Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-14 / 292. szám

2000. december 14., csütörtök Keletw HÁTTÉR 3. oldal Marik Sándor- /r ü££üi>ü Munka és diploma Egy kétségbeesett olvasónk hívott fel a mi- nap és kiöntötte a szívét. Két gyermekét neve­lő középkorú asszonylánya képtelen elhelyez­kedni, holott kiváló szakmája van, közgazdász. A munkahelyek mindenütt pályakezdőket ke­resnek - de mi lesz az idősebbekkel, ha elvesz­tik állásukat. A szülők, nyugdíjas pedagógu­sok, tartalékaik kimerülőben, az idegek fárad­nak. Olvasónk mégsem állásajánlatot várt, amikor a szerkesztőséget tárcsázta; csak a csa­lád jajkiáltásának közreadását, egy figyelemfel­hívást, hogy nemcsak húszévesek vannak. Bárki beleélheti magát a helyzetbe, nem csoda, hogy a tehetetlenség méreggel páro­sult olvasónk hangjában. Bármilyen meglepő, megyénk harminchétezer álláskeresője között kilencszáz főiskolát, egyetemet végzett szak­ember is van. A vélemények megoszlanak en­nek minősítéséről: sok, kevés, vagy arányos. Szerintem sok. A nagy kérdés: valóban kilátás­talan-e sorsuk? A munkaügyi szakemberek szerint gyakori, hogy a még oly felkészült emberek is elvesztik fejüket, ha egyik napról a másikra munka, jö­vedelem nélkül maradnak. Holott talán ilyen­kor még nagyobb szükség lenne a hideg fej­re. A tájékozottak szerint azonban vannak le­hetőségek. Először is maga a munkanélküliség hivatalos regisztráltatása. Amihez - ha kell - ál­láskeresési tréning, pszichológiai segítség tár­sul. Van, akit beiskoláznak, van, akinek önálló vállalkozás alapítását ajánlják, s ehhez pályáza­ti alapon pénzhez juttatják. Jó tippeket lehet szerezni a foglalkoztatási információs tanács­adó szolgálatnál, vagy egyszerűen az álláske­resők klubjában. Igaz, szerencse is elkél, ám meglepően sokan hamar el tudnak helyezked­ni, ha élnek az említett lehetőségek valamelyi­kével. A önmarcangolás, a kilátástalanság érzése rossz tanácsadó. Kétségtelen, hogy - különö­sen egy korábban vezetői szintű munkát ellá­tó szakembernek - nem dicsőség a munka­nélküli státusz. Ma azonban bárkivel előfordul­hat ilyen „baleset", ezért indokolatlan a szé­gyenérzés, a hozzáértők szerint a legfonto­sabb: tartása ne törjön meg. Napjaink zsonglőré Ferter János karikatúrája □ Ünnepi ülés A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány Kurató­riuma nyilvános ünnepi ülést tart a Megye­háza 102. számú tárgyalójában december 14-én 15 órától. Az összejövetel témája a pá­lyázati rendszer értékelése és a díjak átadása. □ Karácsonyi koncert A tiszavasvári mű­velődési központban karácsonyi koncertet tartanak december 14-én és 15-én 18 órától. Közreműködnek a Kabay János Általános Is­kola tanulói. A római katolikus templomban december 16-án 16 órától lesz hangverseny, amelyen a város több kórusa is közreműkö­dik. □ Véradás Csütörtök délelőtt az ófehértói művelődési házban és Kisvárdán a Tungsram Rt.-nél lesz önkéntes véradás. Fogyatékos­támogatás Nyíregyháza (KM) - Bár a tör­vény csak jövő év júniusától ter­vezi bevezetni az új fogyatékossá­gi támogatási rendszert, az ellá­tást már ez év szeptembere óta kérhetik az érintettek. A kormányrendelet értelmében a jelenlegi ellátásoknál magasabb összegű, egységes támogatásra a súlyosan fogyatékosok lesznek jo­gosultak. A mindenkori nyugdíj- minimum nyolcvan százalékának megfelelő összeget azok kaphat­ják, akik halmozottan fogyatéko­sok, értelmi fogyatékosok vagy mozgássérültek, és nem képesek mások segítése nélkül élni. A támogatás összege minden más esetben a nyugdíjminimum fele lesz. Azok, akik jelenleg is a fogyatékkal élők különféle ellátá­saiban részesülnek, választhat­nak a régi és az új támogatás kö­zött, de a rendszerbe 2001-től újonnan bekerülők már csak az egységes támogatást kaphatják. A megállapításhoz szükséges vizs­gálatot az érintettek háziorvosuk­nál kezdeményezhetik, ahol az ál­lapotukra vonatkozó igazolások­kal kell jelentkezniük. Közösségi tervben a gyógyító erő Nincsenek nagy dolgok a pályázatban, de minél több partner kell a megvalósításhoz Levelek (KM - Sz. J.) - Ha vala­ki azt hiszi, hogy a települési egészségterv alatt valamiféle orvosi-gyógyászati programot kell érteni, nagy tévedésben van. Többről, másról, a kö­zösség gyógyító erejéről van szó a Soros Alapítvány még utolsó élő pályázatánál. Mindezeket és a további jó taná­csokat egy olyan polgármestertől, Szanyi Lászlónétól, Levelek első emberétől hallottam, aki maga is kipróbálta és jelenleg is működte­ti az egészségtervet. Sikerélmé­nyeiről is beszámolt lapunknak. Soros-pénz 2001. március 1. a beküldési határideje az utolsó egész­ségterv-pályázatnak. A prog­ram tervezett kerete 20 mil­lió forint, melyet olyan ter­vek megvalósítására oszta­nak szét, amelyek a települé­sen élők életminőségének, egészségi állapotának javu­lását szolgálják, s a megvaló­sítás a pályázó település la­kosságának összefogásán, aktív részvételén alapul. Levelek tavaly februárban készí­tette el a közel háromezer lakosú község egészségtervét. 1 millió 790 ezer forintot nyertek el akkor a Soros Alapítványtól. Aktív részvétel A megvalósítást ellenőrizte is a pályázatkiíró kuratórium, s nagy tetszéssel fogadták a pénz felhasz­nálását. November végén egy el­méleti előadásokkal is megtűz­delt országos konzultáción a leve- leki polgármesterasszonyt kérték arra, számoljon be a saját tapasz­talatairól. Ő a résztvevőknek fel­vázolta, miként tudja egy telepü­lés közössége kitapintani a helyi problémákat és milyen lehetősé­gek rejlenek a helyiek összefogá­sában, a települési egészségterv alapján felvázolt cselekvési prog­ramban való aktív részvételben. Az elmúlt három évben eddig mintegy hatszáz település készí­tette el a tervet a Soros felhívásá­ra, s közülük több mint kétszáz kapott 110 millió forintnyi támo­gatást. Ha nem betegségmegelőzésről, akkor miről is van szó? - kérdez­tük Szanyi Lászlónétól azzal a szándékkal, hogy ő is és mi is se­gítsük a gondolkodásban azokat, akik a hatodik, immár az utolsó ilyen pályázatra szívesen felké­szülnének. Nem kell nagy dolgok­ban gondolkozni, csak végrehajt­ható, valóban szükséges, minél többeket megmozgató, a közösség erejét igénybe vevő ötletekre. Az önkormányzat, civil szervezetek, intézmények, egyház, sportegye­sület, gyerekvédők, rendőrség - mind-mind biztosan tud biztos támpontot adni. Mi miatt? A lényeg az, amit a Soros Alapít­vány is igen szem előtt tart, hogy olyan programokat patronál­nak, olyanokhoz adnak anyagi impulzust, mely ha a pénz elfo­gyott, nem fog elolvadni, hanem tovább él. Amikor az első lépést megteszi egy település az elhatározást kö­vetően, s elkészíti a valóságos helyzetképet a lakosság mentál­higiénés és tényleges egészségi állapotáról, legyenek magukhoz őszinték - így szól a tanács. A helyzetelemzés térjen ki a kör­nyezet állapotára, az oktatás kö­rülményeire, a népesség sajátos­ságaira. Például ne csak azt az ál­talánosságot állapítsák meg, hogy nő az alkoholizmus, hanem azt is vizsgálják meg, hogy náluk éppen mi miatt van ez. Leveleken például a környeze­ti kultúra és a szabadidős prog­ramok a község lakosságának egészségéért tartalmú cselekvési programot valósítják meg azóta is folyamatosan. Ők a nyugdíja­sokat, az intézményen kívüli fia­talokat és a kisgyermeküket ne­velőket tekintették fő célcsoport­nak. Egy év alatt megtöbbszörö­ződött a nyugdíjasklubba járók száma, hasznossá lett a baba-ma­ma klub, és a tóparti röplabdapá­lya értelmes elfoglaltságot nyújt a kamaszoknak, hagyományos lett a községi sportnap, s a példa- mutatás megtette a hasznát, a községháza környéke virágos lett, így aztán egyre több a nö­vény máshol is. Egészséges üzlet Fontos, hogy minél többen vegye­nek részt az ötletbörzén és a pá­lyázat megírásában — ez a garan­cia arra ugyanis, hogy tömegek érzik magukénak az ügyet, s így a megvalósítás is könnyebb lesz. Minden településen mások az adottságok, mások a szellemi és anyagi erőforrások - ezeket amúgy sem haszontalan számba venni, s ha a párbeszéddel még pénzt is lehet nyerni, az már „egészséges üzlet”. A jövő év első negyedévében Levelek kistérségi egészségterv találkozót szervez. Céljuk a megyei hálózat. M inden karácsonykor küldünk képeslapot a szűkebb és a tágabb rokoni körnek, úgy húsz darabot. A lapokat az édesanyámmal együtt vá­sároljuk és írjuk meg, mi­vel egy háztartásban élünk. Az üdvözlőlapok karácsonyi és vallásos jel­legűek. Természetesen kapni is szoktunk, azokat az asztali díszmappába tesszük. Tekséné Hulvej Anita, MENTÁLHIGIÉNÉS CSOP.VEZETŐ C sak a legszűkebb családi körben küldünk karácsonyi ké­peslapot. Bevált szokás szerint e feladat, vagyis a vásárlás és a megírás a feleségemre hárul. Az el­küldött lapokat hamar vi­szont is látjuk, mert - amellett, hogy rendszere­sen hazajárunk - a kará­csonyt édesanyámnál és anyósoméknál Ibrányban töltjük. Oláh Ferenc, OTP-revizor É ppen most beszélget­tünk arról, hogy a mobütelefon világában ez a kedves szokás is a hát­térbe szorul. Eleinte na­gyon ellene voltam, de már szinte SMS-függő let­tem magam is. Pedig mennyire jó volt várni a postást a karácsonyi la­pokkal. Emlékszem e ké­peslapok különös illatára, volt bennük már valami az ünnepből. Lovácsiné Tisza Tünde, zenetanár S ajnos, nyolc éve már, hogy a feleségem eltá­vozott, de a képeslapok küldésével nem hagytam fel. Az öt lánytestvérem­nek, a két fiamnak és csa­ládjuknak szoktam megír­ni a lapokat. Már ma fel is adom az üdvözleteket. Amit meg nekem külde­nek, mondani se kell, megbecsülöm őket: a felöltöztetett fa legszebb díszei. Kosztik Ferenc, NYUGDÍJAS H at-hét karácsonyi la­pot szoktunk küldeni. A férjem rokonainak Ro­mániába mindig zenélős képeslapot veszünk, mert oda nem tudunk eljutni az ünnepen. A szentestét rendszerint Kállósemjén- ben, édesanyáméknál tölt­jük. A kapott lapokat felaggatjuk a fánkra. A férjem postásként sok üd­vözletei hord szét a csalá­dok nagy örömére. SOÓS ZOLTÁNNÉ, GYESEN LÉVŐ KISMAMA Kérdezett és fényképezett: Lefler György ■Vt 7 ,.o H- V Ünnepi fényben Karácso­: nyi díszkivilágítás a nyíregyhá- 1 zi Korona Szálló épületén , Elek Emil felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents