Kelet-Magyarország, 2000. március (60. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-28 / 73. szám

2000. március 28., kedd 4. oldal j _____ HÍREK □ Havilap „Záhony-Port" címmel jelenik meg az Átrakási Üzletigazgatóság tevékeny­ségével, életével foglalkozó havilap. A lap elődje Záhonyi Híradó, majd Záhonyi Átrakó néven jelent meg 1971-ben illetve 1980- ban. □ Közgyűlés A Dél-Nyírségi Térségi Fej­lesztési Társulás március 31 -én, pénteken 11 órától tartja közgyűlését Szakolyban, a Pol­gármesteri Hivatalban. A napirendi pontok között kiemelten foglalkoznak majd a me­gyei Területfejlesztési Tanács által kiírt pályá­zatokkal. □ Szarmaták A nyíregyházi Jósa András Múzeumban Jazigok, roxolánok, alánok — Szarmaták az AJföldön" című kiállítás nyílik március 31-én 11 órakor. A kiállítást megnyit­ja: Vörös Gabriella, a Csongrád Megyei Mú­zeumok igazgatója. Mentőápolók lehetnek Nyíregyháza (KM — K. É.) Nehéz, de szép munka a mentősöké. Mint Halmay Balázs­tól, a Megyei Mentőszolgálat vezető főor­vosától megtudtuk, most mód van arra, hogy a nyíregyházi mentőállomásra men­tőápolói beosztásba új embereket vegye­nek fel. Olyan érettségizett fiatalemberek jelentkezését várják, akik tovább akarnak tanulni, ezért vállalják a szakirányú kép­zést is. A tanulás költségeit a Megyei Mun­kaügyi Központ átvállalja. Gazdát keres a lánc Nyíregyháza (KM)— Aranyláncot talál­tak a megyei mentőszolgálat munkatársai február 28-án a nyíregyházi rendelőintézet területén. Tulajdonosát a Nyíregyházi, mentőállomáson a délutáni órákban, 4 és 5 óra között várják, s ha pontos leírást ad a láncról, igazolt tulajdonát is átveheti. Felülbírált kérelmek Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — A rászoru­lóknak térítésmentesen kínálja az I. prog­ramcsomagot a UPC Magyarország Kft. Több idős ember egyáltalán nem fizetett eddig a kábeltelevízió használatáért. Mivel Nyíregyházán az országos átlag tízszeresét is meghaladja a kedvezménye­zettek száma, a UPC felülvizsgálta a kérel­meket. Akiknek a nyugdíja nem haladja meg a harmincezer forintot, azok továbbra is térítésmentesen kapják az I. program- csomagot. Mindössze annyit kell tenniük, hogy kérelmüket írásban vagy személye­sen juttassák el a UPC-hez és ne felejtsék el mellékelni az utolsó nyugdíjszelvényü­ket — tudtuk meg Kovács András marke­tingvezetőtől. Akiknek meghaladja a nyug­díjuk a határértéket, azok április elsejétől 152 forint előfizetési díjat fizetnek a csoma­gért. Akik nem adtak le újabb igénylést,, azoknál úgy értelmezték, hogy nem tarta­nak igényt a kedvezményes csomagra. TUSKÉS SAROK Üres üzletek Bodnár István Lehangoló látvány egy üresen hagyott üzlet, hát még olyankor, ha nem éppen a legtisztábban hagyják a kiköltözők. A múltkor Nyíregyháza belvárosában egy hajdani húsüzlet keltett ilyen benyomást, a kirakatban látható sok dögléggyel és más gusztustalan csecsebecsékkel. Most a Bizo­mányi Áruház megszűnt ruházati üzlete nyújt hasonló látványt. Töredezett lépcső, a kirakatokon régebbi vásárok feliratai, az épület falán pedig a levett cégtáblák nyo­mai kedvetlenítik el arra sétáló járókelő­ket. Pedig ez az épület a Hősök terének egyik legszebb épülete lehetne, ha rendbe hoznák. Ehelyett levert vakolat, megkopott festék, omladozó mennyezet feledteti a haj­dani szép idők emlékét. Nyíregyháza egyik legszebb terének látványát csúfítja. Nyikorognak a franciaágydeszkák Sok az igénytelen bútorüzlet • Háromezer forint fölött kötelező az egyéves jótállás Lefler György Nyíregyháza (KM) — A Fo­gyasztóvédelmi Felügyelő­ség munkatársai az utóbbi időben nem nagyon koptat­ták hivatali foteljeiket, mert­hogy éppen a kárpitozott bútorok vizsgálatával voltak elfoglalva. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség által elrendelt országos vizs­gálat megyei tapasztalatairól Hol­ló Jánosné igazgatót kérdeztük. Jogsérelmek — Tizenegy bútorértékesítő he­lyen jártunk és arra a következ­tetésre jutottunk, hogy az üzle­tek jelentős számú gyarapodása nem járt együtt az értékesítés színvonalának javulásával — összegzett máris a beszélgetés elején Holló Jánosné, majd ek­ként folytatta: — A termékek re­latív olcsósága csak részben fa­kad az igénytelen értékesítési feltételekből, az alacsonyabb minőségi színvonal a kínálatra is jellemző. Ezen túlmenően — főként a szakértelem hiánya mi­att — ezekben az üzletekben a fo­gyasztók jogai is gyakrabban sé­rülnek. Bizonyítvány Alapvető fogyasztói jogot sértett hét kereskedő és két kárpitos, amikor a forgalmazott mintegy 5,7 millió forint értékű bútorhoz egyáltalán nem, avagy tartalmi­lag nem megfelelő jótállási je­gyet adott. A minőségi bizonyít­vány és a használati-kezelési út­mutató is gyakran hiányzott a vizsgált üzletekben. A bútorok­nál kötelezően előírt minőségi bizonyítvány a termék minőségi tulajdonságairól (stabüitás, tar­tósság, különböző hatásokkal szembeni ellenállóképesség stb.), illetve a kivitelezés minőségéről (minőségi osztályáról) ad tájé­Vannak igényes, szép üzletek is koztatást. Fontos, hogy a fo­gyasztó már a vásárlás előtt megismerhesse a bútor haszná­latához és kezeléséhez szükséges információkat. Összességében tíz üzletben több mint 10 millió forint értékű kanapé, heverő, ülőgarnitúra, franciaágy képezte kifogás tár­gyát. A felügyelőség e termékek forgalmazását mindaddig felté­telhez kötötte, ameddig a hiá­nyosságot nem pótolják. A fo­gyasztók tájékoztatása elsősor­Elek Emil felvétele ban a gyártó kötelessége, ebbeli mulasztását viszont a kereske­dőnek pótolnia kell, sőt bizonyí­tani, hogy a vevőt teljes körűen tájékoztatta. Bírságoltak Ez a kereskedő jól felfogott érde­ke is. Ugyanis, ha a gyártó (avagy importáló) nem állapítha­tó meg, a termék minden forgal­mazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó azt a károsultnak meg nem neve­zi. Ennek ellenére a gyártó küé- tét sokszor jótékony homály fed­te és a minőségi bizonyítványt sem állították ki. A vizsgált üzle­tek felénél hiányos volt az árfel­tüntetés is. A mulasztó tíz keres­kedővel és tizennégy termelővel szemben fogyasztóvédelmi bírsá­got szabtak ki. Jótállás, szavatosság Bútorvásárláskor a vevőnek a számla, nyugta mellett minő­ségi bizonyítványt, használati és kezelési útmutatót, vala­mint jótállási jegyet is kell kapnia. Jó tudni, hogy a bútorok 3 ezer forint értékhatár felett 12 hónapi jótállásra kötelezett termékek. Jótállási igényét a vásárló a jótállási jéggyei és a vásárláskor kapott fizetési bi­zonylattal együtt érvényesít­heti. A bútort, mint tartós fo­gyasztási cikket, a vásárlástól számított 3 év szavatosság is megilleti, amely a rendel­tetésszerű használat során jelentkező rejtett hibákra vo­natkozik. ARCKÉP Papp László juhtenyésztő Ián ha lesznek egyszer unoká­im, őket sikerül majd beszer­veznem. Egyébként addig csi­nálom ezt a tevékenységet, ameddig bírom. Olvasóink minden bizonnyal irigykednek Papp Lászlóra, hi­szen gyakran ehet birkapörköl­tet. — Mióta ezekkel az állatok­kal foglalkozom, talán ha há­romszor ettem a húsukból — árulja el. — A feleségem azon­ban szereti a pörköltet, s ő szokta elkészíteni is. Ha van egy kis szabad ideje, az is munkával telik, olyankor jár a takarmány után. A pihe­nést tulajdonképpen az alvás jelenti a számára. Televíziót nem szokott nézni, ugyanis az Űjfehértótól nem olyan messzire található Táncsicstag- ban nincs még villany, így a nagyvilág eseményeiről rádió­ból értesül. Üjfehértó-Táncsicstag (KM- MML) — Kedvtelésből három bárányt vásárolt magának még tizenhárom éves korában az új­fehértói Papp László. Annyira megszerette aztán a velük való foglalatosságot, hogy a nyolca­dik osztály elvégzését követően a juhtenyésztést választotta életcéljául. A környéken lakó pásztorok­tól leste el a szakma fortélyait, így aztán napjainkban már százötven állatról gondosko­dik. Nyáron hajnali négy órá­tól este tízig van velük, télen „csak” hat órakor megy hozzá­juk, s 19 óráig dolgozik körü­löttük. ■ — Aki ezt a mesterséget vá­Papp László A szerző felvétele lasztotta, annak nincs se vasár­napja, se ünnepnapja, hiszen nem lehet hosszabb időre ma­gukra hagyni a birkákat. A fe­leségem szokott segíteni, a gyermekeim visszariadnak et­től az időigényes munkától. Ta­Megyei diáksikerek Budapest, Nyíregyháza (KM — K. D.) — Két me­gyénkben kisdiák aratott országos sikert rajzával a víz világnapi pályázaton, jutalmukat Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztertől vették át a napokban a minisztéri­umban. A megyei pályázat leg­jobb tíz alkotása vett részt az országoson, ahol oklevél­lel és tárgyjutalomal díjazta a zsűri Ricsóka Krisztina (10), a nyíregyházi Kertvá­rosi Általános Iskola (rajz­tanára Pelikán Istvánná) és Katona Kinga (12), a nagy­halászi Csuha Antal Általá­nos Iskola (rajztanára Mor­vái Tibor) diákjának mun­káját. Lehalásztak A Szabolcsi Halászati Szövetkezet a teleltetés után kitelepíti a tavakból a halakat Balázs Attila felvétele Egészségnap nőknek Futás, vérnyomás-, cukorszintmérés Nyíregyháza (KM) — (K. É.) — Női Egészségnap kezdődik már­cius 28-án délelőtt 10 órától Nyír­egyházán, a polgármesteri hiva­tal dísztermében a Megyei Em­lőrákellenes Csoport, az ÁNTSZ valamint a Megyei Egészség Kul­túrát Koordináló Alapítvány szervezésében, az Avon támoga­tásával. A program igen gazdag, hi­szen a nők helyzetéről, az emlő­rákellenes küzdelemről esik majd szó, de lesz Avon-futás, vérnyomás és vércukorszintmé- rés, smink-tanácsadás és ter­mékbemutató is. A tervek sze­rint a rendezvényre várják Mol­nár Ilona országos tisztifőorvost, aki arra keresi majd a választ, mit jelent az egészségmegőrzés a nők körében napjainkban. A nagy érdeklődéssel várt Avon-futás a Kossuth térről 13 órakor indul, a nevezés három korcsoportban történik. Órán­ként értékes ajándékokat sorsol­nak ki azok számára, akik helye­sen töltik ki az egészégmegőrzés- sel kapcsolatos totót. Szakembe­rek emlővizsgálatokat végeznek, szükség esetén segítséget nyújta­nak, tanácsot adnak, megfelelő szakemberhez irányítják azokat, akiknél bármilyen problémát fe­deznek fel. Kelet» HAZAI TflIOH

Next

/
Thumbnails
Contents