Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-23 / 69. szám

2001. március 23., péntek HAZAI TÁJON 4. oldal HÍREK □ Ajándék árvízkárosultaknak A Nyír­egyháza Plaza Kft. 200 ezer forint értékű élelmiszert ajánlott fel a Nyírgyulajra kitelepí­tett Hetefejércse község lakóinak. □ Pótbeiratás Az Oktatási Minisztérium felhívása alapján a nagykállói Korányi Fri­gyes Gimnázium március 28-án 14 órától pótfelvételi tart a magyar-német kéttan- nyelvű, az angol-informatika és a dráma ta­gozaton. □ Véradás Pénteken Nyíregyházán az EKO Kft.-nél 8-14 óra között várják az önkéntes véradókat. Nyugdíj, az igazolt időre Nyíregyháza (KM ­K. É.) - Március 31-ig valamennyi magyar- országi munkáltató, foglalkoztató köteles az általa alkalmazot­takról, dolgozóiról adatokat szolgáltatni, s azokat az Országos Nyugdíj biztosítási Virág Gyula Igazgatóságnak meg- Elek Emil felvétele küldeni. Amint azt Virág Gyula, a Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság igazgatója csü­törtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az adatoknak tartalmaznia kell, hány embert foglalkoztat az adott cég, mióta, mennyi időre, s mennyi bérért dolgoznak nála az egyes emberek. Hangsúlyozta: a pontos adatszolgáltatás­ra azért van szükség, mert a jövőben csak­is azok számíthatnak nyugdíjra, akiknek adatai eljutnak a nyugdíbiztosítóhoz, nyugdíjuk összege pedig attól függ, meny­nyi ideig, s mennyi pénzért dolgoztak, azaz, mennyi járulékot fizettek utánuk. Az adatszolgáltatás számítógép segítségével, flopin történik. Az adatokat a munkáltatók kötelesek a munkavállalóknak is megküldeni. Erre a törvény szerint október 31-ig kapnak ha­táridőt. Az adatok ellenőrzése azért is fon­tos, mert ezek hivatalosak, a majdani nyugdíj szempontjából perdöntőek is. Ha valaki nem kapja meg a saját adatait tar­talmazó értesítőt, jó ha mihamarabb jelen­ti munkáltatójának, mert előfordulhat, hogy azért nem kapott papírt, mert nem je­lentették be. Ha a munkáltató elzárkózik az adatszolgáltatástól, az APEH-nél lehet feljelentést tenni. Az adatszolgáltatási kötelezettségről szó­ló rendelkezés elsősorban a biztonságos nyugdíjmegállapítást, de nem titkoltan a feketemunka visszaszorítását is szolgálja. TUSKÉS SAROK Itt a kukás! Szőke Judit ___________________________________ "Valamikor az ószeres, a drótos tót ver­hette fel így a falu csendjét, mint manap­ság egyre agresszívebben a szemetesautó­sok. Illetve ez nem igaz így, mert ők, vala­mikor kulturáltan rikkantottak egyet-ket­tőt, beleharsogták szolgáltatásukat a leve­gőbe, majd diszkréten odébbálltak zörgő kocsijukkal. Én már messziről hallom, hogy közeledik a kisfiúk csodálatának tár­gya. S nyilván így van ezzel minden pe­ches család is városszerte. Bár bizonyára okuk van rá, például az edény aljába ragadt a főzelék, rázzák-ve- rik, a konténerbillentő hidraulika tűrését kipróbálván rángatják, csapkodják több­ször, sőt folyamatosan a géppel az edényze- tet. Ez egészen addig nem baj, mígnem ez akkora lármát nem okoz, ami meg a lakos­ság türelmét szakítózza. Ez különösen pi­henőnapokon kellemetlen, úgy másikoldal- rafordulóshajnaltájt. Legutóbb a négyna­pos ünnep egyik kora reggelén verték fel a fülbántó, idegesítő lármával a békés lakó­kat. S ez csak az egyik baj. A másik prob­léma az, hogy a konténer már igen drága. Ráadásul kevés gusztustalanabb dolog van, mint egy kuka szétverve, amikor is még földi állapotában folyik ki belőle a szenny. Mert az bezzeg ottmarad. A mi ab­lakunk alatt. A kaptafához is engedély kell Ez a csere csak Nyíregyházán több száz üzletet és sok-sok szakmát érint A diszkóknál a befogadó képességet is meg kell határozni Balázs Attila illusztrációja Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Ta­valyi kormányrendelet írja elő, hogy bizonyos esetek­ben ki kell cserélni az üzle­tek működési engedélyét. A határidő, április 21-e pedig vészesen közeleg. Mint azt Konczos Pál, a nyíregy­házi polgármesteri hivatal cím­zetes főtanácsosa elmondta: saj­nos, nagyon sokan nem jelentek még meg a városházán az érin­tettek közül, pedig a jogsza­bály kimondja, aki nem cseréli ki, nem szerzi be határidőre az engedélyét, nem működhet to­vább. Belépett néhány új szakma, amely gyakorlásához korábban nem volt szükség engedélyt kér­ni. Mostantól viszont igen. így engedélykötelesek bizonyos kis­kereskedelem körébe tartozó fo­gyasztási cikk javítását végzők, például cipész, bőrdíszműves, bőröndös, elektromos háztartási cikk-, kerékpárjavító, rádió-, té­vészerelő, óra-, ékszerjavító, de azok is ide tartoznak, akik ruhá­zati cikkeket alakítanak át. Akik eddig ezeket a tevékeny­ségeket egyéni vagy társas vál­lalkozóként gyakorolták, április 21-éig szerezzék be az engedélyt, különben kénytelenek lesznek felfüggeszteni az „ipart”. Az e rendelettel megállapított új üzletkörökre is ki kell cserél­ni a működési engedélyt. Ha pél­dául eddig együtt, egy helyen (ugyanazon helyrajzi számon) működött szálloda és étterem, most mindkettőre külön meg kell kérni a papírt. Korábban egyéb vendéglátó üzlet kategóriába tartozott az espresszó, büfé, falatozó. Most új elnevezést kaptak: egyéb, nem melegkonyhás vendéglátó hely­nek minősülnek, és ebbe a kate­góriába sorolandó a fagyizó, gyorsétkezde (stb.) is. Nem érin­ti viszont a rendelkezés a kocs­mákat, borozókat, melegkonyhás vendéglátó üzleteket, de ha vala­mivel párosulnak, üzemelteté­sükhöz is engedélyt kell kérni. Változás történt a diszkók ese­tében is. Eddig zenés szórakozó hely kategóriába sorolták, most külön kategóriát kapott. Nevén nevezik: diszkónak. Konkrétan meghatározzák azt is, milyen te­vékenységet folytathat a diszkó, továbbá kötelezik az üzemeltetőt arra, hogy ingyenesen és korlát­lan mennyiségben hozzáférhető ivóvizet biztosítson a vendégek­nek. A működési engedélynek tartalmaznia kell a helyiség be­fogadó képességét is. Mivel a diszkó új üzletkör, a már műkö­dőknél és az ezután nyílóknál is meg kell határozni a befogadó képességet. Az engedélycsere csak Nyír­egyházán több száz üzletet érint. Azért tanácsos tájékozódni, in­tézkedni, mert az érintett ható­ságok közben végzik az ellenőr­zéseket, s ahol nem találják rendben a papírokat, már teszik is fel a lakatot. ARCKÉP Aranyász Sándorné közhasznú munkás Érpatak (KM - M. M. L.) - Bár vendéglátóipari végzettséggel rendelkezik az Érpatakon élő Aranyász Sándorné, az élet mégis úgy hozta, hogy ezekben a napokban közhasznú mun­kásként dolgozik a helyi általá­nos iskolában. A középfokú végzettségről szóló bizonyít­ványt esti tagozaton Debrecen­ben szerezte meg, ugyanis az általános iskola befejezése után 14 évesen a cívis városba ke­rült. Hét éven keresztül dolgo­zott ott bolti eladóként, majd Aranyász Sándorné A szerző felvétele férjhez ment, s két gyermeke született. Egykori munkahelyén leépí­tések voltak, így a gyes lejárta után munka nélkül maradt. Először három évig jövedelem­pótló támogatást kapott, aztán közhasznú munkásként az ér­pataki Móricz Zsigmond Álta­lános Iskolába került hat hó­napra. Az intézmény vezetősé­ge munkájával elégedett volt, s a következő hat hónapra visszakérték az iskolába, ahol a takarítás a fő feladata, s ha dél­előttös, reggel ő nyitja ki az épületet is.- Nagyon szeretek az iskolá­ban dolgozni. Jó érzés, hogy a gyerekekért és a pedagóguso­kért tudok valamit tenni. Örö­met jelent számomra, hogy a tanulók között lehetek, átélhe­tem én is a mozgalmas diákéle­tet. Annak is örülök, hogy a sa­ját gyermekeimmel is találko­zom nap közben, a kisfiam ugyanis másodikos, a kislá­nyom pedig ötödikes. Ha a munkaideje délután kö­ti az iskolához, akkor otthon a gyerekeket a férje fogadja, aki szakács Nyíregyházán a Mó­ricz Zsigmond Általános Isko­lában. Főzni közösen szoktak esténként, így másnapra van ebédjük a tanulásban megéhe­zett fiataloknak. A pihenést az jelenti a számára, ha együtt van a család. Gyakran utaznak el közösen kisállat-kiállítások­ra, ugyanis a hitvese galam­bász. Hatvan-hetven galamb is turbékol a háznál, amelynek az udvaráról azonban nem hiá­nyozhatnak a virágok és a dísznövények sem. Természete­sen a növények gondozása a ház asszonyának a feladata, ép­pen ezért nagyon várja már, hogy valóban beköszöntsön a tavasz. Gyógyszerészek segítsége A legutóbbi árvízkor 3 millió gyűlt össze Nyíregyháza (KM - K. É.) - Az árvíz sújtotta területeken élő gyógyszerészeket, a víz által ve­szélyeztetett patikákat látogatta meg a napokban Balázsné dr. Molnár Borbála országos tiszti­főgyógyszerész és Hávelné Szat­mári Katalin, a Magyar Gyógy­szerészkamara országos elnöke. Amint azt a Hávelné Szatmári Katalintól megtudtuk, szeren­csére egyetlen olyan gyógyszer- tárat sem találtak, amelyben kárt tett volna a víz, a gyógy­szerkészlet egy része azonban sajnos károsodott. Szerencsére valamennyi patika biztosítva van, így a kártérítésre is van le­hetőség. A kamara országos elnöksége a megyei gyógyszerészkamara il­letékeseivel egyeztetve úgy dön­tött, hogy adománygyűjtő akciót szervez. Az összegyűjtött pénz­ből és különféle adományokból azután a kárvallott patikusok mellett a Beregben, illetve a Kárpátalján élő rászorulókat is szeretnék segíteni. A rászorulók a legutóbbi árvíz idején is szá­míthattak a gyógyszerészek se­gítségére. Akkor összesen 3 mil­lió forint gyűlt össze, s már most látszik, idén ennél több áll majd a rendelkezésre. A segítség része az is, hogy azoknak a gyógyszereknek az árát, amelyeket a patikusok a bajbajutottaknak a drámai na­pok alatt fizetés nélkül adtak, az állam kifizeti, s ezt megteszi azokban az esetekben is, amikor az orvosságot nem magyar ál­lampolgár kapta. A gyógyszerészkamara gyors­segélyét - 250-250 ezer forintot - ezúttal Tarpa és Barabás patiku­sa kapta, azok, akiknek patikájá­ban nem, de lakóházában ko­moly károkat okozott a víz. Banchieri a Bartók rádióban Nyíregyháza (KM) - A Magyar Rádió Márványterméből élőben közvetíti a Bartók rádió március 24-én 12.06 órától a Banchieri énekegyüttes műsorát. A ko­molyzenei rádiós csatorna szá­mára a „hét muzsikusa” a nyír­egyházi együttes, s ebből az alka­lomból csütörtök délután beszél­getés is hangzott el a rádióban az együttes tagjaival. A szombati élő közvetítésben többek között Morley, John Dowland, Petrovics Emil, Orbán György művei csen­dülnek fel. Az ezt követő, 12.35 órakor kezdődő műsornak is lesz nyír­egyházi vonatkozása, ugyanis Szentpáli Roland tubajátékát hallhatják az érdeklődők. Hirdetés____________________________________________________________________________ Az INTERIT Befektetési és Tanácsadó Kft. (4400 Nyíregyháza, Bercsényi u. 3.) mint a NYÍR-ÉPVILL Kft. „FA" (4400 Nyíregyháza, Szikla u. 2.) bíróság által kijelölt felszámolója értékesítésre meghirdeti az adós cég vagyontárgyait 1. A nyíregyházi 28605/2 hrsz-ú ingatlan, amely a valóságban Nyíregyháza belterületén a Szikla u. 2. szám alatt található. Területe 1722 m2, művelési ága „kivett ipartelep". Az ingatla­non 1 db 160 m2 területű iroda felülépítmény található, köz­művekkel ellátott. Irányár: 9 000 000 Ft + ÁFA Az ingatlanra pályázatot kell benyújtani: 2001. április 06.12 óráig. A pályázatot tértivevényes küldeményként kell benyújtani az INTERIT Kft. címére, „NYÍR-ÉPVILL" jeligével, amelyet a bo­rítékon egyértelműen fel kell tüntetni. Az ajánlott vételár 10%-át bánatpénz címén a NYÍR-ÉPVILL Kft. „FA" 68800109- 11041654 számú számlájára kell átutalni a pályázat benyújtásá­nak időpontjáig. Az ajánlatok elbírálására 3 napon belül, a bá­natpénz visszautalására 8 napon belül kerül sor, illetve a nyertes pályázónál ez a vételár részét képezi. Az ingatlan előzetes időpont-egyeztetés után megtekinthető. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő aján­lat hiányában a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. 2. Folyamatosan értékesítésre kerülnek: használt építőipari esz­közök és anyagok (pl. vakológép, parkettacsiszológép, ROBUR autóbusz, stb.) Az időpont-egyeztetést, illetve az eszközértékesítést Kovács Lászlóval a 06-60/455-530-as tele­fonon kell egyeztetni. DJ (28378)

Next

/
Thumbnails
Contents