Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-07 / 56. szám

2001. március 7., szerda Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Néhány éwel ezelőtt szinte a kezem között múlt ki Bence, a kedvenc házőrző kutyám. Egy autó gázolta halálra a szemem előtt. A gázolás után még néhány percig élt, küszkö­dött a halállal. Döbbenetes élmény volt látni a szemében a riadalmat, tehetetlenül nézni a haláltusáját. Világméretű száj- és körömfájás járvány fe­nyegeti az állatállományt - közölte az ENSZ vi­lágélelmezési szervezetének, a FAO-nak az ille­tékese. A jelenleg Nagy-Britanniában terjedő, igen virulens vírustörzs okozta betegség a szarvasmarha- és sertésállomány újabb megti­zedeléséhez vezethet. Szinte minden nap ol­vashatunk egy-egy megdöbbentő adatot is, az egyik helyen ezer, a másik helyen tízezer te­henet kell elpusztítani. Gondoljuk végig, tíz­ezer állat, tízezer rémület, tízezer haláltusa! Vagy talán ennél is több. A föld legmagasabb rendű élőlénye, az ember más magas rendű, értelmes lényeknek, azoknak az állatoknak az irtását végzi, amelyeknek léte nélkül talán az emberi faj sem lett volna ilyen népes. Ami a legyilkolt állatok tetemeit illeti, egészen ab­szurd megoldásokról hallani. Forgalomba ke­rült már olyan húsliszt, csontliszt, ami ha fertő­zött állatból készült, esetleg újabb fertőzött ál­lat létét jelentheti. De arról is hallani, hogy a harmincévesnél öregebb, levágásra ítélt szar­vasmarhából áramot termelnének. Borzalmak, szörnyűségek! Nem találni szavakat. Az ember legszívesebben vegetáriánus lenne. T"udom, veszedelmes betegség a száj- és kö­römfájás. Nem beszélve a marhakórról. Nem értek az állatbetegségekhez, de az embernek kutyakötelessége lenne azt a módszert, azt az ellenszert megtalálnia, amelynek segítségével mindez megelőzhető lenne. Persze az is lehet, hogy van erre megoldás, gyógyszer. Ám mindezekről a szörnyűségekről hallva az is bi­zonyos, hogy jóval nagyobb összeget kellene fordítaniuk a hatalmas „állatfeldolgozó és ter­melő" cégeknek kutatásra, a betegségek megelőzésére. Ugratás Ferter János karikatúrája HÍREK □ Idősek nőnapja A Sóstói Szivárvány Idő­sek Otthonában is megünnepelik a Nemzetkö­zi Nőnapot. A Kertvárosi Általános Iskola tanu­lói színes műsorral kedveskednek az otthon női ellátottjainak. Az Őszirózsa Alapítvány minden női osztályt felköszönt egy-egy cserép virággal. O Véradás Szerdán a Nyíregyházi Főiskola kollégiumába 9-15 óra között. Sonkádon az If­júsági házba 8-12 között várják azokat, akik se­gíteni szeretnének. □ Veszélyes hulladék Az E-misszió Termé­szet- és Környezetvédelmi Egyesület március 10-én 9-13 óra között a Zöld Elefánt diszkont előtt, a jósavárosi. Korányi közi ABC előtt, az örökösföldi Jééé diszkont előtt, a kertvárosi Fé­szek utcai ABC előtt, a Toldi utcai Heliker ABC előtt, Oroson a Fő utcai Posta előtt, a Zöldöve­zet-Környezetbarát termékek boltja előtt a Sza­bolcs és a Malom utca sarkán veszélyes hulla­dékokat gyűjt. Tanítani való lépések a tanárokéit Bérlakásokkal szeretnék kötni a pedagógusokat a munkahelyükhöz és a településhez Egyelőre még beépítetlen a szolgálati lakásnak fenntartott terület a nyíribronyi futballpályával átel- lenben A szerző felvétele Ladányi Tóth Lajos Nyíribrony, Encsencs - Mivel a pedagógus-társadalom a jövőépítés alappillére, nagy(obb) törődést igényel- (ne). Éppen ezért vonzerőt je­lenthet számukra, ha alapve­tően a kedvükben járva lát­nak hozzá az építkezéshez. A Gazdasági Minisztérium által meghirdetett Széchenyi Terv egyik pontja arra ösztönzi az ön- kormányzatokat, hogy lehetősé­gük szerint bérlakásokat építse­nek. Természetszerűleg a pályá­zatban fel kell tüntetni az önerő nagyságrendjét, ami alapkövetel­mény, a hiányzó forrást a megva­lósítást felügyelő minisztérium vállalja magára. Egymillió útiköltségre A nyíribronyi Móra Ferenc Álta­lános és Alapfokú Művészeti Isko­la és Óvoda tantestületében sok az ingázó, akiknek az útiköltségé­ből jelentős rész hárul a munkál­tatóra.- Rádöbbentünk, hogy éves szinten közel egymillió forintot áldozunk az üzemanyagköltségek­re, valamint a buszbérletekre, és ez bizony, érzékenyen érinti az önkormányzatot - említette Papp Béla polgármester. - Amikor megismertük a bérlakásépítési program részleteit, felmértük adottságainkat, anyagi kapacitá­sunkat, kalkuláltunk, és a képvi­selő-testület által megvitattuk a szóban forgó kérdést. A pozitív hozzáállásnak köszönhetően a fel­kért mérnök egy héten belül be­mutatja a pontos, részletes terve­ket, utána máris benyújtjuk a pá­lyázatot. Abszolút napirenden van a téma, hiszen amennyiben kedvező lesz az elbírálás, ebben az esztendőben nem pusztán el­kezdődnek, hanem be is fejeződ­nek a munkálatok. Speciális, pa­nelekből álló, amerikai rendszerű lakások építéséről volna szó, amelyből egy a helyi futballpályá­val átellenben létesülne, a továb­bi négyet pedig a volt gyakorló­kért helyén húznák fel. A nyírib­ronyi telephellyel rendelkező építkezési vállalkozó, Szemján Ti­bor kulcsrakész állapotban adná át a szolgálati lakásként haszná­landó épületeteket. Becsléseink szerint összesen hatvanmillió fo­rintot igényelne a kivitelezés, eb­ből az önkormányzat megközelí­tőleg tizenötmillió forintot teremt elő. Nagyon bízunk abban, hogy ha az ötlet megvalósul, a pedagó­gusok számára építendő lakások­kal egyrészt a település értelmisé­ge is gyarapodik, máskülönben pedig a befektetéssel hosszú tá­von megtérül a már említett úti­költség-kiadás. Szaktanárok hiánya Az encsencsi képviselő-testületi tagok fantáziáját is megmozgatta a tanárok számára kétségkívül vonzerőt jelentő bérlakásépítés- program. Három szolgálati lakás­sal rendelkeznek, amelyből egyet a háziorvos használ, kettőben pe­dagógusok élnek. Mindez persze nem elégíti ki az igényeket...- A község főutcáján szeret­nénk mihamarabb kialakítani a négy lakásból álló társasházat - közölte Szedlár János polgármes­ter. - Azért sürgető a probléma megoldása, mert az általános is­kolában évek óta megoldatlan gondot jelent a szakos ellátottság hiánya. Bizonyos tantárgyak ese­tében kénytelenek vagyunk a kör­nyező településekről átjáró peda­gógusokat alkalmazni. Pontosan a tarthatatlan helyzet kezelése motiválta azt, hogy éljünk a Gaz­dasági Minisztérium által felkí­nált lehetőséggel. Egyötödös önrész- Ha zöld utat kapnánk, az önkor­mányzat telkén építkeznénk. A beruházás huszonötmillió forin­tot- venne igénybe, amelyből öt­millió lenne az önrész. Remé­nyeink szerint egy éven belül rea­lizálódhatnak az elképzeléseink, akkor pedig a 2002/2003-as tanév­nek már úgy láthatnánk hozzá, hogy egyes tanárok a vadonatúj szolgálati lakásukból járhatnának a munkahelyükre. marm ■ UIJ A rabbi utóda A hét végén Nagykállóba látoga­tott a Mechon Simon Alapítvány meghívására Menachem Mendel Taub kállói rabbi az izraeli Taub dinasztia utolsó sarja. A látogatás a 180 éve elhunyt Taub Jicchak Eizik nagykállói és Szabolcs megyei főrabbi em­lékére történt. Ez a dátum a zsi­dó naptár szerint Mózes születé­sének az évfordulója is. Képün­kön középen látható a rabbi Gazdag Tibor felvétele ÉLETKÉPEK Csalogat a pacsirtadal Makay Béla Zsuzsa napján ismét megszó­lalt a pacsirta. Elindultam, mint legtöbbször, szülőfalum határába. Oda, ahol ezerszer kó­boroltam és dolgozgattam mint gyermek. Azt a tájat nem tu­dom elfeledni. Közelemben száll fel egy pa­csirta. Eltűnődöm fölfelé szár­nyalásán. Azon, hogy mennyire példázza a mi sorsunkat, a földi életünket. Dalolva és küzdve, töretlenül száll egyre feljebb, mígnem fenn a csúcson elhall­gat hirtelen, megelégedetten, és némán zuhan le a mélybe, a földre, egybeolvadva azzal. Legjobban az ábrándít el, ahogy felfelé tör. Zengő dalára kivirul képzeletem, s már nem egyedül kószálok. Látom felém szekerezni a kökénycserjés föld­úton a Nagy-őseimet. Itt voltak a földjeik, a kaszálók, a Tapol- nok-patakon átvezető fahídjuk. Lesem az arcukat, hallgatnám gondjaikat, de soha nem ér­nek elém. Valaha én is gyűjtöttem itt szénát, s dübörgőit alattam a fa­híd. Talán csak én járok itt már, meg a madár, ahol nya­ranta tárnicsok és margaréták festik tündérivé ezt a mezőt. Újra és újra felröppen előt­tem egy-egy pacsirta. Egyiknek dalára már a pitypalattyot is hallani vélem, a másikéra pedig a haris harsogó bip-bipjeit. S .máris a nyárban kószálok, lila imolák, kék katángok és len­geszirmú kakukkszegfűk ösvé­nyein. De jó is lenne majd egy­kor itt leszállnom a mélybe, né­mán és megelégedetten mint a pacsirta, egy békés, csendes kistanyán, hol várogatnám is szeretteimet. De álmodozásaimban vissza­tekintek ahonnan jöttem. Feléb­reszt a falu zaja. Várnak ott reám. Véreim és barátaim, pa­csirtadalos lelkem magasba röptetői. EMLÉKEZÉS Kiss Lajos múzeumigazgató Színésznek készült, de a múlt érdekelte Százhúsz éwel ezelőtt 1881. március 13-án született Hódmezővásárhe­lyen Kiss Lajos, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei múzeum egykori igazgatója. A helybeli református gimná­zium rendszeres szavalója volt. így indult el a színiakadémiá­ra. A menzán megismerkedett Györffy István történész hallga­tóval, aki felvitte a Nemzeti Múzeumba. Kiss Lajos bár végzett a színi­akadémián, mégsem lett színész, hanem szülővárosában létrehoz­ta a néprajzi múzeumot. Amikor 1912-ben Jósa András munkatár­sat keresett, a Nemzeti Múzeum­ban Kiss Lajost ajánlották. Jósa halála után 1918-ban ő lett a mú­zeum igazgatója. 1924-ben Szohor Pál főjegyző, a későbbi polgármester megírta Nyíregyháza az örökváltság szá­zadik esztendejében címmel Nyíregyháza történetét. Felkérte Kiss Lajost, hogy írjon Nyír­egyháza régi templomairól. Már az elemi iskolában a tanítónk is azt tanította, hogy Szent István rendelete alapján épült a régi nyíregyházi templom. Tíz falu­nak kellett egy templomot építe­ni. A régi templomot az Egyház utcában az új református temp­lom építésekor lebontották 1873- ban. Ipolyi Arnold régész az épí­tési anyagokból megállapította, hogy a templom nem Szent Ist­ván korában, hanem csak jóval később, a 14-15. században épül­hetett. 1896-ban a millennium évé­ben, a régi postával szemben a Kálvin téren gránit oszlopot állí­tottak. Ezen az szerepel, hogy a régi templom innen 46 méterre délnyugatra állt. A közelmúlt­ban a református lelkészlakást lebontották és megtalálták a régi templom alapjait. Most már van lehetőség a pontosabb vizsgálat­ra. Tisztázható a templom építé­si ideje. Reményi Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents