Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-27 / 148. szám
i / 2001. június 27., szerda Kelet«* MINDENFELŐL 2. oldal REGIOPRESS □ Összhangban Az Európai Bizottság még nem fejezte be a magyar státustörvény elemzését, de úgy tűnik, hogy a jogszabály összhangban van Magyarország és az Európai Unió társulási szerződésével - mondta kedden Günter Verheugen, a bizottság bővítési ügyekért felelős tagja. □ Kilenc éve atomhatalom Pakisztán már 1975-ben elkezdte atomfegyverzetének kifejlesztését, és 1989-re be is fejezte, tehát kilenc évvel az első kísérleti atomrobbantása előtt megvolt már a teljes jelenlegi arzenálja. □ Közös kiképzés Különleges közös ejtőernyős kiképzésen vesz részt a szolnoki Bercsényi László Felderítő Zászlóalj és az Egyesült Államok hadseregének ODA 014 elnevezésű speciális egysége június 18-30. között Szentkirályszabadján. □ Szabad az aláírásgyűjtés Alkotmányos jogot sértett az országos tiszti főgyógyszerész annak megtiltásával, hogy a patikusok az árrés-rendelet változásáról betegeknek készült tájékoztatót és aláírásgyűjtő ívet kitegyék a gyógyszertárakban - vélekedett Kolláth György alkotmányjogász Iszaptenger Földmunkagéppel takarítják el a svájci Zermatt közelében fekvő Taesch falu utcáit elöntő iszapot és törmeléket 2001. június 26-án, miután az előző este a falu fölötti tő, a Weingartensee egy hólavina miatt kiöntött medréből, és elárasztotta a települést EPA-felvétel Kelet«* Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyaieinform.hu) Szerkesztők: Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, balogheinform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galamboseinform.hu) Információs: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyakeinform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, maneinform.hu) Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marikeinform.hu) Térség: Sipos Béla (4220-as mellék, siposeinform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970, Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -5zerk.: keleteinform.hu -hird.: kelethirdeinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethiíé Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszámát VIMPr I rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Gazdálkodás és bemutató Tüntetés Egy tüntető csókkal hálálja meg egy katonának, hogy társaival a tiltakozók közé állt, amint mintegy 5000 ember tüntet a macedón parlament épülete előtt, Szkopjéban 2001. június 25-én éjszaka, a bent lévő Borisz Trajkovszki elnök lemondását követelve EPA-felvétel Zsebszerződések végnapjai Budapest (MTI) - A kormány döntött egy, a büntetés-végrehajtás helyzetével foglalkozó munka- bizottság felállításáról, amelyet az Igazságügyi Minisztérium irányít - derült ki Borókai Gábor szavaiból, a kormány keddi ülését követő budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Elmondta, hogy a testület programot dolgoz ki a büntetés-végrehajtás problémáinak kezelésére, különös tekintettel a fogva tartottak folyamatos létszámnövekedésére, foglalkoztatására, a biztonságra, illetve az utógondozásra. Borókai Gábor kitért arra, hogy az igazságügyi tárca újabb költségvetési forrásokat igényelt a büntetés-végrehajtás helyzetének kezelésére, ám a kormány az előkészítő munka folytatása mellett döntött, és a legégetőbb feladatok költségeinek megjelölését kérte. Zöld számot hoz létre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a földhasználattal kapcsolatos bejelentések fogadására. Borókai Gábor tájékoztatása szerint az FVM-ben haladéktalanul megkezdődik az 1999-ben létrehozott földhasználati nyilván- tartásban szereplő adatok feldolgozása.- A tárcán belül földügyi operatív bizottság áll fel a földhasználat szabályrendszerében meglévő kiskapuk felderítésére és azok bezárására - közölte Borókai Gábor. Több mint 30 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az idei első fél évben, a tavalyi esztendő hasonló időszakához viszonyítva - közölte a kormányszóvivő. Elmondta: a második fél évben 15 ezres növekedés várható a tavalyi év második hat hónapjához képest. Népesedési kormánybizottságot hozott létre a kormány. Borókai Gábor elmondta, hogy a testület feladata a nemzeti népesedési program kidolgozása. A szóvivő utalt arra, hogy egyes előrejelzések szerint a következő 50 évben kétmilliós is lehet a népesség fogyása; ennek megelőzése érdekében a családok stabil működési feltételeinek megteremtésére van szükség. A bizottság elnöke a miniszterelnök, titkára pedig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Ütemesen valósul meg a középtávú roma intézkedési terv, amelynek végrehajtásában nincs komolyabb lemaradás - közölte a kormányszóvivő A cigányügyi tárcaközi bizottság beszámolójára hivatkozva kifejtette, hogy 2000- ben 7,2 milliárd, 2001-ben pedig 9,2 milliárd forintot fordítanak a roma lakosság társadalmi integrációjára. A beszámoló szerint az általános iskolát végzett roma tanulók 85 százaléka továbbtanul és 15 százalékuk érettségizik. A bizottság elnökének tájékoztatása szerint elsősorban oktatási és munkahely-teremtési programokat támogatnak. Nyíregyháza (KM) - A tájgazdálkodás jegyében telik el a hét vége a megyeszékhelyen, ahol a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karának rendezésében, több szervezet támogatásával, szakmai és kiállítási programok lesznek, méghozzá három helyszínen. Lengyel Antal kari főigazgató a tegnapi sajtótájékoztató keretében elmondta Táj gazdálkodás a mezőgazdaságban címmel pénteken 10 órakor kétnapos konferencia kezdődik az egykori mezőgazdasági főiskola épületében. Az Európai Agrármodell és a Nemzeti Agrár-Környezetvédelmi program című, Ángyán professzor előadásával kezdődő plenáris ülést követően három szekcióban - Tájtermesztés a gyakorlatban, Tájtermesztés ökonómiája és Ökológiai gazdálkodás lehetőségei a tájtermesztésben - hangzanak majd el szakmai értekezések. Ugyancsak pénteken délután 16 órától szántóföldi növénytermesztési tanácsadás és bemutató lesz a Debreceni Egyetem Kutató Központjában. Ugyanitt, másnap vagyis szombat déltől regionális szántóversenyt rendez a baktalóránt- házi Vay Ádám Gimnázium és Szakközépiskola, amelyhez bemutatóval és szaktanácsadással kapcsolódnak a gépforgalmazó cégek szakemberei. Szombaton és vasárnap tájter- mék-kiáUítás és vásárt tartanak a nyíregyházi Kossuth téren, ahol a látványos, a két napon más-más kulturális programok sorával megtűzdelt bemutatót a tervek szerint 10 órakor az FVM közigazgatási államtitkára nyitja meg. Program a jóléti rendszerváltáshoz Az MSZP elnöke szerint sikeres volt a párt kongresszusa, s nőtt a párt népszerűsége Kovács Bertalan Kisvárda (KM) - A napokban Bajor Tibor, az MSZP polgármesterjelöltje vendégeként Kisvárdán járt Kovács László, a szocialista párt kisvárdai gyökerű elnöke. Ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy interjút kérjünk a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől. □ Elnök úr, tart-e attól Ön, illetve a pártja, hogy az árvízi újjáépítés révén a Fidesz népszerűséget szerez a hagyományosan szocialistaszimpatizáns Beregben?- Ha az árvízi károk helyreállítása tisztességesen történik, akkor azt mondom, hogy nagyon jó, s egyáltalán nem baj, ha ezt a Fidesz vezette kormány csinálja. Ha viszont nem így történik - s egyelőre a jelek azt mutatják, hogy nem így történik - (mert a helyreállításból inkább üzletet akarnak csinálni), akkor az emberek le fogják vonni a tanulságot. □ Miként értékeli a közelmúltban véget ért MSZP-kongresszust? Kovács László, az MSZP elnöke A szerző felvétele- Sikeres kongresszuson vagyunk túl. Egy párt választási sikeréhez több minden kell, s ezek közül az egyik nagyon fontos, hogy a kormányzó erő(k)nél jobb választási programot kínáljon. A kongresszuson elfogadtunk egy tizenhat oldalas dokumentumot, amely a majdani választási programunk főbb irányait tartalmazza. Persze a választónak nem kell majd feltétlenül ennyi oldalon átrágnia magát, hiszen lesz ennek egy rövidített, a legfontosabb dolgokat tartalmazó változata is. Megítélésem szerint a választások megnyerésére alkalmas a programunk. Ezenkívül olyan hiteles embereket ajánlunk - köztük a komoly kormányzati tapasztalatokkal is bíró miniszterelnök-jelöltünket - akik azt mondják, amit gondolnak, azt gondolják, amit mondanak, s amit ígérnek, azt meg is teszik majd. Egyébként a legújabb, de még a kongresszus előtt készült közvélemény-kutatások is a kongresszusunk sikerét mutatják: ismét 4 százalék lett az előnyünk a Fidesszel szemben a biztos szavazók, a biztos pártválasztók körében. □ Az MSZP a Jóléti rendszer- váltás programja címmel foglalta össze elképzeléseit. Mit jelent a cím?- Az embereket nem az érdekli, hogy milyen helyzetben van az ország gazdasága, hanem az, hogy nekik jobb legyen. Az adófizetőt az is érdekli továbbá, hogy a pénzéből mondjuk országimázst építenek, avagy az emberek életkörülményeik javítására fordítják. Meggyőződésünk, hogy ez utóbbira nem költ annyit a jelenlegi kormány, mint amennyit költhetne. Tavaly ugyanis a gazdaság több mint 5 százalékkal növekedett, miközben a reálkeresetek csupán másfél százalékkal emelkedtek. A mostani kormány egyébként is az ország nem egészen harmadát (az amúgy is a középosztályhoz tartozókat) segíti, míg mi az elszegényedettek, a lecsúszottak életesélyein szeretnénk javítani. 1989-90- ben bekövetkezett a politikai rendszerváltás. Azonban a magyar átlagember a nyugati demokráciáktól nem a több pártot irigyelte, hanem a jólétet. Azonban sem a politikai, sem pedig a későbbi gazdasági rendszerváltás után nem lett jobb az emberek élete. Sőt! A jóléthez vezető úton tehát eddig keveset haladtunk előre, ezzel mind a mai napig adósa az embereknek immáron négy magyar kormány. Ezt szeretné pótolni a jóléti rendszerváltás programja. Irodát kapnak a képviselők Nyíregyháza (Sz. A.) - Hosszas vitákat követően kompromisszumos megoldás született a nyíregyházi önkormányzati képviselők, bizottsági elnökök és tagok tiszteletdíjáról és természetbeni juttatásairól, így szeptembertől minden képviselőt egy, legfeljebb 35 négyzetméteres iroda illet meg - térítésmentesen. Az elfogadott rendelet kiemeli, hogy a képviselők jelenlegi elhelyezésében hiányosságok tapasztalhatók, emiatt mindenképpen szükség van arra, hogy a városatyák számára ingyenes irodahasználatot biztosítsanak. Eredetileg 18 négyzetméterben határozták meg a szóban forgó irodák méretét, a képviselők egy része azonban úgy gondolta, ez nem teremt optimális körülményeket munkájuk elvégzéséhez, ezért voltak, akik legalább harminc, és olyanok is, akik ötven négyzetméteres irodahelyiséget szerettek volna. Végül megszületett a döntés, a testület a 35 négyzetméter mellett voksolt. A rendelet szeptemberi 1-jei hatályba lépéséig sok a tennivaló, hiszen pontosan fel kell mérni, hogy az egyes pártok, illetve képviselőket tömörítő szerkezetek összesen mennyi irodára tartanak igényt, az önkormányzatnak pedig meg kell állapodnia a bérleti díjak mértékéről, melyet a helyiséget biztosító ingatlanok kapcsán kell fizetnie. Emelkednek a távhődíjak Nyíregyháza (Sz. A.) - A Nyíregyházán jelenleg érvényes távhő-szolgáltatási díjakat az elmúlt év júliusában vezették be, azok módosítására annak ellenére sem került sor, hogy idén januárban több olyan energiahordozó ára is megváltozott, mely befolyásolta a NYlRTÁVHO Kft. költségeit. A hamarosan bekövetkező újabb árváltozások azonban mindenképpen indokolttá tették az érvényben lévő díjak felülvizsgálatát - vélik a szolgáltató vezetői az általuk javasolt és a közgyűlés által elfogadott alapdíjak július 1-jétől érvényesek. E szerint az alapdíjat tekintve a lakossági fogyasztóknak a korábbi 234 forint helyett a jövőben 260 forintot kell fizetniük a fűtés során felhasznált hő légköbméteréért, a melegvíz esetében pedig 34 forintot. A fűtési hődíj ára 217 forintról 260 forintra nőtt, a meleg vízé 280 forintról 328 forintra emelkedett. A távhő-szolgáltatási hődíjak emelkedése azonos az erőművi hő- díj-emelkedésével, az alapdíjak átlagos emelkedését - ez meghaladja a tíz százalékot - pedig a szolgáltató saját költségeinek növekedése tette indokolttá - szól az indoklás.