Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-14 / 266. szám

2000. november 14., kedd i-SiBt# MINDENFELŐL 2. oldal □ Klímakonferencia Beatrix holland ki­rálynő jelenlétében hétfőn Hágában meg­nyílt az éghajlati változásokkal foglalkozó nemzetközi konferencia, amelyen a világ or­szágai gyakorlati megoldásokat keresnek a globális felmelegedést előidéző gázok kibo­csátásának csökkentésére. Száznyolcvan or­szág mintegy kétezer diplomatája érkezett Hágába a kéthetesre tervezett konferen­ciára. □ Khmer támogatás Kína hétfőn védel­mébe vette a tömeggyilkos vörös khmer rendszernek egykor nyújtott támogatását, miközben Csiang Cö-min kínai elnök - foko­zott biztonsági intézkedések közepette - megkezdte kétnapos kambodzsai látogatá­sát. A kambodzsai rendőrök akadályozták meg reggel, hogy a Kína bocsánatkérését követelő tüntetők Phnompenben megzavar­ják az államfő ünnepélyes fogadását. Ketei:* Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internet elérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@iscomp.hu -bird.: kelethird@iscomp.hu Plírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon jelezhetik: 06-80/306-306. J, Lapunk eladott példányszámát v*"tg rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ), Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Stúdió Kft., fax: 501-970 Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kölcsey utca 2, Előfizetési díj egy hónapra 780 forint, negyedévre 2250 forint, fél évre 4390 forint, egy évre 8490 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 42 forint, pénteken a TV Plusszal 49 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11, Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Atomenergia Több országból érkezett aktivisták tüntet­tek hétfőn Hágában a nukleáris energia felhasználása ellen. A megmozdulást a szervezők az ENSZ klímáról rendezett konfe­renciájának időpontjához igazították APA/EPA-fetvétet Minősített nyelviskola Nyíregyháza (KM) - Jó hírrel szolgáltak tegnap a sajtó képvi­selőinek a New York Nyelvis­kola munkatársai, ugyanis a közelmúltban kapták kézhez az ISO 9002-es minőségbiztosítási tanúsítványt, amely azt bizonyít­ja, hogy az intézményben az or­szágos szabványnak és nem­zetközi elvárásoknak megfelelő szinten folyik a nyelvoktatás. Az intézmény már három éve a Nyelviskolák Szakmai Egyesü­lete által minősített és ajánlott nyelviskola, amely azt is jelenti, hogy folyamatosan és szigorú szakmai ellenőrzés mellett vég­zik munkájukat. A nyelvtanulók számára fontos lehet, hogy szep­tember óta ebben a nyelvisko­lában is lehet államilag elismert nyelvvizsgát tenni. Füstmentes InterCity-k Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Nemcsak a fekete vonatnak, de a füstös kocsiknak is vége, lega­lábbis az IC-járatokon! A MÁV Rt. a dohányfüstmentes utazás légkörének megteremtése érde­kében november 15-től, azaz szerdától valamennyi InterCity járatán tisztán nemdohányzó ko­csikat közlekedtet. A dohányzók­nak egy erre kijelölt 2. osztályú kocsiban biztosítanak szenvedé­lyük kiélésére lehetőséget. Az ettől eltérő, egyéb helyen do­hányzó szabályszegőket 500 fo­rintos pótdíjjal büntetik.- A jelen intézkedést, amelyet törvény is támogat, a nem do­hányzó utasaink levélben eljut­tatott észrevételei alapján, a gyermekek, az asztmások egész­ségének védelme, és a dohány­füstmentes utazás megteremtése érdekében hoztuk meg. Köszön­jük, hogy mellénk álltak, és önökkel együtt dönthettünk - mondta megkeresésünkkor Smid János nyíregyházi állomásfőnök. Jelölések civil díjakra Adni jó, és mindenki képes adni, segíteni. Ön is. Mindenkinek fontos, hogy mi történik körülöt­te, de vannak, akik részt is kér­nek a közösségi feladatvállalás­ból: egy-egy csoport ügyeit kép­viselik, támogatnak, adományoz­nak. Hogy az ilyenfajta felelős­ségteljes magatartás általánossá váljon, a NIOK Alapítvány és a Soros Alapítvány háromféle díjat ad ki az idén is, hogy fel­hívja a figyelmet a jó példákra: Az Év Civil Szervezete, Az Év Vállalati Adományozója, Az Év Egyéni Adományozója. Szeret­nénk, ha - rövid indoklással együtt - Ön is jelölne: kit vagy kiket tart érdemesnek a díjazás­ra. Önjelölés nem lehetséges. A jelöléseket november 30-ig levél­ben várjuk a NIOK Alapítvány címére: 1027 Budapest, Margit körút 58. (x) Új orvosi rendelő Dadán Közös tulajdonban • Naponta 40 beteg Tiszadada (KM - L. Gy.) - Az előzőnél lényegesen tága­sabb, modernebb az új or­vosi rendelő Tiszadadán, ám emiatt ne legyen több a beteg! Ezzel az óhajjal adta át hivata­losan is hétfő délelőtt Haraszin Gyula tiszadadai polgármester dr. Laczkó László háziorvosnak az új orvosi rendelőt. Az ünnep­ségen részt vett dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnö­ke, dr. Magyar Vera, az ÁNTSZ nyíregyházi városi tiszti főor­vosa, Szabó Péter tiszadobi pol­gármester, valamint a helyi kép­viselő-testület tagjai és intéz­ményvezetők.- A korábbi középületet az önkormányzat közhasznú dolgo­zói alakították át hozzáértő és lelkiismeretes munkával, így az átépítés költsége mindössze hét­nyolc millió forintba került - emelte ki Haraszin Gyula. A 19 éve a falu orvosaként tevékeny­kedő dr. Laczkó László örömmel vette át az orvosi rendelő jel­képes kulcsát, megemlítve, hogy ilyen viszonyt is lehet teremteni az önkormányzat és a házior­vosok kapcsolatában, mint ami­lyenre most a tiszadadai példa szolgál. Az épület ugyanis az önkor­mányzat tulajdona, míg a műsze­rek a vállalkozó orvosé. Naponta 35-50 beteg keresi fel orvosát, ezt követően már sokkal jobb körül­mények között folyhat a gyógyí­tó munka a 2500 lakosú telepü­lésen. A Tőzsde Világa Befutóra várva A héten az áüagostól elmaradó for­galom mellett zajlott a kereskedés a BÉT-en. Elsősorban a Nasdaq gyengélkedése és a Telekom papí­rok nem túl kedvező megítélése miatt egy-egy napon látványos mélységekbe zuhant a Matáv-rész- vények ára, de zárásra mindig si­került csök­kenteni a vesztesége- " két. A hét második fe­létől szinte valamennyi részvény ára csökke­nésnek in­dult, ami egyértel­műen a kül­földi befektetők tartózkodása miatt következett be. Kissé ellentmondásos helyzet alakult ki a vüág tőkepiacain, mi­vel annak ellenére, hogy a vállala­tok mostanában teszik közzé eddi­gi gazdálkodásukról szóló harma­dik negyedéves beszámolóikat, a piacokat visszafogott kereskedés és többnyire csökkenő árak jellem­zik. A befektetők figyelme az ame­rikai elnökválasztásra irányul és a győztes kihirdetésének elhúzódá­sára a börzék idegesen reagálnak. Ez is azt bizonyítja, hogy a tőzsde semmitől sem irtózik jobban, mint a bizonytalanságtól. Fontos megjegyezni, hogy a vi­lágpiacokat uraló nagy amerikai befektetőknek nem a jelöltek sze­mélyével van kifogásuk, hanem az­zal, hogy nem tudni ki is lesz való­jában az elnök. Egyes piaci elem­zők szerint a tőzsdének Mr. Bush lenne a megfelelőbb, mert például az amerikai egészségügyi rendszerrel kapcsolatos pro gramj a esetleg előnyö­sebb helyzetbe hozhatja a gyógyszergyá­rakat. Megem­líthetjük azt is, hogy maga­sabb mértékű adócsökkentést ígért mint az ellen­fele, ami kedvező az összes vállalat számára. Mr. Gore elnökké válasz­tása esetén sem kellene attól tarta­ni azonban, hogy gyökeres változá­sok lennének a gazdaság irányítá­sában. A végeredmény megszületésé­vel minden valószínűség szerint visszatér majd az élet a megszo­kott kerékvágásba, újra a techni­kai és fundamentális mutatók ke­rülnének a figyelem középpontjá­ba és a részvényárak vélhetően is­mét növekedésnek indulhatnának. (Szepesy Látszó CA IB) BUX index 8 8 s s 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 8 a s s 3 8 s 3 8 X S ft 8 3 i £ i i i i 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Bank Austria Creditanstalt Rt. Nyíregyháza, Dózsa György u. 1. Tel.: 42/502-350. (x) HIRDETÉSEK Egyszerű a képlet. nissan biztonság3 casco + kötelező biztosítás + baleset biztosítás A Nissan most még biztonságosabb, mert ha Ön év végéig Micra, Almera vagy Primera modellt választ, akkor 1 évre a kötelező biztosítást, a Casco-t és a balesetbiztosítást mi álljuk. így, modelltől függően 85.000-250.000 Ft megtakarítást érhet el. A NIS-SUN nyitási akciója a PRIMERA-ra akár 700.000 Ft megtakaritással!* Számoljon! 5 év garancia + ingyen biztosítás + árelőny = egy VAGYON, ami zsebben marad! *Amíg a készlet tart! Vasárnap is nyitva! Nissan. Ha egyszer beül, többé nem akar kiszállni. NIS-SUN BT. Űj cím: Nyíregyháza, Lujza u. 19. (a Kallói út és a Lujza u. sarkán)'! Telefon: 42/595-115, 404-119, fax: 42/595-114 Ajánlott kenőanyag: Mobile caBaaaara | NISSAN ! GWS 20-230 sarokcsiszoló- 2000 W- lapos hajtóműfej GBH 2-24 DSR fúrókalapács 47.570 Ft helyett 39.300 Ft PWS 6-115 sarokcsiszoló 17.730 Ft1 helyett 14.360 Ft-620 W - tengelyrögzítés-620 W- SDS-plus — helyett- konstans elektronika z o ion- jobbra/balra forgás 0.3. jUU PSB 570 RE- 570 W ütvefúrógép- fogastokmány- fordulatszámszabályzó- jobbra / balra forgás 22.600 Ft 18.300 helyett PSR 72 akkus fúrócsavarozó- 7,2 V, 1,4 Ah akku -1 órás töltő 15.990 F helyett Ft 12.950- konstans elektronika- SDS-max, 2 192,380 Ft GBH 11 DE fúrókalapác 1-500 W- szervízkijelző- 5-8 J, SDS-max, polar pulóver!! jígSÉEMla helyett 246.900 Ft Nyíregyháza, Hunyadi u. 53. Tel.: 42/404-945, 30/9250-345., Fax: 42/403-874. UTwm M E-mail:trapezby@externet.hu http ://www.tra pez-by. h u KAKÁCSÓWi AkQÓ, J ) LASSELSBERGER HOLDING L Kavicskitermelő és Értékesítő Kft. H-3433 Nyékládháza, Pf. 3. Tel: 46/591-013,391-733 fax: 46/591-017 Az ország legnagyobb kavicsbányája a legjobb minőségű osztályozatlan, mosott osztályozott és zúzott termékeket kínálja Önöknek. HA BIZTOS ALAPOT AICAR ÉPÍTENI, HASZNÁLJON NYÉKI KAVICSOT, melynek legfontosabb jellemzői a fagyállóság, nagy tisztaság és 93% kvarctartalom. Gyors, pontos kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat! ________________ISO 9002 minőség.________________ Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 05.00-20.30-ig, szombat 05.00-15.00 mm ALMA TÄROLÓ íSr Nyíregyháza, Móric: 21). X Működő közvámraktárban tárolást vállalunk X Raktárak tárolásra és nagyker tevékenységre kiadók X Irodák bérelhetők. Telefax: 42/311-564, 42/310-837 ________________________________________(445264/1 H)_________________________________________ Tarsasházépítés! Nyíregyháza belvárosában társasházat építünk 80 és 100%-os készültségben. Kínálatunkból:- Belső krt.-Géza u. sarok: fsz. + egy emelet + tetőtér-beépítésű társasházból: 1+2 fél szobás, 53-58 m2-es lakások 1+2+étkezős, 58-64 m2-es lakások 13-19 m2-es garázsok- Szarvas u. 120. sz. alatt: fsz + két emelet + tetőtér-beépítésű társasházból: 1+2 fél szobás, 58-61 m2-es lakások 30 m2-es üzletek 15 m2-es garázsok 2001. őszi átadással leköthetők. A jelenleg érvényben lévő támogatások és kedvezményes hitel igénybe vehető. Érd.: KALEVALA - Építőipari és Kereskedelmi Kft. 4400 Nyíregyháza, Kalevala stny. 58. Tel.: 06-42/441-104, Fax: 06-42/441-104 ____________________________________________________________ ________________________________________________(445254/1H) J

Next

/
Thumbnails
Contents