Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-03 / 53. szám
2001. március 3., szombat Kel@t<» MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Arab a zsidó kormányban Szalah Ta- rifot, egy a drúz közösséghez tartozó izraeli arabot jelölt a Munkapárt az egységkormányba. Ez az első eset, hogy egy arab nemzetiségű személy bekerülhet az izraeli kormányba. □ Tiltakoznak a románok Adrian Nas- tase román miniszterelnök felkérte a külügyminisztériumot, rendelje be a bukaresti magyar nagykövetet és kérjen magyarázatot tőle arról, hogy két magyar államtitkár a román hatóságok tudta nélkül tett látogatást Fehér, Hargita és Kovászna megyében. □ Vége a blokádnak A szlovákiai vasasszakszervezetek 13 órakor feloldották az ország öt határátkelőjének blokádját. A vasasok az infláció mértékének megfelelő béremelési követeléseiknek adtak hangot és a munkanélküliséget csökkentő intézkedéseket sürgettek. Svéd ajánlat Budapest (MTI) - A vadászrepülőgép beszerzésére ugyan nincs konkrét határidő, de arra törekszünk, hogy tavasszal megszülessen az erről szóló kormányjavaslat, amelyet majd az Országgyűlés elé terjesztenek. Póda Jenő elmondta, hogy az amerikai F-16-os repülőgépekre vonatkozó bérleti javaslat mellett a kabinet múlt pénteken megkapta a svéd JAS 39 Gripen típusú repülőgépekről szóló ajánlatot is. Új védelmi miniszter Ariel Sáron izraeli miniszterelnök-jelölt nemzeti egységkormányának védelmi miniszterévé választották Benjámin Be Eliezert. Képünkön egyik támogatója gratulál a hatvannégy éves politikusnak EPA-felvétel Kelet« Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128'as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-5. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu -hird.: kelethird@inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/525-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik L. Lapunk eladott példányszámát ^*"*1 rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Először Európában A libanoni elnök, Emil Lahoud pénteken meglátogatta II. János Pál pápát a Vatikánban. Mióta 1998-ban hatalomra került, Lahoud most járt először hivatos látogatáson Európában EPA-felvétel Elhunyt Kopácsi Sándor Budapest (MTI) - Életének 79. évében elhunyt Kopácsi Sándor rendőrtábornok, a főváros egykori rendőr-főkapitánya, az 1956- os forradalom Nemzetőrségének főparancsnok-helyettese. Kopácsi Sándort péntek reggel Kanadában érte a halál. Kopácsi Sándor 1952 és 1956 között Budapest rendőrfőkapitánya, majd a forradalom idején a Nemzetőrség főparancsnok-helyettese volt. Kopácsi Sándor 1963-ban általános amnesztiával szabadult, 1975-ben kivándorolt Kanadába, 1990-es hazatérését követően rehabilitálták. Törvénycsomag a jogharmonizációhoz A kormány pénteki ülésén a miniszterek elfogadták az egységes hírközlési törvényt Budapest (MTI) - A kormány pénteki ülésén elfogadta az egységes hírközlési törvény tervezetét - közölte Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón. Értékelése szerint a javaslat a radikális piacnyitás feltételeit teremti meg az ágazatban. A beszámolóból kiderült, hogy elsősorban nem új hálózatok kialakítását, hanem a meglévőkön jobb minőségű szolgáltatások nyújtását célozták meg. Kifejtette: az egységes törvény nem a monopóliumok érdekeit fogja védeni, hanem ahhoz járul hozzá, hogy a fogyasztók minél olcsóbb, jobb minőségű és gyorsabb szolgáltatásokhoz jussanak. Az előterjesztésben szerepel az a módosítás is, amely a jövőben lehetővé tenné a posta száIdőközi választások Nyíregyháza, Botpalád (KM) - Időközi választást tartanak ma Nyíregyháza 1. számú önkormányzati választókerületében. Az urnákhoz várják vasárnap a botpaládiakat is, akik viszont polgármestert választanak. A posztra hárman jelöltették magukat. mára a banki tevékenységet. A törvényjavaslattal kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: a piaci liberalizációt a 2002 végén lejáró kizárólagosságot biztosító szerződések teszik lehetővé. A tervezet szerint a piaci megjelenéshez minimális hálózati lefedettségre szükség lesz, azonban a kormány egyik befektetőnek sem akar kedvezni, és a múltbeli érdemeket sem veszik figyelembe. Stumpf István úgy véli, hogy a törvényt - elfogadása esetén - 3- 4 év múlva kell felülvizsgálni, a gyorsan változó piaci folyamatok miatt. Nyilvános vételi ajánlat A kormányülésen elfogadták a pénzügyi törvénycsomagot, amelynek magját az uniós jogharmonizációhoz szükséges törvénymódosítások képezik - mondta Varga Mihály pénzügy(Folytatás az 1. oldalról.) Akik nem az előbbiekben részletezett alanyi jogon birtokolnak külső üzletrészt, hanem vásárolták azt, azoknak egyetlen lehetőségük, hogy közvetlenül egyezzenek meg az árban illetve az üzletrészük eladásáról-megvásárlá- sáról a szövetkezettel. Erre 5 éves határidőt biztosít a törvény. Ha valaki korábban már eladta bármilyen összegért is az üzminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón pénteken. Ennek része az államháztartási, a hitelintézeti, az értékpapír- és a jelzáloghitel-intézetekről szóló törvény egyes pontjainak módosítása is. Az egyik lényeges változtatás, hogy a kormány szigorítani kívánja a vállalatfelvásárlás szabályait a kisbefektetők védelmében és az átláthatóság megteremtéséért. így 33 százalékos közvetett, vagy közvetlen tulajdonlás elérése esetén az adott társaság teljes részvénycsomagjára nyilvános vételi ajánlatot kell tenni. Az államháztartásról szóló törvény módosítása elsősorban azért szükséges, mert a jelenlegi szabályozás szerint a beruházásokra nyújtott kedvezményeket 2011-ig lehetne fenntartani. Ezek határidejét azonban a kormány elképzelése szerint az uniós csatlakozáshoz kell igazítani. letrészét, annak semmilyen lehetősége sincs az egykori üzletet nem megtörténtté tenni. Ha pedig a szövetkezet időközben a felszámolás sorsára jutott és megszűnt, az ilyen helyett sem fizet az állam az üzletrésztulajdonosainak - előzte meg a várható leggyakoribbak közül való kérdéseket Rácz Ferenc. A megyei FM Hivatal főfalugazdásza lapunknak arra a kérdésére is válaszolt, hogy milyen Varga Mihály elmondta: a kormány meg akarja tartani azt a lehetőséget, hogy egyedi elbírálás alapján az adókedvezményeknek valamilyen körét fenntartsa. Módosul az illetéktörvény A módosítás eredményeként az önkormányzatoknak is meg kell szüntetni a vállalatoknak nyújtott adókedvezményeiket, ugyanakkor a helyi adó bevezetéséről és mértékéről továbbra is önállóan dönthetnek. A benyújtott változások alapján kedvezően módosulhat az illetéktörvény, miután, az uniós gyakorlat szerint kisebb illeték terheli a kis- és közepes vállalkozások átruházását. A fontosabb változások között emelte még ki a pénzügyminiszter, hogy a Földhitel- és Jelzálog- bankot teljes egészében értékesítik. szövetkezeteket kötelez a törvény a külső üzletrésztulaj- donosokal történő elszámolásra. Mint elmondta, azokra terjed ki, amelyek árbevételének több mint fele mezőgazdasági tevékenységből származott, amelyeket a törvény január 1-jei hatályba lépésekor nem törölték a cégnyilvántartásból, végül azok, amelyek nem döntöttek érvényes közgyűlési határozattal a szövetkezet átalakulásáról. ■ ■ Üzletrészek falugazdász segédlettel A rendelet megjelenése után kezdődhet az igények benyújtása Iparosok hétvégi ügyelete Nyíregyháza (KM) - A Ipari és Szolgáltató Ipartestület és az éptőipari Ipartestület információja alapján közöljük, kik szolgáltatnak a hét végén. Autómentő éjjel-napppal: Ambrus Lajos Nyíregyháza (tel.: 06/30-9559-450). Üveges: Vig Mihály, Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 3. (tel: 06- 30/9634-919, 42/431-955). Vigh István (Szőlő u. 5. tel: 491-385). Villanyszerelő: Hudák András (Nyíregyháza, Fazekas J. tér 15., tel.: 458-052). Villany-, és háztartásigép-szerelő: Varjas László (Nyíregyháza, Korányi F. u. 81., tel.: 443-483). Automata mosógépek, bojlerek, mikrohullámú sütők, villanytűzhelyek, háztartási gépek, hűtőszekrények, fagyasztóládák javítása: Bártfai Zsolt (Nyíregyháza, Színes u. 15. tel.: 30/9389-180), Butenkov János (Nyíregyháza, Zimony u. 14., tel.: 60/487-487), Gubik Mihály (Nyíregyháza, Május 1. tér 7., tel.: 448- 143; 30/9655-876), Szabó Sándor (Nyíregyháza, Kert u. 30., tel.: 461- 313; 30/93-80-460. Villanymotorok, vízszivattyúk javítása: Brezina Gyula (Nyíregyháza, Debreceni u. 90., tel.: 462- 462), Zárjavító, lakatos: Batta György (Nyíregyháza, Garibaldi u. 61. tel.: 445-360; 30/9535-097), Gyetkó János (Nyíregyháza, Kezdő u. 38/a, tel.: 481-806; 449- 906). Víz-, gáz- és központifűtés- szerelők: Fábián András (Gádor Béla u. 1., tel.: 445-779), File József (Rozsnyó u. 23., tel.: 341-640), Tuza Sándor (Nyíregyháza, Csárda u. 29., tel.: 491-128, 20- 9208-969). Gázkazán-, gázbojler-, olajégő-javító: Máté Dezső (Nyíregyháza, Ady E. u. 34/d., tel.: 06- 30/9531-010). Duguláselhárító: Rinyu Miklós Nyíregyháza, Naplemente u. 10., tel.: 341-593. Gázkészülékszervizelő és -javító: Sántha Sándor (Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 34./b. tel.: 06/20/9652-644). Mérlegjavító: Hajdú István (Nyíregyháza, Ipari u. 2., tel.: 491-730). Fogműves, fogsorok javítása: Hagymási Károly (Nyíregyháza, Korányi F. u. 178., tel.: 443-554). Fogtechnikus: Miló Andrásné (Nyíregyháza, Mátyás u. 4.). Mú- anyaglökhárító-javítás: Pataki Sándor (Nyíregyháza, Alkony u. 11., tel.: 342-034). Karosszérialakatos, javító: Batta László (Sóstóhegy, Huba u. 33., tel.: 477-015, 06-30/9389-563). Autóvillamossági szerelő: Ádám Attila (Nyíregyháza, Tünde u. 13. tel: 42/490-451, 30/236-4148. Az Opel Csősz sürgősségi ügyelete: 456-555, 06-30/9630-303. Ötvenegy éve Vlagyimir Putyin (jobbra) az első orosz államfő, aki Vietnamba utazott. Vietnami vezetők remélik, hogy Putyin látogatása segít felvirágoztatni az ország gazdasági állapotát, amely a Szovjetunió összeomlása óta egyre rosszabbodik EPA-felvétel