Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-16 / 243. szám

2000. október 16., hétfő lelet# égtáj 7. oldal HÍREK □ Mesemondóverseny A kálmánházl Be­nedek Elek Általános Iskola és a Kálmán Ala­pítvány mesemondóversenyt rendez novem­ber 17-én. A mesemondásra a Dél-Nyírségi Iskolaszövetséghez tartozó tizenöt tagintéz­mény kapott meghívást. □ Könyvtárpártoló A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatot hirdetett Könyvtárpártoló önkormányzat 2000 cím­mel, melyen Tiszabercel hatszázezer forint tá­mogatást nyert. Templom Idén 175 éves Bujon a görög­katolikus templom, melynek impozáns épületét érdemes felkeresni, nemcsak a hívőknek J Horányi Zsuzsa felvétele Műemlék az iskolából Nagykálló (Szabó Csaba) - A Szilágyi Ist­ván Általános Iskola udvarán álló régi romos épületet felújítják. Lapunkat Harsányi Gézáné tanárnő tájékoz­tatta az épület múltjáról:.- E létesítmény alapkő letétele 1777-ben történt. Már előtte is 1615-től volt e. helyen a református egyháznak iskolája. Építését valószínűleg az a Giuseppe Április olasz építőmester végezte, aki a vármegye házát is, sőt ebben az időszakban a megyében más épületeket is 1784-ig, míg itt tartózkodott.- Tehát ez az iskola Református Latin Gimnáziumként működött 1855-ig. A debre­ceni kollégium végzős diákjai tanítottak benne. Itt tanult a város szülötte, Arany Já­nos igaz barátja, a kiváló pedagógus, Szilá­gyi István is, tanára akkor bátyja Szilágyi János igazgató tanár volt Debrecenből. 1895- ben újságban református főiskolaként emle­getik az iskolát. Később tanítói majd segéd- lelkészi lakás volt, 1965-től pedig a 2-es szá­mú általános iskola könyvtára. Most a sportcsarnok építésekor le akarták bontani, de műemlék jellege miatt erre nem került sor. A Nemzetközi Kulturális Örökség Mi­nisztériumához benyújtott pályázaton el­nyert több mint 10 millió forinttal rendbe­hozzák. A helyi TeSzovál dolgozói végzik a felújítást Halász György irányításával és a Műemlék Felügyelőség rendszeres ellenőr­zésével. A tetőn dolgoznak a szakemberek M. Magyar László felvétele Üzemképtelen füstelvezető szerkezetek A többszintes házak lépcsőházai kéményként viselkednek • Elhagyni a lakást Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az országban, de Nyíregyházán is az elmúlt hetekben több emeletes lakóházban kelet­kezett tüzeset. Szerencsére eddig személyi sérülés egyik esetben sem történt. Hogy milyen következmények­kel járhat egy sokemeletes lakó­házban keletkezett tűz, azt nemi­gen kell ecsetelni. De ha mégis bekövetkezik, nem mindegy mi­lyen áldozatokat követel. Dombrády László, a nyíregy­házi önkormányzati hivatásos tűzoltóság parancsnokhelyette­sét kérdeztük, a megyeszékhely nagy lakóépületeiben mire kell elsősorban odafigyelni.- Szeretném felhívni a figyel­met elsősorban arra - mondja az alezredes hogy a nyíregyházi tűzesetek során keletkező füst súlyosan veszélyeztette a lakóé­pületben tartózkodókat. A több­szintes házak lépcsőházai ugyan­is kéményként viselkednek és az alsóbb szinteken keletkező tűze­setek füstjét felvezetik a maga­sabban lévő lakásokhoz. Ké­ményként működik a hagyomá­nyos liftek aknája is, így az azon menekülő személyek közvetlen veszélybe kerülnek. Fokozza a liftben tartózkodók veszélyhely­zetét, hogy a tűz, vagy a tűzoltás áramkimaradással járhat, ami a lift leállását okozza. Sokszor az ablakon át kell menteni- Ellenőrzéseink tapasztalata szerint az épületek egy részénél a lépcsőházak füstelvezetésére szolgáló szerkezetek üzemképte­lenek, az ablakok nem nyitha­tók, a tetőtéri átjárók ajtaja le vannak zárva, a biztonsági vilá­gítás üzemképtelen, ezért a men­tés és menekülés nehézkes és ve­szélyes is lehet. A tűzeseteket követő intézkedéseink során, va­lamint az ellenőrzések alkalmá­val felhívtuk erre a közös képviselők és a lakók figyelmét, de tapasztalatunk szerint még mindig kevés eredménnyel.- Újra csak szeretném felhívni a figyelmet arra, tűz esetén a leg­fontosabb teendő, hogy a lakók a lakásaikat minél hamarabb hagyják el, a lakás ajtaját és az ablakait zárják be. A liftet sem­A szerző felvétele milyen körülmények között, még kis füst esetén se használ­ják. Aki a lépcsőházban lévő füst miatt nem tud vagy nem mer le­jönni, az ablakból kérjen segítsé­get hangos kiabálással, vagy te­lefonon a 105-ös számon jelezve, hogy hol, melyik lakásban van. A tűzoltóság minden bajba jutott személyen segít, legyen az az épület bármelyik szintjén. A főiskolás befolyásolja sógorát A gávavencsellői határból Is exportálnak mezőgazdasági terméke­ket, ide is kellenek a nyelveket beszélő szakemberek a szerző felvétele Nyíregyháza (N. L.) - Szep­tembertől még nagyobb hasz­nát vehetik a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolának a diákok, illetve a leendő sza­kemberek. A sok jó mezőgazdászt (az utóbbi évektől közgazdászt is) képező in­tézményt integrálták a helyi ta­nárképző főiskolával. Az egykori mezőgazdasági főiskolai rész köz­gazdaságtudományi tanszékének hallgatói szeptembertil kihasznál­hatják a volt tanárképző szellemi, technikai bázisát és eredménye­sebben tanulhatnak nyelveket. Szükségük is lesz rá, hiszen a diploma megszerzése után vállal­kozásokat, cégeket fognak mene­dzselni, külkereskedelemmel is foglalkozhatnak majd. Természe­tesen a közgazdaságtudományi tanszéken nem a nyelvtanulás a fő tantárgy. Dr. Filep Gyula tan­székvezető sorolja: a pénzügyi és a marketingismeretek megszer­zése dominál, de a hallgatók a technológia tantárgy keretében tanulnak mezőgazdasági és ipari alapismereteket is. A tanszékve­zető hangsúlyozza, hogy óraadó társaival a gyakorlati életre, a magyar és a nemzetközi gazda­ságban nélkülözhetetlen tudás megszerzésére tanítják a diáko­kat. A diákok vajon igazolják-e a fentieket? A másodikos nyíregy­házi Erdész Ágnes ezt mondja:- A nyári gyakorlaton egy nyír­ségi vállalkozónál dolgoztam, in­terjút készítettem vele, ezt majd egy órán elemezzük, megvitatjuk. Széles gazdasági ismereteket le­het itt szerezni, szeretnék majd egyetemre menni, végzés után vállalkozásba kezdek. Takács Árpádné, harmadikos levelezős hallgató, az OTP Bank Nyíregyházi Igazgatóságának tisztviselője:- Munkám során nagy hasznát veszem az itt tanultaknak. Egy órán például jelképesen kaptunk a tanártól 10 millió forintot és az­zal tőzsdéztünk. Esettanulmány volt a javából. Tamás Tibor Nagycserkeszről bejáró diák:- A nyáron a bankban és a só­gorom vállalkozásában gyakorol­tam. A sógor nem pénzügyi szak­ember, befolyásolom a befekteté­seit. Tanítják velünk az eus csat­lakozás várható hatását. Panoráma a Kopaszról Kálmánháza (KM) - Az egészségnevelés került reflektorfénybe szeptem­berben a kálmánházi Be­nedek Elek Általános Is­kolában. Az egészségnevelési prog­ram keretében valamennyi osztály Tokajba kirándult, s a diákok a Tokaji-hegy csú­csáról, a „Kopaszról” gyö­nyörködhettek a panorámá­ban. Igaz, az eső miatt a tú­ra végére kicsit eláztak a ki­rándulók, ám ezáltal még jobban emlékezetes marad a fiatalok számára a termé­szetjárás. A múlt hónap végén jóté­konysági diszkót szervezett a kálmánházi művelődési ház. A mulatság teljes bevé­telét ugyanis felajánlották Reszler Beatrix 4. osztályos tanuló kórházi ápolására. A rendezvény szervezői lapun­kon keresztül is köszönik a település fiataljainak és a pedagógus kollégáknak a se­gítséget, az önzetlenséget. Felavatják a „cinkéket" Nagyhalász (KM) - Névadójá­ra emlékezve ismét Csuha­napokat rendez a nagyhalá­szi általános iskola. Az intéz­mény 1998-ban vette fel a település egyik szülöttjének. Csuha Antalnak a nevét, aki az 1848-49-es szabadság- harc tábornoka volt. A Csuha-napok rendezvényei egész héten át várják a kicsiket és nagyokat a délutáni progra­mokra. Minden nap tanítás után megkezdődhet a felhőtlen játék, melyben az iskola 728 tanulóját mozgatják meg. Az alsó tagozato­sokat először sportrendezvények várják, majd pihenés képpen a harmadik napon autó- és babaki­állítás. A nagyobbak komoly fel- készültséget kívánó történelmi vetélkedőn mérhetik össze tudá- dukat, valamint előadói képessé­geiket a Ki mit tud? versenyen. Kötődnek programok egészséges életmódhoz is, így az egészség­nap elmaradhatatlan része lesz a futás és a saláta-bár. A harmadik napon kerül sor felső tagozatban a „cinkeava- tás”-ra, ahol játékos feladatokkal avatják fel a nyolcadikosok az ötödikeseket. Majd a rendőrök tartanak bemutatót az iskola sportpályáján. A lovas, motoros és kutyás bemutató után KRESZ vetélkedőt szerveznek az iskola tanulóinak. Nagy hagyományok­kal rendelkezik a sakk, kezdő és haladó kategóriában mérhetik össze tudásukat a gyerekek. A rendezvény utolsó ajánlata a kézműves nap, ahol a gyerme­kek gyöngyöt fűzhetnek, készít­hetnek csuhébabát és terméské­peket, sógyurmázhatnak és be­pillantást nyerhetnek az oroga- mi művészetébe is. A Csuha-na­pok zárása október 21-én lesz, amelyen ünnepi műsorral emlé­keznek meg Csuha Antalról, s megkoszorúzzák a két iskolában található emlékoszlopokat. Kirándultak Egerbe, majd aztán Beregbe Nyíregyháza (KM) - A cso­dálatos őszi napokat jól sikerült kihasználni isko­lánk tanulóinak. Tanulmá­nyi kirándulásokon vettek részt megyénkben és a szomszédos régiókban. A látnivalók lenyűgözték őket, a tanulás és a jó hangu­lat jól ötvöződött. Rácsodál­koztak Eger várának falaira, a szilvásváradi Fátyol víze­sésre, a megyénk hangulatos kis templomaira. Megható volt, ahogy a nyolcadikosokat megragadta a Bereg hangula­tos, egyedülálló szépsége. Megnéztük az egyszerűsége miatt híres tákosi és csarodai templomot, melyek szűkebb környezetünk örök értékű kincsei. Meghatódva álltunk meg, hajtottuk meg fejünket a Himnusz költőjének síremlé­kénél. A vers elszavalásával és né­hány szál virággal tiszteleg­tünk nagy költőnk emléke előtt. Az egyedülálló kopjafás temető sem mindennapi látni­valót nyújtott. Egészen az au­tóbusz indulásáig böngészték a diákok az érdekes sírfelira­tokat. Összességében elmondhat­juk, hogy látnivaló, a tanulni- való jól egymásra talált eze­ken a napokon a jó hangulat­tal. Sikeres, eredményes na­poknak könyvelhetjük el az együtt töltött időt - tájékoztat­ta lapunkat Siklós Ádámné igazgatóhelyettes.

Next

/
Thumbnails
Contents