Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-07 / 56. szám

2001. március 7., szerda Káét# MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Kiürítés Kedd délután a beregszászi já­rási Borzsava községnél kritikussá vált, Me­zőváriban tovább romlott az árvízi helyzet. A délelőtt elárasztott Csetfalvát teljesen kiürí­tették. Kucsma ukrán elnök utasította a kor­mányfőt: a kormány tegye meg a kárpátaljai árvíz következményeinek felszámolásához szükséges intézkedéseket. □ Látogatás Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter kedden délelőtt bécsi láto­gatását megszakítva Szkopjéba utazott, hogy a koszovói-macedón határon kirob­bant válságról tárgyaljon. □ Felelősség Václav Havel cseh elnök sze­rint a Balkánon kialakult helyzetért a nemzet­közi közösség is felelős, mert hosszú ideig tétlenül nézte a fejleményeket, s úgy tett, mint ha a probléma nem is érintené. Kelet Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sípos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Telifax: (44)500-455. E-mail -5zerk.: keleteinform.hu -hird.: kelethirdeinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio®inform.hu E mail címen jelezhetik kJ Lapunk eladott példányszámát ’*aprl rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratpkat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Hirdetések Tiszabecsnél már apad Orbán Viktor a megyében tájékozódott a kialakult helyzetről MTI-felvétel (Folytatás az 1. oldalról.) Eddig nyolc községből hétezer ember kitelepítését rendelték el a környező falvakba. Az érintett nyolc község: Tarpa, Gulács, Hete-Fejércse, Tákos, Csaroda, Tivadar, Márokpapi és Jánd. A veszélyeztetett térségben 17-19 település található. Kórházban a betegek A Tiszán másodpercenként 2500 köbméter víz zúdul le, a gátsza­kadásnál - egy 50 méteres szaka­szon - a kiömlő víz pedig elérte a száz köbmétert. Az 1014 centi- méteres vízállás a kritikus sza­kaszon hatvan centiméterrel ha­ladta meg az 1998-ban eddig mért legnagyobb vízállást. A védekezés költségei már elérik a napi 20 millió forintot, így az elmúlt napok alatt össze­sen már 80 milliót költöttek el. A közlekedési és vízügyi tárcánál 800 millió forint áll rendelkezés­re erre a célra, amennyiben ez kevésnek bizonyul, a költségve­tési tartalékból pótolják a hiány­zó forrásokat. A védekezésben összesen 13 ezer 500 ember vesz részt, ebből 1800 honvéd, négyszáz tűzoltó, száz határőr, továbbá a vízügyi igazgatóságok munkatársai. Az Országos Mentőszolgálat gépko­csijai konvojokban szállították a kimenekítés alá eső területekről a fehérgyarmati és a vásárosna- ményi kórházakba a betegeket. A katasztrófavédelmi igazgató­ság kitelepítési és befogadási ter­ve szerint elsőként a beteg és az idős embereket viszik el az érin­tett településekről, majd a nők és a gyerekek következnek, míg a férfiak egyelőre maradnak a további védelmi feladatok ellátá­sára. A szükséges szállító jármű­vek rendelkezésre állnak. Mindent elkövetnek Két-három hétig tartó árhullám­ra lehet számítani a Tisza Tokaj és Szolnok közötti szakaszán - közölte Hajós Béla, a Közlekedé­si és Vízügyi Minisztérium he­lyettes államtitkára a Katasztró­favédelmi Kormányzati Koordi­nációs Bizottság kedd délutáni budapesti ülését követő sajtótá­jékoztatón. A testület ülésén - amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és a védekezési munkálatokban részt vevő összes szerkezet vezetője - a kor­mány által elrendelt rendkívüli készültség feladatairól és az ed­dig elvégzett munkákról tanács­koztak. Hajós Béla elmondta, hogy a beregi öblözet kitelepítése folya­matban van és megkezdődtek az előkészületek arra, hogy a gát­szakadást helikopterek segítsé­gével zárják le. Hozzátette: két árvízvédelmi osztagot küldtek a helyszínre a helyzet biztosításá­ra. Közölte: mindent el kell kö­vetni annak érdekében, hogy az utak alatti áteresztések eltömé­sével és a patakok lefolyásának akadályozásával lassítsák a fo­lyó levonulási idejét. Tudatta: minden feltétel adott a védekezé­si munkálatok változatlan erővel való folytatásához. Hajós Béla elmondta, hogy a Tisza magyarországi szakaszán az árhullám intenzitása soha nem látott mértékű volt. Ezt az okozta, hogy két árhullám futott egymásra. A második árhullám Tiszabecsnél kedd reggel hajnali négy órakor tetőzött 716 centi­méterrel; ez a gátszakadások el­lenére 10 centiméterrel megha­ladta az eddig mért maximumot. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője kijelentette, hogy a vé­dekezésnek nem lesz pénzügyi akadálya. Közlése szerint jelen­leg mintegy tízezren vesznek részt az árvízvédelmi munkála­tokban, köztük kétezer vízügyi dolgozó, több száz katona, határ­őr és tűzoltó. Beszámolt arról, a folyó hogy a helyszínre küldtek egy katasztrófavédelmi irányítótör­zset, amely a központi irányítás­sal párhuzamosan segíti a védel­mi bizottság munkáját. Óránként tíz centi Tiszabecsnél óránként tíz centi­métert apad a folyó, lejjebb vál­tozatlan - adott tájékoztatást kedden este Mihalikné Csorbák Erika, a Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság sajtóreferense. A Tisza kedden hajnalban Tisza­becsnél 719 centiméteres vízál­lással tetőzött, este hat órakor 670 centimétert mértek. Lassú apadást mértek a Túron is, ahol Garbóiénál 581, Sonkádnál 622 centiméterrel tetőzött a folyó. A víz, amely kedd délután át­szakította a gátat Tarpánál, ti­zenkilenc órára elérte a Vásáros- namény közelében fekvő Gulács községet, ezért a településen hoz­záláttak a lakosság kitelepítésé­hez. Szűcs László gulácsi jegyző elmondta, hogy jelenleg mintegy ötven-hetven ház áll már víz alatt, de mivel a település alacso­nyabban fekszik, mint Tarpa, ezért egy-két óra alatt a víz telje­sen el fogja ellepi Gulácsot. Ez idáig nyolc busszal szállították el a lakosokat a településről. Je­lenleg is várakozik még három autóbusz a faluban. Gulácsnál reggeltől 14 óráig kétszáz ember erősítette és emelte a gátat, de koradélután abbahagyták a munkát, mert a gáton Tarpánál átzúdúló víz mindenképpen elönti a települést. A lakosokat Gulácsról Rohodra szállítják. A Tisza mentén fekvő követ­kező településnél, Jándnál még nem kezdődött el a kimenekítés, de öt busz készenlétben áll, hogy evakuálja az embereket. Négy­száz ember áll indulásra készen. A folyó három helyen veszélyez­teti a települést, az egyik helyen már átcsordult a víz a gáton. Hete-Fejércse, Márokpapi, Csaroda, Tákos és Tivadar köz­ségekben az este elkezdődött a lakosok kimenekítése. Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság vezetője el­mondta: a Tarpa és Tivadar kö­zötti települések vannak a legna­gyobb veszélyben. A legveszélye­sebbek azok a helyek, ahol a Túr, a Szamos és a Kraszna tor­kollik a Tiszába, mert az vissza- duzzasztja a mellékfolyókat. •MKB­Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. teljeskörű bankszolgáltatást nyújtó nyíregyházi bankfiókjába felvételre keres munkatársat VÁLLALATI REFERENS MUNKAKÖRBE. A sikerorientált pályázókkal szembeni elvárásaink:-felsőfokú szakirányú végzettség (közgazdaságtudományi egyetem vagy gazdasági főiskola)- vállalati hitelezésben vagy vállalati pénzügyek területén szerzett gyakorlat- jó kommunikációs és kapcsolatteremtő készség- biztos számítógépes ismeret- akvizíciós tevékenységben való jártasság- más banki területek, az angol és német nyelv ismerete előnyt jelent. Ha Ön úgy érzi, hogy megfelel elvárásainknak és örömmel csat­lakozna bankfiókunk sikeres csapatához, kérjük, hogy fényképes szakmai önéletrajzát 2001. március 20-ig „VÁLLALATI REFE­RENS” jeligére küldje el az alábbi címre: MKB Rt. Nyíregyházi Bankfiók 4401 Nyíregyháza, Pf. 235. ?22203) I AGRO-KERT Mezőgazdasági Kereskedés GAZDABOLT Növényvédő szerek kis tételben is nagykereskedelmi áron kaphatók! Cím: Nyíregyháza, Búza tér 1. A nagy parkoló bejáratánál. Tel.: 06-30/9854-942. A hirdetés bemutatása vetőmag vásárlásakor 10%, növényvédő szer és fólia vásárlásakor 5% kedvezményre jogosít március 19-ig. ■©! Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Felhívás! A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a Vásárosnaményi Védelmi Központ árvízvé­delmi szertár rekonstruciója keretén belül melléképület építés és a telephely rendezés munkálatait kívánja megterveztetni. Várjuk mindazok jelentkezését, akik a fenti munka elvég­zéséhez megfelelő jogosultsággal, kellő szakértelemmel és hasonló volumenű tervezési referenciával rendelkez­nek. A konkrét munka pályázati felhívását a jelentkezők ré­szére megküldjük. • A jelentkezést az alábbi címre írásban kérjük megtenni: Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Nyíregyháza, Széchenyi u. 19. Beruházási Osztály. Jelentkezési határidő: 2001. március 9.10.00 óráig. A Borsodi Sörgyár Rt. önálló munkavégzésre képes, kiváló kommunikációs készséggel, nagy munkabírással, képviselői gyakorlattal rendelkező munkatársat keres Nyíregyháza térségébe, vendéglátó üzletek rendszeres látogatását végző értékesítési képviselő munkakör ellátására. További elvárásaink: • szakirányú, legalább középfokú iskolai végzettség (kereskedelmi, közgazdasági érettségi) • hasonló munkakörben szerzett 1-2 éves szakmai gyakorlat • a pályázó ideális lakóhelye: Nyíregyháza vagy Nagykálló, esetleg e helyiségek 20 km-es körzete • tiszta hatósági erkölcsi bizonyítvány • B kategóriás jogosítvány, legalább 2 éves vezetési gyakorlattal. Az elbírálásnál előnyt jelent: • Elsősorban gazdasági jellegű felsőfokú állami iskolai végzettség • angolnyelv-tudás • Excel, Word szoftverek felhasználói szintű ismerete. Leendő munkatársunk színvonalas munkájáért anyagi biztonságot nyújtó alapbért, prémiumot, szakmai képzést, s munkájának végzéséhez vállalati gépkocsit és mobiltelefont | biztosítunk. § O Fényképpel is ellátott szakmai bemutatkozását ^ „HORECA-Nyíregyháza” megjelöléssel, 2001. március 13-ig várjuk cégünk személyzeti osztályára. (3574 Bocs, Pf. 6) Az esélyes pályázók meghallgatására cégünk központjában, Bőcsön kerül sor. Gáterősítés Nagyar és Szatmárcseke között. Akik végzik: szolnoki és budapesti vízügyesek Balázs Attila felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents