Kelet-Magyarország, 2001. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-21 / 117. szám
2001. május 21., hétfő Kelet«» MINDENFELŐL 2. oldal REGIOPRESS □ Nincs fenntartás Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint a kormányon belül nincs elvi fenntartás a határon túli magyarság kettős állampolgárságával szemben, de figyelembe kell venni, hogy ez szolgálja-e érdeküket. O Ételmérgezés A hét végén nem voltak újabb, a szerdai és csütörtöki ételmérgezéshez hasonló megbetegedések Pest megyében. Már minden beteg jól van, a fővárosban kórházba szállított gyermekek és felnőttek hazamehettek. Pártvita megfelelő helyen A Kelet-Magyarország május 15-én megjelent „Reálisan a pártegységről" című írásra - személyes megszólít- tatás alapján - válaszom a következő. „Tisztelt Polgármester Úr! Nem tartom szerencsés megoldásnak, ha a Független Kisgazdapárt belső ügyeit a sajtó hasábjain keresztül egymásnak üzenve tárgyaljuk meg, nem pedig azon a fórumon, ahol önnek is lehetőségében állt véleménye kifejtése. Azt sem tartom szerencsésnek, hogy polgármesterként a Független Kisgazdapárt nyíribronyi szervezetének nevében nyilatkozik. Megemlítem, hogy az újságíró által feltett kérdésekre válaszoltam, ilyen formán nem volt módom méltatni az előkészítési munkát, melyet a ceglédi nagygyűlés szervezése érdekében fejtettek ki. ön tévesen említi azt, hogy a párt tagságának 85 százaléka megújulást akar. Ez az arány véleményem szerint 100 százalék, hiszen az elmúlt időszakban bekövetkezett vélt vagy valós térvesztésünkre mindenképpen megoldást kell keresni. A kulcsszó a megújulás, amiben a tagságunk minden egyes tagja egyetért. A megújulás mikéntje, annak színtere, valamint esetleges térvesztéshez vezető okok megítélésében van eltérő vélemény. Én a megújulás híve vagyok, de megújulni nem lehet sem ordí- tozással, sem pedig izomemberek segédletével. De úgy sem, hogy ez év március 15-én piros szőnyeget terítek vendégem elé, majd pedig két hónap múlva lejáratom a településem polgárai előtt, mindezt azért, mert esetleg megváltozott a megyei elnök személye. A magam részéről ezennel le kívánom zárni az FKgP megyei egységéről sajtóban folytatott polémiát. Dr. Simon Miklós mb. megyei elnök Kelet** Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 4240-es mellék), Galambos Béla (gazdaság, 4260-as mell.), Nagy István Attila (kultúra, 4290-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 4230-as mell.), Mán László (sport, 4250-es mell.), Elek Emil (fotó, 4270-es mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internetelérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Telefax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Telefax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletfflinform.hu -hird.: kelethirdfflinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kercsó Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informaciofflinform.hu E-mail címen jelezhetik Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint, i Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. A zászlóanyának, Krusinszki Józsefnének a kancelláriaminiszter segített az ünnepi szalag felkötésében Kovács Bertalan felvétele Varga Mihály átadta a millenniumi zászlót a nábrádiaknak Molnár Károly felvétele Selyemzászlók és bronzszobor Millenniumi jelképet kapott Anarcs, Paszab, Nábrád, Berkesz és Érpatak Szabolcs-Szatmár-Bereg (KM) - Népünk ezer éve itt a Kárpátmedencében örök feltámadás volt - idézte az anarcsi lírikus, Czóbel Minka egyik gondolatát szombaton Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, amikor átadta a település millenniumi emlékzászlaját. A kancelláriaminiszter - aki e napon Paszab lobogóját is átadta - beszédében kiemelte: Anarcsot minden időben dolgos, szorgalmas, hitükben erős emberek lakták és formálták. Az anyagi értelemben és lélekszámban is gyarapodó falu polgármestere, Kalinák József köszöntőjében arra utalt, a falu önkormányzata mindig kiemelt figyelmet fordított az elesettek megsegítésére és a település lakosságmegtartó erejének megőrzésére. Az ünnepségen nem csupán a millenniumi zászlót, hanem a település nemrég megszületett címeréyel ékesített községi lobogót, valamint a község leghíresebb szülötte, Czóbel Minka költőnő mellszobrát - Borsi Antal alkotását - is felavatták. Vasárnap adta át Nábrádon a millenniumi zászlót Varga Mihály pénzügyminisztert. Beszédében méltatta a zászlóátadás jelentőségét, idézte a község múltját, gratulálva a helyiek teljesítményéhez. Kellemes meglepetés volt az a bejelentése, hogy a minisztérium különkeretéből tízmillió forintot juttatnak a műemlék kastély helyreállítására. A zászlót átvevő Varga Károly polgármester illetve özvegy Bereczky Zoltánná zászlóanya a köszönetén túl a munka folytatására tettek ígéretet. Az ünnepségen adták át Nábrád Községért Érdemérmet, amelyet első ízben Kosa Jenő nyugalmazott általános iskolai igazgató vehetett át. Az ünnepeiteket köszöntötték a nyíregyházi Mandala Dalszínház művészei is. A nábrádi rendezvény a fogatok felvonulásával folytatódott. A vendégek megkóstolhatták a főzőversenyen részt vevők készítményeit. A nap programja szabadtéri bállal zárult. A hétvégén adta át a millenniumi zászlót Berkeszen dr. Kovács János, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, Érpatakon pedig Lajtár József, a BM közigazgatási helyettes államtitkára. A nyírbátori résztvevők egy csoportja Elek Emu felvétele A Lions az emberekért Látványos bemutatók Nyírbátor (KM) - Szolgálunk - hangzik a Lions Klubok jelszava. A klub nemzetközi szervezete annak magyarországi tagjai e jelszó szellemében élnek, cselekszenek. Különösen érvényes ez a megállapítás a Nyírbátorban tevékenykedő Lions Klubra, amely alig pár éves fennállása óta jelentős elismerést szerzett magának. Legutóbb éppen azzal, hogy a beregi árvízkárosultaknak több tízmillió forint értékű adományt gyűjtött össze, juttatott el. Ennek az elismerésnek a jele, hogy a hét végén Nyírbátor adhatott otthont a magyarországi Lions Klubok Nemzeti Konvenciójának, küldöttgyűlésének. Az ünnepélyes megnyitóra, Ellenőrzik a Belgrád (MR) - Szerdától teljes hosszában jugoszláv ellenőrzés alá kerül a Koszovói Dél-Szerbiától elválasztó határsáv. Erről írt alá megállapodást a belgrádi kormányzat és a NATO koszovói békefenntartóinak képviselője. Az egyezmény értelmében a jugoszláv erők visszatérhetnek a határövezet utolsó 80 küométeres szakaszába is. Közkabinetülésre május 18-án a nyírbátori városháza dísztermében került sor. A rendezvény második napján a Lions Etikai Kódex ünnepélyes ismertetése után Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke, Petróczki Ferenc a házigazda város polgár- mestere és Mágori András, a nyírbátori klubelnök köszöntötte a résztvevőket. Németh Viktor kormányzó az elmúlt év beszámolóját ismertette, majd a rendezvény legmagasabb rangú külföldi vendége Niels A. N. Christensen, a dániai Lions Klubok Országos elnöke üdvözölte a megjelenteket. A Lions Klubok Magyarországi Szövetségének űj kormányzójává a demokratikus jelölés és közös döntés alapján Petróczki Ferencnét választották. határsávot ben Dél-Szerbiában tájékoztatási kampány kezdődött. A jugoszláv kormány arról akarja meggyőzni a helybélieket, főleg a biztonsági zónában élő albánokat, hogy a bevonulás nem lesz háborús hadművelet és nem fenyegeti az emberi jogokat, mert Koszo- vóból átszivárgóit albán fegyveresek többször megtámadták az öt küométer széles határsávban szolgáló könnyű fegyverzetű szerb rendőröket. Budapest, Nyíregyháza (KM)- Május 21. a magyar honvédelem napja. Ebből az alkalomból ünnepségeket, bemutatókat tartottak országszerte, így Nyíregyházán is.- A honvédelmi vezetés arra törekszik, hogy minél kedvezőbb kép alakuljon ki a szolgálatot teljesítő egyenruhásokról és javuljon a katonák társadalmi megbecsülése - mondta Szabó János honvédelmi miniszter, amikor megnyitotta a honvédelem napja alkalmából rendezett egész napos ünnepséget vasárnap Budapesten a Városligetben. Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök az eseményen hangsúlyozta: a NATO-tagság Magyarországra háruló feladatainak teljesítése közepette is különös jelentőséget tulajdonít a honvédség vezetése a nemes katonai hagyományok megőrzésének. Nyíregyházán a Honvédség és Társadalom Baráti Kör, a honvédség, a Repülő és Ejtőernyős Klub a repülőtéren rendezett bemutatókat. Előtte az ünnepi köszöntőkben Olajos Sándor és Kiss Pál ezredesek arról beszéltek: a mindenkori haderőnkben nemzedékeken átöröklődő értékek születtek, melyek megőrzése, ápolása, átadása tiszteletre méltó cél és feladat. Az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket, kellemes, napos időben kezdődött a bemutató látványos része ejtőernyősök cél- baugrásával. A szépszámú közönség nagy tapsa fogadta a modern ejtőernyőkkel többnyire méternyi pontossággal érkező sportolókat, akik között 18 és 59 éves /egyaránt volt. Katonák, rendőrök, harcművészek különböző csoportjainak programjai következtek ezután, majd ismét a repülőké, ejtőernyősöké volt a fő szerep. A sikerre jellemző: a bemutatók után sok fiatal érdeklődött, csatlakozhat-e a klubokhoz. A földön közben szellemi vetélkedők zajlottak történelmi hagyományainkról - a legjobbak sétarepülést nyertek. A résztvevőknek és a közönségnek egyaránt ízlett a katonai gulyás- ágyúkban főzött babgulyás. Hirdetés ' *. Ff f Raiffeisen Forintbetét 4 st ffvlagánszeilj^yeknek Ff 500 0005 000 000 Ft között 9,50% 5 000 000 Ft felett 9,75% További futamidők: 6 és 12 hónap. Az EBKM megegyezik a közölt éves kamatlábakkal. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! hónap 3 hónap 9,50% 9,15% 9,75% 9,40% Bankfiók: Nyíregyháza, Víz utca 46. www.raiffeisen.hu RaiffeiMn BANK \