Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-12 / 290. szám
2000. december 12., kedd Ktifit* MINDENFELŐL 2. oldal I HÍREK □ Tagfelvétel Az Európai Unió tartani fogja szavát, és 2003. január elsejétől nyitva tartja kapuit azon tagjelölt országok előtt, amelyek készen állnak a küszöb átlépésére - jelentette ki hétfői nyilatkozatában Jacques Chirac francia elnök. □ Elnökválasztás A vasárnapi román elnökválasztás második fordulójának részeredményei igazolják Ion Iliescu magabiztos győzelmét. A központi választási bizottság hétfői közleménye szerint a szavazatok 80 százalékának összeszámlálása alapján a Szociális Demokrácia Romániai Pártja jelöltje 66,89 százalékot, míg ellenfele, Corneliu Vadim Tudor 33,11 százalékot kapott. Csak drága vakcina kapható (Folytatás az 1. oldalról.) A Menjugate, amely kéthónapos kortól adható csecsemőknek is, több gyógyszertárban még megvásárolható. Egyetlen hátránya, hogy kétéves kortól 8770 forintba kerül. Több gyógyszertárban érdeklődtünk a megyében. Megtudtuk, Nyíregyházán a Helios Patikában a Menjugate még kapható. A Főnix Patikában egyik változat sincs. Hiába hívják a nagykereskedést, még biztató ígéretet sem kapnak, januárra talán beszerzik az olcsóbb vakcinákat is. Ekkora készletek nem voltak, a behozatal üteme nem felel meg a megnövekedett igények tempójának. A Jósa András Gyógyszertárban és a Szent Erzsébet Patikában a Menjugate és a Meningitec is kapható, de mindkettő még támogatva is drága. Mátészalkán a Szamos Gyógyszertárban még hétfőn délelőtt volt Menpovax, azonban mikor ennek híre ment, gyorsan elkapkodták, más városokból utaztak el az oltóanyagért. Mátészalkán a Salvare Gyógyszertárban megrendeléseket vesznek fel, bíznak abban, a Menpovax januártól kapható lesz. Kisvárdán a Balzsam Gyógyszer- tárban és a Béres Patikában sem kapható egyik vakcina sem, a drágább oltóanyagokra eddig nem volt igény, de a nagykereskedéstől már rendeltek. Elhangzott: a gyógyszertárakban kicsiknek és felnőtteknek elegendő oltóanyag áll rendelkezésre.- Aki több évre szóló teljes biztonságot akar, vegye igénybe az oltóanyagot, amelynek egyéves kor alatt 70, 1-2 év közötti korban pedig 50 százalékát az egészségbiztosító téríti - hangsúlyozták a szakemberek. «««■* JS* Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Telifax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletSiscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. ki Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 1 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Tízéves az egészségügyi képzés Szakmai bemutató az évfordulón Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - M. S.) -Tíz éves a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Kara. Ebből az alkalomból ünnepi tudományos emlékülést tartottak hétfőn az intézményben. Harminc védőnő és harminc szo- ciálismunkás-hallgató kezdte meg tanulmányait 1990 szeptemberében, az idei tanévnyitón pedig hét szakon közel háromszázan. Ezek a fő számok szerepeltek Lukácskó Zsolt főigazgató megnyitójában. Évente csaknem megduplázták a hallgatói létszámot, ennek megfelelően bővítették az infrastruktúrát, az oktatói hátteret, részt kértek a megye tudományos életében. Új oktatási formákat vezettek be, 11 szakmában is képeznek. Mindezekhez elengedhetetlen volt az egyetem, a megye, a város és a megyei kórház támogatása - hangsúlyozta. Fésűs László egyetemi rektor köszöntőjében kiemelte: a főiskolai kar nagy értéke, hogy régióban gondolkodnak, dinamikusan fejlődnek, több szakot elsőként szerveztek meg az országban, s újabb szakmai kihívásokra vállalkoznak. Az esemény alkalmából több bemutatót tartottak hétfőn az intézményben, ekkor voltak a tanszékfoglaló előadások, 10 év kutatási eredményeiből pedig szekcióüléseken hangzottak el összefoglalók. Elismerések átadására is sor került. A Pro Facultate kitüntetést adományozták Ferge Zsuzsa akadémikusnak, Leövey András egyetemi tanárnak, Gyúró Imre korábbi megyei tanácsi elnökhelyettesnek, Csehák Judit korábbi miniszternek, a főiskola alapító okirat aláírójának, Karmazsin László korábbi egyetemi rektornak, Hunyadi Károlynénak, a kar első kinevezett dolgozójának, Deák Lászlóné nyelvtanárnak, Horváth László, Kiss János, Zagyi Bertalan tanszékvezetőknek. Lukácskó Zsolt a Debreceni Egyetem emlékérmét kapta. Rendőrség és autópálya A kormánypártot cáfolják a szocialisták Tisztelt Főszerkesztő úr! Az elmúlt napokban két alkalommal is olyan tudósítás jelent meg lapjukban (december 2- án és 8-án), amely a tényekkel - mondhatni - köszönőviszonyban sincs. Mindkétszer a nagyobbik kormánypárt politikusainak tájékoztatójáról számoltak be. A tudósítások valószínűleg nem az újságíró hibájából sikerültek valótlan tartalmúra, hanem a politikusok állítottak valótlanságokat. Tételesen 1. Erényként mutatják be, hogy megyénk rendőrsége 120 millió forinttal többől gazdálkodhat. Mihez képest? A kormány által eredetileg javasolt összeghez képest. Ez a többlet a hiányzó forrásoknak csak a töredékét teszi ki, és e többlet többszöröse hiányzik még ezt követően is ahhoz, hogy megfelelő anyagi feltételek legyenek biztosítva megyénkben a rendőrség közbiztonságot javító tevékenységéhez. 2. Eredményként tüntetik fel a közmunka-programok támogatásának 50 százalékos növelését, miközben 2001-ben országosan ezzel együtt is kevesebb forrás lesz erre a célra fordítható, mint volt 1998-ban a nem Fidesz által megszavazott költségvetésben. 3. Szeretném látni azt a megyebeli illetékest, aki az ún. Szé- chenyi-programra fordítandó forrásokból 2001-ben megyénkben autópályát fog építeni. Valószínűleg az a személy még nem született meg. Többletpénz legfeljebb a Fidesz által kiválasztott kivitelezőkhöz jut majd, de nem szabolcsi autópálya építésre. Az EU országjelentése is kifogásolja a közbeszerzési eljárás kikerülését. 2001-re, de 2002-re sem terhez a jelenlegi kormány autópályaépítést megyénkben. Alátervezett infláció 4. Elképesztő valótlanságokat állítanak a nyilatkozók mindkétszer arról, hogy az MSZP által a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok esetleges elfogadása milyen veszélyt jelentett volna a költségvetési egyensúlyra. Ma már minden szakértő egyetért azzal, hogy a kormány alátervezte az infláció mértékét mind 2000. évre (ezt már a pénzügyminiszter is bevallotta a nyilvánosság előtt), mind a 2001. évre. A pénzromlás reális mértékével számolva jelentős adó- és járulék bevételi többlettel számolhat a kormány. Ebből a forrásból, valamint a kormány által szerintünk rossz célokra tervezett milliárdokból mi szocialisták más célokra is kívántunk forrásokat biztosítani (családi- pótlék-emelés, nyugdíjemelés, egészségügyi alapellátás). Valótlan az az állítás, mely szerint adóemelés állt volna forrásként módosító javaslataink mögött, hogy az inflációba, deficitbe kergette volna az országot indítványaink elfogadása. Valós viszont az az állítás, hogy az MSZP alternatív költségvetési javaslatainak (melynek a frakcióvezetővel együtt magam is szerzőtársa .voltam) elfogadása egyáltalán nem befolyásolta volna a költségvetés egyensúlyi helyzetét, az inflációt, mert csak annyi összeget használtunk fel más célokra, amennyinek a forrását biztosítani tudtuk, azaz indítványunk költségvetési egyenlege „0” szaldós volt. 5. Sajnálatos, hogy képviselő- társam vívmányaként állít be olyan változtatást, mint a kiegészítő családi pótlék elnevezés bevezetését. Ez bizony nem vívmány, hanem egyszerű plágium, hisz az ellenzék által 2 éve bevezetett élnevezést átvette a kormány. Átvette és az 1998. óta folyósított gyermekvédelmi támogatást kívánja ezt követően ezzel az új elnevezéssel illetni, anélkül, hogy az érintettek ténylegesen többletpénzhez juthatnának. Ez bizony nem kiegészítő családi pótlék a helyes magyar nyelv- használat szabályai szerint sem. Pénz a kórházhoz Ennyiben szerettem volna észrevételeimet közreadni az igazság kedvéért az előző héten megjelentek pontosítása, az olvasók korrekt tájékoztatása érdekében. Az sem mellékes persze, hogy miközben a Fidesz képviselői vélt sikereikről számolnak be, ahhoz sajnos nem volt megfelelő politikai súlyuk - még a megyei FKGP-vel együtt sem -, hogy kormányuknál elérjék a Szat- már-Beregi Kórház rekonstrukció hiányzó forrásainak biztosítását, melyre a jogi és gazdasági lehetőség az elmúlt hetekben megnyílt. így közösen nem teljesítik a tárgyban tett választási ígéretüket sem. Dr. Veres János országgyűlési képviselő (MSZP) Szárnyal a Flextronics Budapest (KM - Ny. Zs.) - A lassan mögöttünk hagyott esztendőben várhatóan 900 millió dollár, azaz 270 milliárd forint árbevételt ér el Magyarországon a Flextronics International. Ezt Peter Baumgartner, a Flextronics európai személyzeti vezetője jelentette be tegnap budapesti sajtótájékoztatóján. Az idei legkomolyabb beruházásuk a nyíregyházi gyár felépítése volt. A júniusi átadást követően itt jelenleg 550 ember dolgozik. Nem egyszeri juttatást Nyíregyháza (KM) - A hét végén országos demonstrációt tartottak az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetének felhívására a szakma képviselőinek csoportjai. Szabóné dr. Csiszár Gabriellát, a szakszervezet megyei elnökét rövid összegzésre kértük.- Nyíregyházán pénteken az alapellátásban dolgozó valamennyi védőnő részt vett a megmozdulásban 7.40-től 9.40- ig - mondta. - Szombaton a megyéből ötszázan mentünk autóbusszal, vonattal és gépkocsikkal a fővárosba, ahol csatlakoztunk az ország más részeiről érkezettekhez.- Nem hagyjuk figyelmen kívül a minisztérium, a kormány intézkedéseit, amelyek az egészségügyben dolgozókat érinti. Természetesen kedvezőbb lesz a 40 ezer forintos minimálbér, mint a mostani. Petíciójukban megfogalmazták: „Nem elég a kormányprogramban kiemelt bérfejlesztést ígérni az egészségügyi és szociális dolgozóknak, annak teljes pénzügyi fedezetét is biztosítani kell. Nem elég egyszeri juttatással foltozgatni ágazataink tragikus bérhelyzetét és nem lehet egyszeri juttatással befogni a dolgozók száját, bérfelzárkóztatási garancia kell.” ...............———..........-............................................--............................■■■■.................——~-------------——-—--------------------------------A Tőzsde Víi.ága Az alagútvégi fény? A magyar piac megjárt poklot és mennyet is az elmúlt néhány napban. Miután a piac vezető indexe, a BUX elérte éves minimumát hétfőn, keddtől kezdve erőteljes növekedésnek indult és a hét hátralevő részében jelentős erősödést mutatott fel. A forgalom már a régi szebb időket idéző volt, alkalmanként meghaladva a 12 milliárd forintos „átlagot is. Az árak emelkedésének fő győztesei főképp azok a részvények voltak, amelyek eddig legjobban estek, így a Matáv és a MÓL erősödött relatíve a legtöbbet, míg az OTP és a Richter valamivel szolidabb emelkedést produkált. Meghatározó hazai hírek hiányában a magyar piac az elmúlt napokban erősen a külföldi események hatására mozgott. Ezek között az egyik legfigyelemreméltóbb az amerikai elnökválasztási küzdelem körüli bizonytalanság volt, amely igen erősen befolyásolta a világ szinte összes tőzsdéjét is. Ezzel kapcsolatban azt az igen érdekes összefüggést érdemes megjegyezni, hogy a befektetők nem elsősorban a megválasztott elnök személye miatt aggódnak, hanem sokkal inkább a nagy betűs Bizonytalanság az, ami eltántorítja őket a tőzsdei vásárlásoktól. A tőzsde ugyanis természete szerint a jövőbeli kilátások alapján próbálja az egyes vállalatok eredményét „kitalálni és eszerint árazza be a részvényeket. Éppen ezért a börzék szerte a világon a kiszámíthatóságot keresik, hiszen mindenhez lehet alkalmazkodni, csak legyen a (gazdaság-)politikai környezet ismert és előretervezhető. Ebből a szempontból kedvező, hogy az amerikai elnökválasztási tortúra is véget fog érni záros határidőn belül, ezzel biztosabb talajt nyújtva a befektetők számára. (Szepessy László CA IB) Bank Austria Creditanstalt Rt. Nyíregyháza, Dózsa György u. 1. Tel.: 42/502-350. (x) Hirdetés Raiffeisen Akciós kamatlábak kamatrobbanás a lekötött forintbetétekre! Összeg Futamidő 1 hónap 3 hónap 500.000-5.000.000 Ft között 9,85% 9,50% 5.000.001 Ft-tól (teljes összegre) További futamidők: 6 és 12 hónap. Az EBKM megegyezik a közöli éves kamatlábakkal. Hívja a 06-40-48-48-48-as telelonszámot! Raiffeisen A BANK Bankfiók: Nyíregyháza, Víz u. 46.