Kelet-Magyarország, 2000. december (60. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-08 / 287. szám
2000. december 8., péntek 2. oldal MINDENFELŐL □ Marad a menetrend Az Európai Unió nizzai csúcstalálkozójának első felvonása, a tagországok, és a tagjelölt államok vezetőinek részvételével lezajlott európai értekezlet után az elnöklő Jacques Chirac francia államfő kijelentette, az EU mindent megtesz azért, hogy felgyorsítsa a csatlakozási tárgyalásokat, és a vállalt időre, 2003 elejére készen álljon az első felvételekre. □ Vigaszdíj A demokrácia általános veresége közepette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tetszetős választási szereplése enyhe vigasznak számít. A hivatalos RMDSZ- vezetés elszámította magát, amikor a Vadi- mok erdélyi és lliescuék összromániai térnyerésével szöges ellentétben hamis jövőképpel kecsegtette választóit - nyilatkozta Tőkés László □ Kormányzás, kisebbségben Ion Iliescu román államfőjelölt csütörtökön megerősítette, hogy kisebbségi kormányt tervező pártja, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) együttműködik majd a parlamentben a szélsőségesen nacionalista Nagy-Ro- mánia Párttal (PRM). ■ i.' ö vi-so um v o 4400 Nyíregyháza, Egyház u. 11. 1/4. Telefon: 42/501-190, Tel./Fax: 42/400-093 A szerdától szerdáig tartó időszak két jól elkülöníthető részre osztható. Az elmúlt hét második felében a fejlett részvénypiacok zuhanása és a törökországi miniválság hatására Budapesten is zuhanórepülésbe kezdtek az árfolyamok, aminek eredményeképpen a pénteki napot a tőzsde irányadó indexe 6700 pont alatt, új éves mélyponton zárta. A nyugateurópai és amerikai piacokon ismét a technológiai papírok jártak élen az esésben, a nyereség növekedési ütemek lassulása miatti félelmek hatására a Nasdaq több mint egyéves mélypontra zuhant. Tovább rontotta a helyzetet a törökországi banki likviditási válság, ami az összes fejlődő piacon, a pozíciók likvidálására ösztönözte a befektetőket. A hét elején azonban megfordult a trend: az IMF több mint 10 milliárd dolláros hitelt nyújtott Törökországnak, ami megnyugtatta a kedélyeket és a fejlett piacokon is erős korrekció kezdődött. Ez természetesen az itthoni hangulatra is jó hatással volt, ezt a hetet már egyértelmű emelkedés jellemezte, így a vizsgált időszakot a BUX több mint 5 százalékos emelkedéssel zárta. Az emelkedésből leginkább a Matáv és a Mól vette ki a részét, előbbi közel 10 százalékot, míg az olajipari részvény majd 20 százalékot drágult. A többi blue chip piacát inkább a konszolidáció jellemezte. A nagyobb papírok közül 10 százalékot meghaladó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a TVK és az Egis is. A gyógyszergyári részvény a szoftverügy és a Buspiron késő bevezetése miatt kezdett zuhanórepülésbe. Dunainvest Tőzsdeügynökség Rt. Elemzési Osztály Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Fostafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kísvárda, Szent László utca 5. Telefax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu -hird.: kelethird@iscomp.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. Latesz Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2. Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint; fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Sajtókonferencia A palesztin miniszterelnök, Jasszer Arafat (balról) és az EU közép-keleti követe sajtókonferenciát tartanak hivatalos találkozásuk után Gázában EPA-felvétel Polt Péter az államfőnél Budapest (MTI) - Polt Péter az ügyészségi reform folyamatáról, valamint az olaj- és más nagyobb korrupciós ügyekben folyó nyomozásokról tájékoztatta Mádl Ferenc köztársasági elnököt, aki hivatalában fogadta őt csütörtökön - közölte a köztársasági elnök sajtóirodája a találkozót követően az MTI-vel. A legfőbb ügyész kifejezte reményét, hogy a jövőben sem csökken az ügyészek és az ügyészségeken dolgozók fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülése. Mádl Ferenc és Polt Péter egyetértett abban, hogy az ügyészség felkészült az európai uniós csatlakozásra. A köztársasági elnök elfogadta a legfőbb ügyész meghívását a jövő év elejére tervezett főügyészi értekezletre. A büdzsé a bérrendezésre koncentrál Nyíregyháza (KM - Sz J.) - Rövid távon az elektronikus aláírásról szóló, távlatosan pedig az elektronikus közbeszerzés és a polgárok otthonról vagy a munkahelyről való hivatalos ügyeinek intézését szolgáló jogszabályok kidolgozását készíti elő a január 1 -töl felálló bizottság. Erről és az elfogadás előtt álló kétéves költségvetés várható kedvező hatásairól tartott tegnap sajtótájékoztatót a Fidesz nevében Rogán Antal, az említett állandó bizottság elnöke, a párt frakcióvezető-helyettese. A kétéves költségvetés a bérrendezésre, méghozzá a legalacsonyabbról indulva, koncentrál - emelte ki ezzel kapcsolatos a minimálbér-emelés is. Úgy véli a kormánykoalíció, hogy a napi nyolc óra munkáért fizetett bruttó 25 ezer forint szégyenteljes. Fontos előrelépés, hogy közelítsünk az EU-hoz e tekintetben is. Az a cél, hogy mint ott, nálunk is a minimálbér az átlagbér fele legyen (1998-ban egyötöd volt ez az arány). A következő két évben nagy áttörés várható a családok jövedelmi helyzetében. S itt három vívmányt, a gyerekek után járó adókedvezményt, a családi pótlék kiegészítés igénylést és a gyed-gyes nagyszülőkre kiterjesztését emelt ki. Cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a kormány jobban pártfogolja a kormánypártok vezette önkormányzatokat. Tényként említette meg, hogy a címzett és céltámogatások tekintetében 6:17 az arány a nem kormánypárti vezetésű települések javára. S ez nem fog változni a jövőben sem. Botrányosnak és súlyosan elítélendőnek nevezte a költségvetés első körös szavazásakor tapasztalt ellenzéki magatartást (már hogy nem vettek részt a döntésben). Ezzel kapcsolatban megjegyezte: az MSZP 188 módosító javaslatot nyújtott be a költség- vetéshez, ezek mérlegét megvonva pedig kiderül - hívta fel a figyelmet Rogán Antal hogy ezek tartalma 329 milliárd költségvetési kiadás-emelkedés, 243 millió adóemelés húzódott. Kampányprogramból kormányprogram Kovács Éva Nyíregyháza (KM) - Az SZDSZ célja az, hogy kampányprogramja egyszer kormányprogram legyen. A párt ezért öt cél megvalósítását tűzte maga elé. Közöttük legfontosabbnak az Orbán- Torgyán-kormány leváltását tartják, s azt, hogy sikerüljön megakadályozni, hogy a Fidesz a kisgazdákat a MIÉP-re cserélje, ugyanakkor szeretnék elérni, hogy az MSZP ne szerezhessen abszolút többséget a következő választásokon. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a párt nyíregyházi székházában Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, a szabaddemokraták frissen megválasztott elnöke .tartott. A pártelnök a továbbiakban kifejtette: komoly munkával készülnek a választásokra, s az első fordulóban egyetlen párttal sem kívánnak szövetséget kötni, de a másodikban is kizárólag programok alapján társulnak bárkivel. A választásokon azokra számítanak, akik egy mérsékelt, konzervatív erőt keresnek, amely kizárja sorai közül a szélsőségeket. Sértő Radics István, az SZDSZ újonnan megválasztott ügyvivője, Uszka polgármestere a sajtó- tájékoztató további részében arról beszélt, hogy a helyi politizálás után immár az országos porondon is módja van hasznosítani magát. Pártja olyan ország építésén fáradozik, - jelentette be - amelyben a kistelepüléseknek, aprófalvaknak is fontos szerep juthat. Őmaga igyekszik majd a keleti régió, ezen belül is Szabolcs-Szatmár-Bereg érdekeit érvényesíteni, képviselni. Demszky Gábor és Sértő Radics István Elek Emil felvétele Zászlóégetés Globalizációellenes tüntetők égetik az Európai Unió zászlaját, amint tiltakozók és rohamrendőrök csapnak össze Nizzában, az EU nizzai csúcstalálkozójának első napján. A csúcs a közösség belső reformjairól hivatott dönteni, és emiatt számos megfigyelő szerint kulcsfontosságú az EU bővítésének szempontjából is EPA-felvétel EU-felvétel differenciáltan Nizza (MTI) - A nizzai Európai Konferencián egyszer s mindenkorra lekerült a napirendről az Európai Unió bővítésének big bang formájú megvalósulása, vagyis az a kilátás, hogy az első hullámban nagyszámú jelölt országot vegyenek fel egyszerre - jelentette ki a magyar kormányfő a találkozó utáni sajtóértekezletén. A konferencián elhangzott felszólalásában Orbán Viktor megállapította, hogy az unió előtt történelmi lehetőség nyílik Európa újraegyesítésére. Magyar- országon derűlátóan tekintenek ennek megvalósulása elé, de nem zárják ki egy kedvezőtlenebb forgatókönyv bekövetkezését sem. Ez utóbbi csalódottságot és némi zavart okozna ugyan az országban, de nem változtatna azon az eltökéltségén, amellyel az uniós tagságra törekszik. Orbán Viktor kifejezésre juttatta a magyar kormánynak azt a kívánságát, hogy az unió ne állítson további akadályokat a bővítés elé, s üdvözölte a soros elnökséget januárban átvevő Svédország programját, amely a megvalósítandó feladatok között az első helyre sorolta a bővítést. Albright Budapestre jón Budapest (MTI) - Kétnapos hivatalos munkalátogatásra kedden Budapestre érkezik Madeleine Albright amerikai külügyminiszter, al^i magyar partnere és meghívója, Martonyi János mellett Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozik jelentette be a külügyi szóvivő csütörtökön, Budapesten. Horváth Gábor sajtótájékoztatóján közölte: a magyar-amerikai külügyminiszteri megbeszélésen a felek áttekintik a kétoldalú kapcsolatok helyzetét, további elmélyítésének lehetőségeit, valamint a Washington és Budapest számára egyaránt kiemelten fontos nemzetközi kérdéseket, különös tekintettel a délkelet-európai térség témájára.