Kelet-Magyarország, 2001. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-14 / 62. szám
2001. március 14., szerda lEtMlt NEMZETI ÜNNEPÜNK 8. oldal Márciusi üzenet Nagy István Attila A március a naptár szerint a rügybontás hónapja. De hozzákapcsolódik az újrakezdés is, a hitben való gazdagodás fellobbanó lángja. Az első tavaszi virágot a kedvesünknek nyújtjuk, hogy érezze: a bennünk lezajló megújulásnak ő is részese. Bizonyára a szükségszerűségekből születő véletlen, hogy 1848-ban éppen ebben a hónapban mozdult meg néhány fiatalember szívében Magyarország. Ennek a tömegeket mozgósító szívdobbanásnak forradalom volt a neve. A magyar történelem sajátos vonása, hogy később is, a nagy változások hirdetői a márciusi forradalom üzenetét hordozták magukban. Őszintén vagy taktikai megfontolásból. Ehhez a nagy eseményhez mérték önmagukat, ennek a folytatói akartak lenni. A márciusi forradalom idézésével mindig nagy tömegeket lehetett mozgósítani, mert az emberek menekülnek a szürkeségtől, a feleslegesség érzésétől. Mindnyájan létünkben akarunk igazolódni. Itt és most. Hinni, hogy véletlenül, de nem hiába születtünk. Nem eltékozolhatóan és feleslegesen. A márciusi eseményekre való hivatkozásban, az ünneplés perceiben átéljük az érvényes tett mámorítóan gazdagító érzését. Pedig minden nemzedéknek sajátar- cúan kell történelmét megélnie. Úgy, ahogyan ő képes, amilyennek önmagát megnyilvánítani akarja. Megfogalmazni a maga értékeit, vállalható gazdagságát. Legyen ebben minden, ami politikai sandaság nélkül folytatható, átélhető. A huszárok új egyenruhája Elek Emil felvétele Az idősebb nemzedék számára még ma is fájó emlék annak megtapasztalása, hogyan működik a diktatúra. Mindegy hol mutatta meg magát: a haláltáborokban, a büntető századokban, a kényszermunka táborokban, az ötvenes évek padlássöprő magatartásában. Vagy éppen a puha diktatúra esztendei alatt, amikor kompromisszumokkal ugyan, talán egy csepp megalkuvással is - kiemelkedhetett, aki akart, orvossá, kutatóvá, tanárrá, professzorrá, akadémikussá, világhírű filmrendezővé válhatott. A gerinctelen ember akkor is felkínálta magát a hatalomnak. Petőfi még a bőség kosarát emlegette, amikor az ember szabadságáról és méltóságáról beszélt. Ez a legfontosabb. Minden más ez után következik: a jogi egyenlőség, a kulturális javakhoz való hozzájutás. Eszébe se jutott Kölcsey pesszimizmusa, aki a Himnuszban a jókedv hiányát panaszolja fel, s először azt kér az Úrtól. Petőfi bizakodó alkat, tele van forradalmi lendülettel, naiv tisztasággal. Ma inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy pozitív célok és szándékok vezérlik. Építeni akart, nem rombolni. Egyetlen lelkesült testbe forrasztani a magyarságot. Úgy látszik, hiába volt a magyar irodalom gazdag vonulata, a magyar, az oláh, a szláv bánat hangoztatása, a közös sorsnak a megmutatása. Rendezni végre közös dolgainkat - figyelmeztet, s adja a bölcs intelmet József Attila. Némi cinizmussal azt is mondhatnám: ez a következménye annak, hogy nem olvasunk verseket. Mást is alig. Bizonyára gyáva vagyok. Féltem, amit eddig elértünk. Csak remélni tudom, hogy politikai gyakorlatlansága és tapasztalatlansága ellenére az emberek többsége meg tudja különböztetni az igazit a hamistól, és sokkal messzebbre lát, mint azok, akik állandóan arról beszélnek, hogy tele van minden zsebük a bölcsek kövével. Hadd szárnyaljon a képzelet Bodnár István Nyíregyháza (KMj - Diákok, de ősztől már tanítanak. Az idei március 1 5-ét még diákként ünnepük, de jövőre már talán ők szervezik a kisiskolások ünnepségét. A Nyíregyházi Főiskola hallgatói, történelem szakosok. Gyurkovics Mónika Nyírtelekről jött a főiskolára. Úgy emlékszik, hogy az általános iskolában mindig szépen ünnepelték meg március idusát. Emlékezetes műsorokkal készültek az ünnepre, előadták a Pilvax kávéházban történteket, Petőfit és Vasvárit is megszemélyesítették. Mónika is gyakran áll pódiumra, ahol verset is mondott. Talán ezért is maradtak meg a szép élmények.- Szép, tiszta ünnepeket szervezek majd én is. Talán hasznos lenne, ha verspályázatot is hirdetnénk, hadd ragadjanak tollat a tanulók, és hadd szárnyaljon a képzeletük. Bigéné Pál Mónika, Molnár György, Gyurkovics Mónika Sipeki Péter felvétele Molnár György Paszabon, illetve Tiszabercelen tanult. Számára azért maradtak emlékezetesek azok a márciusi napok, mert ő is gyakran szavalt. A jövőbeni ünnepségek során azt szeretné, hogy ne csak egy napig tartson az emlékezés. Ezért történelemórákon, már márciust megelőzően napirendre kerülnek a forradalmi események. Sok szemléltető anyagot mutat be majd az órákon. Bigéné Pál Mónika most is kapott feladatot a régi iskolájában, az újfehértói Vasvári Pál Általános Iskolában. Az intézmény a főszervezője a mostani ünnepségnek, és erre meghívták az egykori növendékeket, a már középiskolába járókat és a főiskolásokat. Mónika megtiszteltetésnek veszi a meghívást, ő is közreműködik. Sok tánc is szerepel a programban. Tanárként szeretné majd megvalósítani, hogy a tanítványaival felkeressék azokat a helyeket, ahol a szabadságharc eseményei zajlottak. Mindenki szabadságköre A Nyíregyházán híressé lett Benczúr család 1827-ben telepedett le a városban. Az itt felcseperedett nagyszámú gyermek közül János mellett ismertté vált Miklós a 48-as honvéd őrnagy, a későbbi országgyűlési képviselő s testvérhúguk az országosan kedvelt írónő. János Losoncon született 1819- ben. Iskoláit Nyíregyházán és Eperjesen végezte. A jogot Pesten sajátította el s 1842-ben esküdött ügyvédnek. Ez évtől a „Jelenkor” c. újság főmunkatársa. A márciusi forradalmat követően Nyíregyházán vállalt közfeladatot, a város aljegyzőjévé választották. Kiváló szónoknak bizonyult. Gyakran buzdította a város polgárait s ő volt a szónoka az 1849. május 6-i piactéri népgyúlésnek is, amelyen a függetlenségi nyilatkozatot hirdették ki. Fegyverrel szolgáló katona, egyre romló látása miatt nem lehetett. Ennek ellenére a világosi fegyverletétel után neki is menekülnie kellett. Sok társához hasonlóan a rétközi nádasok adtak neki is menedéket. A hatalomtól úgy nyert kegyelmet, hogy a közigazgatásban feladatot vállalt. Rimabreznó városában lett cs. k. járásbíró. Romló látása és egészsége miatt egyre többet tartózkodott Gráfenberg nevű fürdőhelyen gyógykezelés céljából. Távol szülő- és lakhelyétől 1852. július 12-én hunyt el fiatalon - 33 évesen - Lindeswiesen nevű településen, közel az előbbi fürdőhelyhez. Szerető barátai s járása síremlékkel tisztelték meg. Máig ható tanulmányai közül legjelentősebb a szabadság és a társadalmi rend elméleti megközelítését célzó és összegző műve A szabadság és társadalmi rend elméletei. A mű legbecsesebb része az első rész, amelyben például a polgári szabadság jogi fogalmát az alábbi nagyszerű hasonlattal fejti ki: „Minden embernek van egy szabadságköre. Az egyik ember szabadságköre ott végződik, ahol a másiké kezdődik. E szabadságköröket a jog láncolja egybe, mely egyúttal megakadályozza azt, hogy valaki a saját szabadság körén túl a másikéba lépjen. Eszerint minden ember polgári és társadalmi szabadsága egyenlő. Egyiké sem nagyobb, ill. kisebb, mint a másiké.” Benczúr János következtetései kortárs bölcselőivel együtt teremtették meg egy polgári társadalom létrehozásának elméleti alapjait. Az 1848. március 15-i forradalom először nyitott utat a Benczúr által is vallott szabadság korlátainak lebontásában. Az első szabadon választott nép- képviseleti országgyűlés a polgári rend megvalósítása terén tett történelmi léptékű tetteket. Tóth Sándor Forradalmi újságírás Budapest (MTI) - A forradalom az újságírásban is példát teremtett. A Márczius Tizenötödik szerkesztőségében számos hagyománnyal szakítva, a közvetlen politikai agitációt, a forradalmi nézetek hirdetését állították a középpontba. A nevezetes nap egy nevezetes lapé is. Március 15-e nem csupán a magyar szabadság, hanem azon belül az új forradalmi újságírás születésnapja is. Ázok a fiatalok, akik 1848-ig különböző szerkesztőségekben érlelődtek igazi hírlapírókká, ekkor jutottak az újságírás élvonalába, ahol kifejthették radikális, forradalmi nézeteiket. Nevesincs elődünk Tóth-Máthé Miklós Azon a napon, 1848. március 15- én, ő is ott menetelt a tömegben. Tisztviselő volt? Tanár? Kézműves? Vendéglős? Lámpagyújtogató? Esetleg kórista a Nemzeti Színházban? Robotos hírlapíró a Pesti Divatlapnál? Nem tudom. A korát sem, de lehetett bár középkorú, vagy idősebb, akkor ott, biztosan ifjúnak érezhette magát. Nem törődött az esővel, a kalapját is lekapta lelkesedésében, és hagyta, hogy a haját is szabadabban lengesse, kuszálja össze a márciusi szél. Mit számított akkor az a csúf idő, amikor belül egyre naposabb lett a lélek? Mit is törődött a macskaköves utca horpaszaiban felgyűlt pocsolyákkal, a beléjük merülő cúgoSci- pővel, amikor az egymást kereső tekintetekből a tavasz üzent? Nevesincs elődünk kabáthajtókáján asszonya készítette nemzeti színű kokárda. Olykor kicsit igazított rajta, gyöngéden végigsimította, mint valami különlegesen drága virágot, amit a szabadság kertjéből szakított le. Ott toporgott a Nemzeti Múzeumnál nevesincs elődünk, ott volt a Heckenast és Länderer nyomdája előtt és ő is kapott egy-egy ólomillatú példányt a szabadon kinyomtatott tizenkét pontból meg a Nemzeti dalból. Este ő is felgyalogolt a Várba, hogy jelen legyen Táncsics Mihály kiszabadításánál. Boldogan vivátozta meg a rabból újra szabaddá lett forradalmárt és talán sikerült neki még kezet is fogni vele. Csak későn került haza nevesincs elődünk, keveset evett a tűzhelyen melegen tartott vacsorából, azt is inkább asszonya unszolására, utána megivott egy pohár bort, és közben elmesélt mindent részletesen. Amikor végre ágyba került, sokáig forgolódott, nehezen tudott csak elaludni. Olyan volt számára ez az egyetlen nap, mint egész addigi élete. De talán még attól is több, hiszen először érezte meg a szabadság jó ízét, először tudhatta magát igazán magyarnak. Megérezte milyen az, amikor egyetlen közös akarattá forr egybe a lelkesedés, szinte súlytalanná válik a test és olyan benne a lélek, mint a kibontott zászló. Amit nem lehetett már többé összecsavarni, bevonni, mert az tovább lengett, suhogott benne. Lobogott akkor is, amikor nemzetőrnek állt nevesincs elődünk, és lobogott egészen addig, amíg valahol fel nem bukott egy ellenséges puskagolyótól. Petőfi, Vasvári, Irinyi, Pálffy és sorolhatnám még tovább 1848 márciusának nevezetes személyiségeit, de biztosan tudom, egyikük sem neheztelne meg rám azért, hogy ez egyszer nem róluk volt szó, hanem olyan valakiről, akinek még a nevét sem tudom. De aki nélkül mégsem lett volna teljes az a márciusi nap, és szegényebb lett volna a szabadságharc. Kard A negyvennyolcas gyalogsági tisztikar kardja Elek Emil felvétele Petőfi Sándor: A Tisza Nyári napnak alkonyúlatánál Megállók a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly simán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap súgóra Megbotoljék habjai fodrába'. Sima tükrén a piros sugárok (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Késő éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsből készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rőzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzájok: „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi rosszat kiabáltok róla, S ő a föld legjámborabb . folyója.” Pár nap múlva fél szendergésemből Félrevert harang zúgása vert föl. Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az őrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bőgve törte át a gátat, El akarta nyelni a világot! Pest, 1847. február (Részlet)
