Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-23 / 69. szám
2001. március 23., péntek Kelet** MEGYEI TÜKÖR 5. oldal HÍREK □ Csomagot osztanak Az árvízkárosultaknak négyszáz, egyenként tízezer forintos higiéniai egységcsomagot osztottak szét csütörtökön Jándon a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai. A hétvégén csomagosztás lesz Vámosatyán és Gulácson is. □ Dupláz a Pfizer A gyógyszergyártó Pfizer Kft. és dolgozói együtt több mint egymillió forinttal segítik az árvízkárosultakat. A társaság százötven alkalmazottja által felajánlott támogatást maga a cég gyűjti és a dolgozók adományait ugyanakkora ösz- szeggel egészíti ki. □ Jótékonysági rendezvény A nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Iskola jótékonysági bált rendez március 24-én 19 órától. A műsorban fellépnek a Móricz Zsig- mond Színház művészei, az iskola tanítványai, a Majorett-csoport és a Reflex modern táncstúdió. Házépítés a beregieknek Nyíregyháza (KMJ - Segítő szándékú nyílt levelet írt Hegedűs Zoltán, a nyíregyházi Fémszerkezet Kft. részéről Helmeczy László védelmi bizottsági elnök számára. A levél tartalma: „A nyíregyházi Fémszerkezet Építő és Szerelő Kft. tulajdonosai, valamint dolgozói a beregi árvíz sajnálatos következményeit megrendülve vették tudomásul. A károsultak reménytelen helyzetét átérezve cégünk felajánl egy rászoruló beregi család részére egy száz négyzet- méter alapterületű családi ház szerkezetkész átadását június hónapig.” Egyúttal Hegedűs Zoltán kifejezte reményét, miszerint kezdeményezésük követésre talál az ország építőiparában. Az „Egy Társaság - Egy Család” megsegítését célul tűzök a következő címen tehetik meg felajánlásaikat: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottság, Nyíregyháza, Hősök tere 5., fax: 42/599-512 Adományt gyűjtenek Nyíregyháza (KM) - Pénzt, adományokat gyűjtenek az alábbi szervezetek: Magyar Karitász ABN-AMBRO 10201006-50017032 Magyar Máltai Szeretetszolgálat MKB Rt. 10300002-20102898-00003285 MKB Rt. 10300002-20102898-70073285 („Árvíz” - elkülönített számla) Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat OTP Bank Rt. 11705008-20464565, telefon: 06-1-208-5669 Magyar Vöröskereszt MKB Rt. 10300002-20329725-72273285 A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete az adományokat (tiszta, vasalt ruhát, gumicsizmát, esőköpenyt, alapvető tartós élelmiszert, fektető helyeket, paplant, takarót) alábbi irodáiban gyűjti naponta 8-21 óráig: Nyíregyháza, Malom u. 3. (42-504-640, 310-320, éjszakai ügyelet 476-073), Fehér- gyarmat, Kossuth tér 34. (tel: 44/364-930), Vásárosnamény, Rákóczi u. 24. (45/471- 117), Kisvárda, Kodály Zoltán u. 19. (45/420-029), Mátészalka, Alkotmány u. 48. (44/310-653), Nyírbátor, Szentvér u. 28. (42/281-529), Tiszavasvári, Vasvári Pál u. 8. (42/372-923), Záhony, Ady Endre u. 25. /b (45/425-415). A nyíregyházi önkormányzat a városháza bejáratánál urnát helyezett el, melybe a pénzadományokat tehették a segíteni szándékozók. A március 13-án délutánig összegyűlt pénzt a Vöröskereszt megyei szervezetének adták át. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász tartós élelmiszereket és ruhaneműket megyénkben Kisvárdán (Bocskai u. 30., Vízügyi Igazgatóság) és Nyíregyházán (Zrínyi Ilona u. 2., Karitász Központ) gyűjt. A Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Titkársága jelentős nemzetközi kapcsolatait felhasználva felhívással fordult nemzeti és nemzetközi szervezetekhez, nyújtsanak természetbeni és anyagi támogatást az árvíz sújtotta területeken bekövetkezett károk enyhítésére, felhívásához csatolta a segélyfogadó szervezetek címeit, adatait is. Kétméteres vízben állt Jánd Baráth László csónakkal tudja csak megközelíteni házát Balázs Attila felvétele Jánd (KM - Gy. L.J - Jándon tizenhat nappal a gátszakadás után, csak tegnap lehetett lábon bemenni több utcába is. A Virág utca lehangoló látványt nyújt. Az egész utca víz alatt volt, több mint ötven lakás ázott el. Közülük nem egy egészen új. A víz mindenütt otthagyta a jelet: a magasabb lakóházaknál is ablakközépig ért. Rézműves Ottó beinvitál házába. A bútorokat átrendezte a víz. Hegyén-hátán minden.- Ez a fehér könyvespolc a kislányomé... volt - mondja. - Most vettük pár hete. Látja, már esik szét. Az az ülőgarnitúra is egy vagyonba került. Az is új volt. Mi lesz abból? A padlón - amit vastag iszap borít - magnókazetták. A kislány kedvencei.- A gáton voltunk, aztán egyszer csak jött a parancs - folytatja Rézműves Ottó -, hogy azonnal pakoljunk.- Semmire nem volt időnk - mondja a felesége. - Két hasas koca meg két süldő veszett oda. - Ahogy nézi a tönkrement bútort, a már repedező falakat, nem bírja visszatartani könnyeit. - Huszonkét év munkája lett oda.- Ide nem volt szabad kiadni az építési engedélyt - mondja Rézműves Ottó. - Ez egy tónak a helye. Még a tanácsi rendszerben nyitották ezt az utcát. Most meg mi isszuk meg a levét.- Nem is tudunk hová menni - mondja Rézműves Attila, akinek a háza még mindig vízben áll. - Debrecenben is csak pár embernek lett volna helye. Itt, a faluban sem tudnak mindenkit elhelyezni. Elszakadni meg nem akarunk egymástól. Kirakták a kerítésre a sáros szőnyeget, ruhaneműt.- Alig bírtam kiemelni a sárból - mondja a felesége. A szerencsésebbek, akiknek magasabban van a házuk, befogadják a rokonokat. Van olyan lakás, ahol négy család húzza meg magát. De meddig? Baráth László most is csak csónakon tudja megközelíteni lakását. Jándnak olyan része is elázott, ahol még a negyvennyolcas árvíz idején sem volt víz. Tar Györgyné az Arany János utcában lakik.- Legrémségesebb álmomban sem hittem, hogy az én házamba valaha betör a víz - mondja. - Hát most megtörtént. Minden tönkremegy. Még áll a ház, de ki tudja meddig. Szegény férjemet két hónapja temettük el. Hajós volt, jól ismerték a megyében. Most itt maradtunk a lányommal árván, mert ő is elvesztette férjét. Negyvenhét éves volt. Ennyi csapásra jött még ez az árvíz is. Nem is tudom, mi lesz velünk. Nem tudjuk még mekkora a kárunk.... Kőműveseket keresnek Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.| - Az elmúlt hónapban 3,3 százalékkal 42 048-ra emelkedett megyénkben a munka- nélküliek száma, de ez 1400-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. E kettős érzéssel kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Rezsőfl István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatója, aki elmondta: a munkanélküliségi ráta jelenleg 20,1 százalék, ám biztató, hogy a sikeres munkába helyezések száma 25 százalékkal haladta meg az előző havit és ez majdnem kétszerese a tavaly februárinak. Az elmúlt hónapban főként cipőgyártó gépkezelők, kőművesek, elektroműszerészek, általános asszisztensek, gondozók, szabó- és varrónők, modellkészítők, hegesztők, lángvágók és lakatosok iránt mutatkozott fokozott kereslet. Az igazgató elmondta: program indul az ár- és belvízkárok helyreállítására munkanélküliek bevonásával, erre megyei decentralizált keretből 400 millió forintot különített el a központ. Säjt0b6SZ6lQGtCS Közeleg a Nyíregyházi Nyír-Plaza nyitásának egyéves évfordulója. Ebből az alkalomból a média képviselőit sajtóbeszélgetésre hívta csütörtökön Fried Péter (jobb oldalon), a Plaza ügyvezető igazgatója, aki beszélt a szórakoztatóközpont közelmúltban végrehajtott és még folyamatban lévő változásairól, s arról, hogy az évforduló alkalmából egyhetes rendezvénysorozatot tartanak áprilisban Elek Emil felvétele Gyógyszer a Beregbe Nyíregyháza (KM - K. É.) - Az árvízi adakozók, segítséget nyújtók között található a Boehringer Ingelheim Pharma magyarországi irodája is, amely nagy értékű adománnyal segíti a bajba jutott Tisza menti lakosságot. A képviselet a Magyar Vörös- kereszt és a Határszéli Emberekért Alapítvány közreműködésével több mint 3000 doboz, összesen közel 5 millió forint értékű Pharmaton Vitai készítményt juttat el a napokban a rászorulóknak. Az ajándék jelentőségét növeli, hogy szedése a szervezet számára szükséges vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlásával a legyengült, kimerült, nem megfelelően táplálkozó emberek ellenálló képességét javítja, segít a gyengeségérzés és az összepontosítás-zavar leküzdésében. Fagyállót ivott a házaspár Tiszalök (KM - F. A.) - Halálos közlekedési baleset történt március 21-én este 19 órakor Tiszalök belterületén. Egy 42 éves ti- szalöki férfi kerékpárral közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból a vele szemben jövő gépkocsi elé borult. A jármű vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést, aminek következtében a kerékpáros a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Tiszavasvári Rendőrkapitányság vizsgálja. Most már szinte biztos, hogy fagyálló folyadékot ivott egy apa- gyi házaspár kedd este, aminek következtében szerda hajnalban súlyos mérgezéssel előbb a 40 éves férfi, majd délelőtt a 34 éves felesége is kórházba került. Állapotuk tegnap még életveszélyes, válságos volt. Egyelőre annyit tudni, hogy a férfi egy műanyag flakonban vitte haza a bornak, vagy más itókának hitt löttyöt, amiből feleségével együtt fogyasztottak. Az elsődleges szakértői vizsgálat is megerősítette, hogy fagyállót ittak. A rendőrség vizsgálja, hogy a szerencsétlenül járt házaspár miként jutott hozzá a veszélyes folyadékhoz. Kézsebészek tervei Nyíregyháza (KM) - Idén is megrendezi szokásos nyilvános kuratóriumi ülését a Szabolcs- kéz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kézsebészeti Tudományos Alapítvány. Amint azt dr. Loós Tibortól, az alapítvány kuratóriumának elnökétől megtudtuk, a március 23-án, a nyíregyházi Centrál Hotelben tartandó tudóVisszafolyik a Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az elmúlt huszonnégy órában jelentősebb mennyiségű csapadék a Szamos vízgyűjtőjében hullott - tudtuk meg Fazekas László védelemvezetőtől.- Itt helyenként 30 mm körüli értéket mértek. A kárpátaljai és a hazai vízgyűjtő területén 5 mm alatt maradt a csapadékmennyiség, több helyen havazott, a hőmérséklet tovább csökkent. Az előrejelzés szerint újabb csapadékzóna érkezik nyugat felől, sokfelé várható eső, zápor, s 5-8 mm csapadék. A Tiszán márciusban öt árhullám vonult le, a legutóbbi jelenleg Lónya-Zá- hony térségében tetőzik. Szerencsére a Szamos, a Túr és a Kraszna vízállása alacsony. A rendkívüli készültség megszűnése után a gátszakadások - a Tisza jobb partján Tarpánál, valamint a Túr kétoldali védvonalán a bal parti suvadások és a mányos tanácskozáson az előző év munkájáról szóló beszámoló, az idei, illetve a távolabbi tervek számbavétele, az eredmények értékelése szerepel. A kézsebész munkacsoport beszámolójából a résztvevők megtudhatják, milyen eredményt értek el, s milyen gondokkal küszködnek megyénk kézsebészei. víz a Tiszába Palád patak jobb parti meghágás miatti gátrongálások végleges helyreállításáig III. fokú a készültségi fok. A többi szakaszon a vízállásnak megfelelő szintű a készültség: a Tiszán Gávaven- csellő és Tiszatelek, valamint a Lónyay-főcsatoma torkolata és Kemecse között II. fokú, feljebb I. fokú. A vízszintcsökkenésnek köszönhetően a tiszaszalkai zsilipen egyre nagyobb mennyiségű víz folyik vissza a Tiszába. A tarpai töltés-helyreállítás felvonulási útjának építését a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére befejezték. A kárpátaljai területre átfolyó víz megakadályozása és a hazai területen lévő vizek lokalizálásának érdekében a szükséges munkálatok befejeződtek. Harminc nagyteljesítményű szivattyút szállítottak ki a vízügyesek, melyek szerelését, üzemeltetését magyar szakemberek végzik. Diáknap: ötlet, móka, vetélkedő. Ezt a nyíregyházi Diák Polgármesteri Hivatal szervezte csütörtökön, s remélik sikerül ezzel is közelebb hozniuk egymáshoz a város iskoláiban tanulókat Sipekl Péter felvétele