Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-23 / 145. szám
2001. június 23., szombat Seiet«* hétvégi 8. oldal KM TÁRLAT A teremtett világ C.XarancsiBorbála 1964 óta Vesz részt lönböző kiállításokon. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájának rajz szakvezetőiéként tanított. Kedvenc témája a természet. „A teremtett világ kimeríthetetlen’’ - így lehet megfogalmazni hitvallását. Éppen ezért érthető, ha elsősorban tájképeket fest. Realista szemléletű, színvilága meleg, igaz emberségét tükrözi vissza. Rodosz szigetén Tavasz a Nyírségben Neszebári Utca Elek Emil felvételei MÚZSA Kosztolányi Dezső A nyár A nyár az én szerelmem, érte égek, halálthozó csókjára szomjazom, erdőket áldozok szilaj tüzének, bár ajkam is hervadna el azon. Görnyedve várom télen a szobámba, a tűz körül álmodva csüggeteg, lángóceánját képzeletbe látva, mely semmivé hamvasztja a telet. S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül s zöld pártadísze hullong a fejérül, virrasztóm árva, bús menyasszonyom. Zokogva már hülő keblére fekszem s elsírva ottan legnagyobb szerelmem, sápadt, aszú haját megcsókolom... if Múzeum született Mátészalkán Harminchat szekér szemét kihordásával kezdődött a munka az új helyen A Szatmári Múzeum szekérgyűjteménye Kállai Krisztina Európai hírű néprajzkutatók, régészek muzeológusok randevúztak a közelmúltban a mátészalkai Szatmári Múzeumban. Az apropót a múzeumalapító Farkas József hetvenedik születésnapja szolgáltatta, amelyet a néprajzos körökben szokásos tudományos üléssel, könyvkiadással ünnepeltek a szakma nagyjai. Egymás mellett A múzeumudvaron berendezett alkalmi vendéglőben alig akadt üres hely az ünnepi ebéd alatt, majd az idő múlásával kezdett fogyatkozni a vendégsereg. Az ottmaradtak egyre közelebb kerültek egymáshoz, s már a protokoll szabályokat nélkülözve folyhatott - az egyébként meglehetősen bensőséges, baráti hangulatú - társalgás. Az ad hoc jelleggel szerveződő asztaltársaságok történelmi pillanatokat is produkáltak. így került egymás mellé Márton Árpád, Farkas József és Cservenyák László, a Szatmári Múzeum történetének három meghatározó egyénisége. A beszélgetés fő témája természetesen a múzeum volt, annak története a mostoha kezdettől napjainkig. A beszélgetést rekonstruálva megtudhatja most a kedves olvasó is, hogyan vált a mátészalkai Szatmári Múzeum Európa hírű intézménnyé. Mátészalkán a II. világháborúig nem volt középiskola, levéltár, és könyvtár sem. A közgondolkodás éretlen volt még a múzeumszervezésre. A gimnáziumi oktatás megindulásával párhuzamosan egyre nagyobb igény mutatkozott, és egyre nagyobb esély volt a gyűjteményszervezésre. Márton Árpád, geológus végzettségű, néprajzos vénával megáldott középiskolai tanár Szatmárban élő diákjai segítségével helytörténeti gyűjtésbe kezdett. Munkájuk nyomán mintegy 2500 darabos, elsősorban paraszti használati tárgyakból, bútorokból, mezőgazdasági eszközökből álló gyűjtemény verbuválódott. Ez az anyag képezte a mai Szatmári Múzeum alapját. A Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya 1963- ban Szatmári Múzeum néven államosította és tájmúzeummá nyilvánította a gyűjteményt. A gimnázium pincéjében raktározott tárgyak sorsában azonban ez a tény nem sok változást hozott. Kiderült, a folyamatosan gyarapodó gyűjteménynek sehol sincs helye. Költöztették pincéből padlásra, melléképületekbe, miközben a tárgyak sérültek, megsemmisültek. Márton Árpád látva az évek óta folyó, megoldáshoz nem vezető hurcolkodást Nyíregyházára költözött, a gyűjtemény gazdátlanul maradt. Vajára szállították Csallány Dezső, akkori megyei múzeumigazgató a néprajzból doktorált mátészalkai tanárt, Farkas Józsefet kéri fel a gyűjtemény gondozására. Mivel a város ekkor sem biztosított méltó helyet a tárgyaknak, Farkas József is tovább állt. A megyei múzeumigazgatóság pedig, mint veszélyeztetett múzeumi anyagot Vajára szállította a gyűjteményt. Néhány év múlva Mátészalka elnyerte a városi címet, s akkor már a település vezetői is érezték, egy város nem képzelhető el múzeum nélkül. 1973-ban a gyűjtemény számára átadták az OTP egykori, Kossuth utcai épületét, és Farkas Józsefet kinevezték főállású múzeumigazgatónak.- Elsősorban arra törekedtünk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, megismerjenek bennünket, hogy az emberekbe még mélyebben beültetődjön a múzeumi gondolat. Kiállításokat szerveztünk, így mutattuk meg magunkat. Az első a bélyeggyűjFotó, kézirat A Szatmári Múzeumban a szekér-, kocsi- és hintógyűj- temény mellett a környék paraszti gazdálkodásának eszközeit, kisipari műhelyeinek gazdag eszközkészletét, fafaragványait tekinthetik meg az állandó kiállításokon. A tárgyi anyagot jelentős adattár és fotótár egészíti ki, itt őrzik Luby Margit kéziratos hagyatékát. A hónapról hónapra megújuló képzőművészeti tárlatok pedig igyekeznek kielégíteni a régió kulturális igényét. tők tárlata volt, amely hatalmas érdeklődésre tartott számot a városban - emlékszik vissza a kezdetekre Farkas József. 1975-ben felszabadult a kiegészítő parancsnokság épülete, amely még alkalmasabb lett volna a múzeum számára. Az igazgató levélben kereste meg a szatmári születésű Mándi Árpád tábornokot, s benyújtotta igényét az épületre. Kedvező döntés született, a múzeum kapta meg az épületet.- Harminchat szekér szemét kihordásával kezdődött a múzeumi munka. Az épületet át kellett alakítani, a betonkerítést lebontani, és a mai szekérszín helyéről a mellékhelyiségeket lebontani. Ezek több évig munkát adtak számunkra - idézi a múltat az igazgató. A múzeum így beköltözhetett 18., immár utolsó helyére. Az épület a századfordulón épült, az utolsó Szatmár megyei főispán Péchy László lakásaként. Érdekessége, hogy a háznak van egy ikermása Nagykárolyban, ma a milicfa épülete. Egyedülálló gyűjtemény Természetesen megkezdődött a tényleges múzeumi munka is, amelyhez hatalmas segítséget nyújtott a TITÁSZ Mátészalkai Kirendeltségének félmilló forintos adománya. Ebből a pénzből rendezték be az első állandó kiállítást is, Szatmár néprajza címmel. Farkas József tárgygyűjtésbe kezdett, a néprajzi nagytárgyak megmentését vállalta fel. Szekerek, mezőgazdasági nagytárgyak kerültek gyűjtése nyomán az intézménybe, s létrejött Közép-Kelet-Európa egyedülálló szekérgyűjteménye. A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékével közösen Szatmár- kutatásba kezdett, amelynek eredményei számos publicisztikában láttak napvilágot. Utódja, Cservenyák László éppen tíz éve vette át az intézmény irányítását. A szekérgyűjteményt kiegészítette a nemesi közlekedési eszközök, a kocsik és hintók gyűjtésével. A kiállítás ma már 140 darabot számlál.- Az elmúlt tíz évben 140 időszaki kiállításnak adott otthont a múzeum. Ezek a rendezvények alkalmasak arra, hogy behozzák a múzeumba a látogatót - fogalmaz Cservenyák László. A tudományos munka sem szűnt meg, amelynek eredményei a debreceni Néprajzi Tanszék kiadványaiban jelentek meg.- Elődöm idejében már volt egy sorozata a múzeumnak, de anyagi okok miatt abbamaradt annak kiadása. Most a hetvenéves Farkas Józsefnek, több évtizedes munkájának tisztelgünk azzal, hogy a sorozat első kötetét neki ajánljuk.- Sajnos egyre kevesebb a látogató. A gazdasági helyzet romlásával párhuzamosan a vendégek száma is megcsappant. Régen az ország minden részéről elhozták a nagy cégek dolgozóikat a múzeumba, családok is gyakran érkeztek. Ma a legaktívabb múzeumlátogatók a diákok és a nyugdíjasok. A Szatmári Múzeum évente így is 150 ezer vendéget fogad, amely az országos átlagot alapul véve előkelő helyet biztosít számára a látogatottsági listán, de továbbra is várják a látogatókat, tekintsék meg Közép-Kelet-Európa egyedülálló szekér-, kocsi-, hintógyűjteményét. Csevenyák László, Farkas József, Márton Árpád a szerző felvételei Nevezetességeink Sonkád a 491-es úton, Kölesétől alig két kilométerre fekszik. A XII. században együtt említik a szomszéd faluval, tehát igen régóta lakott. Jelentős kultúrtörténeti emléke a Kossuth utcán álló XV. századi, gótikus stílusú, Európa Nostra-díjas műemlék református templom. A déli bejárat kőkerete külön figyelmet érdemel. A karzat alatt egy 1795-ből származó kazettára emlékeztető festés is látható. Berendezése népies barokk Elek Emil felvétele
