Kelet-Magyarország, 2000. október (60. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-16 / 243. szám
2000. október 16., hétfő KetetW MINDENFÉLE, HIRDETÉS 8. oldal ■ ■ Ünnepeltek a tűzoltók Budapest (MTI) - A ferihegyi repülőtéri tűzoltóság megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelték a múlt héten pénteken. Novak István alezredes, a repülőtéri tűzoltóság igazgatója ünnepi beszédében a tűzoltóság történetéről beszélt és elmondta, hogy 1949-ben szerte az országban zajlott az állami tűzoltóság megszervezése. Az Országos Tűzoltóparancsnokság a ferihegyi repülőtér vezetőségének előírta a tűzoltóőrs felállítását. A kezdeti hatfős szolgálat a feladatok, a feladatkörök bővülésével mára mintegy 130-ra bővült. Az elmúlt időszakban több alkalommal volt szükség az állomány riasztására egy- egy szerencsésen végződött kényszerleszálláshoz, vagy a 4-es úton bekövetkezett balesethez - ismertette az igazgató. Az ünnepségen tűzoltási bemutatót is tartottak a ferihegyi tűzoltók: egy lángoló repülőgépből három személyt kellett kimenteniük, majd roncsautóból feszítő-, vágóeszközökkel szabadítottak ki három beszorult sérültet. Keresik az okokat Moszkva (MTI) - A Kurszk atom-tenge- ralattjáró katasztrófájának körzetében folytatott eddigi kutatások nem adtak végleges választ a baleset okaira, s az illetékes orosz kormánybizottság változatlanul három verziót vizsgál. Ilja Klebanov orosz miniszterelnök-helyettes, a kormánybizottság vezetője szerint a Msztyiszlav Keldis akadémikus kutatóhajó búvárhajóinak vizsgálatai mindenesetre megerősítik, hogy helyesek voltak az első következtetések, s továbbra is három irányban keresik az okokat. E feltételezések szerint a tengeralattjáró orr-részében lévő torpedóteremben történhetett robbanás, a Kurszk víz alatti vagy felszíni objektummal ütközhetett, vagy pedig világháborús tengeri akna is okozhatta a pusztulást. Az orosz kutatóhajó két Mir búvárhajója csaknem száz négyzetkilométeres körzetben vizsgálta a Kurszk katasztrófájának helyszínét, de nem talált idegen tengeralattjáróra utaló roncsdarabot. Klebanov közölte, hogy a kutatóhajó hamarosan visszatér a Barents-tengerre, amint befejeződik a Kurszk legénységének kiemelésére szervezett akció. A Keldis akadémikus jelenleg visszatért a kalinyingrádi kikötőbe. A Mir búvárhajók több tárgyat is a felszínre hoztak, továbbá felvételeket készítettek az elsüllyedt atom-tengeralattjáróról. E felvételek tanúsága szerint a Kurszk csaknem két méter mélyen ágyazódott be az agyagos tengerfenékbe. Elcserélt újszülöttek Mazara del Valló (MTI) - Egy olasz kórház szülészetén 1998 szilveszter éjszakáján összecseréltek két újszülött kislányt. Az olasz televízió beszámolója szerint amióta a tévedés kiderült, a szülőket kétségbeejtő tanácstalanság kínozza. A szicíliai tengerparton fekvő Mazara del Valló városka Abele Aiello kórházának, a szerencsétlen cserét végrehajtó intézménynek a szóvivője megerősítette a jelentéseket. Indokként az 1998 szilveszter hajnalán uralkodó nagy összevisszaságot nevezte meg. A lányok szülei már egy ideje felfigyeltek arra, hogy valami nincs rendjén a gyermeküknél. Végül a kezdeményezésükre elvégzett vérvizsgálat igazolta gyanújukat. Csak természetesen Ugye, már első ránézésre látszik, hogy ez oké? Persze, hiszen az Oké! tejtermékek csakis kiváló minőségű természetes alapanyagokból készülnek, a megújult csomagolásnak köszönhetően pedig még étvágy- gerjesztőbbek. Ezért ne lepődjön meg, ha kedvenceit mostantól esztétikusabb külsőben és a már megszokott remek minőségben találja. De minek is cifrázzuk? Az Oké! tejtermékek egyszerűen természetesek.