Kelet-Magyarország, 2000. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-14 / 266. szám
2000. november 14., kedd 3. oldal ;jbim HÁTTÉR Kinek az érdeke? Kovács Éva I íz év vagy száz? Nem mindegy! - gondolták és hangoztatták a munkavállalók delegáltjai, a hat országos szakszervezeti konföderáció képviselői azon a hétvégi budapesti nagygyűlésen, amelyen rég nem látott tömeg és rég nem tapasztalt egység mutatkozott, s amelyen még az is elhangzott: a mai szakszervezetiseknek a száz évvel ezelőtti célokért kell harcolniuk. A dolgozók, a kisemberek képviseletében felszólalók egybehangzóan hívták fel a figyelmet arra, hogy a fejlemények mostanra fordulóponthoz értek, a türelem pedig véges. A kisemberek, az ország gazdasági értékeit két kezükkel megteremtők ma úgy látják, miközben hazánk gazdasági helyzete stabil, és a sokat emlegetett fejlődés immár jelentős, annak gyümölcséből ők maguk eddig még nemigen részesültek, holott szeretnének. A szervezők ugyanakkor azt a véleményüket hangoztatták, hogy a kormány kettévágja a társadalmat, miközben meg akarja osztani magukat az érdekvédőket is. Elszántak mindenre, s bár most még a békés eljárások mellett teszik le a voksot, nem zárják ki azt sem, hogy esetleg keményebb - igaz, törvényes - eszközökhöz folyamodjanak. Nem hiszem, hogy lenne ma hazánkban ember, aki ezt a fordulatot szeretné látni, hallani. Aki figyelemmel kísérte a nagygyűlésről szóló tudósításokat, képeket, meggyőződhetett arról: az elégedetlenség sokaknál jutott a legmagasabb fokra, amit a szenvedélyes, olykor a sírásig, indulatos megjegyzésekig terjedő hozzászólások is bizonyítanak. Érdemi tárgyalásokat, jobb munkafeltételeket, megfelelő béreket, a Munka Törvénykönyve tervezett módosításának elhalasztását kérték a nagygyűlés szónokai, akik nem mulasztották el hangsúlyozni: nem politikai pártokat, hanem az egyszerű dolgozókat képviselik. A gazdasági miniszter úgy vélte, a demonstráció résztvevőit nem tájékoztatták arról, hogy a tervezett kormányintézkedések éppen az ő érdekeiket szolgálják, nem ellenük, értük születtek tehát. Lehet, hogy így igaz. A szándék azonban még nem minden. Ezt pedig nemcsak a mostani, de a majdani kormányoknak is hasznos megjegyezniük. Serkentő Ferter János rajza HÍREK D Ügyfélszolgálat A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kihelyezett ügyfélszolgálatot tart november 16-án (csütörtökön) 10-től 14 óráig a csengeri polgármesteri hivatalban. □ Vezetöségválasztás A Hallássérültek Szövetsége Megyei Szervezete november 18-án 9.30 órától vezetőségválasztó közgyűlést tart Nyíregyházán, a Szabolcs utca 2. szám alatti székházában. A telepítés hosszú távú befektetés A faiskolák nem győzik szaporítóanyaggal, ezért sok gazda külföldről kénytelen vásárolni A faiskolai kínálat: idén rendkívüli aszály akadályozta a csemeték nevelését hető a talajtani szakértői vélemény (ez hozzávetőlegesen három hetet vesz igénybe), valamint az ökológiai alkalmassági igazolás, amelyet Újfehértón adnak ki. Még egy nagyon fontos feladat igényli a pontos előkészületeket, ez pedig a szaporítóanyag megrendelése. A mostani telepítések ezt szemléletesen alátámasztják, hiszen a kívánt mennyiségű, minőségű, alany-nemes kombinációjú csemetékből nagy a hiány, ezért sokan külföldi beszerzésre kényszerülnek. Aszály és víz- Idén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében valóban sok új gyümölcsöst létesítettek, ebből 2520 hektár alma, 445 hektár meggy, 107 hektár körte, és más gyümölcsfajokból is megtalálhatók kisebb mennyiségben - sorolja a Elek Emil felvétele számokat a fejlesztő mérnök. Az őszi munkák tapasztalataiból elsőként a már említett szaporítóanyag-hiányt emeli ki, amelynek több oka is van. A nagy aszály miatt több faiskolában nem fejlődtek szabványosra a csemeték, a tavaszi belvíz pedig az anyatelepek letermelését akadályozta. Az is tény, hogy nagyon sok olyan pályázatot adtak be, amelyek mögött nem volt szaporítóanyag-megrendelés, s ezek készítői megkésve jelentkeztek a piacon. A telepítések talaj-előkészítési munkáit augusztus végén és szeptember elején el kellett már végezni, de sok helyen ezt gátolta a nagy szárazság. Az összeállt, megkeményedett földben a megfelelő minőségű mélylazítás rendkívüli erőfeszítéseket igényelt, de aki megkésett vagy jöSzázéves problémák - napjainkban Nyéki Zsolt Újfehértó (KM) - Ütemesen telepítik új gyümölcsöseiket a gazdák, s az ültetvényeket gyarapító szándék várhatóan jövőre is erősödik. Aki majdan támogatásra is pályázik, annak már most érdemes megkezdeni a felkészülést. A darabszámot és a gyümölcsösök nagyságát tekintve is rekordokat döntöttek az idén április 28-áig fogadott ültetvénytelepítési pályázatok. Annak ellenére, hogy a támogatási rendszer késedelmes megjelentetése sokáig hagyta bizonytalanságban a termelőket, így kevés idejük maradt a pályázatokhoz szükséges mellékletek beszerzésére. Éppen ezért javasolják a szakemberek: aki komolyan tervezi a telepítést a következő évben, már most kezdje meg a felkészülést. Tiszta tulajdonjog- Négy lényeges munkát elvégezhetnek a pályázók, akiknek sok problémát okoz a földek tulajdonviszonyainak tisztázása - említi az első buktatót Takács Ferenc, az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. fejlesztő mérnöke. Az egyértelmű földhasználati jog igazolására szolgáló tulajdonlapot vagy a tartós bérleti szerződést érdemes időben megkérni, s különösen az osztatlan közös tulajdonban lévő területekkel van sok gond. Ezek rendezésére rá kell szánni az időt, mert a telepítés hosszú távra szóló befektetés. Ugyancsak jó előre beszerezNyíregyháza (KM) - Múlt héten ünnepelte megalakulásának századik évfordulóját Budapesten a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A jubileumi ülésen részt vett Mrenkó László, a megyei szervezet titkára is.- Bár száz év nagy idő, ami a problémákat illeti, úgy tűnik ahhoz mégis kevés, hogy azok megoldódjanak - mondta.- Egy évszázada éppen azért alakult meg az érdekvédelmi szervezet, mert akkor is alacsony volt a kereskedelmi alkalmazottak bére, akkor is rendezetlen volt a pihenőidő, a túlóra, a nyitva tartás kérdése. Az érdekvédelemnek tehát jobbára ma is ugyanazokkal a jelenségekkel kell felvenni a harcot. Már a régiek is kollektív szerződés kötését szorgalmazták, sőt, a bibliai idézetet is segítségül hívták: „Dolgozz hat napot, a hetediken pihenj!” A mai munkáltatók nagy része olyan munkavállalót szeretne, aki éjjel-nappal, pihenőnap nélkül robotol, s mindezt megalázóan alacsony bérért. Az ünnepségnek persze voltak kellemes, emlékezetes pillanatai is. Ilyen volt például, amikor meleg szavakkal köszöntötték a veteránokat, akik 60-70 éves szakszervezeti tagsággal rendelkeznek. Megyénkből Illyés József, a volt KPVDSZ megyei szervezetének helyettes titkára kapott emléklapot és ajándékot. vőre kezdi az ültetést, annak ügyelnie kell a helyes talaj-előkészítésre. Ebben a mélylazítást követi a szervestrágyázás (talajtípustól függően 30-100 tonna hektáronként), a foszfor és kálium műtrágyák kiszórása, a mélyforgatás és annak elmunká- lása (tárcsázás), a meszező anyagok kijuttatása, bemunkálása, a simítás és a szakszerű kitűzés. Iszap a gödörben Utóbbinak a későbbi ápolás, kezelés miatt nagy a jelentősége, hiszen girbegurba sorokban nem lehet traktort vezetni. Ha minden előkészület megfelelően történt, akkor lehet csak elkezdeni a telepítést. Idén ősszel a faiskolák többségéből október közepéig elvitték az ültetésre szánt kisfákat, s mivel vészesen csekély a talaj víztartalma, most fokozottan kell ügyelni a beöntö- zésre, az ültetőgödrök beiszapo- lására. A hidegre fordult időjárásnál jó tanács, hogy amennyiben a levegő hőmérséklete öt fok alá süllyed, már nem célszerű kiszedni a vermelőbői a csemetéket, mert fagypont környékén az eredésben főszerepet játszó hajszálgyökerek sérülhetnek. Alma telepítésénél sok termelő bizonytalan a fajták telepítési sorrendjének meghatározásában. Ennek a beporzás miatt van jelentősége, de konkrét elképzelések ismeretében szívesen adnak szaktanácsot az újfehértói kutatóban. A kapcsolódó beruházások között fel kell még hívni a figyelmet a kerítés, az öntöző- berendezés és a támrendszer kiépítésére, ezekre pályázattal 50 százalékos támogatás szerezhető - utal újabb lehetőségekre Takács Ferenc. Elismerés Nyíregyháza (KM) - Az érintettek úgy érezték, a méltatlanul mellőzött gyermekvédelem kapott kiemelt figyelmet akkor, amikor a napokban a Szociális Munka Napja alkalmából a szociális és családügyi miniszter Elismerő Oklevél kitüntetést adományozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermek- védelmi Szakszolgálati Intézet Átmeneti Gyermekotthona kollektívájának. MEGKÉRDEZTÜK: HOGYAN VÉDEKEZIK AZ INFLUENZA ELLEN? A z egészséges életmód híve vagyok. A testilelki kiegyensúlyozottságot fontosnak tartom. Ha lehet, elkerülöm a vegyszereket, a gyógyszereket. Inkább mézet és mentateát iszom, minthogy influenza elleni védőoltásért menjek. Sok gyümölcsöt, zöldséget eszem, hogy a vitaminokat biztosítsam télen is a szervezetemnek. A megelőzés nagyon fontos, de csak természetes anyagokkal, zöldséggel, gyümölccsel. Bakó András TANÁR I nfluenza ellen Béres-cseppet és C-vitamint szedek. Nem vagyok biztos, hogy az influenza elleni védőoltás valóban megvéd az A és a B típusú vírusoktól. Még sohasem használtam oltást, így nincsenek saját tapasztalataim, hogy igazán jó-e vagy sem. Reklámozzák az újságokban, a televízióban a védőoltást, én eddig nem éreztem szükségességét, hogy beolttas- sam magam. Torma Györgyné KERESKEDŐ S ok C-vitamint szedek ősszel és télen, hogy elkerüljem az influenzát. Nem is szoktam orvoshoz menni megfázás miatt. A megelőzést nagyon fontosnak tartom, de inkább vitamindús zöldséget, gyümölcsöt eszem, mintsem oltással előzzem meg a betegséget. Ki tudja, milyen hatással lenne a szervezetemre az oltóanyag? Megpróbálok egészségesebben élni és így védekezni a vírusok ellen. Csendom Ferenc PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ Kérdezett és fényképezett: Horányi Zsuzsa B éres-cseppet szed az egész családom, így próbálunk védekezni az influenza és a megfázás ellen. Vitaminokat vásárolunk inkább, de akkor sem megyünk védőoltásra, ha ingyen adják. Tudom, hogy térítésmentes vagy nagyon kedvezményes áron kapható, de a két gyermekemnek inkább gyógyteákat adok. Többen mondják, hogy jó a védőoltás, reklámozzák is, de minket nem lehet rábeszélni. RÁcz Józsefné ADMINISZTRÁTOR J ó lenne influenza nélkül megúszni ezt a telet is. Ilyenkor jobban figyelek az egészségemre, sok zöldséget, gyümölcsöt eszem és az időjárásnak megfelelően öltözködöm. Ha kicsit megfázom, gyógyteákat iszom, vitaminokat szedek, de nem vállalom az influenza elleni védőoltást. Bármennyire reklámozzák, hogy jó, én nem szívesem kérek feleslegesen injekciót. Másrészt senki nem ismeri a mellékhatásait. Szilágyi László FOTÓS