Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

2001. március 29., csütörtök Kelet <* MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Nem időszerű A Független Kisgazda- párt elnöksége nem tartja időszerűnek az FKGP országos nagygyűlésének összehívását - közölte Gyimóthy Géza alelnök. Elmondta azt is, hogy a testület korábbi határozatai és a pártalkotmány alapján döntöttek így. □ Határnyitás Beregsuránynál és Bara­básnál feloldották az árvíz miatt elrendelt részleges határzárat. A térségben csak se­gélyszállítmányok léphették át a határt a kor­látozás ideje alatt. Újjáépítés áprilistól (Folytatás az 1. oldalról.) Tatár Attila tűzoltó dandártábornok, a tár­caközi bizottság koordinációs munkabi­zottságának vezetője édeklődésünkre el­mondta: a településrendezési terveket felül kell vizsgálni annak alapján, hogy elidege­nítési tilalmat a településen belül kijelöl- tek-e. Ha igen, akkor miért történt így. Amennyiben belvizes területről van szó, akkor nyilván oda nem lehet új lakóháza­kat építeni, hiszen egy-egy csapadékos év­szakban újból előjönnek ezek a problémák. Tehát az új házakat olyan területre építik majd, ahol a későbbiekben belvíz miatt nem károsodhatnak. Most az első számú feladat, hogy az élveszélyessé vált épülete­ket lebontsák. Erre külön terv készült, melynek alapján megfelelő ütemezéssel folynak a munkák. Elment Mária Sokak által ismert és tisztelt, egykori közéleti személyt gyászolunk: 75 éves korá­ban hosszú, súlyos betegség után elhunyt Gulyás Emilné dr. Fábri Mária. Sorsa azo- kéhoz hasonlatos, akik a háború után in­dultak fiatalon és cselekvő szándékkal egy új, emberibb élet reményében. Dolgozott és tanult, egyre felelősségteljesebb megbí­zatásokban bizonyított. Elvégezte a jogtudományi egyetemet - majd kiegészítésként a bölcsészkart -, volt járási vezető, megyei tanácselnökhe­lyettes, a Hazafias Népfront megyei titkára s több ciklusban országgyűlési képviselő­ként küzdött a szűkebb pátria kulturális felemelkedéséért. Munkássága egy nehéz, ellentmondásos korszakban zajlott, fárado­zásának jelei azonban ma is fellelhetők a megyében. Emlékét sokan megőrzik. Kelet*» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. TeL/fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu -hird.: kelethird@inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik ~T~ TI Lapunk eladott példányszámát y*mrj rencjs2eresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-riél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok^ra hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratpkat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Újraegyesítés három év múlva (Folytatás az 1. oldalról.) Luxemburg (MR) - A Benelux államok és a visegrádi né­gyek többet konzultálhatná­nak - hangzott el Orbán Vik­tor sajtóértekezletén Luxem­burgban. A látogatás kulcstémája Ma­gyarország uniós csatlakozása volt, és ezzel kapcsolatban a lu­xemburgi partner konkrét dátu­mot is megemlített. 2004 lesz Eu­rópa újraegyesítésének éve, legalábbis a luxemburgi és a ma­gyar kormányfő szerint. Jean- Claude Juncker és Orbán Viktor úgy látja, 2002 végére lezárhatók a csatlakozási tárgyalások. 2003 lesz a ratifikáció éve az uniós tagállamokban és a népszavazás éve Magyarországon, 2004-ben pedig már az első új tagok részt vethetnek az európai parlamenti választásokon. A luxemburgi kormányfő sze­rint Magyarország kétség kívül az első belépők között lesz. Ad­dig persze nem csak a magyar felkészülésben kell előrelépni, de az uniónak is ki kell dolgoznia álláspontját a még vitás kérdé­sekben. Például a munkaerő­áramlás ügyében. A luxemburgi kormányfő sze­rint nem szabad kioktatni a leendő új tagokat, ugyanakkor Juncker elismerte, a bővítés nem minden unió-tagállam köz­véleményében népszerű, viszont - a luxemburgi kormányfő sze­rint - e kérdésben a kormányok nem kereshetik az olcsó népsze­rűséget, mert mint mondta, Eu­rópa újraegyesítése halaszthatat­lan történelmi feladat. A magyar és a luxemburgi miniszterelnök szerdai sajtóérte­kezletén elhangzott még, hogy a három Benelux ország, és a Vi­segrádi Négyek a jövőben külön konzultációkat tartanak, ezzel is erősítve a kis- és közepes álla­mok befolyását a kontinens ügyeire. m Árvízi károkról a Parlamentben Kovács Éva Budapest (KM) - A Parlament hétfői ülésén a tiszai árvíz volt a legfontosabb téma. Napirend előtt kért szót dr. Helmeczy László, a megyei köz­gyűlés elnöke, aki a katasztrófa idején a védelmi bizottság veze­tőjeként szinte heroikus küzdel­met folytatott a vízzel, jelenleg pedig a helyreállítási és újjáépí­tési bizottság irányítója. Helmeczy László- Azért kértem szót, hogy megköszönjem az országnak, az országgyűlésnek, a miniszterel­nöknek, a belügyminiszternek, a rendvédelmi szerveknek, víz­ügyi szakembereknek, a telepü­lések vezetőinek, a befogadók­nak és minden érintettnek azt az összefogást, azt a hozzáállást, amit a bajban megyénknek nyúj­tottak, s azért, hogy a parlament nyilvánossága előtt is hangoztas­sam: szeretnénk, hogy az újjáépí­tésben a megyebeli vállalkozók és cégek minél nagyobb szerepet kapjanak. Néhány adat is jól érzékelteti a katasztrófa nagyságát: az árvízi védekezésben összesen 2,7 millió homokzsák készült, s 1700- an még most is dolgoznak a gáta­kon. Összesen 472 család, 1081 ember maradt fedél nélkül, 48 te­lepülésen 4077 épület károsodott, kétszáznál is több összedőlt. Az árvíz összesen tizenötmilliárd fo­rintnyi kárt okozott, a helyreál­lítás és újjáépítés költségei a hu- szonötmilliárdot közelítik. Ezért is indítványoztam egy árvízzel foglalkozó parlamenti vitanap megrendezését, hogy őszintén beszélhessünk arról, ami tör­tént, megelőzzük a mendemon­dákat, a titokzatos szóbeszéde­ket, összegezzük a tapasztalato­kat, hogy elkerülhessük a hason­ló katasztrófákat. Lengyel János az FKGP frak­ció képviseletében mondott véle­ményt:- Mi, akik kezdettől ott vol­tunk, csak becsülni tudtuk a víz magasságát, mivel a sokat emle­getett monitoring rendszer egyáltalán nem működött. Más volt ez a víz abban is, hogy amíg március 5-én, az első este ukrán területen már 55 település került Lengyel János Balázs Attila felvételei víz alá, két évvel ezelőtt össze­sen 17. A baj mértéke kiszámít­hatatlan, nem lehet előre tudni, mennyi víz érkezik az országba. A kormányintézkedésekkel telje­sen elégedett vagyok. A nehéz időben szinte minden kormány­tag eljött a katasztrófa által érin­tett vidékre. Elégedett vagyok azért is, mert a kormány a bajt látva rögtön döntött, megtette a szükséges intézkedéseket. Gon­dot számomra most az jelent, hogy mi lesz majd az újjáépítés­sel, s hogy az újjáépítési rendelet csak a beregi térségben kiala­kult katasztrófára, annak elhárí­tására született, miközben a Ti- sza-Szamos közelében, valamint a Túr gátszakadása és a Palád- csatornai vízátbukás miatt elön­tött falvakban ugyancsak sokan szenvedtek nagyértékű károkat. Földiek az Budapest (KM - K. É.) - Vonza András személyében új em­ber áll a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium élén. A frissen kinevezett miniszterről, a remélt válto­zásokról két párt képviselő­jétől kértünk véleményt. Kozma Péter, Fidesz:- A miniszterek kinevezése a miniszterelnök úr kompetenciá­ja. Bár személyesen még nem ta­lálkoztunk, annak azonban örü­lök, hogy Vonza András szemé­lyében Orbán Viktor szabolcsi embert nevezett ki. A kinevezés­sel betartották a két párt - a Fi­desz és az FKGP - között érvény­Kozma Péter ben lévő koalíciós megállapodást is, amelynek értelmében a vidék- fejlesztés élére a kisgazdák jelöl­hetnek minisztert. Ami pedig a jövőt illeti, azt kell mondjam, bő­ven lesz dolga a tárca első embe­rének. A tennivalók között most új miniszterről legfontosabb, és egyben legsür­gősebb is az ánúzi károk hely­reállításában adódik majd, hi­szen rendkívüli veszteségek nemcsak a házakban, de a ter­mőföldekben, a mezőgazdasági felszerelésekben és berendezé­sekben is keletkeztek. Az újjá­építésben, illetve az e célra szük­séges pénzek előteremtésében Vonza Andrásnak kiemelkedően fontos szerepe lehet, ezért tőle mi, megyei képviselők és jóma­gam is hatékony fellépést vá­runk. A most folyó kárfelmérés természetesen nemcsak az FVM, de több tárca és hatóság feladata is. Mivel senkit nem lehet akara­ta ellenére boldoggá tenni, meg­győződésem, hogy ezt a nehéz, igen bonyolult feladatot csakis teljes összefogással, a helyi ön- kormányzatok teljes bevonásá­val, együttműködésével lehet megvalósítani. Lakatos András, MSZP:- Nincs könnyű helyzetben az új miniszter, hiszen már látha­tóak az adatok az ágazat tavalyi teljesítményéről, ezek pedig azt mutatják, hogy minden más hí­resztelés ellenére nem nőtt, sőt csökkent a mezőgazdaság terme­lése: visszaesett az agrárexport, nőtt az import, miközben az élelmiszeripari termékek beho­zatala nőtt, ami azért súlyos probléma, mert mindeközben az élelmiszerfogyasztás visszaesett. Az ígéretek ellenére egyáltalán nem nőtt, sőt, csökkent az agrár- beruházás mértéke, Szabolcsban az összes megyei beruházások­nak mindössze 6 százalékát teszi ki. Kétségtelenül igaz, hogy 2000- ben nőtt a mezőgazdasági terme­Lakatos András lői ár, ez azonban nem tudatos kormányzati intézkedés eredmé­nye, hanem teljes mértékben spontán folyamat, ebből faka­dóan igen törékeny is. Nem tör­tént semmi a birtokrendezés, az üzemi struktúra, a szövetkezeti külső üzletrészek esetében sem, így aztán sok aktív dolgozó és nyugdíjas lett kisemmizett. Ilyen helyzetben feltétlenül új straté­giára lenne szükség, ennek azon­ban nyomát sem látni. Vonza Andrást főállatorvossá történő kinevezése óta ismerem, kie­gyensúlyozott, szélsőségekre ke­vésbé hajlamos embernek látom. Attól tartok, abban a helyzetben, amibe most került, csak végre­hajtója lesz annak a politikának, amelyet Torgyán József és Ba­logh Gyula képvisel. Félek, sem­mi érdemleges változás nem kö­vetkezik be, a rendelkezésre álló források nem a versenyképes ag­rárgazdaság kialakulását fogják segíteni. Ki lesz a kormányfő? Budapest (MR) - A szocia­listák parlamenti frakciója egyetért azzal, hogy az MSZP már tavasszal, de leg­később nyár elején nevezze meg miniszterelnök-jelölt­jét. Ezt Nagy Sándor frak­cióvezető jelentette be a képviselőcsoport szerdai ülése után. Elmondta: a frakció több mint hétórás tanácskozásán arra a meg­állapításra jutott, hogy a kormány már megkezdte kampányát és ezért indo­kolt, hogy az MSZP is föl­gyorsítsa a választási előké­születeket. A frakcióvezető a miniszterelnök-jelölt sze­mélyével kapcsolatban úgy fogalmazott, más, hogy kit tartanak alkalmasnak és más, hogy kivel tudnak nyerni. Bár nem mondta ki, Kovács László pártelnökről, Németh Miklós egykori kormányfőről és Medgyes- sy Péter volt pénzügymi­niszterről van szó. Hirdetés FELVESSZÜK A RITMUSÁT S CIB BANK 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 7. Telefon: (42) 422-000 4700 Mátészalka, Kazinczy u. 2. Telefon: (44) 500-730 fortnyn:2W1.MniáfMM BETÉTI KAMATOK Lekötési Idő Éves kamat, 1MR felett (N) (EBKM) 1 hét 5,750 (5.83) 2-3 hét 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFl 5-10 MFt to M Ft felett Lekötési idő éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamst (%) EBKM 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFt-ig 2,500 2,56/2,56 100EFM MFt 3,000 3,08/3,08 1 MFt felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 EFt-ig 2,500 2,56 50 E Ft—1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E R) éves kamat (%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. HfTELEK Érvényes: 2001. március 19-161 Magánszemélyek részére ém kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel Betétőrző hitel 15,00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétőrző folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,87-37,76%. 1-5 éves futamidőre Éves kamat(%) HUF prime rate 13,25 CIB@Jo640242242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Thumbnails
Contents