ezer hektár, az összes zöldségtermés pedig 1 millió 500 ezer tonna volt. A termőterület 11 százalékát és a termésmennyiség egytizedét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye adta. A megye gazdálkodói 2000- ben 11 ezer hektáron vetettek (ültettek) zöldségféléket, elemi károk miatt azonban csak 9850 hektárt takarítottak be. Az összes zöldségtermés 145 ezer tonna volt. A zöldségtermelésben a korábbi évekhez hasonlóan ugyanaz a nyolc növény volt a meghatározó: paradicsom, uborka, fejes káposzta, csemegekukorica, zöldpaprika, paradicsompaprika, sárgarépa, amelyek együttesen a zöldségtermés 80 százalékát produkálták. A megye paradicsom- és uborkatermesztése országosan is jelentős, hisz az összes termés 26, ületve 20 százaléka innen származik, de itt termelték meg a fejes káposzta 14, a paradicsompaprika 13 és a zöldpaprika 10 százalékát is. A zöldségfélék vetésterülete 2001-ben is 11 ezer hektárra tehető. Elemi kár még nem volt, ezért remélhető, hogy a termésmennyiség is magasabb lesz az előző évinél. Új földbirtok-politika Határozottság a zsebszerződések ügyében Kálóm Krisztina Csegöld (KM) - A kisgazda miniszterek zsebszerződésekről, az új földbirtok politikáról és a Torgyán- ügyről képviselt álláspontját osztotta meg a sajtó képviselőivel Túri-Kovács Béla, környezetvédelmi miniszter szombaton Csegöldön.- Nyomatékkai szeretnénk leszögezni, nemcsak támogatjuk, de mindent elkövetünk a magunk eszközeivel a zsebszerződések felderítése érdekében. Természetesen az 1994 előtt külföldi tulajdonba került földekről nem lehet szó, hiszen azok törvényesen lettek eladva, mi pedig nem akarjuk és nem is fogjuk megszegni a törvényt. A később kötött szerződések által külföldi tulajdonba került területek azonban nem nyerhetnek telekkönyvi bejegyzést.- Mindennek úgy kell történnie, hogy azok a megtévesztett, vétlen idős emberek, akiket belevittek ezekbe az ügyletekbe, semmi hátrányt ne szenvedjenek, ugyanakkor elvárjuk, hogy az ügyvédi kamarák határozottan járjanak el azokkal a jogászokkal szemben, akik nyüvánvaló semmis szerződéseket hoztak létre.- Támogatjuk, az új földbirtok-politika kialakítását Magyarországon, amelynek a Nemzeti Földalap az alapja, de a kisgazda miniszterek meggyőződése - és ezt kívánjuk képviselni a kormányon belül - hogy az életképes családi földbirtok méretét nem lehet számszerűen meghatározni, mert ez függ a föld minőségétől, a termelés technológiájától, a szaktudástól. A törekvés fő célja, hogy belátható időn belül kialakuljanak hazánkban azok a földbirtokok, amelyek egy-egy család Túri-Kovács Béla A szerző felvétele hosszú távú megélhetését biztosítják. Ezt szolgálja az a kezdeményezés is, amely a tulajdonon alapuló szövetkezeteket kívánja preferálni, elsősorban az értékesítési és beszerzési szövetkezeteket. Szükséges azonban, hogy a termelésben is létrejöjjenek azok a szövetkezések, amelyek a földbirtokon alapulnak és önkéntesen szerveződnek. A Torgyán-ügy A Torgyán-üggyel kapcsolatosan így fogalmazott a miniszter: - Azért szólalnunk meg ebben az ügyben, mert úgy érezzük, hogy a közvélemény erőteljes megtévesztése folyik. Büntető eljárások jogtalanságára vonatkozó bejelentések történnek, amelyek teljesen elfogadhatatlanok a jogállamon belül. Olyan bejelentések látnak napvilágot, amelyek az ügyészség Jogszerű működését vonják kétségbe, és ez elfogadhatatlan. Szabadi Béla ügyében a bíróság mondta ki, hogy van alapos gyanú, tehát ilyen tekintetben még a bíróság kompetenciáját is kétségbe vonják. Ez a politika szembe megy az egész magyar demokráciával.