Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-23 / 69. szám

2001. március 23., péntek 3. oldal Kelet«» HÁTTÉR NÉZŐPONT Csak csekk Lefler György Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó, és az elmúlt nap. Legalábbis Daumer német költő és filozófus szerint. Azt, hogy az aforizmává nemese­dett gondolat kiötlője nem napjainkban élt, mi sem bizonyítja jobban, minthogy e csi­szolt elme beérte a nevezett három dolog említésével. Mi, kései utódok már kiegészít­hetjük a kilőtt nyilat, a kimondott szót, és az elmúlt napot ezernyi más dologgal. Pél­dául az eladott, ellopott országgal! De ne beszéljünk ekkora léptékben, elég, ha csak az egykori szakszervezeti üdülőkre gondo­lunk. Merthogy azok egyszeriben eltűntek. Pontosabban vannak, csak még sincsenek. A négymillíárdra taksált induló vagyonból a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak mára mindössze 42 millió forintnyi maradt a tulajdonában. Az ingatlanok nagy többsé­ge az üdülők vagyonkezelésére létrehozott Hunguest Rt-hez került, amely 1993 és 1998 között az alapítvány engedélyével az üdülőket térítésmentesen használhatta és értékesíthette. Az értékesítésből befolyt 5,2 milliárd forintot a megmaradt üdülők üze­meltetésére fordították, illetve felélték. Félő, hiába is mélyreható az ÁSZ-vizsgálat, az üdülők sorsa megpecsételődni látszik. Vagyis, nyugodtan beilleszthető ama Daumer-féle, soha vissza nem térő dolgok sorába. /\ Nemzeti Üdülési Szolgálat egyre keve­sebb szociális célú üdülési csekket tud kibo­csátani, amelyre pedig az igény megnőtt. Az 1999. évi 734 millió forinttal szemben tavaly már 394 millió forintra csökkent a költségvetésből a szociális célú támogatá­sokra szolgáló keret, az idén pedig még en­nél is kevesebb, 380 millió forint, amelyet a többgyermekes családok (180 millió forint), a fogyatékkal élők (100 millió forint) és a nyugdíjasok (100 millió forint) között oszta­nak el, részben az érdekcsoportokat képvi­selő civil szervezetek elbírálása alapján. S hogy e kevéske támogatás mire elegendő? A megyei Nyugdíjszövetség elnökének véle­ménye szerint is, szinte semmire! Üdülő nincs. Csekk is alig. A jelek szerint azokból aligha látunk Balatonszemest. Evezgetünk Ferter János rajza HÍREK □ Zászlóátadás Millenniumi emlékzászló átadási ünnepséget tartanak Nyírtasson a Polgármesteri Hivatal előtt március 24-én 12 órától. Ekkor adják át Nyírtass díszpolgári cí­meit. □ Jótékonysági előadás A Móricz Zsig- mond Színház a Thália Alapítvánnyal közös szervezésben jótékonysági előadást tart az árvízkárosultak megsegítésére április 27-én 19 órakor. Ezen az estén a nagyérdemű az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot tekintheti meg. A megváltott jegyek mellé minden néző emléklapot kap a szereplők aláírásával. □ Téma a víz A Víz Világnapja alkalmából a rakamazi Víz- és Csatornamű Közhasznú Társaság pályázatot Irt ki a város általános is­kolás tanulói számára. Téma a víz volt. A be­érkezett pályamunkákból kiállítás nyílt a víz­mű épületében. A tárlat egy hétig tekinthető meg. Tass vezér Holnap Fónagy János közlekedési és vízügyi minisz­ter adja át Nyír­tass millenniumi emlékzászlaját. Az ünnepség kereté­ben avatják fel a Bíró Lajos által készített, a telepü­lésnek nevet adó vezért ábrázoló lovas szobrot Kovács Bertalan felvétele Utasszámlálás Nyíregyháza (KM) - Teljes körű utasszámlálást végez a Közleke­déstudományi Intézet Nyíregy­házán a helyi tömegközlekedés­ben március 28-án, szerdán, 31- én, szombaton és áprüis 1-jén, vasárnap a Szabolcs Volán Rt. és az önkormányzat megbízásából. Ötszázhatvan középiskolás diák végzi az utasszámlálást, kérdezi szokásaikról az utasokat. A Nyíregyháza közlekedésfej­lesztési koncepciójával összefüg­gő, további tervező munkához hiteles adatokra van szükségük a szakembereknek, ezért kérik a közlekedés résztvevőit, segítsék a számlálók munkáját. Több hitel, egyszerűbb ügyintézés Megkönnyítették az új lakás építéséhez és vásárlásához felvehető támogatott hitelt A legtöbb lakás az árvíz sújtotta területeken épül majd az idén, a kormányfő ígérete szerint teljes állami támogatással Elek Emii felvétele Nyíregyháza (KM - GB) - Feb­ruártól módosult a lakástá­mogatási rendszer. A kor­mány több új programot is útjára indított, a korábbi la­káscélú támogatásokról szó­ló rendelet helyett új jogsza­bályt alkotott. A deklarált cél, hogy a társada­lom minél szélesebb rétege belát­ható időn belül az élethelyzeté­nek és jövedelmi színvonalának megfelelő otthonhoz jusson. A hosszú évek alatt súlyos fe­szültségek halmozódtak fel a la­kásszektorban. Az árak a háztar­tások jövedelméhez képest ma­gasak. A hitelezés aránya 10 % alatt van. Kevés az újonnan épí­tett lakás. A régiek műszaki álla­pota nem megfelelő, jelentős ré­szük (55%) felújításra szorul, míg az állomány csaknem egyti- zede megérett a bontásra. Kicsi a bérlakások aránya, ugyanakkor alacsony a lakásmobilitás. Mindezek ismeretében kezdett hozzá a kormány a lakáspoliti­kai elképzelések fokozatos meg­valósításához. Fokozatos javítás A kormány tavaly a használt la­kás vásárlásához és korszerűsí­téséhez kamattámogatásos hitel- konstrukciót vezetett be. A Földhitel- és Jelzálogban­kon keresztül 3% kamattámoga­tást vehetnek igénybe - lakás- felújítás kivételével bármilyen lakáscélú felhasználásra - az ál­lampolgárok maximálisan 30 millió forint hitelhez. Egyszerű­sítették az új lakás építéséhez és vásárlásához felvehető támoga­tott hitelt. Támogatást vehet igénybe a lakosság, kizárólag új lakás építéséhez, vásárlásához. E célokra egy alkalommal vehe­tő fel a támogatás, de csak 30 millió Ft-ot meg nem haladó ér­tékű lakás esetén. Az építési költségek, illetőleg a vételár megfizetéséhez felvett, legfeljebb 10 millió Ft összegű hitelintézeti kölcsön kamatainak megfizetésé­hez az állam 10 évig nyújt támo­gatást úgy, hogy a hitelfelvevő kamatterhe egy bizonyos határt nem léphet túl. Építsen a vállalkozó is A lakásállomány növelése érde­kében a vállalkozók számára is kidolgoztak támogatás. Azok a vállalkozók, amelyek magánsze­mély részére értékesítés vagy bérbe adás céljából lakást épít (s ez utóbbi esetén vállalja, hogy a lakást legalább 20 évig bérbead­ja), úgy az állam a fenti kondí­ciókkal megegyező kamattámo­gatást nyújt, amennyiben a la­kás telekár nélküli építési költ­sége a 30 millió Ft-ot nem halad­ja meg. Kiterjesztették az illetékked­vezményt ettől az évtől az új la­kás építésére, építtetésére jogo­sult vállalkozótól vásárolt, 30 milliót meg nem haladó lakás megvásárlása - életkortól és csa­ládi helyzettől függetlenül - tel­jes egészében mentes a vagyon­átruházási illeték alól. Ezen túlmenően elindult az ál­lami támogatású bérlakásprog­ram, amelyben az önkormányza­tok bérlakás-állományának nö­velése érdekében vissza nem té­rítendő támogatást kaphatnak a bekerülési költség 70-80%-ig. Az új évig bevezetett támoga­tások hatására a múlt év máso­dik felére kedvezően alakult az addig lanyha hitelezési aktivi­tás, nőtt a lakáshitel-állomány, a kiadott építési engedélyek szá­ma. Az állami támogatású bérla­kásprogramban több mintegy 2500 önkormányzati bérlakás kialakítását támogatta a gazda­sági tárca (GM). Cigányok lakásaihoz Februártól viszont újabb progra­mokat indított a GM. Ezek kö­zött van a 60 évesnél régebbi tömbházak rehabilitációjának támogatása, s mintegy kiegészí­tőként a népszerűnek ígérkező Energiatakarékossági program is. A felújításra - amely magá­ban foglalja többek között az épület hőszigetelését, a fűtési- és vízvezetékrendszer felújítását - lakásonként maximum 400 ezer forint állami támogatás igényel­hető, de ez nem lehet több, mint az összes költség egyharmada. A felújítás költségeinek kétharma­dát az önkormányzatoknak és a tulajdonosoknak együttesen kell állniuk. Ugyancsak megalapozott igé­nyeket próbál kielégíteni a fiata­lok részére maximálisan 5 évre lakásmegoldást nyújtó garzonhá­zak építésének programja, amely az állami támogatású bérlakás­program kereteibe integrálódik. A lakásmobilitás javulása remél­hető a nyugdíjasházak kialakítá­sának programjától. A sajátos élethelyzetben lévő­ket, vagyis a cigányokat támoga­tó lakásprogramot az országos cigány-önkormányzattal együtt­működve alakította ki a kor­mány. Idén 300 millió Ft-ot bizto­sít azon cigány családok lakás­hoz jutásának támogatására, amely családban legalább egy munkaviszonnyal vagy igazolt jövedelemmel rendelkezik, a gyermekeik pedig iskolába jár­nak. ÉLETKÉPEK Vitte a ruhákat OlAh Gábor _____________________ A férje már közel két évtize­de meghalt. Személyes iratait egy fiók őrzi, ruhái szép rend­ben a szekrényben sorjáztak mind a mai napig. Minden ru­hadarabhoz emlék fűzte. Ez még az esküvői ruha, gondolta mindig fátyolos szemekkel, ezt meg a nagyobb eseményeken, ünnepségeken vette fel, ezek­ben meg dolgozni járt. Mindig pedáns volt, adott magára. A mellény sem maradhatott el, otthon az időben ez még job­ban divat volt. A kalapok is ott sorjáztak a polcokon, ugyanú­gy, mint a lábbelik is az alsó fiókban. Évente többször is elővette, a vállaknál átvasalta, szellőz­tette, megnézte, nem tett-e a moly kárt bennük, a cipőket is átfényesítette, ugyanúgy ra­gyogott, mint régen. Olykor egy-egy ruhadarab ott maradt egy pillanatra a kezében, meg- megsimogatta, úgy érezte, ilyenkor mintha élettel telne meg. Az utóbbi években egyre többször eszébe jutott, mi lesz majd ezekkel a ruhákkal, kik­nek a kezébe kerül majd. Jó volna már most bizonysággal tudni. S ekkor jött váratlanul a megoldás, a sajnálatos pusztító árvízzel. Látta a televízióban az összedőlt házakat, a semmi­jüktől is megfosztott szeren­csétlen embereket, s már tud­ta, mit fog tenni. Most, hogy látta a szegénységet, igazán megérezte az ínséget. Eljuttat­ja férje ruháit az Ínséget szen­vedőknek, határozott. De oda­kerül-e ahova kell, nem ha­szontalan emberek hordják, vagy dobják el a féltett, megbe­csült ruhákat, fészkelt belé az aggodalom. Erre is lett megol­dás. Amint elvonult az ár, sze­mélyesen vitte a ruhákat má­sokéval együtt, és odajutott, ahová igazán kellett és ahová szerette volna. Mielőtt a faluba értek, látta, hogy az acélként csillogó víz­tenger leple alatt még holtan fekszik a föld, de már a falu szélén nyitottak a tarka vidám virágok az árokpartokon, fent az ágakon csevegtek, daloltak a madarak. Az emberek szegé­nyek, de a természet gazdag, örvendezett magában. Mire elindultak haza, elbújt az árny, talán szégyellte magát, előjött a fény is. Látta, hogy az egyik ház tetején a magas kémény vastag füstöt ereget. A boltba fiatal lány sietett, meleg barna szeme mosolyogva pihent meg a rácsodálkozókon. Gyerekcsa­pat rohant el mellettük, olya­nok voltak, mint a kiscsikók, sorra vettek minden tréfát, já­tékot. Itt élnek, nyugtázta örömmel, az élet élni akar. Fáradt volt, amikor hazaért hamar el is aludt. Álmában a férje megsimogatta és megcsó­kolt az arcát, megszorította a kezét. Ilyen nyugodt álma na­gyon régen volt már. Tímári ajánlat Tímár (KM) - Tímáron több mint tíz olyan lakóház áll üresen, melynek tulajdo­nosai már nem élnek - tud­tuk meg Türk Jánostól, Timár polgármesterétől. Azoknak a beregi árvízká­rosultaknak, akiknek oda­veszett a házuk, s nem ra­gaszkodnak jelenlegi lakhe­lyükhöz, felajánlják ezeket a lakásokat. Az örökösök­kel biztosan meg tudnak egyezni. Többféle elképzelé­sük van: az önkormányzat is segíteni akarja a bajbaju­tottakat, s nyilván az árvízi kártalanítás is felhasznál­ható lesz azok számára, akik máshová költöznének. Timár is a Tisza-parton van, de ezt a szabolcsi tele­pülést a történelem folya­mán soha nem fenyegette árvíz kedvező fekvésének köszönhetően. A föld jó, munkalehetőségi is van el­sősorban lakatosok és gu­migyári munkások számá­ra.

Next

/
Thumbnails
Contents