Kelet-Magyarország, 2001. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-28 / 50. szám
2001. február 28., szerda Kelet« HÁTTÉR 3. oldal Hajrá, Felcsút! Nagy István Attila A élőlények egyik legfontosabb tulajdonsága a játékra való hajlandóság. Aki elveszítette a játék örömét, annak az életéből más szenvedélyek is hiányzanak. Homo ludens - játékos ember, aki önmagát valósítja meg. Mutasd meg, mi a kedvenc játékod, megmondom ki vagy! Ha igazak a hírek, elmaradt a keddi szokásos kormányülés. A halasztás oka, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki a felcsúti futballcsapat igazolt játékosa, társaival együtt edzőtáborban dolgozik a csapat sikerén. A megfelelő alapozás egyik meghatározó feltétele a sikernek. Nem gondolom, hogy ne lenne a kormánynak megbeszélni, megvitatni, eldönteni valója. Ilyenkor év elején vannak ismétlődő feladatok, aztán ott van a koalíciós partner háztájija, amelyik több évtizedes tölgyfa árnyékaként vetül az egész kormányra. A gondok egyik természete, hogy maguktól megoldódnak, amik nem, azoknak meg várni kell egy kicsit. Számomra a kormányülés-halasztásnak egyetlen üzenete van: fontos a felcsúti edzőtábor is. Ebben a miniszterelnök következetes, hiszen a választások éjszakáján, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a fiatal demokraták győztesen kerültek ki a küzdelemből, egy riporter érdeklődő kérdésére Orbán Viktor azt mondta: olyan a kormányfő feladata, mint a futballcsapatban a kapitányé. Focizni kell, a siker és a vereség is közös. A kép szemléletes, bár egy kicsit leegyszerűsítőnek tűnik. Ha a kormánytagok a futballisták, akkor mi vagyunk a nézők? De sokan vannak, akiknek nem elegendő a játék izgalma vagy unalma, szükségük van arra a tevékenységre is, amelyiktől jobb lehet az élet. T"alán igazuk van abban is, hogy a megyei első osztály jobbszélsői posztjáról nem ugyanazt a világot látja az ember, mint a miniszterelnöki bársonyszékből. Amerikai fegyver Ferter János karikatúrája HÍREK □ Munkaügy Az MSZOSZ és az ÉDOSZ megyei szervezete február 28-án 10 órától elődadást és konzultációt szervez időszerű munkaügyi és munkabiztonsági ismeretek témaköréből a szakszervezetek házában Nyíregyházán. □ Reiki klub A Városmajori Közösségi Házban működő Reiki Klub február 28-án 17.30 órakor tartja foglalkozását. □ Szívklub Február 28-án 17 órakor tartja foglalkozását a Városmajori Közösségi Házban a Városmajori Szívklub. Dr. Szilágyi Attila kardiológus főorvos a szívizom-elfajulásról tart előadást. Nem minden arany, ami fénylik Az éremnek legalább két oldala van, de az is előfordulhat, hogy olykor három Az új iskola Hodászon Hodász (KM - Gy. L.) - Szeretnénk, ha reális képet alkotna a sajtó Hodászról, mert az utóbbi években ez egy kicsit egyoldalúra sikeredett. Vannak itt azért megoldatlan problémák is szép számmal. Ezzel kezdte Nagy János képviselő mondandóját, hogy majd Demeter Imre, Kovács László és Demeter Tünde közreműködésével a részleteket is elénk tárja. Busz, garázs és a többi- Évek óta azt olvassuk, halljuk, milyen jó, hogy Hodásznak busza, traktora van - mondja Nagy János. - Valóban jó, de tudomásom szerint a buszt az iskola nyerte pályázaton, aztán az ön- kormányzat saját hatáskörébe vonta, most meg bérbe adja. Tavaly garázsépítésbe kezdtek, melyre 4,5 milliót hagyott jóvá a képviselő-testület, de már kilencmillió is ráment. Milliókat költünk a hulladéklerakó telepre, miközben kerítés híján a szemetet szanaszét viszi a szél. Idegen vállalkozók kapják meg a munkákat: most például a könyvtár kerítését sem hodá- sziak készítették. Rendbe kellene szedni a régi, már lezárt temetőt a község közepén.- Az egyik legnagyobb fájdalmunk - veszi át a szót Demeter Tünde -, hogy a húsz éve leégett művelődési ház ma is ott áll üresen, miközben a fiatalságnak nincs hol kulturáltan eltölteni szabad idejét. Azt nyilatkozta nemrég a polgármesterünk, hogy nem bocsátottak el senkit a minimálbér-emelés miatt. Tudomásom szerint két takarítónőnek sem hosszabbították meg a szerződését.- Problémák vannak a szociális ellátássál is: nem mindig a jövedelemtől függően ítélik oda például a közgyógyigazolványt, a gyermekvédelmi támogatást - teszi hozzá Demeter Imre. - Az egyházak támogatásában is aránytalanságok vannak: a görögkatolikus egyház tavaly például 3,5 millió forintot kapott az önkormányzattól.- Nem használják ki az ingatlanokat sem - veszi át a szót Kovács László nincs teleházunk, pedig a 3 tantermes iskola pincéjében erre lett volna lehetőség, ha idejében pályáznak, de említhetem a két éve felújított tornatermet és az egy éve üresen álló patikát is. Nincsenek szolgálati lakások, a pedagógusokat így nehéz megtartani. A polgármester nemrég azt nyilatkozta, hogy Hodász egy éven belül város lesz. Vajon mire alapozta kijelentését? Máté Béla polgármester a felvetett kérdésekkel kapcsolatban elmondta:- Sem 1994-ben, sem ’98-ban nem bírták elviselni ellenfeleim a vereséget, ugyanis azok között, akik önnek nyilatkoztak, polgármester-jelöltek is vannak. Az információikat úgy adták, hogy közben nincsenek tisztában Hodász történetével, megnyilatkozásuk demoralizáló a községre nézve. De vegyük sorra a tényeket! A buszra valóban az iskola nyert pályázaton nyolcmilliót, de úgy döntöttünk, hogy a 16+1 személyes jármű helyett egy 28+1 személyeset vásárolunk, s a 12 millió forint többletköltséget az önkormányzat állta. Díjtétel van, kivéve a temetést. Többfunkciós iskola- A többi kérdésre is válaszolok távirati stílusban. Nem ismerek olyan faipari vállalkozót Hodászon, aki az említett impozáns kerítést el tudta volna így készíteni. A kultúrház valóban leégett A régi művelődési ház húsz éve, de az önkormányzatnak sosem volt 30-40 millió forintja a felújításra. Viszont a háromtantermes iskolát úgy terveztettük, hogy annak aulája a vele összenyitható tanteremmel alkalmas legyen községi és kulturális rendezvények lebonyolítására. Egyébként a 80 milliós beruházást 52 millióból valósítottuk meg. De itt van például a könyvtár. Az is a mi munkánk, hogy rendbe hoztuk a régi épületet. Én nem azt mondtam, hogy Hodász egy éven belül város lesz, hanem azt, hogy a nagyközség a szennyvízberuházás - Nyírcsászárival közösen - megvalósítása után alkalmassá válik arra, hogy várossá nyilvánítsák. A szociális ellátásról: jelenA szerző felvételei leg 797-en kapnak a községben gyermekvédelmi támogatást. Az említett esetnek az a háttere, hogy csak ez egyik szülő jövedelemigazolását tartalmazta kérelem. Később minden tisztázódott, itt van az igazolás arról mutatja hogy az illető megkapta a támogatást. Úgy gondolom, hogy azt a nyugdíjast, akinek nyolcvanezer forint a jövedelme, nem lenne méltányos köz- gyógyigazolványban részesíteni, ki tud fizetni egy 3700 forintos számlát.- A görögkatolikus egyház egy háromtantermes iskoláját, mely a felértékelés szerint 47,5 millió forint, visszavette. Az állam ezért 30 millióval támogatta még az előző ciklusban a községet, ebből kétszer ötmilliót kapott az egyház, melyből felépítették az új templomot. A reformátüs és a római katolikus egyház is kapott támogatást. A teleházról annyit: az iskolában 14 számítógép van, melyet nem csak az iskolások használhatnak. A gyógyszertár eladására tett indítványt pedig éppen Nagy János nem szavazta meg. A szülőktől is függ A sporttelepi tornatermet olyannak, akinek még szakvizsgája sincs, nyilván nem adjuk ki. Kihasználtsága pedig a szülőktől és a két gyermekintézménytől függ. Hét szolgálati lakás van Hodászon, igaz, ezek közül öt 100-150 éves épület. Valóban azt nyilatkoztam, hogy a minimálbér-emelés miatt nem bocsátottunk el senkit. Nem is, mert akik küép- tek, azok közül az egyik nem is akarta meghosszabbittatni szerződését, a másik pedig másutt talált magának munkát. Döntse el a kedves olvasó, hogy melyik oldalon van az igazság. Vágyódott fáim Makay Béla Ilyenkor tavaszelőn is gyakran járom a kertünket. Lesem, várom gyümölcsfáim ébredését, pedig jócskán odébb van még az ideje. S amikor végigvezetem tekintetem a szilvafasoron, a körtefákon, a dión meg a többieken, gondolatban szülőházam kertjébe röppenek: mi is volt ott hajdani pulyako- romban, müyen fák? Nehogy hiányozzanak már innen. Ugyanazokat a fajtákat vágyom és ültetem ide is. Hadd ébresztgessék gyermekkori emlékeimet abból a kertből, ahol először dajkálta a természet az iránta áradó szeretete- met. A veresszilva fájáról semmiképpen nem felejtkezhettem el. Kettő is van. Az ő gyümölcse zsendül a legelőbb, már augusztus végén. Veresedő, fa- nyarkás szemeiből egy-kettőt ha leveszek, elég. Amit emlékezetembe idéz, az pedig sok és édes. Úgy másztam rá egykor, ötven éve, ahogy jártunk, mezítláb. A klottgatyánkkal leszorított gyolcsingük alá, a kebelünkbe hánytuk. Nem is érett be soha, nem volt rá ideje. A másik fajtából, a nemtu- domból volt és van a legtöbb. Magában és kenyérrel is. Ez utóbbival legtöbbször vacsorára meg kenderáztatáskor. Fogyasztottuk étvágytalanságra, vérszegénységre, zsíros és vajas kenyér helyett és bélgilisztára is. Lekvárját duzzanatokra is felraktuk. Körtéért a gyerekeimnek, unokáimnak sem kell a szomszédban ácsingózni. Búzával érőt, kormost, vérbélűt, császárt és mézest oltottam vadkörtébe. Szegény mamám negyven fillérért adott el egy szakajtókosárnyit a kormosból, még a szomszédnak is. Te jóisten! Hát ennyire megszorultak voltunk? Ott csípett meg először lódarázs. Rajtam töltötte ki bosszúját a fukarságunkért. S az időben kaptam az első pofont attól a szegény körtetolvajtól, akit megszólítottam. Ez utóbbiért ma is nagyon fáj. A diófám még olyan kicsi, hogy egy madár alatt meginog. Bezzeg az otthoni! Kibírta a hintámat, a fellegekben láttam a csúcsát. Aki ültette, bizonyára olyféle megnyugvás gyökeresedett meg benne, mint bennem most. Árnyékában nem ülök, gyümölcsét nem eszem, nem magamért tettem, másért cselekedtem. És itt a somfa is. Nem is egy. Vajon ki kóstolgatja majd, ki főzi meg aszalva, habarva gyümölcsét? Korai virága, kármin- piros termése miatt látványnak talán megmarad. Meg talán azért is, mert nagypapa ültette. Az én somfámat az ablak előtt a nagymamám emléke élteti. Otthon is volt egy, az ő ablaka előtt. Jóságos volt a somfa, jóságos a nagymamám is. Kedvenc habart ételemet főzte a gyümölcséből. Még akkor is, amikor haza-hazaszabadultam a távoli városból mint diák. S oly nyugtalanul, oly vágyódva várom, hogy ismét és ismét kiviruljanak virágcsillagai, nagymamám földre szállt lelkejóságai. Szakképzés, másképp Nyíregyháza (N. L.) - Idén is lesz úgynevezett decentralizált szakképzési alap, az ezzel kapcsolatos pályázatokat később lehet beadni. A részletekről kellő időben sajtótájékoztatón és egyéb módon tájékoztatják az érdekelteket - tudtuk meg Hajdú Sándortól, Nyíregyháza oktatási, kulturális és sportiroda vezetőjétől, a megyei Szakképzési Bizottság soros elnökétől. Mint mondta, december végéig a bizottság titkári teendőit a megyei munkaügyi központ látta el, egy kormányhatározat szerint januártól a bizottság a debreceni regionális OKÉV irodához tartozik. Ettől az évtől az iroda látja el a szervezési, anyagi és technikai feladatokat. Idén is érvényes: ha a munkaadó a saját dolgozóinak szakképzést biztosít és a szakképzési tervet a megyei Szakképzési Bizottság jóváhagyja, akkor a munkaadó a 0,5 százalékos szakképzési hozzájárulás befizetése alól mentesül.